Orvosi Hetilap, 1935. július (79. évfolyam, 27-30. szám)

1935-07-06 / 27. szám

744 ORVOSI HETILAP szülöttei a születés után azonnal elhelyezést nyernek, egy ideig ott nevelődnek, majd — ha csak a család közben nem szanálódott — egészséges nevelőszülőknek adatnak át. Ilyen módon a tüdővészes szülők gyermekeiből egész­séges emberek lesznek. Sajnos, hazánkban ilyen intéz­ményekre egyelőre nem számíthatunk. A házi isoláláshoz megfelelő lakásra s a család részéről igen nagy megér­tésre van szükség, úgyhogy ez az általános védelem szem­pontjából alig jön számításba. Hogy a fertőzés megaka­dályozása ily módon lehetséges, az egyébként kétségtelen: ismerünk ma már gyermekeket, kik évek óta együtt élnek nyílt gümőkóros apjukkal, vagy anyjukkal s még mindig nem fertőződtek. Láthatjuk tehát, hogy a mi viszonyaink között az el­különítő eljárásoktól nem várhatunk a széles tömegekre is alkalmazható hatásos védelmet, így éppen nekünk kell különösen nagy reménnyel tekintenünk azon kísérletek elé, melyek Calmette nevéhez fűződnek. Bár az akták még nincsenek lezárva, ma már úgy látszik, hogy a B. C. G.­­vel való immunizálás veszélytelen s az újszülöttkorban alkalmazva elég jó védelmet nyújt az utólagos fertőzések­kel szemben. Az is kialakult már, hogy az immunizálás nemcsak akkor jó hatású, ha az újszülött beteg családban született (absolut indicatio), hanem egészséges szülők­nek újszülöttei esetében is, ha a külső körülmények (pl. tömeglakás) miatt valószínű, hogy a családon kívüli fer­tőzés már a csecsemőkorban vagy a kisgyermekkorban fog bekövetkezni (relativ indicatio). II. Az óvódás és iskolás korban a gyermekek annyi emberrel érintkeznek, hogy a véletlen fertőzés lehetősége már el nem kerülhető. Az expositiós prophylaxis feladata itt már csak az lehet, hogy a gyakrabban ismétlődő super­­infectiótól védje meg a gyermeket, mert az állandóan fertőző forrás ebben a korban is veszedelmet jelent. Ha ez a forrás a családban van, akkor vagy azt kell eltávolí­­tanunk, vagy a gyermeket. Sokszor azonban egyik sem vihető keresztül, úgyhogy csak arra törekedhetünk, hogy a beteg megfelelő kioktatásával csökkentsük a fertőzési lehetőséget. De lehet ez a fertőzési forrás az iskolában is. Talán meglepően hangzik, de sajnos, tény, hogy hazánk azon helyein, ahol az iskolaorvosi intézmény még nincs meg­szervezve, nem egyszer fordul elő, hogy nyílt tüdőbajos gyermekek járnak hosszabb időn át iskolába. Ennek meg­akadályozása — amint arról alább még szó lesz — már a tömegprophylaxis, közelebbről az iskolaorvosok feladata. Nehezebb a tanszemélyzet egészségi vizsgálatának s a fertőző vagy időnkénti fertőzésre gyanús tanszemélyzet eltávolításának kérdése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ehhez a kérdéshez még csak nyúlni sem lehet addig, míg a beteg tanítókról és családjukról előzetesen intéz­ményes gondoskodás nem történik. Az expositiós prophylaxisnak ebben a korban már szűk a tere, sokkal nagyobb a jelentősége a tuberculosis­­védelem másik részének, annak a törekvésnek, hogy a már megtörtént fertőzésből betegség ne legyen (dispositiós prophylaxis). Ennek eszközeit legjobban úgy szemléltet­hetném, ha azt vázolom, hogy mit tehet saját hatásköré­ben a háziorvos a fertőzött gyermek érdekében s ebből vezetem le azután a tömegprophylaxis irányelveit. A háziorvosnak mindenekelőtt tudomást kell sze­reznie a gümőkóros fertőzés megtörténtéről. Különösen fontos ez olyankor, mikor a fertőzés a szokottnál koráb­ban történt. E célból a gondjukra bízott gyermeken leg­alább félévenként tuberculin-próbát kell végeznie. Ma, amikor a percután eljárással (Ektebin, Dermotubin) a fertőzés megtörténtét olyan egyszerű módon, a tuber­­culin-kenőcsnek a bőrbe dörzsölésével tudjuk megálla­pítani, tulajdonképpen mulasztásnak kell tekintenünk en­nek a