Orvosi Hetilap, 1937. október (81. évfolyam, 40-44. szám)

1937-10-02 / 40. szám

1937. 40 sz. ORVOSI HETILAP ahelyett, hogy a javulás tovább fokozódnék. Means sze­rint bármennyire biztosan számíthatunk a kedvező ha­tásra, a prognosist és a további lefolyást —, ha közben aktív therápiás beavatkozás nem csatlakozik hozzá — nem befolyásolja, a betegség tartama és progresszója vég­eredményben ugyanolyan marad, mintha jódot közben nem adtunk volna. A jódtherapia ezen sajátosságai ál­landó belorvosi kezelésre alkalmatlanná, ugyanakkor azonban más célra, aktív therapia előkészítésére, első­rangúan alkalmassá teszik. Mindezt a jódtherapiáról — bár tudom, hogy ismert tényeket ismételek — azért vol­tam bátor itt elmondani, hogy indokolhassam azt, amit a jódelőkészítésről később mondani fogok. Ugyancsak nem kielégítőek azok az eredmények, amelyeket az ú. n. antithyreoidea anyagokkal véltek el­érni; a haemokrynin, thyronorman vagy katechin, csont­velő kezelések még eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ugyanez áll a vitamintherápiáról is; a különböző vitaminokkal — első helyen áll közöttük az A-vitamin — elért eredmények enyhén szólva is bizony­talanoknak mondhatók, annál is inkább, mert a­ betegség­nek csak néhány tünetét tudjuk azzal befolyásolni. A hypophysis thyreotrop működésének csökkenté­sére irányuló kísérletek kétségtelenül a hyperthyreosis therapiájának újabb lehetőséget nyújtják. Úgy látszik, hogy a hypophysis thyreotrop hormonja a pajzsmirigy hatalmas — Maríné szerint talán egyetlen — izgatója, amiért is működésének csökkentése ésszerű therapiának látszik. Ez a therapia, amiről még lesz szó, még csak kí­sérletezés stádiumában van. Az elmondottak tehát a belorvost nem elégíthetik ki, mert egyik említett eljárás vagy gyógyszer sem tudja a pajzsmirigy működését biztosan, lényegesen és mara­dandóan csökkenteni. Ez ma csak két után lehetséges: rönt­gen besugárzás vagy műtét útján. Sebészkörökben bizonyos ellenszenv él a röntgen­besugárzással szemben, ami szerencsére az utóbbi évek­ben csökkenőben van. A helyes technikával végzett be­sugárzások, mint azt sebészi részről ma már túlnyomóan elismerik, sem a felületen, sem a mélyben nem okoznak olyan elváltozást ill. hegesedést, mely a későbbi műtétnek akadálya lenne. Természetesen a helyes besugárzási tech­nika nagyon fontos. Az I. sz. Belklinikán besugárzott be­tegek közül a műtétre került betegek között évek óta egy sem volt olyan, akinek műtétje alkalmával az operatőr a röntgenbesugárzás okozta nehézségek miatt nekünk szemrehányást tett volna, pedig minden alkalommal ezi­ránt egyenes kérdést intéztünk hozzájuk. Nem csodál­ható és nem kifogásolható tehát ha mi belorvosok ehhez a gyógymódhoz mely az egyetlen többé-kevésbbé causa­­lis therápiánk és mellyel a bajt bizonyos fokig gyökeré­ben foghatjuk meg, ragaszkodunk. A röntgenbesugárzás eredményeit nem vagyok hivatva tárgyalni, az röntgen­­szakorvos dolga, csak annyit szabadjon leszögezni, hogy az eredményeket sokszor igen jónak láttam magam is és azt hiszem közel járok az igazsághoz, ha általában 40% maradandó gyógyulást könyvelek el a röntgenbesugárzás előnyére, míg másik 30% lényeges javulás a további — esetleg sebészi — therápia szempontjából is komoly hasz­not jelent. Means Amerikában a gyógyult esetek számát Basedow és toxikus adenoma eseteiben 33%-ra, a javul­­takét­­Ugyanannyira teszi, míg a többi 1/3 részben a rönt­genbesugárzás eredménytelen, volt. