Orvosi Hetilap, 1930. március (74. évfolyam, 8-12. szám)

1930-03-08 / 9. szám

208 ORVOSI HETILAP telepedése helyein tud lobos, rendszerint genyes folyamatokat létrehozni, hanem hajlandó haematogen úton a szervezetben elterjedni és ezzel septikus folyamatot hozni létre. Hogy mindezek mellett az I. B.-okhoz genykeltő coccusok is tár­sulhatnak, nem változtat az I. B. primar pathogen szerepének jelentőségén. Ezen dolgozatunknak nem célja, hogy az influenza­probléma egész complexumához hozzászóljunk. Aetiológiai álláspontunkat terméseztesen nem egyedül a fentiekhez ha­sonló vizsgálatokra alapítjuk. Más és nyomatékosabb érvek is szólnak mellette; különösen azok a kísérletek, amelyekben sikerült a Pfeiffer-féle bacillus tiszta kultúráival az influenza klinikai kórképével teljesen megegyező, vagy ahhoz többé­­kevésbé hasonló kóros folyamatokat előidézni emberen (Schmidt és Jentsch, Cecil és Steffen, P. Schmidt, Fenyvessy és Kopp, Lubinski stb.), majmokon (Blake és Cecil, Well­stein) és kisebb kísérleti állatokon (Gosio, Hanton és Ham­­mum, Perez). A mi fenti vizsgálatainkhoz hasonlókkal a külföldi irodalomban elégszer találkozunk (1. Kuczynski és Wolff referátumát. Lubarsch-Ostertag, Ergebnisse XIX. II.), ámbár az egyes szerzők észleleteiket többnyire mint ritkasá­gokat köztik. Nézetünk szerint az ilyen irányú bacteriológiai vizsgá­latokra még mindig szükség van és sokban hozzájárulhatnak a járványmentes időben is az influenza aetiológiájának és pathogenezisének tisztázásához. Közlésünk fő célja éppen az, hogy erre felhívjuk a figyelmet, annál is inkább, mert hazai irodalmunkból úgy látjuk, hogy nálunk nincs a kérdés iránt oly nagy érdeklődés, mint amilyent az véleményünk szerint megérdemel. A budapesti Stefánia gyermekkórházzal kapcsolatos egye­temi gyermekklinika közleménye. (Igazgató: Bókay János dr., egyet. ny. r. tanár.) A diphtheria halálozás okairól és megelőzéséről. Irta: Szirmai Frigyes dr. kirn. tanársegéd. Az utolsó évtizedek folyamán a diphtheriát (di.) illetőleg Európában bizonyos optimismus vált úrrá. Tény, hogy a se­rum therapia a letalitást csökkentette, azonban a morbiditást s így az absolut mortalitást már sokkal kevésbbé befolyásol­hatta. Legalább is erre kell következtetnünk, ha nemcsak a 90-es évek első és második felét állítjuk egymással szembe, hanem a di. járványok jól ismert periodicus jellegének megfe­lelően hosszabb időszakokat hasonlítunk össze és figyelmünk­­kel nagyobb földterületekre terjesztjük ki. Angliára nézve pl. MacIntyre azt állapította meg, hogy 1924-ben a di.­halálozás semmivel sem volt kisebb, mint 1871-ben, 1871-től 1880-ig 2943, az 1911—1920 években pedig 5058 haláleset fordult elő, holott pl. a typhus mortalitás 7842 esetről 1278 esetre szállt le. Ismeretes továbbá, hogy Amerikában az epidemiológiai vi­szonyok még kedvezőtlenebbül alakultak, ott a di. mint fon­tos közegészségügyi probléma sohasem szűnt meg az érdeklő­dés középpontjában maradni. Miután a di­­letalitás Európá­ban is általában 10% körül ingadozott, teljes megnyugvás itt sem volt jogosult s nálunk is számolni kellett mindenkor az­zal, hogy amennyiben a Középeurópában különösen 1918 óta úgy absolute, mint a tv.-hoz, sc.-hez viszonyítva igen alacsony­nak mondható di. morbiditás hullámhegybe megy át, a halál­esetek száma nálunk is emelkedni fog. Azon tény, hogy 1926. óta valóban rosszabbodás állott be, arra késztetett, hogy Bó­kay prof. megbízásából revisió tárgyává tegyem a Stefánia­­kórház utolsó 9 évi di. anyagának mortalitását oly célzattal, hogy lássuk, mi esik a már eddigi ismereteink szerint is el­­iminálható okokra, miből állanak a fózumkezelés kihasználha­tóságának tulajdonképeni határai s ennek megfelelően meny­nyiben látszik nálunk is jogosultnak a prophylacticus activ immunisálással való foglalkozás. 