Orvosi Hetilap, 1943. június (87. évfolyam, 23-26. szám)
1943-06-05 / 23. szám - Engel Károly: A kénesős húgyhajtók hatásmódja
278 ORVOSI HETILAP 1943. 23. szám. azonos, szerencsére nem azonos a konyhasónak kiválasztását illetőleg. A diabetes insipidusban a vizelet fajsúlya rendkívül kicsi, nagyon kevés a vizeletben kiürített konyhasó mennyisége. A kéneses húgyhajtó hatására bőségesen kiválasztott vizelet fajsúlya aránylag nagy, mert konyhasótartalma jelentős. Egyetlen novurit befecskendezésre 30—40 gr konyhasó ürülhet ki 24 óra alatt a megelőző napi 1—2 grhoz képest. Ha a kéneses húgyhajtó okozta polyuria teljesen azonos volna a diabetes insipidusban előforduló polyáriával, a kéneses készítményt, mint húgyhajtót nem is lehetne alkalmazni. Ha ugyanis a fokozott diuresis víz mellett konyhasót is nem távolítana el a szervezetből, úgy a vizenyősség folyadékát a rövidesen bekövetkező kínzó szomjúság miatt nem lehetne kihajtani. A tubulus hámsejtekről tudjuk, hogy sokirányú működési képességük van, amelyek egymástól nagy mértékben függetlenek. A tubulus hámsejt a szervezet szükségletének megfelelően a glomerulusszürletből a legkülönbözőbb arányban tudja a benne lévő szilárd anyagokat a víztől függetlenül is visszaszívni. Hogy a kénesős húgyhajtók hatása a tubulus hámsejtre miben rejlik, azt épúgy, nem tudjuk, mint nem ismerjük a pituitrin hatásmódját. Nyilvánvaló, hogy a hatás a kénesős húgyhajtóknak a tubulus hámsejtekhez való kötődésén alapszik. Úgy látszik, hogy ehhez bizonyos koncentrációra is van szükség, azért is indul meg a diuresis még intravénás befecskendezés után is csak 1—2 óra múlva. Rosszul hangzik, hogy bizonyos működést gátol. Hogy nem a szó szoros értelmében vett mérgező hatásról van szó, amely a szervezetnek, illetve a vesének árt, bizonyítja, hogy sok éven át adott sokszáz befecskendezés sem okoz anatómiai elváltozást a tubulus hámsejtekben. Hogy azonban az ilyenfajta hatásra gondolnunk kell, amellett szól az, hogy állaton (nyúl, tengeri malac), kéneső és húgyhajtók a tubulus hámsejtben súlyos anatómiai elváltozást tudnak okozni. Szerencséje az pedemás embernek, hogy veséje a kénesős húgyhajtókkal szemben sokkal kevésbbé érzékeny, mint a kísérleti állaté. A kénesős húgyhajtó hatása, tehát az, hogy a víz és a konyhasó visszaszívódását a tubulusokban gátoljál Rendes körülmények között a tubulusokban a szűrlet vizének 98—99%-a szívódik vissza, ha ezt csak 2—5%-nyira gátolja a novurit, úgy már többliternyi polyuria keletkezik. A vérből elvont víz és konyhasó pótlásával a szövetek nedvéből és a vizenyősségből kerül bele víz és konyhasó a keringő vérbe, innen a májduzzanat és a vizenyősségnek csökkenése, illetve elmúlása. A kéneses húgyhajtó befecskendezésre a vizenyős emberen bekövetkező polyáriát éppen az teszi lehetővé, hogy a vér elvesztett vizének és konyhasótartalmának pótlására van tartalék. Egészséges emberen novurit befecskendezés csak aránylag kisfokú vizeletmegszaporodást okoz. A kéneses húgyhajtó vízvisszaszívódását gátló hatása nem érvényesül akkor, ha a tubulus hámsejt physiko-chemiai szervezése arról ad felvilágosítást, hogy felesleges víz a szervezetben nincs. Szívbetegeink kezelésekor akkor nyugszunk meg, hogy már nemcsak látható vizenyősség nincsen, de egyáltalában nincs vízvisszatartás, praeoedema alakjában sem, ha az előbb hatásos kénesős húgyhajtó polyáriát már nem vált ki. A kénesős húgyhajtónak van többirányú extrarenalis hatása