Orvosi Hetilap, 1929. június (73. évfolyam, 22-26. szám)
1929-06-01 / 22. szám
1929. 22. sz. ORVOSI HETILAP 2. Specifikus elváltozást nem mutató sebek itt a fertőzésben egyéb baktériumok mellett a diphtheria-bacillus is részt vesz és a vér erősebb antitoxin tartalmú. 3. Sebek, amelyekben a diphtheria-bacillus csak mint élősdi tartózkodik, s itt nincs a vérben specifikus antitoxin. Bakteriololgai szempontból a szerzők csak abban egyeznek meg, hogyígy az igazi, mint a pseudodiphtheria-bacillust igen nehéz a sebből kiirtani, úgyhogy sokszor még a teljes sebgyógyulás után is ki lehet azt tenyészeteni a heget környező bőrről. Az állatpathogenitástól eltávolodva, a Bernhardt és Paneth-féle kísérletek alapján a pseudodiphtheria-bacillust az igazi diphtheria-bacillus változatának tekintik, mivel a diphtheria-bacillust sokszor vegyesen is találták pseudodiphtheria-bacillusokkal, máskor az igazi diphtheriabacillust hamarosan felváltotta a pseudodiphtheriabacillus, sőt a bacillusokat nem is lehetett kimutatni (Rieder 1923) s mégis sebdiphtheria volt jelen, mert hűdösek léptek fel. Legújabban Dragy (1928) állatkísérletei alapján ismét a régi felfogás mellett nyilatkozik, hogy az avirulens formát a virulenstől meg kell különböztetni, mert avirulenst virulenssé tenni sohasem sikerült. Epidemiológiai szempontból egyesek a sebdiphtheriát a torokdiphtheriával párhuzamosan haladó megbetegedésnek tartják (Löhr, Roser, Lande, Anschütz), egyszersmind a spanyoljárvánnyal is összefügésbe hozták (Löhr); mások semmi összefüggést sem találtak a torokdiphtheriával s inkább a hiányos tisztaságban, vagy a beteg nagyfokú legyengültségében keresik az okot. Végül sokan a sebdiphtheria keletkezésére semmi okot sem találnak. A sebdiphtheria kezelésében szintén megoszlanak a vélemények. Az egyik tábor csak a localis kezelés híve — jelenleg ez a felfogás van inkább előtérben — a másik a betegséget főleg serummal gyógyítja, de localis kezelést is alkalmaz. A localis kezelésre mindenféle szert ajánlottak, aminek baktericid hatást tulajdonítanak, ú. m. szürke kenőcsöt, jódtincturát, eucupint, tripaflavint, flavicidet, brillant zöldet, delilia és krystallviolettet, magaslati napot, sőt gypskötést, a seb feltárását, kiégetését, esetleg kimetszését. Azok, akik a serumot mindenesetre megkísérlendőnek tartják, többen bevallják, hogy attól sok eredményt nem láttak, s arra a következtetésre jutnak, hogy radicalis szerrel a diphtheria bacillus ellen nem rendelkezünk (Löhr) és ez a nézet uralkodik még a legújabb közleményekben is (Becker 1928). Az irodalom áttekintésekor szembe tűnik, hogy a közlemények két csoportba oszthatók. Az egyik csoport — a régebbi — a klinikailag is megállapítható sebdiphtheriával foglalkozik, a másik pedig azokkal a sebekkel, amelyekben a diphtheria-bacillus kimutatható, tekintet nélkül arra, hogy okoz-e vagy sem kóros elváltozást a sebben. Éppen ezért megfigyeléseimet én is ebben a két irányban terjesztettem ki. Elsősorban azok a sebek érdekeltek, amelyek már külsőleg is a diphtheriásaknak látszottak és iparkodtam megállapítani a tüneteket, amelyek mellett a diphtheriabacillusok kimutatása csak kiegészítő eljárásként szerepel. A Szent László-kórházban 1923-tól 1927 végéig összesen 53 ilyen esetet sikerült összegyűjtenem. Bakteriológiai vizsgálatra került minden olyan seb, amely kezdeti jó sarjadzás után vizenyőssé, lepedékessé vált. A sorozatosan végzett bakteriológiai vizsgálat csakhamar kiderítette, hogy a lepedékből, a sarjadzás megállásából nem következtethetünk diphtheria-bacillusok jelenlétére, mert e tünetek legtöbbször már akkor is felléptek, ha