vizsgáló eljárásnak mellőzését. Ha a háziorvos a gyermeket ily módon egy esztendős korától kezdve rend­szeresen ellenőrzi, akkor az ismételt próbák során első alkalommal positívnak mutatkozó reactio nemcsak a fer­­tőzöttség tényét fogja jelenteni, hanem azt is, hogy a fertőzés a közelmúltban történt. Ennek megállapítása pedig két okból fontos. Egyrészt figyelmezteti az orvost, hogy nézzen körül a családban, vagy a gyermek tágabb környezetében, nincs-e ott a fertőzés forrása, mert ha ott van, akkor valami módon el kell azt rekeszteni, nehogy az egyszeri fertőzést további fertőzések kövessék; másrészt ha tudomást szerez a fertőzésről, tudja azt is, hogy a gyermeket minden eszközzel támogatnia kell, hogy a fer­tőzést követő kritikus időn, az immunizálás kialakulásá­nak idején baj nélkül átsegítse. E támogatás eszközei egyszerűek: bőséges táplálkozással, szabadban vagy a friss levegőn fektetéssel, ha szükséges, roboráló sze­rekkel erősíti a gyermeket, egyben lehetőleg könnyít az iskola terhein. De az ilyen frissen fertőzött gyermek más irányban is védendő: nem kívánatos, hogy olyan betegsé­get kapjon, amely a szervezet ellenállóképességét a tuber­­culosissal szemben különösen csökkenteni képes, ügyel­nünk kell tehát arra, nehogy ezen időtájban a gyermek pertussisba, morbillibe essen és nem fogjuk kitenni felesle­gesen influenzás fertőzésnek sem. Sőt tovább is megyünk: ha kanyarós fertőzés történt, indokolt ilyen esetben annak elfojtása, vagy legalább is gyengítése reconvalescens­ savó­­val, vagy annak hijján felnőttvérrel. Ha pedig mégis bele­esik a gyermek az említett betegségek valamelyikébe, akkor különösképpen vigyázzunk rá, a gyógyulás után fokozot­tan ellenőrizzük, kíméljük és ha lehetséges, klimatikus helyre küldjük. A dispositiós prophylaxis azonban nemcsak a frissen fertőzött, de egyébként egészséges gyermekeket védi, hanem azokat is, kik valamilyen gümős betegségből meg­gyógyultak, illetőleg a betegség és egészség határán álla­nak. Természetes, hogy ezeknek is szükségük van az ellen­álló képességüket fokozó minden támogatásra, e mellett állandó ellenőrzésre is szorulnak, hogy az állapotukban ne­talán beálló kedvezőtlen változás azonnal felismertessék. A tömegprophylaxis, mint szociális egészségügyi munka irányvonalai a fennt vázoltak alapján már köny­­nyen megvonhatók. Az alábbiakban elsősorban a hazai viszonyokat és lehetőségeket tartom szem előtt. A csecsemők védelmében — amint láttuk — a széles­körű felvilágosító munka mellett a B. C. G.-immunisálás­­nak kell a legnagyobb szerepet játszania. A fennt tárgyalt elvek szerint immunisálandó újszülöttek kiválasztására az Országos Stefánia Szövetség védőintézetei, illetve az ál­talános egészségvédelem megfelelő szervei lennének al­kalmasak. Ugyanezek tarthatnák kézben a csecsemőket és kisgyermekeket az expositiós és dispositiós prophylaxis szempontjából is egészen az óvodás korig, amikor az is­kolaorvosi intézmény venné át őket. A gyakorlati keresz­tülvitel a következőképpen történne: A felügyelet alá tartozó gyermekcsoportból (védő­intézet területe, óvoda, iskola) a tuberculin-próba segít­ségével mindenekelőtt kiválasztjuk a fertőzött gyermeke­ket. Ezzel elérjük azt, hogy nem az egész csoportot kell a tuberculosis szempontjából részletesen megvizsgálni, hanem annak csak egy részét. Hangsúlyoznom kell, hogy a selectiónak csupán ez a módja jogosult és teljesen hibás a helyenként még mindig dívó szokás, hogy a gyermeke­ket arcszínük vagy tápláltsági állapotuk alapján válogat­ják ki a közelebbi vizsgálatra. A fertőzöttnek talált gyer­mekek a gondos physicalis vizsgálat után röntgen-ellen­őrzésre kerülnek. Mondanom sem kell, hogy a physicalis vizsgálat egymagában a helyzet megítéléshez nem ele­gendő, hiszen a gyermekkori tuberculosis korai formái 1935. 27. sz.

Next