Orvosi Hetilap, 1931. június (75. évfolyam, 23-26. szám)
1931-06-06 / 23. szám
1931. 23. sz. ORVOSI HETILAP ismét megjelentek és rohamosan súlyosbodtak a basedowos tünetek A lapocka lemezének háromnegyed részét ki kellett irtani s az eredmény ugyanez volt: a basedow megint eltűnt, hogy azután egy esztendei csend után két hátcsigolya testében fejlődő áttételek kapcsán ismét megjelenjék és már most újabb műtét dacára általános csontrákosodással egy hónap alatt a legsúlyosabb basedow tünetei között elpusztítsa a beteget. Sőt mindezeken túl a rákos sejtek még azt a képességüket is megtartják, hogy azt a kötőszövetes vázat, amelyet terjeszkedésükre felhasználnak, úgy befolyásolják, úgy változtatják meg a sejtes együttélés (symbiosis) törvényei alapján áttételekben is, mint ahogy azt az eredeti daganatban megszokták. Ha valamely emlőrák hámsejtjei az emlőben olyan kötőszövetes vázat szoktak meg, amelyben az alapszövet nyákos, puha, akkor ez a rák csontos áttételeiben is elpusztítja, ellágyítja a csontot, a rákos csont megpuhul, elgörbül, összetörik. Ha az eredeti daganatban a rákos sejt izgatólag hatott a környező kötőszövetre, szaporodást vált ki a rákos áttétel a csontokban is; a csont megkeményedik, megvastagszik olyanná lesz, mint a márvány, az elefántcsont. A daganatok összes felsorolt különlegességei közül, úgyis mint sejtprobléma, úgyis mint az egyéni lét végzete, s mint akezelés alapkérdése, a legfontosabb a beszűremkedő, a korlátlan növekedés. Ezért az orvosi gyakorlat számára a rák fogalmát a növekedés ezen módjához köthetjük és azt mondhatjuk, hogy rák minden olyan daganat, amelynek bármilyen eredetű sejtjei korlátlan szaporodási képességgel, beszüremkedő növekedési hajlammal s ez alapon pusztító hatással rendelkeznek. Ilyen sejtburjánzás kiindulhat a hámból (epithelioma, carcinoma), a kötőszövetből (sarkoma, fibroblastoma), a festékes sejtekből (melanoblastoma), az izomsejtekből (myoblastoma malignum), az idegsejtekből (neuroblastoma malignum) és a nyiroksejtekből (lymphocytoma, lymphoblastoma). Mindezek között a különbség elsősorban szövettani, tehát górcsővel felismerhető. Arra a kérdésre, hogy miért nyugtalanítja a rákkérdés az orvostársadalmon kívül manapság az egész emberiséget, az újabb statisztikai munkák adataiban találjuk meg a feleletet. A statisztikák túlnyomó része mindenekelőtt megegyezik abban, hogy a rák az emberiségből rendkívül nagy számban szedi áldozatait sőt, hogy az élő emberek között a rákos betegek száma, illetve bizonyos számú lakosságra átszámított halálesetek között a rákban elhaltak száma, az utóbbi három évtized alatt fokozatos lassú emelkedésben van. 100.000 lakosra nálunk Magyarországon 1912-ben 18 rákos beteg esett, amely szám aránylag kicsiny az északi államok adataival szemben, amennyiben pl. Svédországban ugyanannyi lakosra 35, Dániában 42 rákos beteg esik. Viszont Magyarországon 100.000 lakosra 1924-ben 95 rákos halál esett, ami igen magas, ha tekintetbe vesszük, hogy az Egyesült Államokban ugyanakkor 34, Brazíliában csak 4 volt a rákos halottak száma. A rákhalandóságot hazánkban százalék szerint számítva azt olvassuk, hogy rákra 1897-ben az összes haláleseteknek 2.19 %-a, 1913-ban 3.5%-a, a háború után pedig 3.2%-a esett. 