Orvosi Hetilap, 1929. június (73. évfolyam, 22-26. szám)

1929-06-01 / 22. szám

1929. 22. sz. ORVOSI HETILAP 2. Specifikus elváltozást nem mutató sebek itt a fertőzésben egyéb baktériumok mellett a diphtheria-bacil­lus is részt vesz és a vér erősebb antitoxin tartalmú. 3. Sebek, amelyekben a diphtheria-bacillus csak mint élősdi tartózkodik, s itt nincs a vérben specifikus antitoxin. Bakteriololgai szempontból a szerzők csak abban egyeznek meg, hogy­­így az igazi, mint a pseudodiph­­theria-bacillust igen nehéz a sebből kiirtani, úgyhogy sokszor még a teljes sebgyógyulás után is ki lehet azt tenyészeteni a heget környező bőrről. Az állatpathogeni­­tástól eltávolodva, a Bernhardt és Paneth-féle kísérle­tek alapján a pseudodiphtheria-bacillust az igazi diphtheria-bacillus változatának tekintik, mivel a diph­­theria-bacillust sokszor vegyesen is találták pseudo­­diphtheria-bacillusokkal, máskor az igazi diphtheria­­bacillust hamarosan felváltotta a pseudodiphtheria­­bacillus, sőt a bacillusokat nem is lehetett kimutatni (Rieder 1923) s mégis sebdiphtheria volt jelen, mert hű­­dösek léptek fel. Legújabban Dragy (1928) állatkísér­letei alapján ismét a régi felfogás mellett nyilatkozik, hogy az avirulens formát a virulenstől meg kell külön­böztetni, mert avirulenst virulenssé tenni sohasem sikerült. Epidemiológiai szempontból egyesek a sebdiphthe­­riát a torokdiphtheriával párhuzamosan haladó meg­betegedésnek tartják (Löhr, Roser, Lande, Anschütz), egyszersmind a spanyoljárvánnyal is összefügésbe hoz­ták (Löhr); mások semmi összefüggést sem találtak a torokdiphtheriával s inkább a hiányos tisztaságban, vagy a beteg nagyfokú legyengültségében keresik az okot. Végül sokan a sebdiphtheria keletkezésére semmi okot sem találnak. A sebdiphtheria kezelésében szintén megoszlanak a vélemények. Az egyik tábor csak a localis kezelés híve — jelenleg ez a felfogás van inkább előtérben — a másik a betegséget főleg serummal gyógyítja, de localis ke­zelést is alkalmaz. A localis kezelésre mindenféle szert ajánlottak, aminek baktericid hatást tulajdonítanak, ú. m. szürke kenőcsöt, jódtincturát, eucupint, tripafla­­vint, flavicidet, brillant zöldet, delilia és krystallviolet­­tet, magaslati napot, sőt gypskötést, a seb feltárását, kiégetését, esetleg kimetszését. Azok, akik a serumot mindenesetre megkísérlendőnek tartják, többen bevall­ják, hogy attól sok eredményt nem láttak, s arra a kö­vetkeztetésre jutnak, hogy radicalis szerrel a diphthe­ria­ bacillus ellen nem rendelkezünk (Löhr) és ez a nézet uralkodik még a legújabb közleményekben is (Becker 1928). Az irodalom áttekintésekor szembe tűnik, hogy a közlemények két csoportba oszthatók. Az egyik csoport — a régebbi — a klinikailag is megállapítható sebdiph­theriával foglalkozik, a másik pedig azokkal a sebekkel, amelyekben a diphtheria-bacillus kimutatható, tekintet nélkül arra, hogy okoz-e vagy sem kóros elváltozást a sebben. Éppen ezért megfigyeléseimet én is ebben a két irányban terjesztettem ki. Elsősorban azok a sebek érdekeltek, amelyek már külsőleg is a diphtheriásaknak látszottak és iparkodtam megállapítani a tüneteket, amelyek mellett a diphtheria­­bacillusok kimutatása csak kiegészítő eljárásként sze­repel. A Szent László-kórházban 1923-tól 1927 végéig összesen 53 ilyen esetet sikerült összegyűjtenem. Bak­teriológiai vizsgálatra került minden olyan seb, amely kezdeti jó sarjadzás után vizenyőssé, lepedékessé vált. A sorozatosan végzett bakteriológiai vizsgálat csak­hamar kiderítette, hogy a lepedékből, a sarjadzás meg­állásából nem következtethetünk diphtheria-bacillusok jelenlétére, mert e tünetek legtöbbször már akkor is fel­léptek, ha a