Orvosi Hetilap, 1938. június (82. évfolyam, 23-26. szám)
1938-06-04 / 23. szám
1938. 23. sz. ORVOSI HETILAP van: a tavasz, meg az ősz. Hasonló megállapításra jutott nálunk Rusznyák, majd Szemző, a külföldiek közül pedig főleg Einhorn, valamint Gebhard és Richter adatai felelnek meg a mieinknek. Egybehangzóan az az észlelet, hogy a nyár az az évszak, amelyben az ulcusosok legjobban érzik magukat. Hónapok szerint csoportosítva a maximumokat, a március, április és november hónapok azok, amelyekben a panaszok fellépte a leggyakoribb. Igen tanulságos a k következő összeállítás: a tisztán szakaszos lefolyású eseteknek 87%-a röntgenológiailag csupán közvetett ulcus jeleket, vagy ulcus simplexet mutat, azokban az esetekben azonban, ahol a periodicitás megszűnt és a panaszok állandósultak, 84%-ban volt ulcus callosum, vagy a pylorus-passage-nak kisebb -nagyobb fokú késése. Ez világosan mutatja szerintem azt, hogy amíg az rubusosoknak nincsenek biztos anatómiai elváltozásai, vagy pedig a kimutatható elváltozás csak kisebbfokú, addig a szakaszosság a betegség vegetatív jellegének megfelelően fennáll. Ha azonban mélyebbreható elváltozások fejlődtek ki a gyomor falában, akkor a gyomorbetegség önállóan halad tovább a maga útján, sokban immár függetlenül attól a behatástól, amely létrehozza: a vegetatív idegrendszer befolyásától. Arra vonatkozólag, vajjon melyeik azok az események, melyek az ulcusos rossz időszakait bevezetik, a duodenalis ulcusokra vonatkozó következő adatok érdemelnek említést: bizonyos étletek elfogyasztására vezeti vissza a tünetek jelentkezését a betegek 30%-a, nagyobb emotiókra vagy hosszabb izgalmas vagy hajszolt időszakra a betegek 47%-a, dohányzásban való mértéktelenségre 9%; a betegek 14%-a semmiféle jellegzetességet nem tapasztalt e tekintetben. (Ez utóbbi csoporthoz tartoznak olyan betegek is, akik azért az évszakoknak befolyását tapasztalták magukon). Szemző (1927) ugyanezen tényezők jelentőségét emelik ki. Ha most ezeknek a tényezőknek a szerepét külön tanulmányozzuk, akkor a dohányzásra nézve a következő adatokat említhetjük meg: a duodenalis fekélyben szenvedő férfiak 58.5%-a erősen dohányzik, 31.5%-a legföljebb 12 cigarettát szív naponta és csupán 10%-a nemdohányos. Nők közt 11.5% az erős dohányos, 51.9% mérsékelt és 36.6% nem dohányos. Ellenőrzésként 100 lymphogranulomatosisos betegen a következő adatokat kaptuk: erős dohányos 26%, mérsékelt dohányos 30.4%, nem, dohányos 43.6%, nagyjában tehát azt mondhatjuk, hogy ezeknél az egyes csoportokra való eloszlás nagyjában egyenletes, főleg, ha tekintetbe vesszük azt, hogy az utóbbiak közt több a fiatal kora miatt nem dohányzó. Még jellegzetesebbé válik a dohányzás befolyásáról alkotott képünk, ha azt nézzük, hogyan oszlanak meg ebből a szempontból a műtétre kerülő ulcus duodenis férfiak. Akkor azt látjuk, hogy ezeknek 79%-a tartozik az erős, 13,5%-a a mérsékelt és csak 7,5%-a a nemdohányosok közé. Nem áll másként a dolog a gyomorfekélyesek kategóriájában sem. Ezekből az adatokból joggal vonható le az a következtetés, hogy a dohányzás az ulcusbetegség szempontjából nem ártalmatlan és talán része van annak a körülménynek kialakításában is, hogy pl. ulcus duodensben szenvedő betegeink 76,2% férfi és csak 23,8%-a nő. Az izgalmaknak és kedvezőtlen lelki hatásoknak szerepéről a következő adatok nyújthatnak felvilágosítást: állandó izgalmak közt élőnek vallotta magát az ulcus duodilinben szenvedő férfiak 40.4, a nők 37.5%-a, — időleges erős izgalmakról számolt be a férfiak 50.9, a nők 56.3%-a, — míg nyugodt élete a férfiak csupán 8.7, — a nők 6.2%-ának volt. Hogy a lelki behatások nemcsak az ulcus keletkezésére, hanem a betegség menetére