Orvosi Hetilap, 1933. május (77. évfolyam, 18-21. szám)
1933-05-06 / 18. szám
372 ORVOSI HETILAP 1933. 18 sz. A legfontosabb parasympathicus ideg, a vagus problémája a legbonyolultabb, mert benne már korán sokféle eredesű rost keveredik össze. Kiss szerint eredetileg a vagus közönséges érzőideg, a ganglion jugulare és nodosum az érzőidegek spinalis ganglionjainak felel meg, de a világos plasmájú érződucsejtek között szétszórva osmiummal sötétre festődő soksarkú vegetatív ducsejteket is tartalmaz. Az ezekből eredő postganglionaris rostok sorsa még ismeretlen. A vagus olyan viszonyban van az accessoriussal, mint a gerincagyi hátsó gyök a mellsővel. A vagus érzőrostokat ad az accessoriusnak s ettől az úgynevezett ramus internussal motoricus és praeganglionaris vegetatív rostokat kap. Ezután a ganglion cervicale superiussal lép anastomosisba, praeganglionaris rostokat küld abba és postganglionaris rostokat kap attól. A vagus izgatásakor észlelt tüneteket csak óvatosan értékesíthetjük, mert ennek törzse már tele van vélőtlen postganglionaris rostokkal, ezek lehetnek nyúlagyból eredő parasympathicus rostok, de lehetnek sympathicusak is. Számos vizsgálat bizonyítja azonban, hogy a nyúltagybeli vagus s accessorius magvakból parasympathicus beidegzés megy a szívhez ,a bronchus izomzathoz, gyomorhoz. Ezek tulajdonképen az accessoriussal erednek s a ramus internussal jutnak át a vagusba. Ezt Leslre és Maignon (dr. Kiss után) mutatta ki sertésekben, amelyek ramus internusa olyan hosszú, hogy különválasztható és izgatható. Ha ők a vagust ezen anastomosis felett vágták el, akkor a szív és egyéb szervek működése nem változott; a ramus internus izgatása pulsus gyérülést, vérnyomássüllyedést, bárzsing és gyomorösszehúzódást, tehát typikus vagushatásokat okozott. A ramus cardiaci vagy vastag és vékony velőhüvelyű, valamint velőtlen rostokat tartalmaz. Igaza van tehát Kissnek, midőn arra figyelmeztet, hogy ilyen ideg izgatásából következtetést nem lehet levonni. Mégis sikerül a nicotin segítségével a kétféle eredésű vegetativ rostot elkülöníteni. A sympathicus eredések a nervi acceleranteshez hasonlóan I—V.házi segmentumból származnak s a ganglion stellatumban levő synapsison át kerülnek ide. A megfelelő ramus comunicans albus izgatása szaporább és erőteljesebb szívműködést s a szíverek kitágulását okozza, mindkét hatás a ganglion stellarum nicotinozása után elmarad. Ugyanezeket a hatásokat látjuk akkor is, ha a nervi acceleraütést izgatjuk, tehát a postganglionaris rostot. Ez megdönti azt az elgondolást, melyre Kiss könyvének egyik jegyzetében utal, hogy a prae- és postganglionaris rostok izgatása különböző hatással járhat s ez okozhatná a parasympathicus és sympathicus közötti különbséget. A szívműködést gátló parasympathicus ideg valószínűleg a ramus cardiaci vékony velőhüvelyű rostjai között keresendő. Mert kétségtelen, hogy ez itt még praeganglionaris rost; a synapsisa csak a szívben fekvő ducsejtekben van. Ugyanis a szív nicotinozása után a vagus izgatására többé nem pulsus-gyérülést, hanem szaporodást kapunk. Mert a nicotin a gátlórostokban a vezetést az intramuscularisan fekvő dúcsejtekben megszüntette, ellenben a serkentő rostokra, melyek a ramus cardiaciban már postganglionarisak, nem hathat. Nicotinozás után is sikerül a szívműködést gátolni, ha a vagus postganglionaris rostjait a sinus venosuson akár elektromos árammal, akár muscarinnal izgatjuk. Kétségtelen tehát, hogy a szív működését két központ szabályozza: a vagus és az accelerans központ. Ezek egymással ugyanolyan reciproc viszonyban vannak, mint az antagonista harántcsíkolt izmok központjai. A nervus depressor izgatása reflectorikusan fokozza