is; pl. több mint valószínű csökkenti a fehérje vízkötő képességét, ezáltal könnyebben mobilizálódik a vizenyősség, a hasüregben lévő folyadék vize, stb. Ennek a mai felfogás szerint a hatás létrejöttében csak másodlagos szerepe van, elősegíti a keringő vér konyhasó- és víztartalmának azon pótlását, amelyet a víz és a konyhasó visszaszívódásának gátoltsága folytán létrejövő polyuria szükségessé tesz. A polyuria előidézésében azonban az extrarenalis hatásnak olyasfajta elsőleges szerepe (vérmennyiség megszaporodás, vérfelhigulás és ezáltal a kolloidosmosisos nyomás csökkenés stb.) mint amilyenre régebben gondoltunk, nem lehet. Mi a magyarázata ezek után annak, hogy kiterjedt vizenyősség ellenére hatástalan maradhat a kéneses húgyhajtó. Tudjuk azt, hogy van olyan eset, amikor a glomerulusszűrlet mennyisége vivőeres pangás (szív eredetű vizenyősség), a működő veseelemek számának erős megfagyása folytán (vesezsugorodás) erősen megcsökken, felére, negyedére, sőt vesezsugorodásban a normális néhány százalékára. Ha a glomerulusszűrlet mennyiségének megfagyása igen nagy fokú, akkor természetesen nem hathat a kéneses húgyhajtó, hiszen a kevés glomerulusszűrlet visszaszívódását nem gátolhatja oly sokban, hogy annak ellenére polyárra következhessék be. Ez az esetek egy részében biztosan így is van, amint azt a clearence-methodus szerint végzett vizsgálatok bizonyítják. A kéneses húgyhajtók hatásának elmaradása azonban nem jelenti minden esetben a szűrlet mennyiségének ilyen nagyfokú csökkenését. Jól ismertek azon esetek, amidőn 2 cml novurit nem használ, ellenben igen, még inkább ismertek azon esetek, amidőn a kéneses húgyhajtó-befecskendezés nem használ, ammonium chloratummal való savanyítás utáni befecskendezés, suprachollal való együttes befecskendezés vagy egyidejű ureum alkalmazás mellett mégis kiadós polyáriát tudunk létrehozni. Ezen szerek nyilván még fokozzák a víz visszaszívódásának gátlását, de a glomerulusszűrlet mennyiségét nem fokozzák. Annak tehát, ha a normálisnál kisebb is volt, még mindig elég jelentősnek kellett lennie, különben polyária nem keletkezhet. Extrarenalis úton ezen szerek a kénesős húgyhajtók hatását nem fokozhatják. Mint már említettem, pituitrin befecskendezés ellentétes hatású, mint a kénesős húgyhajtó, fokozza, a víz visszaszívódását. Pituitrin befecskendezésre csakugyan sikerül a kénesős húgyhajtók diuresist okozó hatását csökkenteni, sőt felfüggeszteni. Jelen kis közlemény megírására voltaképein azon felette érdekes cikk indított, amelyben Páli (Orvostudományi Közlemények, 1942. 18. szám) az eklampsiás anuria kénesős húgyhajtóval való kezeléséről írt. Nagyfokú oedema képződésével járó terhesség végén bekövetkezett eklampsia idején az anuriát Páli három esetben novurit kúppal, illetve befecskendezéssel meg tudta szüntetni. Bőséges vizeletelválasztás következett be, mely megmentette az aszszonyok életét. Tisztán az oedema keletkezésével járó vízelvonás a keringésből nyilván nem adja magyarázatát az ezen esetekben bekövetkezett anuriának, még ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a terhesség folytán súlyos a vese elváltozása, ami miatt erősen csökkent a szűrőfelület. Éppen a kénesős húgyhajtóknak már említett hatásmódja indít arra, hogy arra gondoljak, hogy az eklampsiát kiváltó agyvizenyősség esetleg olyfokú pituitrinelválasztás fokozódást okoz, amely elősegíti az amúgyis csökkent glomerulusszűrlet visszaszívódását a tubulusokban.