Orvosi Hetilap, 1938. november (82. évfolyam, 45-48. szám)

1938-11-05 / 45. szám

1084 kendezések idejében mind nagyobb, a későbbiek után mind kisebb csalánfoltot idéz elő, intracutan befecsken­dezése alkalmával. Az eddig felsorolt kísérleti eredmények — úgy vé­lem — biztos alapot szolgáltatnak arra a következte­tésre, hogy az ismételt bőrizgatás nyomán fellépő re­­actio-fokozódást és csökkentést a H és R jelzéssel ellá­tott szövetanyagoknak kell tulajdonítanunk, hogy ezek a bőrben készülnek s onnan a vérbe felszívódnak. Mind­azonáltal röviden megemlítem azoknak a kísérleteknek eredményét is, melyekben a vér összetételének megvál­tozását azzal iparkodtunk megállapítani, hogy megfi­gyeltük, vájjon a bőr izgatása alatt vett vér savójának hozzáadására in vitro megváltoznak-e bizonyos bio­­chemiai folyamatok. Ily módon különösen a lactose tej­savas eresedését colibacillusok­, és a methylenkék el­színtelenedését élő májsejtek hatása alatt figyeltük meg. Azt találtuk, hogy a bőrnek UV-besugárzása erő­művi vagy vegyi izgatása után vett, tehát fokozott urticariogen hatású vér savójának hozzáadására a ne­vezett folyamatok intensitása nagyobb fokban változik meg, mint az izgatás előtt vett vér­savójának hozzáadá­sára. A vérsavó a megvizsgált 85 eset közül 23-ban fo­kozta, 24-ben csökkentette a folyamat intensitását. A többi esetben a változás a hibaforrás határain belül ma­radt. A csökkent urticariogen hatású vérsavóval csak kevés vizsgálatot ejtettünk meg. Ezzel is hasonló ha­tást értünk el. Eredményeink tehát nem egyöntetűek. Hiszen a fokozott urticariogén hatású vérsavó egyszer fokozta, másszor csökkentette a szóbanforgó biochemiai folyamatokat, aminek magyarázatára ezidőszerint leg­feljebb gyengén megalapozott feltevésekkel szolgálhat­nánk. Ezek a kísérletek egymagukban nem is alkalma­sak messzemenő következtetésekre, de mindenesetre al­kalmasak annak igazolására, hogy a bőrnek ismételt izgatására megváltozik a vérnek összetétele. A bőrreactio fokának és irányának megválto­zása és bizonyos mértékig a biochemiai folyamatoknak lefolyása a vérsavónak hozzáadása után azt a gyanút keltette, hogy katalysátorok hatásával állunk szemben. Összehasonlítottuk tehát a bőrt a hyperaemizáló és lo­­bosító hatások előtt és után vett vér­savójának kataly­­záló hatását abban a feltevésben, hogy a bőr izgatása alatt bizonyos katalysátorok nagyobb mennyiségben kerülvén a vérbe, növelik annak katalyzáló hatását. Eb­ben a feltevésünkben nem is csalódtunk. Az oxydasek megszaporodását szinte absolut szabályossággal sikerült a bőr különféle izgatása után kimutatnunk, a lipasekét és polypeptidesekét pedig az ibolyántúli besugárzásnál olyan gyakran, hogy kétségtelennek látszik előttünk, miszerint a H és az R-anyagnak termelődése a bőrben, valamint fokozott termelődésük a bőr izgatásának is­métlése kapcsán katalysátorok közreműködésével tör­ténik. Ebből pedig az következik, hogy a vérsavó intra­cutan befecskendezésére mutatkozó bővérűséget és csa­lánfoltszerű gyulladást, ezeknek fokozódását és csök­kenését nem csupán a vérben tartalmazott H és R-anyag okozza, hanem mindenek szerint nagyobb mértékben a vérbe került katalysátorok is, amelyek a befecskende­zés helyén fejtik ki hatásukat. Végül néhány szóval érinteni kívánom azt a szere­pet, melyet véleményem szerint az R-anyagnak normá­lis és kóros viszonyok között a kifejtetteken kívül tu­lajdonítanunk kell. Lewis szerint a bőr véráramlását a vasomotoros ide­geken kívül a H-anyag is irányítja, mely