Orvosi Hetilap, 1932. március (76. évfolyam, 9-12. szám)

1932-03-05 / 9. szám

1932. 9. sz. ORVOSI HETILAP Kerestünk mechanikai magyarázatot. Feltételeztük, hogy a spirochaeta el tud tokolódni a szervezetben, vagy be tud törni olyan területekre, ahová a gyógyszereink nem tudják őt követni. Állítják, hogy egy elég nagy testű pa­razita számára létezik a szervezetben olyan búvóhely, ahova a nála milliószor is kisebb, vízben oldott molekula behatolni nem tud. Halljuk, hogy vannak a szervezetben területek, melyeknek nincs nedvkeringésük, de a parazita élhet bennük. Feltételezik, hogy vannak válaszfalak, ha­tárhártyák és sorompók, melyeken ki és bejárhat a spi­rochaeta, de amelyen a gyógyszer molekulája át nem léphet. Aztán kerestünk parazitológiai magyarázatot. Elő­kelő hirdetői vannak ma is annak a nézetnek, mely sze­rint a spirochaeta pallida nem egységes species, alfajai vannak, neurotrop és dermotrop variatiók, melyek nemcsak hogy többféleképen, más és más szövetekben támadják meg a szervezetet, de küllönbözőképpen is érzékenyek gyógyszereinkkel szemben. (Levaditi, Marie, Battaglia). Aztán különböző fejlődési fokozatokat, cyklusokat sejtünk a spirochaeta élettartama alatt, mely cyklusok nemcsak a parazita alakjaiban, hanem a betegség klinikai képében, sőt therápiás befolyásolhatóságában is megnyilvánulnak. (Leszczynski, Lukasiewicz.) Aztán kerestünk biológiai magyarázatot. Feltételez­tük, bár bizonyítani máig sem tudjuk, hogy a spirochaeta pallida önmagában ellenállóvá válhatik a gyógyszerrel szemben. Azaz, ha dacolt a gyógyszereinkkel szemben egy­­egy syphilis eset, ennek okát a spirochaeta tulajdonságai­ban kerestük. Arsenálló, higanyálló, bismuthálló spi­­rochaetáról beszéltünk. Mindent könnyebben, tételeztünk fel, mint azt, hogy therápiánk korlátozódásának oka talán a harmadik faktorban, a beteg ember szervezetében van. És természetesen ezekhez a nézetekhez igazodtak a therápiás törekvések is. Az ideális gyógyeredmény elérése, a minduntalan felbukkanó korlátok áttörése érdekében kezdetben eszik a már meglevő gyógyszereink alkalmazási módján igyekeztünk változtatni: ezek voltak a methodikai törekvések. Egész seregét tudnám ezeknek felsorolni, így pl. a higanyra vonatkozóan a bedörzsölés, injectio, belég­­zés, per os adagolás; a bismuthnál a supensiok, kolloidok, olajos és vizes oldatok, intravénás, intramuscularis és per­­cután adagolás; arsenobenzolokra nézve az intramuscula­ris, intravénás, endolumbalis, imtracarotidealis adagolás, előzetes vérlebocsátás, liquorlebocsátás, előzetesen coffein adagolása, az ú. n. ,,nyitó és kapcsoló anyagoknak“ (try­­panvörös, bismarckbarna, methylenkék, pyronin G, és try­­pankék) (Myers) a salvarsan oldatához való hozzákeve­rése stb., mind olyan eljárások, melyek a gyógyszernek a spirochaetához jobb, könnyebb, vagy nagyobb tömegű hozzájuttatását célozták. Hangsúlyozom: a spirochaetához és nem a szervezethez! Ezekkel jártak párhuzamosan a qualitatív törekvések, a gyógyszer minőségén történő szá­mos vegyi változtatás, melyekről már fentebb ejtet­tem szót. Volt azonban a csak spirochaetával és gyógyszerrel számoló felfogásnak még egy különös és nem mindig üd­vös hatású következménye, az ú. n. „quantitativ therapia“, mely azt hitte — és sok orvos, valamint a közönség ma is ezt hiszi —, hogy minél több gyógyszert viszünk be a szervezetbe, annál biztosabb a spirochaeták elpusztulása. Ők erélyes gyógykezelésnek nevezik ezt az egyoldalú, cél­­ját tévesztő kilengést, holott itt tulajdonképpen csak a ke­zelés erélyes és nem a gyógyítás, mert az utóbbi nem csu­pán a gyógyszer quantumaitól függ. A quantitativ thera­pia erőszakolásának sok szomorú következménye van, kö­zöttük csak a mérgezésekre, a beteg fölösleges kínzására és anyagi megterhelésére mutatok rá, de célját még ezek­nek árán sem tudta megközelíteni. Milyen