Orvosi Hetilap, 1936. március (80. évfolyam, 10-13. szám)

1936-03-07 / 10. szám

1936. 1Ó. sä. ORVOSI HETILAP kétsoros dohányzacskó varrattal egyesítettem. A hasüre­get 5 rétegű varrattal zártam. A műtétet alulról fejeztem be: a selyemfonál segítsé­gével a bélkacsot minden nehézség nélkül a szemérem­zésig lehúztam. A kacsnak a hajlata a convex felszínével kinyúlt az operatiós sebből és ezt csomós varratokkal a sebszélekhez varrtam­. Ezután a kiboltosodó részt késsel megnyitva, a sebszéleket megint a nyitott bélfalhoz varr­tam. Ilyen módon a művi vestibulumból egy kettős csa­torna, mely bélnyálkahártyával van kibélelve, vezetett a mélybe. (6. ábra.) A lehúzott bélnek a két vége egymás mellett jobb és baloldalt feküdt. Az újonnan képzett hü­velyt bőrsavval kimostam és igazocsikkal tamponáltam. A műtét után semmi complicatio nem jelentkezett, az első 10 nap alatt bőséges nyálka választódott ki, amely napról-napra kevesebb lett, a 16. napon a patiensnő el­hagyta jó közérzettel a klinikát, a controll vizsgálatkor 1935. október 14-én kettős 12 cm hosszú hüvelycsatorna volt megállapítható. A vizsgálat fájdalmatlan, a patiens­nő meg van elégedve és nincsen panasza. A Pázmány Péter Tud.­Egyetem I. sebészeti klinikájának közleménye. (Igazgató: Verebély Tibor ny. r. tanár.) Adatok a mellkas előtti nyelőcsőképzéshez. Irta: vitéz Borsos László dr. egyet, tanársegéd. A lugmérgezés következtében nyelőcsőszűkületben szenvedő betegek száma hazánkban aránylag igen nagy. Ezen betegek táplálkozása teljes szűkület mellett oly ne­héz, hogy munkaképességük és életlehetőségük nagy mér­tékben csökken. A nyelőcsőplastika mint sebészi feladat igen nehéz, amint azt Bakay is több munkájában kifej­tette. Az elérhető eredmény rendkívüli jelentősége indo­kolta, hogy a kérdéssel az I. sz. sebészeti klinikán is fog­lalkozzunk. A nyelőcsőplastika története a múlt század végére nyú­lik vissza. Bircher 1894-ben kísérelte meg először a mes­terséges nyelőcsőképzést bőrcső segítségével; eredményt elérni egyetlen egy esetben sem tudott. Azóta a legkülön­bözőbb módszerekkel kísérleteztek: Wullstein bélbőrcső segélyével igyekezett a mellkas előtt új utat készíteni, Roux a nyelőcső nyaki részletét egyesítette felhozott jejűmunkaccsal; előbbi két eljárás egyesítéséből szárma­zik Lexer módszere, aki a nyelőcső nyaki részét kivezette s a hiányzó folytatást bőrből és jejunumból készített cső­vel pótolta. Kelling és Vulliet a vastagbelet használták fel a nyelőcső alsó részének pótlására, míg Hirsch, Halper és Jianu a gyomor nagy görbületéből képzett csővel pótolták a nyelőcső alsó részletét, melyhez a Lexer eljárásával egyezően fent bőrcső, illetőleg a nyakra kivarrt nyelőcső csatlakozott. Kirschner egy esetben alkalmazott eljárása, amikor az egész gyomrot ültette a mellkas bőre alá, egye­dülálló, s csak mint különlegesség bír­érdekkel. Mint em­lítettük hazánkban Bakay foglalkozott behatóan a nyelő­csőplastika kérdésével, 1929-ben megjelent közleményében pontos szövettani vizsgálatok alapján bebizonyította a bőrcsőnek a nyelőcső pótlására alkalmasságát, nemrégiben pedig 24 operált esetéről számolt be. Tudomásunk van még Király 3 esetéről s ezekhez hozzászámítva a mi újabb , teljesen befejezett és működőképes plastikánkat, világ­­viszonylatban is jelentékeny számú Magyarországon ope­rált esetet regisztrálhatunk, ami főleg akkor értékelhető, ha tekintetbe vesszük, hogy Franciaországban 1929-ben mutatta be Cuneo az első hasonló esetet. Bakay is a Laxer-féle eljárás híve, de végzett jejuno-oesophagealis anastomosist is oly esetben, ahol a gyomor nem volt mű­ködőképes. Király 3 esete közül a műtét kettőnél vastag­bél, egynél pedig vékonybél felhasználásával történt. Leg­újabban a japánok foglalkoznak a kérdéssel és ők is a Lexer eljárását tartják a legalkalmasabbnak. Jianu nemrég újabb esetről számol be, melyben a bőrcsövet közvetlenül a gyomorba ültette be, annak legalsó, már a hasüregben futó részét cseplesszel borítva. A különböző módszerekkel sikeresen végzett nyelőcsőplastikák száma az egész vilá­gon a közölt esetek alapján kb. 200-ra tehető. Újabban az orosz szerzők sokat foglalkoztak a kérdéssel, mert ott is igen nagy a lúgmérgezéses szűkületek száma. Bogoras 39 oroszországi plastikát gyűjtött össze s igen tekintélyes halálozásról 23%—28%-ig számol be, ami kétségtelenül indokolja az óvatosságot a műtéti javalatot illetőleg. Ha a jejunum helyett a gyomorból képezzük a nyelőcső legal­só részletét, akkor a halálozás 38—43%-ig emelkedhetik. Az irodalmat átnézve Solowjew 8, Gregoire 2 befejezett nyelőcsőképzést említ Lexer szerint, s hasonlóképpen végezve mások is írnak le sikeres műtéteket. 12 éves és 8 éves gyermekek nyelőcsőképzéséről számol be Hinz és Pels Leusden, főleg azt bizonyítva, hogy az elkészített nyelőcső követi a növekedést és 8 év múlva is zavartalan a nyelés. A műtéti eljárás egyik legnagyobb nehézsége a hosszú időre elhúzódó többszöri műtét-sorozat, aminek egyszerűsítése jelenleg még nem látszik megoldhatónak, mert már egy beavatkozás is sokszor túlságosan megviseli a gyengébb ellenállóképességű, nyelni nem tudó beteget s az egy ülésben végzett kétszeri beavatkozás erőltetése sokszor végződhetik szomorú eredménnyel, amit Madlener is említ, aki pedig már két ülésben is végzett teljes nyelő­csőképzést. A vastagbél felhasználásával készült plastikában két­ségtelen hátrány, hogy a fertőzöttebb haránt vastagbelet kell összevarrni és felhúzni, az anastomosisok nehezebbek, sipolyké­pződésre nagyobb a hajlam, amint azt Lundblad is említi, hosszú ideig kellemetlen felböfögéseket észlel­hetünk s a colon túlságos lassan továbbítja tartalmát és az egész szervezet szempontjából ennyi vastagbél hiánya nem mindig közömbös. A gyomor felhasználását nyelőcső­képzésre túl nagy áldozatnak gondoljuk s annak épségét és jó működőképességét veszélyeztetni céltalan, ha ugyan a maróanyag azt már előbb nem tette tönkre. A csak bőr­­csőből végzett műtétek híve Jianu nemrég fejezett be újabb esetet.­­Ebben az eljárásban a hasüregi részlet­es­ 209

Next