1920. jan. 1. és 1928. dec. 31. között kórházunkban össze­sen 1122 di.-t észleltünk, meghalt 131 - 12,3%. Ha levonjuk a vegyes fertőzéseket s a legkülönbözőbb betegségeknél — sokszor csak praemortalisan fellépő — másodlagos, jobbára orr, bőr és sebdi­­t, az anyag 1058 esetre, a letalitás 103 eset alapján 9,7%-ra reducálódik. Ha továbbá számításon kívül hagyjuk a moribund állapotban felvett 15 esetet, a teljesen korrigált halálozás 8,4%-nak felel meg. Az össz di. anyagnak a localisatio szerinti megoszlását az 1. sz. táblázat tünteti fel. 1. Az esetek megoszlása táblázat, a megbetegedés helye szerint. Mint minden di. statistikában, úgy a miénkben is kimutat­ható a gyermekek korának nagy jelentősége. A csecsemőkor­ban nálunk 31%, a 2. évben 20,6%, 7 és 14 év között pedig már csak 11­b% a letalitás. A 2. sz. táblázatból kivehető, hogy 1926-ig, valójában 1925 végéig, a halálozás zömét (62 eset 74 körül) az elha­nyagolt torok és orr di.-k (12 eset), a crouphalálozás (33 eset), valamint a di.-től független okok folytán elhaltak (17 eset) szolgáltatták, csak 5 eset tekinthető malignus torok di.-nak, 7 eset pedig 2 éven aluliaknál és pedig többé kevésbbé kifejezett táplálkozási zavarokban szenvedőknél fellépett kü­lönböző localisatiójú, de a gégét szabadon hagyó, torokfolya­­matot is csak 5 esetnél feltüntető jobbára multiplex di., me­lyeknél a halálos kimenetelért első­sorban nem a di.-s megbe­tegedés tehető felelőssé. Az említett 5 malignus torok di. közül 2 már 1925 legvé­gére esett, az előző 6 év alatt látott 3 casust pedig csak azért kellett idesorolnunk, mert nem voltak kifejezetten elhanyagolt esetek, így nem csoda, ha különösen bennünk, az ifjabb genera­­tio tagjaiban az a nézet alakult volt ki, hogy a torok di. kife­jezetten jóindulatú betegség, mely kellő időben, kellő módon és kellő mennyiségben alkalmazott serum mellett feltétlenül meggyógyul. Ez a nézet felelt meg az általános orvosi közvé­leménynek is s örömünk az experimentális therapia eme vív­mánya felett csak azért nem volt zavartalan, mert azt kellett tapasztalnunk, hogy az említett hármas postulatumnak elég gyakran nem tesznek eleget, s azt észlelhetjük, hogy a croup­­therapia terén a halálozási százalékok még további lényeges haladást tesznek kívánatossá. Az 1925 vége óta előttünk le­folyt malignus di­ esetek, melyek 1928 végéig 35 halálesetet vontak maguk után, természetesen arra kényszerítettek, hogy nézetünket bizonyos mértékig revideáljuk. A di. jellegének eme megváltozására s általában a di. maligna kérdésére külön közleményben térünk reá, jelenleg főleg azon okokkal kívá­nunk foglalkozni, melyek már az előző években a halálos ki­menetel létrejöttében szerepet játszottak. Abban, hogy a kellő therápiás beavatkozás elkésve tör­ténik, tapasztalataink szerint a következő tényezők részesek: a) gondatlanság, tudatlanság a szülők, nevelők stb. részéről; b) diagnosticus tévedések az orvos részéről; c) a serumbeteg­­ségtől való túlzott félelem és az újabb experimentális és kli­nikai megállapítások nem ismerése miatt elégtelen serum­­mennyiségekkel való kezelés. Nem lehet célunk, hogy a di. diagnosticájával részletesen foglalkozzunk, csak 3 momentumot kívánunk érinteni: 1. a a ritkább locálisállójú (orr, seb, bőr, conjunctica és vulva)) di. kérdése; 2. a di. faucium atypusos alakjai; 3. a bact. vizsga­ 1122 666 34 3 1 110 103 9 haltei 3140 11 2 - 22 18 6 o o o o 10 1 128 2 7- 10 1 kötőhártya bőr ›0 'B _C _Q0) ‡› › kötőhártya válva B - co V- ·1) *o io ·o ,­­ co »o ,|51 _› O CQ CQ› 1 4401 3 1 — 111 1 összes betegek száma Torok Torok és orr Torok és bőr Torok és kötő­­hártya Gége Gége és torok Gége, torok és orr _‡» ^ 'C0 >° J0 0 -0 iO w co =0 'OJ 'D <U D -2 00 00 i_ 'O -O U. u- 1930. 9. sz.

Next