Orvosi Hetilap, 1933. május (77. évfolyam, 18-21. szám)

1933-05-06 / 18. szám

372 ORVOSI HETILAP 1933. 18 sz. A legfontosabb parasympathicus ideg, a vagus pro­blémája a legbonyolultabb, mert benne már korán sok­féle eredesű rost keveredik össze. Kiss szerint eredetileg a vagus közönséges érzőideg, a ganglion jugulare és no­dosum az érzőidegek spinalis ganglionjainak felel meg, de a világos plasmájú érződucsejtek között szétszórva os­­miummal sötétre festődő soksarkú vegetatív ducsejteket is tartalmaz. Az ezekből eredő postganglionaris rostok sorsa még ismeretlen. A vagus olyan viszonyban van az accessoriussal, mint a gerincagyi hátsó gyök a mellsővel. A vagus érzőrostokat ad az accessoriusnak s ettől az úgy­nevezett ramus internussal motoricus és praeganglionaris vegetatív rostokat kap. Ezután a ganglion cervicale su­­periussal lép anastomosisba, praeganglionaris rostokat küld abba és postganglionaris rostokat kap attól. A va­gus izgatásakor észlelt tüneteket csak óvatosan értékesít­hetjük, mert ennek törzse már tele van vélőtlen postgan­glionaris rostokkal, ezek lehetnek nyúl­agyból eredő pa­rasympathicus rostok, de lehetnek sympathicusak is. Számos vizsgálat bizonyítja azonban, hogy a nyúlt­­agybeli vagus s accessorius magvakból parasympathicus beidegzés m­egy a szívhez ,a bronchus izomzathoz, gyomor­hoz. Ezek tulajdonképen az accessoriussal erednek s a ramus internussal jutnak át a vagusba. Ezt Leslre és Maignon (d­r. Kiss után) mutatta ki sertésekben, ame­lyek ramus internusa olyan hosszú, hogy különválaszt­ható és izgatható. Ha ők a vagust ezen anastomosis fe­lett vágták el, akkor a szív és egyéb szervek működése nem változott; a ramus internus izgatása pulsus gyérü­lést, vérnyomássüllyedést, bárzsing és gyomorösszehúzó­dást, tehát typikus vagushatásokat okozott. A ramus cardiaci vagy vastag és vékony velőhüvelyű, valamint velőtlen rostokat tartalmaz. Igaza van tehát Kissnek, midőn arra figyelmeztet, hogy ilyen ideg izga­tásából következtetést nem lehet levonni. Mégis sikerül a nicotin segítségével a kétféle eredésű vegetativ rostot elkülöníteni. A sympathicus eredések a nervi accele­­ranteshez hasonlóan I—V.házi segmentumból származnak s a ganglion stellatumban levő synapsison át kerülnek ide. A megfelelő ramus comunicans albus izgatása szapo­rább és erőteljesebb szívműködést s a szíverek kitágulá­sát okozza, mindkét hatás a ganglion stellarum nicotino­­zása után elmarad. Ugyanezeket a hatásokat látjuk ak­kor is, ha a nervi acceleraütést izgatjuk, tehát a post­ganglionaris rostot. Ez megdönti azt az elgondolást, mely­re Kiss könyvének egyik jegyzetében utal, hogy a prae- és postganglionaris rostok izgatása különböző hatással járhat s ez okozhatná a parasympathicus és sympathicus közötti különbséget. A szívműködést gátló parasympathicus ideg valószí­nűleg a ramus cardiaci vékony velőhüvelyű rostjai között keresendő. Mert kétségtelen, hogy ez itt még praeganglio­naris rost; a synapsisa csak a szívben fekvő ducsejtek­­ben van. Ugyanis a szív nicotinozása után a vagus izga­tására többé nem pulsus-gyérülést, hanem szaporodást kapunk. Mert a nicotin a gátlórostokban a vezetést az intramuscularisan fekvő dúcsejtekben megszüntette, el­lenben a serkentő­ rostokra, melyek a ramus cardiaciban már postganglionarisak, nem hathat. Nicotinozás után is sikerül a szívműködést gátolni, ha a vagus postganglio­naris rostjait a sinus venosuson akár elektromos árammal, akár muscarinnal izgatjuk. Kétségtelen tehát, hogy a szív működését két köz­pont szabályozza: a vagus és az accelerans központ. Ezek egymással ugyanolyan reciproc viszonyban vannak, mint az antagonista harántcsíkolt izmok központjai. A nervus depressor izgatása reflectorikusan fokozza