Orvosi Hetilap, 1933. augusztus (77. évfolyam, 31-34. szám)

1933-08-05 / 31. szám

676 ORVOSI HETILAP Psychomotoros nyugtalanságát, hacsitáló remegés váltja fel rövidesen, testileg az maximum elgyengül, lesoványodik, decubitalis fekélyek keletkeznek nála. Július 7-én a legkét­­ségbeejtőbb állapotban 200 ccm. vérátömlesztést végzek rajta, melyet két hét múlva megismételtek. Utána testileg kissé megerősödik, kissé magához tér, decubitusai szépen besarjadnak. Malaria inoculatiót végzünk rajta. A VI. lázas roham után augusztus 14-én hirtelen acut appendicitis (bál­­paralysis?) tünetei mutatkoznak nála, a maláriát chininnel coupirozzuk, de műtétet a súlyosan elgyengült szervezet miatt nem végezhetünk rajta, conservative kezeljük és ismét vértransfusiót adunk neki. Két hétig tartó teljes ágynyuga­lom és hideg borogatások után az acut tünetek visszafejlőd­nek. Specifikus kezelést kezdünk. Ezalatt szellemileg is javul az állapota, testileg pedig nagymértékben megerő­södik, szinte meghízik. 1931 november 7-én javult állapot­ban elbocsájtják az intézetből. Psychésen jelenleg is súlyos dementia tüneteit mutatja annak igazolásaképen, hogy baja nagyon súlyos természetű volt. Azóta ambulantiánkra rend­szeresen jelentkezik, pleuritis miatt testsúlya kissé csökkent, de jó erőbeli állapotban van, teljesen sociálisan viselkedik, atyja szatócsüzletében segédkezik. Tapasztalataimat összefoglalva minden kétséget ki­zárólag el kell fogadni, hogy 1. ) Vérátömlesztésekkel több paralysis progressivá­­ban szenvedő beteget sikerült a vegetativ krízis állapotá­ból kizökkenteni. 2. ) Nem lehetetlen, hogy a reconvalescens savónak van némi szerepe a javulások előidézésében, de 3. ) amennyiben a vegetatív zavarok elmúlnak, az ed­dig is bevált paralyisisre jól ható kezeléseket is meg kell kísérelni. 4. ) Az a tapasztalat, hogy súlyos dementián változ­tatni nem lehet, jelen kísérleteimmel is beigazolást nyer és ezért kívánatos volna, hogy a paralysis progressivában szenvedő beteg előbb részesülhessen szakorvosi kezelés­ben, addig, míg a reversióra már hajlamot nem mutató elbutulás ki nem fejlődik. Eredményeink, bár jelentéktelenek, de véleményem szerint a paralysis olyan javulásra hajlamos betegség, melyben minden lehetőt el kell követni, hogy a már elért sikereket fokozhassuk. A paralysis rendszerint javakor­ban levő, értékes egyéneket támad meg, minden lehetőt meg kell tennünk, hogy őket a társadalomnak megment­hessük. A paralysis progressiva gyógykezelésében az utóbbi időben olyan megnyugtató eredményekre tekinthetünk vissza, melyek hivatottak arra, hogy megdöntsék azt a téves hitet, hogy az elmebetegségek gyógyíthatatlanok. Minden törekvés, mely a psychiatriába természettudomá­nyi gondolkodást visz bele, szakmánk haladásának határ­kövét jelenti, mert éppen a paralysis activ gyógykezelé­séből látjuk, hogy igazi eredményekkel csak akkor dicse­kedhetünk, ha a beteg lélek anyagi bázisának kóros struk­­turáját meg tudjuk változtatni. Sem neveléssel, sem egyéb psychés befolyásolással nem tudunk ilyen eredmé­nyeket felmutatni. A Pázmány Péter Tud.­Egyetem orr-gégekórtani klinikájának közleménye (igazgató: Lénárt Zoltán ny. r. tanár). Adatok a laryngitis hypoglottica kóroktanához. Irta: Csillag Sándor dr., műtőorvos, klinikai gyakornok. A gége körülírt lobos megbetegedései között a laryn­gitis hypoglotticát, vagy másként subglotticát külön hely illeti meg. E kórfolyamat különös jelentőségét az elválto­zások localisatiója, a klinikai kép komolysága, valamint a regio hypoglottica különleges szöveti szerkezete adja­­meg. A gége felső, középső és alsó szakasza nemcsak functionál­isan, de bonc- és szövettanilag is különbözik