a szívgátló központ tónusát s egyidejűleg csökkenti a serkentő központét. Az utóbbit az bizonyítja legszebben, hogy a vagus átvágása után is, midőn a szívhez már csak serkentő rostok jutnak el, a depressor izgatására gyérül a pulsus. Ezt csak az accelerans központ tónusának csökkenése okozhatta. Ad 3. Ez a pulsusgyérülés az, amit Kiss szerint az accelerans negatív phasisának nevezhetnek. Ez azonban messze mögötte marad annak, amit a vagus direct izgatásával érhetünk el. Éppen olyan kevéssé tekinthető egyszerűen a sympathicus negatív phasisának a parasympathicus hatás, mint ahogy az ujjak behajlítását nemcsak a feszítők elernyedése — negatív phasisa — okozna. A bronchus izomzat serkentő rostokat a vagusból kap — Molhant a nyúltagybeli vagusközpont izgatására észlelt bronchusgörcsöt, a gátló bronchustágító rostokat pedig a sympathicusból. Ez utóbbit főleg az bizonyítja, hogy adrenalinnal lehet a görcsöt legjobban oldani. A gyomorbélhuzam simaizomzatára is általában a parasympathicus serkentőleg, a sympathicus gátlólag hat. Itt azonban a legnehezebb a bizonyítás, mert a vagusban a kétféle rost összekeveredik. Ezért pl. a vagus izgatása úgy a cardia záródását, mint nyílását okozhatja. Leslre és Maignon fentebb említett kísérletei bizonyítják, hogy a nyúlagyból ered a gyomorperistalticát fokozó, annak görcsös öszehúzódását okozó parasympathicus beidegzés. A vagushoz később sympathicus eredésű gátló rostok is vegyülnek, ezért Ken Kure szerint, ha a vagust magasan a nyakon vágjuk át, a gyomor s a bél felső szakasza kitágul, mert a gátló hatású sympathicus jut túlsúlyba. Ellenben a rekeszizom magasságában történő átvágáskor az utóbbiak is kiiktatódnak s így a gyomor normális tónusú marad. Langley szerint a vagus hatása a vékonybélre gyengébb, mint a gyomorra. Szerinte a vagus hatása egészen a colon descendensig ér, de hangsúlyozza, hogy további vizsgálatok szükségesek. Kiss fontos megállapítása után, mely szerint a vagus a gyomron végződik s csak egy vékony rostot küld a ganglion coeliacumhoz, azt kel valószínűnek tartanunk, hogy hatása nem terjed ilyen mélyre. A bélizomzatos epehólyag gátló rostjai a gerincagy VI—XII. háti és ágyéki segmentumaiból eredő nervus splanchnicus major és minorban haladnak. Nicotin-módszerével Langley már régen kimutatta, hogy ezek a rostok a trunicus sympathicusban nem szakadnak meg. Ezt most Botár morphologiailag is bebizonyította. A splanchnicus sympathicus rostjainak úgy a gátlóknak, mint az érszűkítőknek synapsisa a praevertebratis ganglionokban — coeliacum, mesentericum suprius — van. Ezeknek nicolmozása után a splanchnicus izgatása nem okoz érszűkületet s nem gátolja a bélmozgásokat. Sőt ellenkezőleg Ken Kuré szerint a béliperistaltika fokozódik. Ezek szerint tehát a splanchnicusiban a gerincagy hátsó gyökéből eredő parasympathicus rostok vannak, melyek a vékony és vastagbelet látják el serkentő rostokkal, ezzel kiegészítik, vagy pótolják a vagusnak ezekre a szakaszokra már gyenge, vagy hiányzó hatását. Tehát úgy a vagusban, mint a splanchnicusban össze vannak keveredve a serkentő parasympathicus és gátló sympathicus rostok. A vagus azonban túlnyomólag serkentő rostokat, a splanchnicus pedig főleg gátló rostokat tartalmaz, ezért izgatásukkor a túlsúlyban levő rostok hatása érvényesül rendszerint. A húgyivarszerveknek is kettős beidegzésük van, a parasympathicus nervus pelvicus a gerincagy I—III. sacralis segmentumából ered. Izgatása a colon descendens, a musculus detrusor vesicae összehúzódását, a penis erek kitágulását okozza. Ezzel antagonista sympathicus — plexus hypogastricus — az I—V. lumbalis segmentumból ered és a ganglion mesentericum infernuson át halad