a véráramlás fokozódását okozza. A hatására beálló bővérűség pedig azért tér vissza a rendes mederbe, mert a bővebb vér­áramlás magával sodorta a szövetekben tartalmazott H-anyag fölöslegét és a bőr élő sejtjei visszatérnek ren­des működésük körébe. Osztom Lewis felfogását. A bőr véráramlását egy vegyileg ható környéki mechanismus is irányítja. Nem kételkedem, hogy a H-anyag ennek egyik eleme. Ez az anyag idézi elő a vérnek bővebb áramlását a működés­ben lévő vagy izgatott bőrsejtek és bőrszervecskék felé. Nem kételkedem abban sem, hogy a megélénkült vér­áramlás a H-anyag feleslegét magával sodorván, a bő­vérűség megszüntetésében közreműködik. De nézetem szerint a bővérűség elmúlásában még az R-anyag is közrejátszik. Ez a nézetem azokra a kísérletekre tá­maszkodik, melyekben tiszta hyperaemiát idéztünk elő. Ismételt izgatásra ez is úgy viselkedik, mint a gyulladás, vagyis az első ingerlések után fokozódik, további izga­tásra csökken. Meleg levegővel végzett kísérleteinkben a vérsavának megfelelő viselkedését is megállapítot­tuk. Ennélfogva a bővérűség csökkenését éppúgy vonat­koztattuk az R-anyagra, mint a gyulladás mérséklődé­sét. De ha ez a bőr ismételt izgatása esetében így van, akkor véleményem szerint az R-anyag közreműködésé­nek tulajdoníthatjuk minden perifériás eredetű bő­vérűség elmúlását. A bőr véráramlását ezek szerint környékileg két szövetanyag irányítja: A H-anyag a vér fokozott áram­lását és az R-anyag a fokozott véráramlás visszatéré­sét a rendes mederbe.­­ A két anyag viszonylagos mennyisége a bőr szövetréseiben, amelyekbe az ingerelt sejtekből kerülnek, határozza meg a bőr kis ereinek tág­­ságát és bennük a véráramlás mértékét. Ebből pedig az is következik, hogy az R-anyag éppen úgy képződik már normális viszonyok között is, mint Leutis H-anyaga. Az R-anyagnak része van a bőrgyulladás gyógyulá­sában is. Csökkenti a lobos bővérűséget és közremű­ködik a vérerek fajzatának normálissá válásában. A csa­lánfoltok növekedése abban a pillanatban szűnik meg, amikor az R-anyag olyan mennyiségében termelődött, hogy hatása mintegy utoléri a H-anyagét és azt ki­egyenlíti. Ezzel kezdődik egyszersmind a csalánfolt visszafejlődése. Mindenek szerint ehhez hasonló ha­tást fejt ki ennél nagyobb fokú, dermatitis jellegű gyu­­ladásoknál is. De ezeknél a viszonyok szövődményesek és ez időszerint kevésbbé áttekinthetők. Az R-anyag a megszokásnál is szerepel. Említettem, hogy a bőr reactivitásának csökkent volta hetekig, sőt hónapokig is eltarthat, ami felfogásunk szerint azt jelenti, hogy tartama alatt a bőrnek minden izgatására az R- anyag fölébe kerekedik a H-anyagnak és hogy ennek következtében a bőr reactiója mérséklődik. A bőr reac­tivitásának csökkenése ismételt izgatásra fejlődik ki. De ugyanez történik a megszokásnál is, amelyben ha­sonlóképen a bőrt ismételve külső ingerlések érik. Mindazok a különbségek, amelyeket Tranck a de­­sensibilisatio és a megszokás egymástóli elválasztására felsorakoztat, megvannak a desensibilisatio és a reacti­­vitás csökkenése között is, amely sokszoros bőringerlés után jelentkezik. Ez is érvet szolgáltat az utóbbinak és a megszokásnak szoros rokonsága mellett, így pél­dául mind a kettő olyan behatásokra fejlődik ki, ame­lyek mindenkire, a desensibilisasatio pedig csak olyan behatásokra, amelyek csupán a sensibilisált egyénekre hatnak. Az előbbiek csupán a behatások bizonyos foka mellett érvényesülnek. Fokozott izgatásra a bőr megint ORVOSI HETILAP 1938. 45. sz.

Next