Orvosi Hetilap, 1938. június (82. évfolyam, 23-26. szám)

1938-06-04 / 23. szám

1938. 23. sz. ORVOSI HETILAP van: a tavasz, meg az ősz. Hasonló megállapításra jutott nálunk Rusznyák, majd Szemző, a külföldiek közül pedig főleg Einhorn, valamint Gebhard és Richter adatai felel­nek m­eg a mieinknek. Egybehangzóan az az észlelet, hogy a nyár az az évszak, amelyben az ulcusosok legjob­ban érzik magukat. Hónapok szerint csoportosítva a maximumokat, a március, április és november hónapok azok, amelyekben a panaszok fellépte a leggyakoribb. Igen tanulságos a k következő összeállítás: a tisztán sza­kaszos lefolyású eseteknek 87%-a röntgenológiailag csu­pán közvetett ulcus jeleket, vagy ulcus simplexet mutat, azokban az esetekben azonban, ahol a periodicitás meg­szűnt és a panaszok állandósultak, 84%-ban volt ulcus callosum, vagy a pylorus-passage-nak kisebb -nagyobb fokú késése. Ez világosan mutatja szerintem azt, hogy amíg az rub­usosoknak nincsenek biztos anatómiai elváltozásai, vagy pedig a kimutatható elváltozás csak kisebbfokú, addig a szakaszosság a betegség vegetatív jellegének meg­felelően fennáll. Ha azonban mélyebbreható elváltozások fejlődtek ki a gyomor falában, akkor a gyomorbetegség önállóan halad tovább a maga útján, sokban immár füg­getlenül attól a behatástól, amely létrehozza: a vegeta­tív idegrendszer befolyásától. Arra vonatkozólag, vajjon melyeik azok az események, melyek az ulcusos rossz időszakait bevezetik, a duodenalis ulcusokra vonatkozó következő adatok érdemelnek emlí­tést: bizonyos étletek elfogyasztására vezeti vissza a tü­netek jelentkezését a betegek 30%-a, nagyobb emotiókra vagy hosszabb izgalmas vagy hajszolt időszakra a betegek 47%­-a, dohányzásban való mértéktelenségre 9%; a be­tegek 14%-a semmiféle jellegzetességet nem tapasztalt e tekintetben. (Ez utóbbi csoporthoz tartoznak olyan bete­gek is, akik azért az évszakoknak befolyását tapasztalták magukon). Szemző (1927) ugyanezen tényezők jelentősé­gét emelik ki. Ha most ezeknek a tényezőknek a szerepét kü­lön tanulmányozzuk, akkor a dohányzásra nézve a követ­kező adatokat említhetjük meg: a duodenalis fekélyben szenvedő férfiak 58.5%-a erősen dohányzik, 31.5%-a leg­följebb 12 cigarettát szív naponta és csupán 10%-a nem­­dohányos. Nők közt 11.5% az erős dohányos, 51.9% mér­sékelt és 36.6% nem dohányos. Ellenőrzésként 100 lym­­phogranulomatosisos betegen a következő adatokat kap­tuk: erős dohányos 26%, mérsékelt dohányos 30.4%, nem, dohányos 43.6%, nagyjában tehát azt mondhatjuk, hogy ezeknél az egyes csoportokra való eloszlás nagyjában egyenletes, főleg, ha tekintetbe vesszük azt, hogy az utób­biak közt több a fiatal kora miatt nem dohányzó. Még jellegzetesebbé válik a dohányzás befolyásáról alkotott képünk, ha azt nézzük, hogyan oszlanak meg ebből a szempontból a műtétre kerülő ulcus duodenis férfiak. Ak­kor azt látjuk, hogy ezeknek 79%­-a tartozik az erős, 13,5%-a a mérsékelt és csak 7,5%-a a nemdohányosok közé. Nem áll másként a dolog a gyomorfekélyesek kate­góriájában sem. Ezekből az adatokból joggal vonható le az a következtetés, hogy a dohányzás az ulcusbetegség szempontjából nem ártalmatlan és talán része van annak a körülménynek kialakításában is, hogy pl. ulcus duodens­­ben szenvedő betegeink 76,2% férfi és csak 23,8%-a nő. Az izgalmaknak és kedvezőtlen lelki hatásoknak sze­repéről a következő adatok nyújthatnak felvilágosítást: állandó izgalmak közt élőnek vallotta magát az ulcus duodilinben szenvedő férfiak 40.4, a nők 37.5%-a, — idő­leges erős izgalmakról számolt be a férfiak 50.9, a nők 56.3%-a, — míg nyugodt élete a férfiak csupán 8.7, — a nők 6.2%-ának volt. Hogy a lelki behatások nemcsak az ulcus keletkezésére, hanem a betegség menetére is