is befolyással vannak, az a következő adatokból derül ki: a műtétre került, ulcus duodensben szenvedő betegek között az állandó izgalmak közt élő férfiak 68.5, — a nők 53.3 %-kal,a második csoportbeli férfiak 30.1, — a nők 43.9 %-kal, — míg a nyugodt életű férfiak csak 1.4, — a nők 2.8%-kal vannak képviselve. Az operált ulcus ventriculi eseteiben az arányok eltolódása nem ennyire szembeötlő. A családi előfordulás kérdésére vonatkozólag a következő adatokat ismertethetem: gyomorbetegség a duodenalis fekélyeseknek 25.4, — a gyomorfekélyeseknek 44.4%-ban volt az ultusbetegek családjának valamely tagjánál kimutatható. Ugyanakkor — ellenőrzésképpen vizsgált — 100 diabetikus betegen gyomorbaj familiáris előfordulását csak 7.4% -ban állapítottunk meg. Arra a kérdésre, várjon ulcusosok családjában egyéb periodikus-vegetatív betegség gyakrabban fordul-e elő, mint más családokban, a következő adatokat említhetem: angina pectoris, asthma, migraine és epilepsia (mint a négy legjellegzetesebb és legkönnyebben diagnostiziálható betegségtypus) ulrusosok családjában 28,8%-ban volt kimutatható, holott az előbb említett diabetikusoknak csak 9,8 %-ában. A gyógyítás sokat vitatott kérdésére nézve a következő összeállítás tanulságos: a betegeket négy csoportba osztottam. Az elsőbe soroltam, azokat, akik az előírt diaetát megtartották és minden visszaesésük alkalmával — néhány iheti fekvés közben — valamilyen ulcuskúrát végeztek. A második csoportba osztottam azokat, akik a jó időszakokban semmiben sem korlátozták magukat, a rossz időszak bekövetkeztével azonban ultáskúrát végeztek. A harmadik csoportba azok a betegek kerültek, akik semmiféle irányban nem korlátozták magukat, a rossz időszakokat is fenntárva töltötték és mindössze valamilyen enyhe megszorítást vittek keresztül étrendjükben és alkálikat szedtek. Végül a negyedik csoportba kerültek azok a betegek, akik semmiféle kezdésben nem részesültek. Az ulcus duodeniben szenvedők a következőképen oszlottak meg e négy csoport között: az első csoportba került a férfiak 13.1, — a nők 18.5%-a, — az időlegesen kezeltek közé a férfiak 48.9, — a nők 29.9%-a. Hiányos kezelésben részesült a férfiak 30,— a nők 30.3 %-a; semmi kezelést sem kapott a férfiak 8, a nők 21.3%-a. Ezek a számok azt mutatják, hogy az orvosok előírásai csak papíron vannak meg és csak kb. minden hetedik ulrusos beteg tartja meg pontosan az utasításokat. Nagyon emlékeztetnek ezek a viszonyok azokra, amelyek a cukorbaj kezelésében észlelhetők: létezik papíron egy „diaibetestherapia”, de ezt a betegek nagy része csak addig tartja, míg valamilyen orvosi intézmény vagy fürdőhely lakója. Ha most azt vizsgáljuk, vájjon igazuk van-e az orvosoknak, mikor tudatuk alatt nem hisznek az ultus végleges gyógyíthatóságában (hiszen akkor nyilván nagyobb nyomatékkal tartatnák meg betegeikkel az előírásokat a jó intervallumokban) és a betegeknek, amikor a rossz időszakon kívül sehogysem, vagy alig követik az előírásokat, a következő adatokat közlöm: megvizsgálva azt, vájjon a műtétre kerülő betegek közt milyen az említett négy csoport közti megoszlás, azt találjuk, hogy az első csoportból műtétre kerülő — ulcus duodensben szenvlő — férfiak az összes operált betegek 11,8, — nőknél 13%-át, a második csoportból való operáltak 51, illetve 26%-át, — a harmadik csoportból a férfiak 28.8, — a nők 39%-át, végül a negyedik csoportból a férfiak 8.4, — a nők 22 %-át teszik ki. Egészen hasonlóak azok a számok, amelyek a gyomorbeli fekélyekben szenvedőkre vonatkoznak. A százalékos eloszlás tehát teljesen azonos a műtétre szorulók és műtétre nem szoruló betegek közt, amiből az ismertetendő műtéti javallatok szemmeltartásával az 545