Orvosi Hetilap, 1937. április (81. évfolyam, 14-17. szám)
1937-04-03 / 14. szám
374 belül mozgó functionális állapotok kiegyenlítődésében is kell keresnünk. Arra nézve, hogy ez a kiegyenlítődés miként történik a kiválasztásos pyelographia és állatkísérletek igen érdekes megállapítsokra vezettek, amelyeket Fuchs foglalt az alábbi rendszerbe. Fuchs a felső húgyutakban két physiologiás állapotot külömböztet meg, úgy most az ú. n. „Engstellung“-ot vagyis a „szűkáttest“, amikor a medence és ar éter legnagyobb részében üres, lumenmentes, s a medencéiből távozó kis vizeletadagok orsóalakban továbbmozgó peristaltikus hullámok révén kerülnek a hólyagba. A másik állapot az ú. n. „Weitstellung“ „tágállás“, midőn a medence és uréter legnagyobb része, néhány rövid, beszűkült szakasztól eltekintve, vizelettel telített, s a vizelet nem mint az előbbi stádiumban az egész uréteren végigfutó peristaltikus hullámok révén, hanem a legalsó teheréterszakasz egy részének a leválása révén kerül a hólyagba. A felső húgyutak e két phychologiás állapotának jelentősége abban van, hogy a szervezet ily módon gondoskodik azon különböző functionális állapotok kiegyenlítődéséről, amelyek egyszer a diuresis hirtelen fokozódása miatt, máskor a hólyagtelődés következtében állanak elő. Közepes diuresis és üres hólyag mellett a felső húgyutakban mindig a szakállás, vagyis üres ureter, fokozódó diuresiskor és fokozódó hólyagtelítődéskor pedig a második stádium, a tagállás jön létre. Utóbbi tehát létrejön, valahányszor a vizelet továbbítása fokozott munkateljesítményt kíván, s ezért ez nem egyéb, mint a physiologiás compensálásnak egy módja. A terhességi atónia, s a vele szorosan összefüggő pyelitis gravidarum a kiválasztásos pyelographia révén, ha nem is teljesen új, de minden eddigi vizsgálatnál tökéletesebb megvilágítást nyert. Nem óhajtok e kérdés összes részleteibe bocsátkozni, mert tárgyamtól messze vezetne, csak azt említem fel, hogy a kiválasztásos pyelographia kimutatta, s e téren saját tapasztalataimon kívül Schuhmacher vizsgálataira is hivatkozom, hogy a terhesség második felében a felső húgyutak atóniás állapota az esetek 100%-ában kimutatható. Az, vájjon ez az atónia toxicosis vagy hormonhatás következménye-e, tisztázható nem volt, részemről inkább csatlakozom azok véleményéhez, akik ebben hormonhatást látnak, mert a toxicods ellen szól, hogy a terhesség első 3—4 hónapjában az atónia még kifejlődve nincs. A gyakorlat szempontjából azonban e kérdés lényegét abban látom, hogy az atónia jelenléte az esetek egy nagy részében physiologiás állapotnak tekinthető, s a pyelitis gravidárum kórképének fellépéséhez feltétlenül szükséges még egy plusz, mely egyszer méhokozta compressió, máskor secunder infectió. Ezt igazolja Schuhmacher azon megfigyelője is, hogy 34 esetében, ahol a kiválasztásos pyelographia maximális, ujjnyi vastag tágulatot mutatott, 30 esetben a betegek ismételt kikérdezés dacára sem jeleztek fájdalmat. Ha figyelembe vesszük még Weibed megállapítását is, ki 100 terhes nő vizsgálatánál uréterkathéterismus segítségével csak 47-nél tudott a felső hugyutakban retenziót megállapítani, úgy bizonyítottnak vehetjük azon klinikai tapasztalatot, hogy a felső hugyutak atóniás állapota jelen lehet anélkül, hogy a legkisebb tünetet, elsősorban a fájdalom kiváltását előidézné. Az utolsó években igen sok vizsgálat és vita tárgyát képezte a gümős bacilluria kérdése. Bár e téren bizonyos nyugvóponthoz jutottunk, a problémát teljesen elintézettnek még ma sem tekintem. Gümős bacilluria alatt annak felfedezői Foullerton és Hillier értelmezése szerint agümős bacillusnak a vesén való kiválasztását értjük, anélkül, hogy maga a vese gümősen megbetegedett volna. Egyes szerzők azt