Orvosi Hetilap, 1937. április (81. évfolyam, 14-17. szám)

1937-04-03 / 14. szám

374 belül mozgó functionális állapotok kiegyenlítődésében is kell keresnünk. Arra nézve, hogy ez a kiegyenlítődés mi­ként történik a kiválasztásos pyelographia és állatkísér­letek igen érdekes megállapítsokra vezettek, amelyeket Fuchs foglalt az alábbi rendszerbe. Fuchs a felső húgyutakban két physiologiás állapotot külömböztet meg, úgy most az ú. n. „Engstellung“-ot va­gyis a „szűkáttest“, amikor a medence és ar éter legna­gyobb részében üres, lumenmentes, s a medencéiből tá­vozó kis vizeletadagok orsóalakban továbbmozgó pe­­ristaltikus hullámok révén kerülnek a hólyagba. A má­sik állapot az ú. n. „Weitstellung“ „tágállás“, midőn a medence és uréter legnagyobb része, néhány rövid, beszű­kült szakasztól eltekintve, vizelettel telített, s a vizelet nem mint az előbbi stádiumban az egész uréteren végig­futó peristaltikus hullámok révén, hanem a legalsó teh­­eréterszakasz egy részének a leválása révén kerül a hó­lyagba. A felső húgyutak e két phychologiás állapotának jelentősége abban van, hogy a szervezet ily módon gon­doskodik azon különböző functionális állapotok kiegyen­lítődéséről, amelyek egyszer a diuresis hirtelen fokozó­dása miatt, máskor a hólyagtelődés következtében álla­nak elő. Közepes diuresis és üres hólyag mellett a felső húgyutakban mindig a szakállás, vagyis üres ureter, fokozódó diuresiskor és fokozódó hólyagtelítődéskor pedig a második stádium, a tagállás jön létre. Utóbbi tehát létrejön, valahányszor a vizelet továbbítása fokozott munkateljesítményt kíván, s ezért ez nem egyéb, mint a physiologiás compensálásnak egy módja. A terhességi atónia, s a vele szorosan összefüggő pyelitis gravidarum a kiválasztásos pyelographia révén, ha nem is teljesen új, de minden eddigi vizsgálatnál tö­kéletesebb megvilágítást nyert. Nem óhajtok e kérdés összes részleteibe bocsátkozni, mert tárgyamtól messze vezetne, csak azt említem fel, hogy a kiválasztásos pyelo­graphia kimutatta, s e téren saját tapasztalataimon kí­vül Schuhmacher vizsgálataira is hivatkozom, hogy a terhesség második felében a felső húgyutak atóniás állapota az esetek 100%-á­ban kimutatható. Az, vájjon ez az atónia toxicosis vagy hormonhatás következmé­nye-e, tisztázható nem volt, részemről inkább csatlako­zom azok véleményéhez, akik ebben hormonhatást látnak, mert a toxicods ellen szól, hogy a terhesség első 3—4 hónapjában az atónia még kifejlődve nincs. A gyakorlat szempontjából azonban e kérdés lényegét abban látom, hogy az atónia jelenléte az esetek egy nagy részében physiologiás állapotnak tekinthető, s a pyelitis gravidá­rum kórképének fellépéséhez feltétlenül szükséges még egy plusz, mely egyszer méhokozta compressió, máskor secunder infectió. Ezt igazolja Schuhmacher azon megfi­gyelője is, hogy 34 esetében, ahol a kiválasztásos pyelo­graphia maximális, ujjnyi vastag tágulatot mutatott, 30 esetben a betegek ismételt kikérdezés dacára sem jelez­tek fájdalmat. Ha figyelembe vesszük még Weibed meg­állapítását is, ki 100 terhes nő vizsgálatánál uréter­­kathéterismus segítségével csak 47-nél tudott a felső hugyutakban retenziót megállapítani, úgy bizonyítottnak vehetjük azon klinikai tapasztalatot, hogy a felső hugy­utak atóniás állapota jelen lehet anélkül, hogy a legki­sebb tünetet, elsősorban a fájdalom kiváltását előidézné. Az utolsó években igen sok vizsgálat és vita tárgyát képezte a gümős bacilluria kérdése. Bár e téren bizonyos nyugvóponthoz jutottunk, a problémát teljesen elinté­­zettnek még ma sem tekintem. Gümős bacilluria alatt annak felfedezői Foullerton és Hillier értelmezése szerint a­­gümős bacillusnak a vesén való kiválasztását értjük, anélkül, hogy maga a vese gümősen megbetegedett volna. Egyes