Orvosi Hetilap, 1935. július (79. évfolyam, 27-30. szám)
1935-07-06 / 27. szám
744 ORVOSI HETILAP szülöttei a születés után azonnal elhelyezést nyernek, egy ideig ott nevelődnek, majd — ha csak a család közben nem szanálódott — egészséges nevelőszülőknek adatnak át. Ilyen módon a tüdővészes szülők gyermekeiből egészséges emberek lesznek. Sajnos, hazánkban ilyen intézményekre egyelőre nem számíthatunk. A házi isoláláshoz megfelelő lakásra s a család részéről igen nagy megértésre van szükség, úgyhogy ez az általános védelem szempontjából alig jön számításba. Hogy a fertőzés megakadályozása ily módon lehetséges, az egyébként kétségtelen: ismerünk ma már gyermekeket, kik évek óta együtt élnek nyílt gümőkóros apjukkal, vagy anyjukkal s még mindig nem fertőződtek. Láthatjuk tehát, hogy a mi viszonyaink között az elkülönítő eljárásoktól nem várhatunk a széles tömegekre is alkalmazható hatásos védelmet, így éppen nekünk kell különösen nagy reménnyel tekintenünk azon kísérletek elé, melyek Calmette nevéhez fűződnek. Bár az akták még nincsenek lezárva, ma már úgy látszik, hogy a B. C. G.vel való immunizálás veszélytelen s az újszülöttkorban alkalmazva elég jó védelmet nyújt az utólagos fertőzésekkel szemben. Az is kialakult már, hogy az immunizálás nemcsak akkor jó hatású, ha az újszülött beteg családban született (absolut indicatio), hanem egészséges szülőknek újszülöttei esetében is, ha a külső körülmények (pl. tömeglakás) miatt valószínű, hogy a családon kívüli fertőzés már a csecsemőkorban vagy a kisgyermekkorban fog bekövetkezni (relativ indicatio). II. Az óvódás és iskolás korban a gyermekek annyi emberrel érintkeznek, hogy a véletlen fertőzés lehetősége már el nem kerülhető. Az expositiós prophylaxis feladata itt már csak az lehet, hogy a gyakrabban ismétlődő superinfectiótól védje meg a gyermeket, mert az állandóan fertőző forrás ebben a korban is veszedelmet jelent. Ha ez a forrás a családban van, akkor vagy azt kell eltávolítanunk, vagy a gyermeket. Sokszor azonban egyik sem vihető keresztül, úgyhogy csak arra törekedhetünk, hogy a beteg megfelelő kioktatásával csökkentsük a fertőzési lehetőséget. De lehet ez a fertőzési forrás az iskolában is. Talán meglepően hangzik, de sajnos, tény, hogy hazánk azon helyein, ahol az iskolaorvosi intézmény még nincs megszervezve, nem egyszer fordul elő, hogy nyílt tüdőbajos gyermekek járnak hosszabb időn át iskolába. Ennek megakadályozása — amint arról alább még szó lesz — már a tömegprophylaxis, közelebbről az iskolaorvosok feladata. Nehezebb a tanszemélyzet egészségi vizsgálatának s a fertőző vagy időnkénti fertőzésre gyanús tanszemélyzet eltávolításának kérdése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ehhez a kérdéshez még csak nyúlni sem lehet addig, míg a beteg tanítókról és családjukról előzetesen intézményes gondoskodás nem történik. Az expositiós prophylaxisnak ebben a korban már szűk a tere, sokkal nagyobb a jelentősége a tuberculosisvédelem másik részének, annak a törekvésnek, hogy a már megtörtént fertőzésből betegség ne legyen (dispositiós prophylaxis). Ennek eszközeit legjobban úgy szemléltethetném, ha azt vázolom, hogy mit tehet saját hatáskörében a háziorvos a fertőzött gyermek érdekében s ebből vezetem le azután a tömegprophylaxis irányelveit. A háziorvosnak mindenekelőtt tudomást kell szereznie a gümőkóros fertőzés megtörténtéről. Különösen fontos ez olyankor, mikor a fertőzés a szokottnál korábban történt. E célból a gondjukra bízott gyermeken legalább félévenként tuberculin-próbát kell végeznie. Ma, amikor a percután eljárással (Ektebin, Dermotubin) a fertőzés megtörténtét olyan egyszerű módon, a tuberculin-kenőcsnek a bőrbe dörzsölésével tudjuk megállapítani, tulajdonképpen mulasztásnak kell tekintenünk ennek