a szívgátló központ tónusát s egyidejűleg csökkenti a serkentő köz­pontét. Az utóbbit az bizonyítja legszebben, hogy a vagus átvágása után is, midőn a szívhez már csak serkentő ros­tok jutnak el, a depressor izgatására gyérül a pulsus. Ezt csak az accelerans központ tónusának csökkenése okoz­hatta. Ad 3. Ez a pulsusgyérülés az, amit Kiss szerint az accelerans negatív phasisának nevezhetnek. Ez azonban messze mögötte marad annak, amit a vagus direct izga­tásával érhetünk el. Éppen olyan kevéssé tekinthető egy­szerűen a sympathicus negatív phasisának a parasympa­thicus hatás, mint ahogy az ujjak behajlítását nemcsak a feszítők elernyedése — negatív phasisa — okozna. A bronchus izomzat serkentő rostokat a vagusból kap — Molhant a nyúltagybeli vagusközpont izgatására észlelt bronchusgörcsöt, a gátló bronchustágító rosto­kat pedig a sympathicusból. Ez utóbbit főleg az bizonyítja, hogy adrenalinnal lehet a görcsöt legjobban oldani. A gyomorbélhuzam simaizomzatára is általában a parasympathicus serkentőleg, a sympathicus gátlólag hat. Itt azonban a legnehezebb a bizonyítás, mert a va­­gusban a kétféle rost összekeveredik. Ezért pl. a vagus izgatása úgy a cardia záródását, mint nyílását okozhatja. Leslre és Maignon fentebb említett kísérletei bizonyítják, hogy a nyúl­agyból ered a gyomorperistalticát fokozó, an­nak görcsös öszehúzódását okozó parasympathicus be­idegzés. A vagushoz később sympathicus eredésű gátló rostok is vegyülnek, ezért Ken Kure szerint, ha a­ vagust magasan a nyakon vágjuk át, a gyomor s a bél felső sza­kasza kitágul, mert a gátló hatású sympathicus jut túl­súlyba. Ellenben a rekeszizom magasságában történő át­vágáskor az utóbbiak is kiiktatódnak s így a gyomor nor­mális tónusú marad. Langley szerint a vagus hatása a vékonybélre gyen­gébb, mint a gyomorra. Szerinte a vagus hatása egészen a colon descendensig ér, de hangsúlyozza, hogy további vizsgálatok szükségesek. Kiss fontos megállapítása után, mely szerint a vagus a gyomron végződik s csak egy vékony rostot küld a ganglion coeliacumhoz, azt kel va­lószínűnek tartanunk, hogy hatása nem terjed ilyen mélyre. A bélizomzat­os epehólyag gátló rostjai a gerincagy VI—XII. háti és ágyéki segmentumaiból eredő nervus splanchnicus major és minor­ban haladnak. Nicotin-mód­­szerével Langley már régen kimutatta, hogy ezek a rostok a trunicus sympathicusban nem szakadnak meg. Ezt most Botár morphologiailag is bebizonyította. A splanchnicus sympathicus rostjainak úgy a gátlóknak, mint az érszű­­kítőknek synapsisa a praevertebratis ganglionokban — coeliacum, mesentericum suprius — van. Ezeknek nicolm­­­ozása után a splanchnicus izgatása nem okoz érszűkü­letet s nem gátolja a bélmozgásokat. Sőt ellenkezőleg Ken Kuré szerint a bél­iperistaltika fokozódik. Ezek sze­rint tehát a splanchnicusiban a gerincagy hátsó gyökéből eredő parasympathicus rostok vannak, melyek a vékony és vastagbelet látják el serkentő rostokkal, ezzel kiegé­szítik, vagy pótolják a vagusnak ezekre a szakaszokra már gyenge, vagy hiányzó hatását. Tehát úgy a vagus­­ban, mint a splanchnicusban össze vannak keveredve a serkentő parasympathicus és gátló sympathicus rostok. A vagus azonban túlnyomólag serkentő rostokat, a splanchnicus pedig főleg gátló rostokat tartalmaz, ezért izgatásukkor a túlsúlyban levő rostok hatása érvénye­sül rendszerint. A húgyivarszerveknek is kettős beidegzésük van, a parasympathicus nervus pelvicus a gerincagy I—III. sac­­ralis segmentumából ered. Izgatása a colon descendens, a musculus detrusor vesicae összehúzódását, a penis erek kitágulását okozza. Ezzel antagonista sympathicus — plexus hypogastricus — az I—V. lumbalis segmentum­ból ered és a ganglion mesentericum infernuson át halad

Next