Orvosi Hetilap, 1938. november (82. évfolyam, 45-48. szám)
1938-11-05 / 45. szám
1084 kendezések idejében mind nagyobb, a későbbiek után mind kisebb csalánfoltot idéz elő, intracutan befecskendezése alkalmával. Az eddig felsorolt kísérleti eredmények — úgy vélem — biztos alapot szolgáltatnak arra a következtetésre, hogy az ismételt bőrizgatás nyomán fellépő reactio-fokozódást és csökkentést a H és R jelzéssel ellátott szövetanyagoknak kell tulajdonítanunk, hogy ezek a bőrben készülnek s onnan a vérbe felszívódnak. Mindazonáltal röviden megemlítem azoknak a kísérleteknek eredményét is, melyekben a vér összetételének megváltozását azzal iparkodtunk megállapítani, hogy megfigyeltük, vájjon a bőr izgatása alatt vett vér savójának hozzáadására in vitro megváltoznak-e bizonyos biochemiai folyamatok. Ily módon különösen a lactose tejsavas eresedését colibacillusok, és a methylenkék elszíntelenedését élő májsejtek hatása alatt figyeltük meg. Azt találtuk, hogy a bőrnek UV-besugárzása erőművi vagy vegyi izgatása után vett, tehát fokozott urticariogen hatású vér savójának hozzáadására a nevezett folyamatok intensitása nagyobb fokban változik meg, mint az izgatás előtt vett vérsavójának hozzáadására. A vérsavó a megvizsgált 85 eset közül 23-ban fokozta, 24-ben csökkentette a folyamat intensitását. A többi esetben a változás a hibaforrás határain belül maradt. A csökkent urticariogen hatású vérsavóval csak kevés vizsgálatot ejtettünk meg. Ezzel is hasonló hatást értünk el. Eredményeink tehát nem egyöntetűek. Hiszen a fokozott urticariogén hatású vérsavó egyszer fokozta, másszor csökkentette a szóbanforgó biochemiai folyamatokat, aminek magyarázatára ezidőszerint legfeljebb gyengén megalapozott feltevésekkel szolgálhatnánk. Ezek a kísérletek egymagukban nem is alkalmasak messzemenő következtetésekre, de mindenesetre alkalmasak annak igazolására, hogy a bőrnek ismételt izgatására megváltozik a vérnek összetétele. A bőrreactio fokának és irányának megváltozása és bizonyos mértékig a biochemiai folyamatoknak lefolyása a vérsavónak hozzáadása után azt a gyanút keltette, hogy katalysátorok hatásával állunk szemben. Összehasonlítottuk tehát a bőrt a hyperaemizáló és lobosító hatások előtt és után vett vérsavójának katalyzáló hatását abban a feltevésben, hogy a bőr izgatása alatt bizonyos katalysátorok nagyobb mennyiségben kerülvén a vérbe, növelik annak katalyzáló hatását. Ebben a feltevésünkben nem is csalódtunk. Az oxydasek megszaporodását szinte absolut szabályossággal sikerült a bőr különféle izgatása után kimutatnunk, a lipasekét és polypeptidesekét pedig az ibolyántúli besugárzásnál olyan gyakran, hogy kétségtelennek látszik előttünk, miszerint a H és az R-anyagnak termelődése a bőrben, valamint fokozott termelődésük a bőr izgatásának ismétlése kapcsán katalysátorok közreműködésével történik. Ebből pedig az következik, hogy a vérsavó intracutan befecskendezésére mutatkozó bővérűséget és csalánfoltszerű gyulladást, ezeknek fokozódását és csökkenését nem csupán a vérben tartalmazott H és R-anyag okozza, hanem mindenek szerint nagyobb mértékben a vérbe került katalysátorok is, amelyek a befecskendezés helyén fejtik ki hatásukat. Végül néhány szóval érinteni kívánom azt a szerepet, melyet véleményem szerint az R-anyagnak normális és kóros viszonyok között a kifejtetteken kívül tulajdonítanunk kell. Lewis szerint a bőr véráramlását a vasomotoros idegeken kívül a H-anyag is irányítja, mely