szerzők azt állít­ják, hogy teljesen normális, vagy pedig nem specifikusan, pl. traumás vagy gyuladásos alapon megbetegedett vesé­nél a gümős bacilluria ezen alakja létrejöhet. Mások azt tartják, hogy a bacilluria főleg oly esetekben tűnik fel, ahol a vécegümőkórnak nem a sajtos cavernás alakja, hanem chronikus, sclerotizáló, illetve nem sajtosodó tu­berculumok kíséretében fellépő alakja van jelen. A prae­­tuberculosis és nephritis tuberculosa név alatt leírt kór­képek tartoznak ide. A szerzők harmadik csoportja a tisztán kiválasztáson alapuló gümős bacilluria lehetőségét absolut tagadja és gü­mős góc jelenléte mellett foglal állást. Az újabb vizs­gálók közül ezt az álláspontot képviseli főleg Dimza, Kartál, Schaffhauser, kik 1000 állatoltás és 2400 kultúra kapcsán 225 extraurogenitalis tufperculosisban szenvedő betegek között csak 12 esetben találtak bacilluriát, s ezeknél, sorozatos metszeteiknél mindig sikerült a vesé­ben lévő gümős gócot megtalálni. E vizsgálatok alapos­ságához kétség nem fér, de ugyanez állítható Deist vizs­gálatairól is, aki súlyos gümőkórban elhaltaknál állatol­tásokkal bizonyított bacilluriát talált , olyan esetben, ahol a legszorgosabb és különös gonddal végzett, soroza­tos metszeteken alapuló kórbonctani (prof. Siegmund) vizsgálat sem tudott a vesében gümősi gócot felfedezni. Deist munkájában azt hangsúlyoza, hogy nem elég az alkalomszerű vizsgálat, hanem heteken, hónapokon át kell azt systemásan, naponként és 24 órai összvizeletből végezni, mert saját tapaszalatai szerint is a bacilluria kimutatása nem mindig sikerül. Deist-nek feltűnt, hogy eseteinél a bacilluria kimutatása olyankor állott legin­kább elő, midőn előzetesen egy olyan mechanikai beavat­kozás, többnyire pneumothorax történt, mely a gümőba­­cillusnak a vérbe való jutását, tehát egy gümős bakte­­riaemia létrejövetelét elősegítette. A tiszta kiválasztáson alapuló gümős bacilluria lehetőségét tehát teljesen elvetni nem lehet, mert a sok negatív vizsgálati eredmény mellett ezen, bár szórványos, de megbízhatónak látszó pozitív leleteket sem hagyhat­juk figyelmen kívül. Az urológusok nagy többsége ma azon az álláspon­ton van, hogy gümős bacilluria egyszersmind gümős gó­cot is jelent a vesében, de a fentiek ismerete alapján gümős bacilluria kísérőjelenségek, pyuria és functio laesa nélkül műtéti beavatkozásra, a vese eltávolítására elegendő tárgyi alapot nem alkot. Az ilyen eseteknél helyesebb a várakozási álláspont, mert ha a gümős becil­­luria vesében lévő góccal függ össze, úgy vagy a pyuria, vagy a functio laesa előbb-utóbb kimutathatóvá válik. Inkább a bakteriológia köreibe tartozik, de szintén az urológia fejlődését jelenti, hogy újabban a gonorrhea komplementkötési reactióra mind több figyelem hárul. A gonorrhea komplementkötési reactió, melynek spe­­cificitásában ma már nem kételkedünk, a Wassermann reactióhoz hasonlóan antitestek jelenlétének kimutatásán alapszik. Acut, s csak a nyálkahártya legfelsőbb rétegére szorítkozó folyamatoknál a reactió negatív, mert igen­­kor a váladékkal a toxinok is kiürülnek, s így antitest képződésére már sor nem kerül. A mélybe hatoló, vagy zárt, ú. n. rejtett gócok jelenlétekor a toxinosc resorptiója következtében az antitestképződés is kifejlődik, tehát a reactió positívá válik. A positiv seroreactio csak annyit jelent, hogy a folyamat a nyálkahártya legfelsőb rétegé­ből a mélyebb rétegekre is behatolt, vagy pedig a szerve­zet egy másik pontján körültákolt gonorrheas góc van jelen. A negatív lelet nem bizonyít eleget, mert kétség­telenül gonorrheás komplikatióknál is lehetséges a ne­gatív seroreaktio. A gon. kompi. reactió általános elterjedését főleg az akadályozza, hogy megfelelő és megbízható antigen­el­ ORVOSI HETILAP 1937. 14. sz.

Next