beteg bármi okból lázassá vált, vagy lym­phangitis, orbánc, stb. komplikálta a sebet; a láz meg­szűnte után a sarjak minden különösebb beavatkozás nélkül visszakapták egészséges külsejüket. Ellenben a diphtheria­ bacillus kivétel nélkül kitenyészett azokból a sebekből, amelyek a következő elváltozást mutatták: többé-kevésbbé erős beszűrődés a seb körül, élénkvörös keskeny szegély, alávájt szélek, szennyes szürkés-zöldes lepedőkkel borított vérzékeny sarjak a kráterszerűleg tátongó sebalapon, amelyek bár üvegszerűen szárazok­nak látszanak, mégis híg, piszkos, elég bő savószerű váladékot termelnek; e váladék a sebszéleken és a kö­tésben pörkszerű morzsákban szárad össze. A kráter­szerű seb állandóan nagyobbodik és mélyül, a szomszéd­­ságban is fellépnek hasonló fekélyek, amelyek végül egybeolvadnak az eredeti sebbel és ellentállnak minden helyi kezelésnek. Általános tünetként láz csak a legkez­detibb szakban van 38—39 C°-os hőmérséklettel, az sem mindig, aztán a subfebrilis marad állandóan a tempe­ratura. Kiemelendő az addig rendes arcszínű betegek szembeszökő sápadtsága, ami főleg addig pirosképű gyer­mekeknél válik feltűnővé. A pulzus silánnyá válik, az össz­­szervezet rohamosan összeesik. Ilyen sebeknél be sem várva, a bakteriológiai leletet, amely kivétel nélkül igazolta a sebdiphtheria gyanúját, diphtheria serumot fecskendeztünk be intramusculari­­san vagy intravénásan az eset súlyossága szerint. Kez­detben 1923-ban 3000 I. E. elegendő volt ahhoz, hogy har­madik, negyedik napra a seb egészséges sarjadzásnak induljon, s a diphtheria­ bacillusok eltűnjenek az egész­séges sarjadzás következtében. Az adagot azonban évről­­évre emelni kellett, úgy, hogy 1927-ben már két részlet­ben 32.000 I. E. volt szükséges, így e tekintetben ugyan­azt tapasztaltuk, mint Bókay János professor, továbbá Kalocsay Kálmán és mások a torokdiphteriánál. A se­­rumnak ez a szabályszerűleg fellépő gyógyító hatása bekövetkezett, sokszor még akkor is, amikor azt a folya­mat előrehaladott volta miatt már alig remélhettük, de cserben hagyott kivétel nélkül azokban a septicus ese­tekben, amelyekben a streptococcus által előidézett sep­­sishez közvetlenül a halál előtt társult a sebdiphtheria. Az észlelt 53 esetünk közül hetet nem kezeltünk se­­rummal, mert az első hármat diagnostizálni nem tud­tuk, a többi négy pedig már moribund volt. A serummal kezelt 46 esetből meghalt öt. Mind az ötnél a diphtheria empyemának thoracotomiás sebén keletkezett és pedig négyszer skarlatina kapcsán, egy ízben áthatoló mellkasi szúrás folytán fellépett em­­pyemához társult. Ezeknél a septicus betegeknél a seb­diphtheria meggyógyításával sem tudták volna a két­­három nap múlva bekövetkezett halált megakadályozni. A 41 gyógyult eset súlyossága változott a hegdiph­theriától és az egyszerű felületes fekélytől a gyors széteséssel járó phlegmonosus alakig és a legtöbbször scarlatinás nyaki mirigyek, vagy injectiós tályogok fel­tárt sebe lett diphtheriássá. Kiemelendő, hogy a diph­­theriás bénulást egy esetben sem láttunk még a leg­súlyosabb alaknál sem, viszont serumkezelés nélkül ezek az esetek nem gyógyultak volna, mert amikor kí­sérletképen késlekedtünk, a serumoltással, a diph­­theriás seb növekedését, a beteg elesettségének fokozó­dását észleltük. Tanulságos példája volt ennek egy hároméves fiú, akinek fitymaszűkületét az összenövések felszabadításá­val szüntettük meg. Öt nap múlva a penis erősen meg­duzzadt, keményen beszűrődött, csakhamar megduzzadt a herezacskó is. Néhány nappal később a fityma a penis háti felszínén kifekélyesedett, a sekély diphtheriára jel­legzetes volt. A sebből diphtheria-bacillus tenyészett ki. 515

Next