állítják, hogy teljesen normális, vagy pedig nem specifikusan, pl. traumás vagy gyuladásos alapon megbetegedett vesénél a gümős bacilluria ezen alakja létrejöhet. Mások azt tartják, hogy a bacilluria főleg oly esetekben tűnik fel, ahol a vécegümőkórnak nem a sajtos cavernás alakja, hanem chronikus, sclerotizáló, illetve nem sajtosodó tuberculumok kíséretében fellépő alakja van jelen. A praetuberculosis és nephritis tuberculosa név alatt leírt kórképek tartoznak ide. A szerzők harmadik csoportja a tisztán kiválasztáson alapuló gümős bacilluria lehetőségét absolut tagadja és gümős góc jelenléte mellett foglal állást. Az újabb vizsgálók közül ezt az álláspontot képviseli főleg Dimza, Kartál, Schaffhauser, kik 1000 állatoltás és 2400 kultúra kapcsán 225 extraurogenitalis tufperculosisban szenvedő betegek között csak 12 esetben találtak bacilluriát, s ezeknél, sorozatos metszeteiknél mindig sikerült a vesében lévő gümős gócot megtalálni. E vizsgálatok alaposságához kétség nem fér, de ugyanez állítható Deist vizsgálatairól is, aki súlyos gümőkórban elhaltaknál állatoltásokkal bizonyított bacilluriát talált , olyan esetben, ahol a legszorgosabb és különös gonddal végzett, sorozatos metszeteken alapuló kórbonctani (prof. Siegmund) vizsgálat sem tudott a vesében gümősi gócot felfedezni. Deist munkájában azt hangsúlyoza, hogy nem elég az alkalomszerű vizsgálat, hanem heteken, hónapokon át kell azt systemásan, naponként és 24 órai összvizeletből végezni, mert saját tapaszalatai szerint is a bacilluria kimutatása nem mindig sikerül. Deist-nek feltűnt, hogy eseteinél a bacilluria kimutatása olyankor állott leginkább elő, midőn előzetesen egy olyan mechanikai beavatkozás, többnyire pneumothorax történt, mely a gümőbacillusnak a vérbe való jutását, tehát egy gümős bakteriaemia létrejövetelét elősegítette. A tiszta kiválasztáson alapuló gümős bacilluria lehetőségét tehát teljesen elvetni nem lehet, mert a sok negatív vizsgálati eredmény mellett ezen, bár szórványos, de megbízhatónak látszó pozitív leleteket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az urológusok nagy többsége ma azon az állásponton van, hogy gümős bacilluria egyszersmind gümős gócot is jelent a vesében, de a fentiek ismerete alapján gümős bacilluria kísérőjelenségek, pyuria és functio laesa nélkül műtéti beavatkozásra, a vese eltávolítására elegendő tárgyi alapot nem alkot. Az ilyen eseteknél helyesebb a várakozási álláspont, mert ha a gümős becilluria vesében lévő góccal függ össze, úgy vagy a pyuria, vagy a functio laesa előbb-utóbb kimutathatóvá válik. Inkább a bakteriológia köreibe tartozik, de szintén az urológia fejlődését jelenti, hogy újabban a gonorrhea komplementkötési reactióra mind több figyelem hárul. A gonorrhea komplementkötési reactió, melynek specificitásában ma már nem kételkedünk, a Wassermann reactióhoz hasonlóan antitestek jelenlétének kimutatásán alapszik. Acut, s csak a nyálkahártya legfelsőbb rétegére szorítkozó folyamatoknál a reactió negatív, mert igenkor a váladékkal a toxinok is kiürülnek, s így antitest képződésére már sor nem kerül. A mélybe hatoló, vagy zárt, ú. n. rejtett gócok jelenlétekor a toxinosc resorptiója következtében az antitestképződés is kifejlődik, tehát a reactió positívá válik. A positiv seroreactio csak annyit jelent, hogy a folyamat a nyálkahártya legfelsőb rétegéből a mélyebb rétegekre is behatolt, vagy pedig a szervezet egy másik pontján körültákolt gonorrheas góc van jelen. A negatív lelet nem bizonyít eleget, mert kétségtelenül gonorrheás komplikatióknál is lehetséges a negatív seroreaktio. A gon. kompi. reactió általános elterjedését főleg az akadályozza, hogy megfelelő és megbízható antigenel ORVOSI HETILAP 1937. 14. sz.