Orvosi Hetilap, 1930. március (74. évfolyam, 8-12. szám)
1930-03-08 / 9. szám
208 ORVOSI HETILAP telepedése helyein tud lobos, rendszerint genyes folyamatokat létrehozni, hanem hajlandó haematogen úton a szervezetben elterjedni és ezzel septikus folyamatot hozni létre. Hogy mindezek mellett az I. B.-okhoz genykeltő coccusok is társulhatnak, nem változtat az I. B. primar pathogen szerepének jelentőségén. Ezen dolgozatunknak nem célja, hogy az influenzaprobléma egész complexumához hozzászóljunk. Aetiológiai álláspontunkat terméseztesen nem egyedül a fentiekhez hasonló vizsgálatokra alapítjuk. Más és nyomatékosabb érvek is szólnak mellette; különösen azok a kísérletek, amelyekben sikerült a Pfeiffer-féle bacillus tiszta kultúráival az influenza klinikai kórképével teljesen megegyező, vagy ahhoz többékevésbé hasonló kóros folyamatokat előidézni emberen (Schmidt és Jentsch, Cecil és Steffen, P. Schmidt, Fenyvessy és Kopp, Lubinski stb.), majmokon (Blake és Cecil, Wellstein) és kisebb kísérleti állatokon (Gosio, Hanton és Hammum, Perez). A mi fenti vizsgálatainkhoz hasonlókkal a külföldi irodalomban elégszer találkozunk (1. Kuczynski és Wolff referátumát. Lubarsch-Ostertag, Ergebnisse XIX. II.), ámbár az egyes szerzők észleleteiket többnyire mint ritkaságokat köztik. Nézetünk szerint az ilyen irányú bacteriológiai vizsgálatokra még mindig szükség van és sokban hozzájárulhatnak a járványmentes időben is az influenza aetiológiájának és pathogenezisének tisztázásához. Közlésünk fő célja éppen az, hogy erre felhívjuk a figyelmet, annál is inkább, mert hazai irodalmunkból úgy látjuk, hogy nálunk nincs a kérdés iránt oly nagy érdeklődés, mint amilyent az véleményünk szerint megérdemel. A budapesti Stefánia gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinika közleménye. (Igazgató: Bókay János dr., egyet. ny. r. tanár.) A diphtheria halálozás okairól és megelőzéséről. Irta: Szirmai Frigyes dr. kirn. tanársegéd. Az utolsó évtizedek folyamán a diphtheriát (di.) illetőleg Európában bizonyos optimismus vált úrrá. Tény, hogy a serum therapia a letalitást csökkentette, azonban a morbiditást s így az absolut mortalitást már sokkal kevésbbé befolyásolhatta. Legalább is erre kell következtetnünk, ha nemcsak a 90-es évek első és második felét állítjuk egymással szembe, hanem a di. járványok jól ismert periodicus jellegének megfelelően hosszabb időszakokat hasonlítunk össze és figyelmünkkel nagyobb földterületekre terjesztjük ki. Angliára nézve pl. MacIntyre azt állapította meg, hogy 1924-ben a di.halálozás semmivel sem volt kisebb, mint 1871-ben, 1871-től 1880-ig 2943, az 1911—1920 években pedig 5058 haláleset fordult elő, holott pl. a typhus mortalitás 7842 esetről 1278 esetre szállt le. Ismeretes továbbá, hogy Amerikában az epidemiológiai viszonyok még kedvezőtlenebbül alakultak, ott a di. mint fontos közegészségügyi probléma sohasem szűnt meg az érdeklődés középpontjában maradni. Miután a diletalitás Európában is általában 10% körül ingadozott, teljes megnyugvás itt sem volt jogosult s nálunk is számolni kellett mindenkor azzal, hogy amennyiben a Középeurópában különösen 1918 óta úgy absolute, mint a tv.-hoz, sc.-hez viszonyítva igen alacsonynak mondható di. morbiditás hullámhegybe megy át, a halálesetek száma nálunk is emelkedni fog. Azon tény, hogy 1926. óta valóban rosszabbodás állott be, arra késztetett, hogy Bókay prof. megbízásából revisió tárgyává tegyem a Stefániakórház utolsó 9 évi di. anyagának mortalitását oly célzattal, hogy lássuk, mi esik a már eddigi ismereteink szerint is eliminálható okokra, miből állanak a fózumkezelés kihasználhatóságának tulajdonképeni határai s ennek megfelelően menynyiben látszik nálunk is jogosultnak a prophylacticus activ immunisálással való foglalkozás. 