1.000.000 lélekre számítva 1897-ben 274, 1928-ban, tehát 30 év múlva pedig 886 rákos haláleset esik, ami azt jelenti, hogy jelenleg 1000 élő ember közül, átlag 1 rákban hal meg. Kétségtelen, hogy az emelkedésben része van annak, hogy az utolsó három évtizedben hazánkban is jelentékenyen emelkedett a szakértő orvosi halottkémek száma és némi emelkedést mutat a rákbetegségnek kitett idősebb korosztályok százalékos arányszáma is. Hogy a rákhalandóság emelkedése mennyiben függ össze azzal a körülménnyel, hogy az utóbbi évtizedekben a tüdővészes halálozás javulása folytán több ember éri el a rákos életkorhatárt, tehát jut az 50-es évek fölé, ezidőszerint még el nem dönthető. Abban pedig, hogy a rákos halandóság különösen a nagy egyetemi és kórházas városokban emelkedett feltűnően, így pl., hogy Budapesten 10.000 lakosra számítva 1857-ben a rákos halálozás 1,8%, 1925-ben 6% volt, kétségtelenül nagy része van annak is, hogy a rákos betegek gyógyulást keresve a nagyobb egészségügyi központokba tódulnak. Ezt bizonyítja klinikám műtéti statisztikája is, amelyben évi 3200 nagy műtétből 5% esik rákeltávolításra akkor, amikor 21% a vakbél, 8,4% a sérv és 7,3% az epekőműtétek száma, amely három műtétfaj egymagában több, mint egyharmadát teszi az összes műtéteknek. Pedig ha az európai nagy városokat rákos és tüdőbeteges elhalálozás szempontjából csoportosítjuk, akkor Budapest Rómával, Nápollyal és Varsóval együtt abba a csoportba tartozik, amely kedvezőtlen összes tüdőhalandóság mellett kedvező rákhalálozási arányszámot mutat. Igaz, hogy újabb időben egyre több oldalról hangsúlyozzák éppen a rákstatisztikák értékesíthetőségének nehézségeit. A rák kórisméjének bizonytalansága, kötelező boncolás hiányában az adatok egyoldalúsága, a csecsemőhalandóság döntő befolyása a százalékos számításokra stb. olyan ellenérvek, amelyek a statisztikák megbízhatóságát általános következtetések levonására nagyon is megingatják. Azt azonban a legkétkedőbbek is elismerik, hogy a rákos betegségek száma semmiesetre sem csökkent az utolsó évtizedekben s ha valami ingadozás, csökkenés volt is egyes rákfajok számarányában, ezt kiegyenlítette más rákfajok emelkedése. Hogy csak egyet említsek: határozottan csökkenni látszik a női ivarszervek rákja, viszont ezzel szemben kétségtelenül megsokszorozódott a tüdőrák száma. A statisztikai adatok csoportosításából másodsorban az az ijesztő tény látszik kidomborodni, hogy a rák fellépése egyre jobban terjed a fiatalabb életkorok felé. Ma sincsen kétség az iránt, hogy a rák az 50 éven felüliek betegsége, de feltűnő, hogy a háború alatt és után is egyre gyakrabban találkozunk fiatalkori rákokkal és pedig hámrákokkal is, amelyekről pedig eddig azt tudtuk, hogy kizárólag az 50 éves koron túl jelentkeznek. 18 évesek emlőrákja, 20 évesek végbélrákja, 20-25 évesek gyomorrákja klinikámon ma nem tartozik a ritkaságok közé. Ugyancsak a statisztikai adatok alapján edződött a köztudatba az a megállapítás, hogy a férfiakat elsősorban a tápcsatorna, nőket az ivarszervek rákja fenyegeti, amennyiben férfiaknál az összes előforduló rákok 40%-a a tápcsatornára, nőknél az előforduló rákok 33%-a az ivarszervekre esik, és hogy a női nem a rákos megbetegedésnek nagyobb áldozatokat hoz, mint a férfiak, amennyiben például Magyarországon 1925-ben 2831 rákban meghalt férfire, 3398 rákos női halál jutt. Az összes rákban elhaltak között első helyen vezet a méhrák, amely mögött mindjárt a gyomor- és májrák következnek. Jóval kevesebb az emlőrákban elhaltak száma, körülbelül egyenlő a bélrákok számával. Budapest 16 évi rákhalandóságának összesítésében 2830 méhrákra 2162 gyomorrák, 1017 májrák, 870 bélrák és 734 emlőrákhalál esik. Ugyancsak statisztikai adatokkal iparkodtak bizonyítani, hogy egyrészt a foglalkozásnak, másrészt az anyagi helyzetnek is befolyása van a rákos megbetegedések számára. A foglalkozások szerint nálunk 1925-ben a rákhalandóság úgy oszlott meg, hogy a napszámosokra 43, az őstermeléssel foglalkozókra 37, a magánzókra 15,7% rákhalálozás esett, míg a többi 4,3% az ipari, forgalmi, közszolgálati és házicselédek hatalmas tömegében oszlik nagyjából egyformán. Feltűnő, hogy az önálló keresettel 575