egymástól. Az alsó szakasz, vagy hypoglottikus­ tér a hangszalagok alatt a gyűrűporc alsó széléig terjed. A nyálkahártya a gyűrűporc belső felületén fekszik, laza submucosával s így a mucosa alapján könnyen eltolható, redőbe emelhető. A submucosa lazasága, szövethézagainak tágsága pedemás átivódásra, duzzadásra hajlamosságot eredményez. Minthogy a nyálkahártyát mindenütt porc veszi körül, a gyul­adásos duzzadás csak befelé érvénye­sülhet és érthetővé teszi a laryngitis hypoglotticára jel­lemző hangszalag alatti columnaszerű duzzanatok kifej­lődését. Ezt Dehio és Naethernek experimanta­isan is si­került előidézni azáltal, hogy a hangszalagok alatti sub­­mucosába carmin és gentianaibolyát fecskendeztek be. A laryngitis hypoglottica lényegére vonatkozó isme­reteink számos pathologiai és klinikai vizsgálatnak kö­szönhetők. Guersant 1829-ben pseudocroup név alatt egy gyermekbetegséget írt le, melyet ugató köhögés, rekedt­ség és dyspnoe jellemez. A kórképnek kórbonctani háttere ismeretlen lévén, alatta aetrologiai és klinikai tekintetben igen különböző folyamatokat foglaltak össze. Ziemssen a pseudocroupot helyesen acut laryngitisnek tartotta, má­sok a glottis görcsös záródásában, a tágítók bénulásában, vagy a váladék beszáradásában látták a kórfolyamat lé­nyegét. A francia irodalomban jelentek meg az első köz­lemények (Sestier, Cruveilhier, Gibb, Russel), melyek nyomatékosan a regio hypoglottica isolált elváltozására („oedeme sousglottique“) utaltak. A pontosabb megértés csak akkor vált lehetővé, mikor Rachfuss lazyngoskópiás megfigyeléseire támaszkodva figyelmeztetett arra (1878), milyen gyakori épen pseudocroupban a subglottikus nyál­kahártya lobos duzzadása. Tanítványa Dehio a pseudo­croupot gyorsan lefolyó laryngitis hypoglotticának is­merte fel, az ugató köhögés okát a mucosa kétoldali co­lumnaszerű duzzanatában látva. E megfigyeléseket a laryngoskopia fejlődésével mások is megerősítették s így a Rauchfass által választott „laryngitis subchordalis acuta“ elnevezés jól körülírt kórképet jelentett, melynek kórbonctani jellege a spatium subglotticum nyálkahártyá­jának lobos duzzadása. Az elváltozások székhelye a sub­mucosa, mely savós átivódás következtében párnaszerűen megduzzad; a kötőszöveti rostok hézagait savós exsuda­­tum tölti ki. Emellett bőséges kis­sejtes infiltratio is sze­repel, az edények tágultak, vérrel teltek s az elváltozás perivascularisan mélyebbre is terjedhet (izmok, peri­chondrium). A hangszalagok többnyire mentesek a gyul­ladásos jelenségektől. A laryngitis hypoglotticának azon acut catarrhalis alakja főképpen gyermekeken észlelhető s rendesen nát­hával kezdődik. hőemelkedés (38°-ig) kíséretében. A gyer­meket — többnyire éjjel — száraz, ugató jellegű köhögés mellett nehézlégzési rohamok lepik meg, melyeknek kiváltó oka még ma is vitás. Chiari a rohamot a szájlégzés kö­vetkeztében beszáradt váladéknak a subglott­sba ékelő­­désével magyarázza, Schrötter glott­sgörcsre gondolt. A későbbi vizsgálatok során kitűnt, hogy a nehézlégzési ro­ham alkalmával a hangszalagok spastikus adductio helyett inkább abductióban vannak s a hirtelen fellépés oka sem kizárólag locális jelenségekben kereshető (keringési vi­szonyok megváltozása éjjel, fekvéskor). A megbetegedés prognosisa általában kedvező, bár halálos kimenetel is van leírva (Deguy). A betegség pár napi fennállás után rendesen conservativ kezelésre visszafejlődik, azonban vannak atypusos esetek is (Filaton, Noeggerath), melyek súlyos stenosishoz és asphyxiához vezetnek, esetleg gyak­ran recidiválnak. Az acut catarrhalis folyamat gyakori ismétlődésével lobos sejtelemek maradhatnak vissza a nyálkahártyában 1933. 31. sz.

Next