1920. jan. 1. és 1928. dec. 31. között kórházunkban összesen 1122 di.-t észleltünk, meghalt 131 - 12,3%. Ha levonjuk a vegyes fertőzéseket s a legkülönbözőbb betegségeknél — sokszor csak praemortalisan fellépő — másodlagos, jobbára orr, bőr és sebdit, az anyag 1058 esetre, a letalitás 103 eset alapján 9,7%-ra reducálódik. Ha továbbá számításon kívül hagyjuk a moribund állapotban felvett 15 esetet, a teljesen korrigált halálozás 8,4%-nak felel meg. Az össz di. anyagnak a localisatio szerinti megoszlását az 1. sz. táblázat tünteti fel. 1. Az esetek megoszlása táblázat, a megbetegedés helye szerint. Mint minden di. statistikában, úgy a miénkben is kimutatható a gyermekek korának nagy jelentősége. A csecsemőkorban nálunk 31%, a 2. évben 20,6%, 7 és 14 év között pedig már csak 11b% a letalitás. A 2. sz. táblázatból kivehető, hogy 1926-ig, valójában 1925 végéig, a halálozás zömét (62 eset 74 körül) az elhanyagolt torok és orr di.-k (12 eset), a crouphalálozás (33 eset), valamint a di.-től független okok folytán elhaltak (17 eset) szolgáltatták, csak 5 eset tekinthető malignus torok di.-nak, 7 eset pedig 2 éven aluliaknál és pedig többé kevésbbé kifejezett táplálkozási zavarokban szenvedőknél fellépett különböző localisatiójú, de a gégét szabadon hagyó, torokfolyamatot is csak 5 esetnél feltüntető jobbára multiplex di., melyeknél a halálos kimenetelért elsősorban nem a di.-s megbetegedés tehető felelőssé. Az említett 5 malignus torok di. közül 2 már 1925 legvégére esett, az előző 6 év alatt látott 3 casust pedig csak azért kellett idesorolnunk, mert nem voltak kifejezetten elhanyagolt esetek, így nem csoda, ha különösen bennünk, az ifjabb generatio tagjaiban az a nézet alakult volt ki, hogy a torok di. kifejezetten jóindulatú betegség, mely kellő időben, kellő módon és kellő mennyiségben alkalmazott serum mellett feltétlenül meggyógyul. Ez a nézet felelt meg az általános orvosi közvéleménynek is s örömünk az experimentális therapia eme vívmánya felett csak azért nem volt zavartalan, mert azt kellett tapasztalnunk, hogy az említett hármas postulatumnak elég gyakran nem tesznek eleget, s azt észlelhetjük, hogy a crouptherapia terén a halálozási százalékok még további lényeges haladást tesznek kívánatossá. Az 1925 vége óta előttünk lefolyt malignus di esetek, melyek 1928 végéig 35 halálesetet vontak maguk után, természetesen arra kényszerítettek, hogy nézetünket bizonyos mértékig revideáljuk. A di. jellegének eme megváltozására s általában a di. maligna kérdésére külön közleményben térünk reá, jelenleg főleg azon okokkal kívánunk foglalkozni, melyek már az előző években a halálos kimenetel létrejöttében szerepet játszottak. Abban, hogy a kellő therápiás beavatkozás elkésve történik, tapasztalataink szerint a következő tényezők részesek: a) gondatlanság, tudatlanság a szülők, nevelők stb. részéről; b) diagnosticus tévedések az orvos részéről; c) a serumbetegségtől való túlzott félelem és az újabb experimentális és klinikai megállapítások nem ismerése miatt elégtelen serummennyiségekkel való kezelés. Nem lehet célunk, hogy a di. diagnosticájával részletesen foglalkozzunk, csak 3 momentumot kívánunk érinteni: 1. a a ritkább locálisállójú (orr, seb, bőr, conjunctica és vulva)) di. kérdése; 2. a di. faucium atypusos alakjai; 3. a bact. vizsga 1122 666 34 3 1 110 103 9 haltei 3140 11 2 - 22 18 6 o o o o 10 1 128 2 7- 10 1 kötőhártya bőr ›0 'B _C _Q0) ‡› › kötőhártya válva B - co V- ·1) *o io ·o , co »o ,|51 _› O CQ CQ› 1 4401 3 1 — 111 1 összes betegek száma Torok Torok és orr Torok és bőr Torok és kötőhártya Gége Gége és torok Gége, torok és orr _‡» ^ 'C0 >° J0 0 -0 iO w co =0 'OJ 'D <U D -2 00 00 i_ 'O -O U. u- 1930. 9. sz.