a véráramlás fokozódását okozza. A hatására beálló bővérűség pedig azért tér vissza a rendes mederbe, mert a bővebb véráramlás magával sodorta a szövetekben tartalmazott H-anyag fölöslegét és a bőr élő sejtjei visszatérnek rendes működésük körébe. Osztom Lewis felfogását. A bőr véráramlását egy vegyileg ható környéki mechanismus is irányítja. Nem kételkedem, hogy a H-anyag ennek egyik eleme. Ez az anyag idézi elő a vérnek bővebb áramlását a működésben lévő vagy izgatott bőrsejtek és bőrszervecskék felé. Nem kételkedem abban sem, hogy a megélénkült véráramlás a H-anyag feleslegét magával sodorván, a bővérűség megszüntetésében közreműködik. De nézetem szerint a bővérűség elmúlásában még az R-anyag is közrejátszik. Ez a nézetem azokra a kísérletekre támaszkodik, melyekben tiszta hyperaemiát idéztünk elő. Ismételt izgatásra ez is úgy viselkedik, mint a gyulladás, vagyis az első ingerlések után fokozódik, további izgatásra csökken. Meleg levegővel végzett kísérleteinkben a vérsavának megfelelő viselkedését is megállapítottuk. Ennélfogva a bővérűség csökkenését éppúgy vonatkoztattuk az R-anyagra, mint a gyulladás mérséklődését. De ha ez a bőr ismételt izgatása esetében így van, akkor véleményem szerint az R-anyag közreműködésének tulajdoníthatjuk minden perifériás eredetű bővérűség elmúlását. A bőr véráramlását ezek szerint környékileg két szövetanyag irányítja: A H-anyag a vér fokozott áramlását és az R-anyag a fokozott véráramlás visszatérését a rendes mederbe. A két anyag viszonylagos mennyisége a bőr szövetréseiben, amelyekbe az ingerelt sejtekből kerülnek, határozza meg a bőr kis ereinek tágságát és bennük a véráramlás mértékét. Ebből pedig az is következik, hogy az R-anyag éppen úgy képződik már normális viszonyok között is, mint Leutis H-anyaga. Az R-anyagnak része van a bőrgyulladás gyógyulásában is. Csökkenti a lobos bővérűséget és közreműködik a vérerek fajzatának normálissá válásában. A csalánfoltok növekedése abban a pillanatban szűnik meg, amikor az R-anyag olyan mennyiségében termelődött, hogy hatása mintegy utoléri a H-anyagét és azt kiegyenlíti. Ezzel kezdődik egyszersmind a csalánfolt visszafejlődése. Mindenek szerint ehhez hasonló hatást fejt ki ennél nagyobb fokú, dermatitis jellegű gyuladásoknál is. De ezeknél a viszonyok szövődményesek és ez időszerint kevésbbé áttekinthetők. Az R-anyag a megszokásnál is szerepel. Említettem, hogy a bőr reactivitásának csökkent volta hetekig, sőt hónapokig is eltarthat, ami felfogásunk szerint azt jelenti, hogy tartama alatt a bőrnek minden izgatására az R- anyag fölébe kerekedik a H-anyagnak és hogy ennek következtében a bőr reactiója mérséklődik. A bőr reactivitásának csökkenése ismételt izgatásra fejlődik ki. De ugyanez történik a megszokásnál is, amelyben hasonlóképen a bőrt ismételve külső ingerlések érik. Mindazok a különbségek, amelyeket Tranck a desensibilisatio és a megszokás egymástóli elválasztására felsorakoztat, megvannak a desensibilisatio és a reactivitás csökkenése között is, amely sokszoros bőringerlés után jelentkezik. Ez is érvet szolgáltat az utóbbinak és a megszokásnak szoros rokonsága mellett, így például mind a kettő olyan behatásokra fejlődik ki, amelyek mindenkire, a desensibilisasatio pedig csak olyan behatásokra, amelyek csupán a sensibilisált egyénekre hatnak. Az előbbiek csupán a behatások bizonyos foka mellett érvényesülnek. Fokozott izgatásra a bőr megint ORVOSI HETILAP 1938. 45. sz.