a vizsgáló eljárásnak mellőzését. Ha a háziorvos a gyermeket ily módon egy esztendős korától kezdve rendszeresen ellenőrzi, akkor az ismételt próbák során első alkalommal positívnak mutatkozó reactio nemcsak a fertőzöttség tényét fogja jelenteni, hanem azt is, hogy a fertőzés a közelmúltban történt. Ennek megállapítása pedig két okból fontos. Egyrészt figyelmezteti az orvost, hogy nézzen körül a családban, vagy a gyermek tágabb környezetében, nincs-e ott a fertőzés forrása, mert ha ott van, akkor valami módon el kell azt rekeszteni, nehogy az egyszeri fertőzést további fertőzések kövessék; másrészt ha tudomást szerez a fertőzésről, tudja azt is, hogy a gyermeket minden eszközzel támogatnia kell, hogy a fertőzést követő kritikus időn, az immunizálás kialakulásának idején baj nélkül átsegítse. E támogatás eszközei egyszerűek: bőséges táplálkozással, szabadban vagy a friss levegőn fektetéssel, ha szükséges, roboráló szerekkel erősíti a gyermeket, egyben lehetőleg könnyít az iskola terhein. De az ilyen frissen fertőzött gyermek más irányban is védendő: nem kívánatos, hogy olyan betegséget kapjon, amely a szervezet ellenállóképességét a tuberculosissal szemben különösen csökkenteni képes, ügyelnünk kell tehát arra, nehogy ezen időtájban a gyermek pertussisba, morbillibe essen és nem fogjuk kitenni feleslegesen influenzás fertőzésnek sem. Sőt tovább is megyünk: ha kanyarós fertőzés történt, indokolt ilyen esetben annak elfojtása, vagy legalább is gyengítése reconvalescens savóval, vagy annak hijján felnőttvérrel. Ha pedig mégis beleesik a gyermek az említett betegségek valamelyikébe, akkor különösképpen vigyázzunk rá, a gyógyulás után fokozottan ellenőrizzük, kíméljük és ha lehetséges, klimatikus helyre küldjük. A dispositiós prophylaxis azonban nemcsak a frissen fertőzött, de egyébként egészséges gyermekeket védi, hanem azokat is, kik valamilyen gümős betegségből meggyógyultak, illetőleg a betegség és egészség határán állanak. Természetes, hogy ezeknek is szükségük van az ellenálló képességüket fokozó minden támogatásra, e mellett állandó ellenőrzésre is szorulnak, hogy az állapotukban netalán beálló kedvezőtlen változás azonnal felismertessék. A tömegprophylaxis, mint szociális egészségügyi munka irányvonalai a fennt vázoltak alapján már könynyen megvonhatók. Az alábbiakban elsősorban a hazai viszonyokat és lehetőségeket tartom szem előtt. A csecsemők védelmében — amint láttuk — a széleskörű felvilágosító munka mellett a B. C. G.-immunisálásnak kell a legnagyobb szerepet játszania. A fennt tárgyalt elvek szerint immunisálandó újszülöttek kiválasztására az Országos Stefánia Szövetség védőintézetei, illetve az általános egészségvédelem megfelelő szervei lennének alkalmasak. Ugyanezek tarthatnák kézben a csecsemőket és kisgyermekeket az expositiós és dispositiós prophylaxis szempontjából is egészen az óvodás korig, amikor az iskolaorvosi intézmény venné át őket. A gyakorlati keresztülvitel a következőképpen történne: A felügyelet alá tartozó gyermekcsoportból (védőintézet területe, óvoda, iskola) a tuberculin-próba segítségével mindenekelőtt kiválasztjuk a fertőzött gyermekeket. Ezzel elérjük azt, hogy nem az egész csoportot kell a tuberculosis szempontjából részletesen megvizsgálni, hanem annak csak egy részét. Hangsúlyoznom kell, hogy a selectiónak csupán ez a módja jogosult és teljesen hibás a helyenként még mindig dívó szokás, hogy a gyermekeket arcszínük vagy tápláltsági állapotuk alapján válogatják ki a közelebbi vizsgálatra. A fertőzöttnek talált gyermekek a gondos physicalis vizsgálat után röntgen-ellenőrzésre kerülnek. Mondanom sem kell, hogy a physicalis vizsgálat egymagában a helyzet megítéléshez nem elegendő, hiszen a gyermekkori tuberculosis korai formái 1935. 27. sz.