különös is látni, hogy vannak esetek, melyekben heroikus adagok sem hoznak eredményt, míg más esetekben néhány gramm gyógyszer elfogyasztása is meggyógyítja a beteget. A ma­gyarázat azonban itt sem késett. Mivel a makacs esetek inkább az idős fertőzésekből kerültek ki, mindnyájan hit­tük, hogy a betegség makacsságának oka az, hogy a spi­­rochaetának sikerült elrejtőzködni, olyan területekre be­hatolni, hova a gyógyszer már nem bírja követni. De mit szóljunk mikor friss esetben sem sikerült vágyunk szerint befolyásolni a luest, vagy midőn inveterált esetben is gyors, sőt látszólag végleges gyógyulást sikerült elér­nünk therapiánkkal ? Ott előbbi esetben a spirochaeták változott sajátságairól beszéltünk, utóbbi esetben pedig még a szemmel látott gyógyulásnak sem akartunk hinni. Sőt a chemotherapia eredménytelenségének láttán olyan gondolat is megvillant­­— és pedig nem utolsórendű búvár agyában — mely kész volt akár diszkreditálni is az egész chemotherapiát és kész veszedelemnek odaállítani az arsenobenzolt az orvosvilág és a közönség ellé. Történt pedig ez annak az állításnak megkockáztatásával, hogy a neurolutes kiváltója éppen a külszínre sikeresnek látszó spirillocid chemotherapia, mely a spirochaetákat a bőr­ből és a számára könnyen megközelíthető egyéb szövetek­ből, ahol pedig azok egy későbbi kedvező kórlefolyás felté­teleit teremtették volna meg, mintegy belekorbácsolja az idegrendszerbe. Forradalmi állítás, melyre az egész tudo­mányos világ felszisszent. Minden hitünk és minden eddigi törekvésünk megdöntésére látszott alkalmasnak ezen állí­tás, mely ha bebizonyul,­­ nemcsak, hogy egész syphilis­­therapiánk sürgős revidiálására kényszerít, de a legsú­lyosabb önváddal állít oda mindnyájunkat therápiánk ál­tal tönkretett embertársaink elé. Ma már szerencsére túl vagyunk azon, hogy ettől rettegjünk s e hibás elképzelés­nek mélyén inkább meg akarunk látni egy másik, ma minket igen közelről érdeklő gondolatot, azt t. i., hogy a syphilis gyógyulásának mechanismusában a legfontosabb szerep a beteg organismusának jut. Ha a spirochaetát a betegség első éveiben békén hagyjuk a bőrben, — hirdet­ték e nézet vallói — ha alkalmat adunk neki arra, hogy biológiai támadó functióival a bőr és más szervek részéről biológiai védőfunctiókat váltson ki, úgy a szervezetnek ezen functiói megmentik a beteget betegsége legszomorúbb következményeitől. A gondolat maga nem is egészen új, sőt csiráival már Ehrlichnél is találkozunk; míg azonban egyik tudóst ugyanez a gondolat arra készteti, hogy az arsenobenzollal még erélyesebben folytassa a küzdelmet az utolsó spirochaeta kiirtásáig, addig egy évtized múlva egy másikban ellenkezőleg az arsenobenzol teljes elvetésé­nek gondolatát ébreszti. Mi a spirochaeták allergén-hatásában s a szervezet részéről megnyilvánuló védőtevékenységben mindig hit­tünk, de Gennerich további következtetéseinek útjára so­hasem tudtunk rálépni. Szerencsére statisztika és klinika egyaránt megdöntötték e téves tanokat, abból azonban már mit sem fognak többé levonni sem ezek, sem a labo­ratórium, hogy a syphilis chemotherapiás gyógyításában a spirochaeta és gyógyszer között ott áll nélkülözhetetlen, sőt sorsdöntő faktorként a szervezet. A proteusszerű, mindent utánozni képes, mindig egyé­nien alakuló lues lefolyását két tényező, a spirochaeta és a szervezet egymással vívott küzdelmének foghatjuk fel. E küzdelem megnyilvánulásaiban a spirochaeta fölényét jelentik az aktív kóros jelenségek, a szervezetét a gyógyu­lás, a két faktor közöti egyensúlyt pedig a latentia ál­lapota. A szervezet egész különös jelentőségét meg kell lát­nunk a gyógyulás mechanismusában is. Az egy és ugyan­azon spirochaeta törzstől szenvedő paralyticus apa, gum­­más anya és congenitás gyermek, nemcsak morphologiai­­lag és tünettanilag, hanem gyógyulási hajlam szempont­ 179

Next