Orvosi Hetilap, 1932. augusztus (76. évfolyam, 31-34. szám)
1932-08-06 / 31. szám
690 ORVOSI HETILAP 1932. 31. sz. — és azonos kritériumokat állítva fel a gastritis megállapításánál, mint a gastritis-theoria hívei — egészséges egyének gyomrán is szinte kivétel nélkül feltalálhatók gastritises elváltozások (Klason). Különbségek vannak tehát az egyes gastritisek között, illetve az egyes gastritises egyének között olyan értelemben, hogy az egyikesetben a lobos nyálkahártyán chronikus fekély képződik, a másikon nem. Ez a különbség pedig nyilván egyértelmű azzal a különbséggel, ami ulcusos és nem ulcusos egyének között van. Éppen ezért csakis ezen igen jelentős újabb keletű kutatások eredményének túlértékelése magyarázhatja meg azt a sajátságos körülményt, hogy számos nagyérdemű kutató szem elől tévesztette azt a különbséget, ami egy közbeeső, előkészítő helyi folyamat és a valódi értelemben vett pathogenesis között fennáll. Bármennyire fontos és gyakorlati eredményekkel is bíztató legyen tehát a fekélyképződés gyulladásos menetének felismerése, nem nélkülözhetjük valamely constitutionális tényezőnek a feltételezését. Ezen szükségletnek felismeréséből származtak azok a theoriák, amelyek a belső secretio, a vegetatív idegrendszer, a szervezet allergiás reactiója (Moszkovicz), a sejtek colloidalis állapotának és a vérlipoidok megváltozásában (Jarno), valamint a szervezet belső milienjének eltolódásában (Bálint) jelölték meg az ulcus-dispositio lényegét. Ezen theoriák közül Bálintét már csak azért is a legjelentősebbnek tarthatjuk, mert teljes harmóniában áll a klinikai észleletekkel, leginkább képes a többi theoriákban levő positivumokat is magyarázni és mert kísérletileg is a legjobban documentált az eddigi theóriák között. Mindezek dacára horderejét sokan nem ismerték fel, mások pedig félremagyarázták, vagy kísérletes alapjainak helyességét vonták kétségbe. Ezért szükségesnektartom, hogy vele kissé bővebben foglalkozzam. Bálint szerint az ulcus betegség létrejöttéhez dispositio szükséges, amelynek híjján a gyomorban esetleg keletkezett fekély nem válik chronikussá, hanem begyógyul. Ezen dispositio lényege savanyú diathesis, azaz a belső szervezet reactióját szabályozó berendezésnek oly irányú zavara, amelynek következtében a szervezet savanyúbb lesz.* Kiindult ezen theória annak felismeréséből,hogy az ulcus betegség legszembetűnőbb sajátossága a fekélynek chronikus fennállása, amely körülmény viszont a szövetpótlás, a gyógyulás kérdését hozza előtérbe. Mivel ezeknek a folyamatoknak a normális menete nagymértékben függ a szervezet belső milienjének reactiójától, felmerült az a kérdés, nem az a regulatio elégtelen-e tilcusosokban, amely ennek állandóságát van hivatva biztosítani. Eleve támogatni látszott a feltevés valószínűségét a sodának közismerten kiváló gyógyhatása, amelyet több oknál fogva szinte lehetetlen volt helybeli hatásokkal magyarázni. Éveken át céltudatosan és törhetetlen meggyőződéssel folytatott vizsgálatainak köszönhetjük, hogy theóriását bőséges és meggyőző bizonyítékokkal tudta igazolni. A bizonyítékok egyrészt közvetlenek, másrészt közvetettek. Az első közvetlen bizonyíték az ivott, midőn nagy ulcusos és egészséges anyag összehasonlításából kiderült, hogy az ulcusosok vérének actuális reactiója általában inkább savanyúbb a normálisnál. Itt mindjárt megjegyzem, hogy ezen megállapítás vezetett a legtöbb félreértéshez. Voltak (Popper), akik ezek alapján vér pH meghatározásából az ulcus differentialdiagnosisához akartak jutni, mások kisszámú ulcus-beteg végértékeit hasonlították különböző betegségekben szenvedők véréhez. Az a tömege az összehasonlító meghatározásoknak, amelyen