befo­lyással vannak, az a következő adatokból derül ki: a mű­­tétre került, ulcus duodensben szenvedő betegek között az állandó izgalmak közt élő férfiak 68.5, — a nők 53.3 %-kal,­a második csoportbeli férfiak 30.1, — a nők 43.9 %-kal, — míg a nyugodt életű férfiak csak 1.4, — a nők 2.8%-­kal vannak képviselve. Az operált ulcus ventri­­culi eseteiben az arányok eltolódása nem ennyire szembe­­ötlő. A családi előfordulás kérdésére vonatkozólag a követ­kező adatokat ismertethetem: gyomorbetegség a duo­denalis fekélyeseknek 25.4, — a gyomorfekélyeseknek 44.4%-ban volt az ultusbetegek családjának valamely tag­jánál kimutatható. Ugyanakkor — ellenőrzésképpen vizs­gált — 100 diabetikus betegen gyomorbaj familiáris elő­fordulását csak 7.4% -ban állapítottunk meg. Arra a kér­désre, várjon ulcusosok családjában egyéb periodikus-ve­getatív betegség gyakrabban fordul-e elő, mint más csa­ládokban, a következő adatokat említhetem: angina pecto­ris, asthma, migraine és epilepsia (mint a négy legjelleg­zetesebb és legkönnyebben diagnostiziálható betegség­­typus) ulrusosok családjában 28,8%-ban volt kimutat­ható, holott az előbb említett diabetikusoknak csak 9,8 %-á­ban. A gyógyítás sokat vitatott kérdésére nézve a kö­vetkező összeállítás tanulságos: a betegeket négy csoport­ba osztottam. Az elsőbe soroltam, azokat­, akik az előírt diaetát megtartották és minden visszaesésük alkalmával — néhány iheti fekvés közben — valamilyen ulcuskúrát végeztek. A második csoportba osztottam azokat, akik a jó időszakokban semmiben sem korlátozták magukat, a rossz időszak bekövetkeztével azonban ultáskúrát végez­tek. A harmadik csoportba azok a betegek kerültek, akik semmiféle irányban nem korlátozták magukat, a rossz idő­­szakokat is fenntárva töltötték és mindössze valamilyen enyhe megszorítást vittek keresztül étrendjükben és alká­likat szedtek. Végül a negyedik csoportba kerültek azok a betegek, akik semmiféle kezdésben nem részesültek. Az ulcus duodeniben szenvedők a következőképen oszlottak meg e négy csoport között: az első csoportba került a férfiak 13.1, — a nők 18.5%-a, — az időlegesen kezeltek közé a férfiak 48.9, — a nők 29.9%-a. Hiányos kezelés­ben részesült a férfiak 30,­­— a nők 30.3 %­-a; semmi keze­lést sem kapott a férfiak 8, a nők 21.3%-a. Ezek a számok azt mutatják, hogy az orvosok előírásai csak papíron van­nak meg és csak kb. minden hetedik ulrusos beteg tartja meg pontosan az utasításokat. Nagyon emlékeztetnek ezek a viszonyok azokra, a­melyek a cukorbaj kezelésében ész­lelhetők: létezik papíron egy „diaibetestherapia”, de ezt a betegek nagy része csak addig tartja, míg valamilyen orvosi intézmény vagy fürdőhely lakója. Ha most azt vizsgáljuk, vájjon igazuk van-e az or­vosoknak, mikor tudatuk alatt nem hisznek az ultus vég­leges gyógyíthatóságában (hiszen akkor nyilván nagyobb nyomatékkal tartatnák meg betegeikkel az előírásokat a jó intervallumokban) és a betegeknek, amikor a rossz idő­szakon kívül sehogysem, vagy alig követik az előírásokat, a következő adatokat közlöm: megvizsgálva azt, vájjon a műtétre kerülő betegek közt milyen az említett négy cso­port közti megoszlás, azt találjuk, hogy az első cso­portból műtétre kerülő — ulcus duodensben szenv­lő — férfiak az összes operált betegek 11,8, — nőknél 13%-át, a második csoportból való operáltak 51, illetve 26%-át, — a harmadik csoportból a férfiak 28.8, — a nők 39%-át, végül a negyedik csoportból a férfiak 8.4, — a nők 22 %-át teszik ki. Egészen hasonlóak azok a számok, amelyek a gyomorbeli fekélyekben szenvedőkre vonatkoznak. A százalékos eloszlás tehát teljesen azonos a műtétre szorulók és műtétre nem szoruló betegek közt, amiből az ismertetendő műtéti javallatok szemmeltartásával az 545

Next