Orvosi Hetilap, 1929. november (73. évfolyam, 44-48. szám)
1929-11-02 / 44. szám
1092 ORVOSI HETILAP 1929. 44. sz nak e moleculáit azzal, hogy szabadjára bocsátják a nemi életet. Ilyen örvény a szülő kizárása a nevelésből; a Gebärzwang mint az anyai vágy pótszere; a természettől való fokozatos eltávolodás, a népességnek a városokba való tömése, az orvosnak, bírónak, tisztviselőnek géppé alacsonyítása. Az ilyen törekvések biológiai törvényekkel állnak szemben. Minden fejlődés differentiálódással jár, nem pedig elhalványodásával a meglevő különbségeknek; lehetetlen tehát az emberiséget homogén tömeggé olvasztani össze. A faj élete folytonos, fenntartói, az egyes lények azonban mind különbözően alkotott halandók: az emberiség tehát mindig és szükségképen mozaikszerű lesz! Hogy mire vezet a biológiával való ily szembehelyezkedés, néhány adattal szeretném megvilágítani és a nemi életnek helyenként mutatkozó lezírelését bemutatni. Oroszországban megszüntették a magántulajdont. Mindenkinek ingyen kijárt 8 m2 szobaterület és nem több. Ez egyrészt vadidegen férfiak és nők összezsúfolására, másrészt arra vezetett, hogy a házakat többé senki sem gondozta, tehát tönkrementek: magában Moszkvában. Dvoretzky8 és Krausz9 cikkei szerint 13-8-ról 95 millió □-méterre esett a használható lakásterület, melyből egyegy ember most már nem 8, hanem csupán 5-5 □ -métert igényelhet! Hiába állították később vissza a házak tulajdonjogát és szabták meg eleinte 20, később már 44 képekben 1—10 méter szobaterületnek bérét: a lakásnyomor fokozódott és tönkretette a nép erkölcsét, mert meglazította a családi köteléket. Oroszországban a házasság ma már telefonon, egyoldalúlag is felbontható és voltaképen már csak az ad hoc sexuális viszonynak fölösleges bejelentése. Egy délelőtt akár 2 házasságot is köthetne és felbonthatna bárki. Lenin azt kívánta, hogy a nemi élet elintézése olyan egyszerű legyen, mint egy pohár víznek megivása. Erre persze megszűnt minden különbség a leány, asszony, prostituált, anya stb. között, — mind egyszerűen nőstény ember lett. Leány a szülőjétől, feleség a férjétől külön, idegeneknél is lakhatik, viselheti saját nevét és élhet ahol, akivel és ahogyan bír. Ahol ezt a „reformot“ tényleg keresztülvitték, ott nincs többé testvér, rokon, az öregek, a betegek, a szegények el vannak hagyatva, még inkább azonban a menhelyekben leadott közgyermekek (Kollektívkinder), akik nem is tudják, kitől származnak, és elvadulva, kiéhezve, rablócsapatokba verődnek össze, télen pedig százankint fagynak meg az utcán. A gondozóintézetek banditaiskolák, a menhelyek perverz kéjencek szállítói! Lehet, hogy ez a kép csak a városokra vonatkozik, viszont a lakosság oda tömörül. Moszkva lakossága 1924—26-ig 20, 12 és 5%-kal szaporodott, a lakásméretek ellenben csak 1-6, 32 és 33%-kal nagyobbodtak ezalatt! Az abortus eleinte teljesen szabaddá volt téve, újabban azonban hivatalosan minden nőnek évenként már csak egyet engedélyeztek, a terhesség 2—3. hónapjában; a műveletet a kórházak a jelentkezés sorrendjében hajtják végre, csak a diáknőknek van az a kedvezményük, hogy a vizsga előtt soron kívül is abortálhatnak. Újabban még spermatolytikus serummal is próbálkoznak a fogamzás megakadályozására és lietalhormonnal is az abortus előidézése céljából. Ezek a viszonyok persze lehetetlen helyzetet teremtettek; promiscuitás keletkezett a nemi élet terén. Egy Schwarz nevű gazdag népbiztost 150 successiv törvényes neje közül 64 beperelt „házasságaiból“ származó gyermekeinek tartásdíja ( jövedelmének 1%-a) miatt, mire egy Smidovics nevű másik népbiztos (nő) kimondta, hogy „a nemi élet ezentúl socialis functio lesz, mely a gazdasági viszonyok irányítása alatt áll!