Bálint, valamint Bálint és Weiss monographiái alapulnak, meggyőzően bizonyítják az ulcusosok belső reactiójának savanyú irányú eltolódását. Közvetlen bizonyítéknak tekinthetjük még inkább azon megállapítást, mely szerint ulcus-betegek vére a betegségre oly jellemző periodikus tünetmentes szakokban lúgosabb értékeket ad. Közvetlen bizonyítéknak tekinthetjük továbbá azon jelenséget, hogy ulcusosok nagyobb mennyiségben kötik meg a szervezetükbe juttatott alkaliákat. Az ulcus pathologiájából számos közvetett bizonyíték is áll azonban rendelkezésünkre, így sikerült Bálintnak és munkatársainak kimutatni azt, hogy úgyszólván mindazok a körülmények, amelyek egyrészt az ulcus gyógyulását elősegítik, másrészt pedig az ultusos panaszokat elismerten szüntetik, alkalmasak arra, hogy a szervezet reactióját alkalikusabbá tegyék. Első helyen említem a pihenést, amely úgy az egész szervezetre, valamint egyes szervekre vonatkoztatva is csökkenti a vér aciditását. A vegetatív idegrendszernek talán közvetett szerepére vallanak azok a kísérletek, amelyek szerint a vagus izgatása azonnali savanyodást vált ki, ami megfelel azon felfogásnak, melynek alapján az ulcusokat vegetativ stigmatizáltaknak tekintjük. Atropin, Röntgen mélybesugárzás, fajidegen fehérjék parenteralis adása alkalozist eredményez. Tudjuk, hogy ulcusos panaszok a terhesség idején, valamint nagyobb vérveszteség után szűnni szoktak, ugyanakkor a szervezet reactiója lúgosabbá válik. Az ulcus-betegek klinikájából vettszén közvetett bizonyítékok mellett Bálint a kísérleti bizonyítékok további nagy számát tudta előteremteni, amelyek a belső milien megváltozásának nagy jelentőségét számos viszonylatban megállapították, így állatkísérletekből kitűnt, hogy a gyomron, vagy máshol ejtett mesterséges sebek gyógyulását az állat savanyítása nagymértékben hátráltatja és így pl. chronikus gyomorfekély volt előidézhető. Nagy kísérleti sorozatokban bizonyítást nyert a belső miliemnek szinte döntő jelentősége a sejt proliferatióra, a növekedés, a csontképződés menetére, specifikus és nem specifikus gyulladások lefolyására, a sejttenyésztés folyamatára, valamint a daganat proliferatióra is. Ezen vizsgálatok és a velük kapcsolatban felvetett kérdések túlnőttek ugyan a kiindulás keretein, de ha csak közvetve is, mégis további bizonyítékait adták a theoria horderejének. Ezen újabb vizsgálatok Bálint és Weiss „Gewebsproliferation und Säurebasengleichgewicht“ című monographiájában (Springer) csak nemrégen, 1930-ban jelentek meg. Részben ez a körülmény, részben a nagy kérdéscomplexum újszerűsége magyarázhatja, hogy Bálint úttörő munkássága nem dominálja még az ulcuspathogenesis kérdését. A tudományos világ nagy érdeklődésére és elismerésére vall azonban már azon körülmény, hogy ezen ponthumus megjelent munkája már angol kiadóknál is sajtó alatt áll. Ha ezenkívül keressük meg az okokat, amelyek Bálint theóriájának általános elfogadását késleltették, úgy elsősorban említeném a hasonló méretű klinikai munkálatok megindításának rendkívüli nehézségeit. Hiszen egy ember csakis, mint szervező vezethet ilyen nagyszabású vizsgálatokat, amikhez számos bedolgozott munkatárs, egészen speciálisan beállított laboratórium és klinika szükséges. Ez a körülmény magyarázhatja az első monographiát követő utánvizsgálatoknak sokban eltérő eredményeit, amelyek nem azonos feltételek mellett folytak és számos esetben hibás okfejtéssel levont következtetéseket, félreértéseket tartalmaztak. Ezen dolgozatoknak egy része még így is számos pont * A szervezet actuális reactiója mindenkor lúgos. Normálisan 7.54 és 7.64 közt ingadozik és átlagos értéke 7.59. Ultusok átlagértéke 7.55.