Orvosi Hetilap, 1928. március (72. évfolyam, 10-13. szám)
1928-03-04 / 10. szám
1928. 10. sz. ORVOSI HETILAP A méhnyakcsonknak a hasfalba való felfüggesztéséhez a méhet amputálni kell, tehát olyan nagyobb műtétet kell végezni, mely a többnyire idős prolapsusos betegeknél nem egészen közömbös. Ezenfelül utána a méhnyakcsonk nem kerül szabványos helyzetbe, a hüvelycső be- és kimeneti nyílásai viszont ugyanazon irány- és súlyvonalba lesznek állítva. A méh teljes kiirtása esetén az anyaméhet, tehát a nőnek egyik fontos szervét, el kell távolítani és pedig olyan nagyobb műtét árán, mely egyrészt a többnyire idős prolapsusos betegeknél nem közömbös s amelynek kapcsán másrészt a medencefenéki belső sajka fedelében nagy folytonossághiány is teremtetik. Mindezek mellé végül a sajkafedél kifeszítésének létrehozását e műtét után egyszerűen a retinaculum heges zsugorodására kell reábízni. A hüvelycsonknak a hasfalba való felfüggesztése esetén a műtét következtében ugyanazon inconvenientiák állanak elő, mint a totalexstirpatio kapcsán. Legfeljebb is általa a sajkafedél megemelése történik eredményesebben, azonban erőszakoltan, tehát a szabványostól eltérően, ezen felül pedig még az excavatio vesico uterinának és a kis Douglas-üregnek a teljes kinyitásával is. A Neugebauer—Le Fer—Mackenrodt által ajánlott kolporrhaphia mediana útján történő partialis kolpokleisis esetén a méh helyzetének correctiója teljesen figyelmen kívül marad. És ha — mint az legtöbbször történik — ezen műtétnél perineorrhaphiát sem végeznek, utána tulajdonképen minden a régiben marad. A kolporrhaphia mediana így mindössze egy tömegesebb, tehát ellenállóbb, zsalugáterlemezt létesít a medencefenéki belső sajka fedélközében, azonban ezt is azon az áron, hogy a nő közösülőképességét véglegesen elveszti. A Schauta—Wertheim-, illetőleg a Kielland-féle interpositio kapcsán, végül a sajka fenekének és fedelének egymástól való széjjeltartása azáltal eszközöltetik, hogy e műtét a medencefenéki belső sarka fedélközébe, a feje tetejére állított, más szóval a legnagyobb mértékben pathologiás anteflexióba (Schauta-Wertheim), illetőleg anteversióba (Kielland) hozott, méh révén a mellső hüvelyfal és a hólyag közé egy vaskos zsalugáterlemezt szerkeszt. És ezt is egy olyan természetű és nagyságú felsebzés árán, mely a prima gyógyulásra nem éppen elsőrendűleg alkalmas, továbbá még azon az áron is, hogy a nő az ilyen műtét után szülni többé sohasem lesz képes. S mindezekhez még azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ilyen súlyos árakon létesített zsalugáterlemeznek tartóképeségét sem tudja a szóban lévő interpositiós módok egyike sem véglegesen biztosítani, minthogy a változás korában beálló sorvadás annak erősségét nagy mértékben aláássa. Amint tehát az elmondottakból látjuk, azon eddigi prolapsusos műtéteknél, melyek a medencefenéki belső sajka rendes működését annak fedele felől akarták biztosítani, vagy a méh szabványos helyzetét, vagy általában a méh megmaradását, vagy a sajkatetőnek, tehát a retinaculumnak, folytonosságát, vagy a nő közösülő-, illetőleg szülőképességét fel kell áldozni s ezeket is gyakran, a többnyire idős prolapsusos betegekre nem közömbös, olyan műtétek és felsebzések árán, melyek néha még a prima gyógyulásra sem voltak elsőrendűleg alkalmasak. S ugyanezen inconvenientiák egyikét-másikát találtam azon, különben igen szellemes, műtétnél is, melyet különböző kísérletek után Schubert ajánlott (Zentralbl. für Gyn. 1914. 1. sz., 21. 1. és Zeitschr. für Geb. und Gyn. 1920, 82. k., 203. 1.) a totalis prolapsusok gyógyítására szabad fascialemez transplantálása útján s mely műtétnek első leírását annál nagyobb érdeklődéssel olvastam, mert Schubert az ő dolgozatának bevezető soraiban e műtét útján „a méh lazává lett parametriumának az összes rögzítő készülékkel együtt való megerősítését“, más szóval tehát a retinaculumnak pótlását helyezte kilátásba. Sajnos azonban, a műtét ezt az ígéretet nem tudta beváltani. Az eredeti Schubert-féle műtét ugyanis a következőképen történik: Mindenekelőtt a belső comb fascia látásának tractus ileotibialisából egy kb. 11 cm hosszú és 1/4 cm széles fascialemez lesz kimetszve (2. ábra), mely középen 10 cm hosszúságban megfeleztetik, miáltal egy V-alakú, egészében kb. 20 cm hosszú és /4 cm széles, olyan fasciacsík keletkezik, melynek csak a meg nem felezett végén van 1/4 cm-es szélessége. Ezt a csíkot felhasználásáig egy steril törlőbe csavarva félreteszik. A comb sebének elvarrása után haránt- vagy hosszmetszéssel megnyitják a hasat és a szem ellenőrzése mellett egy hosszú szorítócsípőt (hosszú Koehert) böknek át egyik oldalt a musculus rectus abdominisnek a symphisisen való tapadásától a fascián, a kötőszöveten és a hashártyán át a hasüregbe (3. ábra) és itt mindjárt tovább a mesosalpinxon, szorosan a kürtnek a méh sarkán való tapadása alatt. Ekkor a szorítócsípőt kissé megnyitják, majd azt, miután abba a fasciacsík szabad végét befogták, újra a hasfali fascia elé húzzák vissza. Hasonlóan járnak el aztán a másik oldalon is. Most, egy hosszú szorítócsípővel egyikét a méh kersztcsonti szalagoknak a méh közelében megragadva, a méh cervicalis részét előhúzzák. Ide rögzítik, miután a fasciacsík jövendő egész lefutása mentén a méh hashártyáját törlővel enyhén felsebezték, néhány finom varrattal és pedig a méhkeresztcsonti szalagoknak az uteruson való tapadása helyére, a fasciacsík meg nem felezett csücskét. Néhány további varrat a fasciacsíkokat a méh két oldalára rögzítik. Mialatt most a segéd a méhet, a fasciacsíkok végeit fogó szorítócsípők enyhe meghúzása útján megemeli, peritonizálják a csíkokat a méh 2. ábra. A combmetszés és a V alakban meghasított szabad fascia* esik az eredeti Schuberts műtétnél. 3. ábra. A hasfal rétegein átbökött szorítócsípő helyzete az eredeti Schuberts műtétnél. 263