“ A család intézményét azonban már másutt is megtámadták. Aki figyelemmel kísérte a német viszonyokat, elhalt az ifjúságnak a steglitzi, Krantz-, Gladbecker-pörök által napfényre került romlottságán. Egy, még iskolába járó polgárleánynak két szeretője volt: ezek megölik a leány öccsét, akivel és egymás között és pénzért idegenekkel is homosexuális viszonyt folytattak. Az esküdtszék felmenti a társaságot , a leány szülei bált rendeznek; nagy vendégkoszorú jelenik meg és a leányt elárasztják házassági ajánlatokkal! Poroszországban 1921—25 között a ministérium vizsgálatot tartott a felsőbb leányiskolákban. Ha hinni lehet a Vorwahl cikkében 11 felsoroltaknak, az egyikben a felsőiskolás leányok 70%-a deflorált, és ezek 30%-a nemibeteg volt; Lindsey szerint 415 tanulóleányról kitűnt, hogy már élt nemi életet; 5%-uk terhes volt; a leányok 90%-a megengedte a sexualitásnak bizonyos kisebb módjait; az exhibitionismus és a csoportosan masturbálás is el volt terjedve; erre azt mondja Vesper, hogy a németországi viszonyok azonosak ezekkel. De lehet-e másképen ott, ahol a Käthe Schmittmacherek, Anna Papritzok évtizedek óta hirdetik a szabadszerelmet és gyengítik a család erejét; ahol 80.000 példányban megjelenik egy hetilap — Die Ehe —, külön azért, hogy a család intézményét támadja és aláássa, ahol Stekel azt taníthatja, hogy a masturbatio hasznos, sőt szükséges lehet a gyermeknek. Graf von der Schulenburg a nemi korlátozást perverz erőszaknak nevezheti, Werthauer pedig indítványozta, hogy: „die sich lieben, sollen sich zusammen tun, die sich nicht mehr lieben, auseinander gehen“ és még Graf Keyserling szerint is a disharmonikus házasságok annyiban kívánatosak, hogy az ilyenekből több tehetség születik, mert a gyermekek korábban kezdenek problémákkal foglalkozni.1112 Borgius végre egész rendszert állított fel: Nicht Umbau, sondern Abbau der Ehe ist notwendig. A gyermekeket Landeserziehungsanstaltok nevelték, nem a szülők — Kinder gehören unter Kindern! —, az anyát pedig fizesse ki a Mutterschaftsversicherung a gyermek kihordásáért!13 A homosexuálisoknak egy hírhedt apostola az iskolában, fiúk és leányok előtt azt taníthatta, hogy az ifjúság cohabitatiója nem becstelen, mert az ember becsülete a köldök fölött, nem pedig alatta tanyázik...!14 Ez már racial poison! Sex offender! Egy második Erasmusra volna szükség, hogy megírja a mai „Moriae Encomium“-ot! A családellenes agitatio másutt felüti a fejét. A svédeknél a Samvets Aktenskap (lelkiismereti utólagos házasság) miatt a házasságon kívül született gyermekek aránya helyenkint 40%. Karinthiában a gurki dekanatban ez a szám 80%-ig is felemelkedik. Az amerikai Egyesült Államokban, újabban Angliában,15 Németországban és nálunk is viszont a fogamzás megakadályozása, a „birth control“ terjed el. A newyorki Vassal College a legelőkelőbb amerikai nőnevelő-intézetek egyike: 2294 onnan férjhez ment nő után átlag csak 11, a Harvard-egyetemnek 10.636 volt nőhallgatója után átlag 15 gyermek származott. 8 Münch. Med. Wschr., 1929, 587., 676. o. 0 Münch. Med. Wschr.. 1929, 1004. o. 10 Papanicolau, Ztschr. f. Sexualw., XV. k.; 406. o. 11 Münch. Med. Wschr., 1929, 676. 1. Ott további irodalom; lásd még Pirkner: Ztschr. f. Sexualwiss. u. Sex. Politik. 1928. 60. 1. 12 Ehebuch. 245. 1. 13 Ztschr. f. Sexualwiss., XV. k., 387. 1. 14 Münch. Med. Woch., 1929, 1006. 1. 15 Bill Lord Buckmaster.