Orvosi Hetilap, 1937. augusztus (81. évfolyam, 32-35. szám)
1937-08-07 / 32. szám
8t2 el a műtétet, mely marószerek kivánnak külön elbírálást, erről még lehetne vitatkozni. Ismertetett tapasztalataim szerint azonban egyetértve Neumannal, jobb minden nem egészen könnyű esetet késedelem nélkül megoperálni. A Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. női klinikájának közleménye. (Igazgató: Burger Károly ny. r. tanár.). A harmadfokú gátrepedés keletkezésének okai és megakadályozására irányuló törekvések. Irta:Végh Lajos dr. egyet, tanársegéd. A complet gátruptura keletkezésének okairól és annak megakadályozását célzó módszerekről egységes vélemény még a mai napig sem alakult ki. Ennek oka abban rejlik, hogy gátrepedés, nevezetesen annak harmadik foka többféle szülészeti behatás következménye lehet. Voltak akik főkép a szülőnők astheniás típusával, mások az előlfekvő rész rendellenes tartásával, vagy annak gyorsan történő kigördülésével, ismét mások különösen régebben, a helytelenül alkalmazott gátvédelemmel vélték ezen súlyos laesio okát megmagyarázni. Sellheim viszont azt hangoztatta leginkább, hogy a csontos medence kimenetének különleges alakja járul legnagyobb mértékben hozzá a complet ruptura keletkezéséhez. Ezen tapasztalatokat és megfigyeléseket összevetve végül is az az elgondolás alakult ki, hogy az említett okok mindegyike úgy külön is, mint együttesen előidézheti a gátnak harmadfokú repedését. Ezen súlyos sérülés okát nagy csoportosításban tehát részben a szülőnők alkati adottságában, részben a magzati koponya nagyságában, illetőleg tartási rendellenességeiben, részben a szülés vezetés módjaiban (gátvédelem módja, episiotomia stb.) kell keresnünk. Hogy a szüléssel kapcsolatos tevékenységnek nagy szerepe jut ezen sérülés létrejöttében, bizonyítaná az a százalékos arányszám, amely egyes intézetek szülési száma és a keletkezett harmadfokú repedések között fennáll. Schilling az i. sz. női klinika szülési anyagában 51.000 szülésre 40 complet rupturát talált. Ezen arányszám szerint tehát 1275 szülésre esik egy harmadfokú repedés. Chrebak klinikájának anyagában 1870 szülésre találtak egyet. Kermauner szerint 1310 szülésre esik egy. Viszont Braun statisztikája 800,1 százalékos arányszámról beszél. Még gyakoribb előfordulást említ Zweifel, szerinte 400—500 szülésre jut egy. Ezen arányszámhoz sorozhatjuk a II. sz. női klinika 5 éves anyagát, amelyben 10.097 szülés között 30 complet ruptura fordult elő. Ennél is gyakoribb előfordulásról ír Little aki 40.000 szülési anyagból 240 harmadfokú repedésről számol be. Szerinte tehát 167 szülésre esne már egy complet repedés. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy ő azon eseteket is beleszámította, amelyekben a végbél nem, csak a sphincter sérült. A constitutes okok közül először röviden a lágyrész különlegességeit említeném, amelynek szakadékonysága illetve rugalmassága változó lehet faj és földrajzi fekvés (Wagner) szerint. Szathmáry dolgozatában arról számolt be, hogy a „germán” nők gátja tágulékonyabb, mint a magyaroké, ezért fordul elő a gátsérülés 19%-ban szemben a magyar asszonyok mintegy 47%-os gátsérülésével. Véleményünk szerint ezen constitutiós adottság csupán a faji alkattal függ össze és minthogy az európai népek esetében különböző fajok keveredéséről van szó, az illető népnek jellemző constitutiós tulajdonsága azon múlik, hogy az illető ország területén belül melyik