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a belorvosi therapia röntgenbesugárzás nélkül is gyakran ér el eredményeket és röntgentherápiával karöltve a Basedow-betegek igen szép számában maradandó gyógyulást és sok esetben lényeges javulást ér el, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a műtéti megoldásra általában a belorvosok legna­gyobb része csak másodsorban gondol. Nem tagadhatja azonban ma egy belorvos sem, hogy a kórosan fokozott pajzsmirigyműködést radikálisan, véglegesen csakis se­bészi után, a pajzsmirigy subtotális eltávolítása útján, lehet legbiztosabban és legeredményesebben csökkenteni. A belorvosi és sebészi therápiás eredményeket igaz­ságosan összehasonlítani nem lehet, mert míg rész­letes műtéti statisztikák egész halmaza áll rendelkezésre, addig pontos számadatokat tartalmazó belorvosi statisz­tika alig van. A belorvosi eredmények — a röntgentherá­­piát is beleértve — legfeljebb 40—50% gyógyulást mu­tathatnak fel, további kb­. 20—30% javulást, de körül­belül az esetek 1/3-ában a kezelés eredménytelen lesz és bizonyos, hogy jó néhány­­ a mortalitás is. A sebészi therápia eredményei egyszerűbben foglalhatók össze: a sikeresen subtotálisan resecáltak majdnem valamennyien maradandóan gyógyulnak, ha ezekhez az esetlegesen reo­­peráltakat is hozzászámíthatj­uk, akik az első műtét után recidiváltak. A műtéti halálozás évről évre csökken, első­sorban a jódelőkészítés bevezetése óta és főképen annak következtében. Mayo klinikájának 1935-ben közzétett sta­­tistikája 37.228 golyva operatióról számol be, ezek közül 15.973 volt „exophthalmic goster”, tehát Basedow-hyper­­thyreosis. E statistika szerint a mortalitás 1898 óta 8%­­ról 0.75­%-ra csökkent és pedig rohamosan a jódelő­­készítés bevezetése óta. Mi belorvosok ezt a kis számot — 0.75 — kétkedve kell, hogy fogadjuk, mert hiszen saját operáltatott eseteink halálozási arányszáma is nagyobb. Legújabb adatokat Európából Schindler (Mün­chen) szolgáltatja: saját eseteiben a műtéti halálozás 5% körül van és azt hiszem, hogy nálunk, Európában, ahol a Basedow-betegség lefolyása biztosan más, mint Amerikában, általában súlyosabb lefolyású esetekről lé­vén szó, ennyi műtéti halálozást másutt is biztosan elkönyvelhetünk. Aki azonban nem operáltatja betegeit és csak bel- és röntgentherápiára akar szorítkozni, az körülbelül ugyanannyi beteget fog elveszteni. Két­ségtelenül el kell ismerni a sebészi részről gyakran fel­hozett érvet, hogy ha válogatás nélkül műtét alá kerül­nek a könnyű és súlyos esetek, akkor a műtéti halálozás lényeges csökkenésre számíthatunk. A belorvosi és sebészi therápia összeegyeztetése, a szoros együttműködés az, ami a gyógyulási eredménye­ket lényegesen feljavíthatja. Magam bevallom, hogy a mű­téttől való túlságos félelmet helytelennek tartom és azt hiszem, hogy ma többször és hamarább kell operáltat­nunk mint az általában szokásos. Elismerem, hogy kez­detben általában belorvosi kezelés a leghelyesebb, de an­nak minden eszközével és semmiesetre sem avval a tudat­tal, hogy a hyperthyreosis nem sebészi, hanem belgyó­gyászati megbetegedés; értem ezalatt azt, hogy a mű­téti megoldás szükségességének lehetőségét már a kezdet­­kezdetén minden esetben mérlegelni kell és a therápia fo­lyamán állandóan ébren kell tartani. A belorvosi therápia lényeges fejlődésére minden remény megvan ugyan de ma az a helyzet, hogy addig Basedow-betegeinkkel szem­ben igen sok esetben más választásunk nincs, mint az idejében való műtéti beavatkozás. Az akut hyperthyreosis — ideszámít az akutan tá­madó súlyos jódbasedow is — műtéti kezelése alig kerül­hető el. Ha a röntgentherapia két turnusa (egy turnusra általában 500 r-t számítok) 1—1 hónap—6 hét időköz­ben végezve lényeges eredménnyel nem jár, késedelem nélkül műtétnek kell következni és méginkább, ha az első röntgenturnus után a rosszabbodás fokozódik. Első eset­ 1003

Next