a beteg bármi okból lázassá vált, vagy lymphangitis, orbánc, stb. komplikálta a sebet; a láz megszűnte után a sarjak minden különösebb beavatkozás nélkül visszakapták egészséges külsejüket. Ellenben a diphtheria bacillus kivétel nélkül kitenyészett azokból a sebekből, amelyek a következő elváltozást mutatták: többé-kevésbbé erős beszűrődés a seb körül, élénkvörös keskeny szegély, alávájt szélek, szennyes szürkés-zöldes lepedőkkel borított vérzékeny sarjak a kráterszerűleg tátongó sebalapon, amelyek bár üvegszerűen szárazoknak látszanak, mégis híg, piszkos, elég bő savószerű váladékot termelnek; e váladék a sebszéleken és a kötésben pörkszerű morzsákban szárad össze. A kráterszerű seb állandóan nagyobbodik és mélyül, a szomszédságban is fellépnek hasonló fekélyek, amelyek végül egybeolvadnak az eredeti sebbel és ellentállnak minden helyi kezelésnek. Általános tünetként láz csak a legkezdetibb szakban van 38—39 C°-os hőmérséklettel, az sem mindig, aztán a subfebrilis marad állandóan a temperatura. Kiemelendő az addig rendes arcszínű betegek szembeszökő sápadtsága, ami főleg addig pirosképű gyermekeknél válik feltűnővé. A pulzus silánnyá válik, az összszervezet rohamosan összeesik. Ilyen sebeknél be sem várva, a bakteriológiai leletet, amely kivétel nélkül igazolta a sebdiphtheria gyanúját, diphtheria serumot fecskendeztünk be intramuscularisan vagy intravénásan az eset súlyossága szerint. Kezdetben 1923-ban 3000 I. E. elegendő volt ahhoz, hogy harmadik, negyedik napra a seb egészséges sarjadzásnak induljon, s a diphtheria bacillusok eltűnjenek az egészséges sarjadzás következtében. Az adagot azonban évrőlévre emelni kellett, úgy, hogy 1927-ben már két részletben 32.000 I. E. volt szükséges, így e tekintetben ugyanazt tapasztaltuk, mint Bókay János professor, továbbá Kalocsay Kálmán és mások a torokdiphteriánál. A serumnak ez a szabályszerűleg fellépő gyógyító hatása bekövetkezett, sokszor még akkor is, amikor azt a folyamat előrehaladott volta miatt már alig remélhettük, de cserben hagyott kivétel nélkül azokban a septicus esetekben, amelyekben a streptococcus által előidézett sepsishez közvetlenül a halál előtt társult a sebdiphtheria. Az észlelt 53 esetünk közül hetet nem kezeltünk serummal, mert az első hármat diagnostizálni nem tudtuk, a többi négy pedig már moribund volt. A serummal kezelt 46 esetből meghalt öt. Mind az ötnél a diphtheria empyemának thoracotomiás sebén keletkezett és pedig négyszer skarlatina kapcsán, egy ízben áthatoló mellkasi szúrás folytán fellépett empyemához társult. Ezeknél a septicus betegeknél a sebdiphtheria meggyógyításával sem tudták volna a kéthárom nap múlva bekövetkezett halált megakadályozni. A 41 gyógyult eset súlyossága változott a hegdiphtheriától és az egyszerű felületes fekélytől a gyors széteséssel járó phlegmonosus alakig és a legtöbbször scarlatinás nyaki mirigyek, vagy injectiós tályogok feltárt sebe lett diphtheriássá. Kiemelendő, hogy a diphtheriás bénulást egy esetben sem láttunk még a legsúlyosabb alaknál sem, viszont serumkezelés nélkül ezek az esetek nem gyógyultak volna, mert amikor kísérletképen késlekedtünk, a serumoltással, a diphtheriás seb növekedését, a beteg elesettségének fokozódását észleltük. Tanulságos példája volt ennek egy hároméves fiú, akinek fitymaszűkületét az összenövések felszabadításával szüntettük meg. Öt nap múlva a penis erősen megduzzadt, keményen beszűrődött, csakhamar megduzzadt a herezacskó is. Néhány nappal később a fityma a penis háti felszínén kifekélyesedett, a sekély diphtheriára jellegzetes volt. A sebből diphtheria-bacillus tenyészett ki. 515