faj (pl. északi, balti, alpesi stb.) a domináló elem. A status asthenicus ismert typusa leírójuk szerint mindig genitalis hypoplasiával van összekötve. Bucura szerint pedig az abnormis nagy kötőszöveti szakadások fő oka az egyes kötőszöveti rétegek hypoplasiájában rejlik. Itt Stoeckelnek azon esetét említem, amelyben egyik szülőnője koraszüléssel kapcsolatban minden műtéti beavatkozás nélkül akkora repedést szenvedett, amely a méhnyakból kiindulva a hüvelyen keresztül a végbelet megkerülte és a farkcsont csúcsáig terjedt. Kétségtelen tény az, hogy az astheniás szakadékony gátnak szerepe nem jelentéktelen a complet ruptura keletkezésében. Eseteink közül egyéb okok mellett 3 ízben találtunk ilyen kifejezetten astheniás típusú alkatot. Ebbe a csoportba sorozhatnám azon eseteket is, bár nem constitutiós alapon, amelyekben a szövetek praedispositióját valamely előrement betegség készítette elő. Pl. nephropathia, eklampsiában, txicosisban szenvedő terheseknek rendszerint a külső genitaliái is pedemásak, duzzadtak, s repedésük könnyebben válik nagyfokúvá a rugalmasság elvesztése miatt. Másrészt idesorozható az előrement műtétek, pl. kolpoperineorrhaphiák, secundaer módon gyógyult előzetes gátrepedések következtében keletkezett heges gátak. Először szülő nőkön keletkezik keletkezik gyakrabban ezen súlyos repedés, ami talán a gát rigidségével magyarázható, mert a toldalék szülőcsatorna kialakulásához hiányzik a megfelelő elasticitás. Smits és James 291 totális rupturája közül pl. 64.6% I. P. volt. A másik constitutiós ok a csontos medence alakjában rejlik. Erre a jelenségre Sellheimen kívül a mély gátrepedések okainak leírói már sokszor rámutattak. —Juschke kiemeli, hogy ilyen esetekben lényeges szempont a medencekimenet haránt szűkülése, amelynek kisebb fokai sokkal gyakoribbak, mint általában azt felveszik. Jelen közleményünkben a H. sz. női klinika 5 éves átvizsgálása alapján nekünk is főképen ezen előidéző tényezőt lesz alkalmunk kiemelni. Sajnos az előfordult 30 eset közül csak 18-an jelentkeztek utólagos vizsgálatra, így csak ezek vizsgálati eredményeiről számolhatok be. A medence kimenetelének mérését oly módom végeztük, amely módszert már az 1934. évi nagygyűlésen volt alkalmunk ismertetni és amely ismertetés az O. H. 1935. n. 25.-i 8. számában jelent meg. Ekkor beszámoltam, hogy Burger professor vezetése alatt a Bábaképző Intézetben és most újabban a X II. sz. női klinikán is terhesrendelésünkön ezen módszer szerint az általam módosított Klien-féle eszközzel mérjük a medence kimenetelét. Az utólagosan berendelt 18 complet rupturát szenvedő aszszonyon is ilyen módon mértük a medencét és azt találtuk, hogy a kimenet haránt átmérője kivétel nélkül szűkebb volt a normálisnál. A harántátmérő lágyrész vastagsággal együtt csuppán 3 esetben érte el a 8 cm-t, míg a többiekben ez alatt, sőt egy esetben 7 cm alatt volt a hosszúsága. A lágyrészek vastagságára általánosan elfogadott vélemény alapján nem kell többet számítanunk, mint 1—1,5 cm.-t. Az egyenes átmérőt szintén nem a régi methodus szerint mértük, vagyis nem a lig. arcuantum közepétől a keresztcsont csúcsáig, hanem ami anatómiailag is megfelel és amit előbb Breysky már 1876-ben megemlített és Klien 1895-ben kidolgozott, a haránt átmérő közepétől felfelé a lig. arcuatumig és lefelé a keresztcsont *) Frühzeitige op. Behandlung etc. (Klin, Mbl. 1935. 95. k. 491. o.). ORVOSI HETILAP 1937. 32. 87.