Orvosi Hetilap, 1943. február (87. évfolyam, 6-9. szám)
1943-02-06 / 6. szám - Ambrus Lajos: Meningitis serosa-járvány Zalaegerszeg környékén
87. évfolyam. 6. szám. Budapest, 1943. február 7. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC, V. BERDE KÁROLY, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, BALÓ JÓZSEF, VÁMOSSY ZOLTÁN, MÉHES GYULA, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, VIDAKOVITS KAMILLÓ. FELELŐS SZERK.: VÁMOSSY ZOLTÁN. Fogad kedden és pénteken 12—1. SZERK.: FRITZ ERNŐ. TARTALOM: Ambrus Lajos: Meningitis serosia-járvány Zalaegerszeg környékén. (63—65. oldal.) Kriesch Lajos: Lenőtt elülfekvő lepény kiterjedt elhalással. (65—67. oldal) Heger Flóris: A Typhus abdominalis chemotherápiájához. (67. oldal.) A zalaegerszegi városi közkórház belgyógyászati osztályának közleménye. (Főorvos: Schlemmer József.) Meningitis serosa-járvány Zalaegerszeg környékén. Irta: Ambrus Lajos dr. A meningitis serosa epidemicát 1925-ben írta le Walgren, mint önálló betegséget. Már előtte is írtak le hasonló járványokat. Helyi epidémiákról számoltak be Magyarországon, régebben Berkessy Szegeden, Paul, Doleschall és Kulin Debrecenben. Nemrégen Engel ismertetett (K. K. 1941) több mint száz esetet s arra a megállapításra jutott, hogy a meningitis serosa önálló betegség. Az előző időkben leírt járványok kapcsán a szerzők különböző megállapításokat tettek. Doleschall szervi dispositóra gondolt; Kulin, aki főleg gyermekek között észlelte ezt a betegséget, tagadta annak egységes kóroktanát, s poliomyelitises, encephalitises és influenzaszerű alakokról beszél. Amint látjuk, egyesek a betegség önálló, járványos jellege mellett törtek lándzsát, mások pedig ezt tagadva, concomittáló betegségnek tartják vagy pedig úgy vélik, hogy különböző betegségek azonos klinikai tüneteket mutató alakjairól van szó. Eddig Zalaegerszeg környékén hasonló járványokat nem írtak le s azt hiszem neon lesz érdektelen, ha az 1940-ben és 1941-ben előfordult 20 esetünket nézzük, hogy abból milyen klinikai és járványtani bizonyítékokat meríthetünk a betegség önálló járványos volta mellett vagy ellene, tekintve, hogy a szerzők ebből a szempontból 2 táborra oszthatók. Az általunk észlelt megbetegedések klinikai tünetei elég változatosak voltak, a forma súlyossága szerint. Legállandóbbnak találtuk a fejfájást, amely olyan erős, hogy a beteget előbb-utóbb orvoshoz kényszeríti. A láz magassága különböző volt, néha könnyű és csekély általános tüneteket mutató esetekben is magasnak találtuk, máskor súlyos sensorium zavarok esetében is hiányzott. Elég gyakoriak a gastro-intestinális zavarok, úgymint hányás, gyomorfájás, hasmenés. A tarkómerevség legtöbbször megvolt, bár egészen könnyű esetekben néha hiányimH nnMiari mnmiva nlvn.n CSfikéllv foklí. hoffv könvmelléklet. Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (9—12. oldal.) Irodalmi szemle (67—68. oldal.) Könyvismertetés. (68. oldal) Lapszemle. (71. oldal.) Vegyes hírek. (71—72. oldal.) Hetirend. (72. oldal.) Igen elvéthető. A Kernig-, Brudzsinszki-, Hainissmár gyakrabban hiányozhatnak és ilyenkor mégis a tarkómerevség az, amely gyanúnkat e betegség felé irányítja. A liquor-tünetek már kevesebb változatosságot mutattak. A globulinok megszaporodása általában kimutatható s ha ez a szokásos qualititiv módszerekkel nem mindig sikerül, quantitatív methodusokkal állandóan észlelhető (Bergner f. diaphnometriás eljárás). A sterilen vett liquorból sem a kórokozót, sem más baktériumot kitenyészteni nem lehetett. A globulin megszaporodásának mértéke különböző, általában a betegség súlyosságával függ össze. A többektől észlelt positív Wassermann-reactiónak is ez lehet az oka. A sejtszám legtöbbször mérsékelten nagyobb. Engel általában nagyobb értékeket talált, de a mi eseteinkben a liquor fehérvérsejtszáma ritkán érte el a meningitis basillarisbeli nagy számot. A liquorcukor és konyhasó többnyire mérsékelt csökkenést mutatott (30—50 mgr %, illetve 450—550 mgr °/o). Sajnos, nem minden esetünkben volt e két differentiáldiagnostikai szempontból fontos tünet kimutatása elvégezhető. A betegség lefolyására nézve a feltétlen jóindulatúság volt a jellemző. 2—3 lumbalis csapolás után a láz leesett, a sensorium feltisztult. Néha a fejfájás hosszabb ideig megmaradt azonban a további punctiókra ez is megszűnt. Magára hagyva azonban a betegség hetekig is eltarthat, így többízben a beteg 1—2 hetes anamnesissel került kezelésünk alá s a megfelelő therápiára panaszai megszűntek, láza leesett. A gyógyításban legfontosabb volt tehát a bőséges punctio, másodnaponként. Sulphapyridin és sulphmethyrthiasol-készítmények a betegség lefolyását jelentősen nem befolyásolták. 1940-ben 6, 1941-ben 14 ilyen esetet láttunk. Hogy szorosabb környezetünkben, Zala megyében, hány eset fordulhatott elő, azt csak hozzávetőleg tudjuk megállapítani, tekintetbe véve a kórház fertőzőbetegforgalmát és a Zala vármegyében előfordult fertőzőbetegségek számát. Ez adatok alapján a meningitis serosák száma 80—90-re tehető. Valószínű az is, hogy az enyhébb esetek jó részét nem ismerték fel vagy nem is került orvoshoz. Összegezve eddigi tapasztalatainkat, különösen a sokszor ismeretlen eredetű