Orvosi Hetilap, 1943. június (87. évfolyam, 23-26. szám)

1943-06-05 / 23. szám - Engel Károly: A kénesős húgyhajtók hatásmódja

278 ORVOSI HETILAP 1943. 23. szám. azonos, szerencsére nem azonos a konyhasónak kivá­lasztását illetőleg. A diabetes­ insipidusban a vizelet faj­súlya rendkívül kicsi, nagyon kevés a vizeletben kiürített konyhasó mennyisége. A kéneses húgyhajtó hatására bőségesen kiválasztott vizelet fajsúlya aránylag nagy, mert konyhasótartalma jelentős. Egyetlen novurit befecskendezésre 30—40 gr konyha­só ürülhet ki 24 óra alatt a megelőző napi 1—2 gr­hoz képest. Ha­ a kéneses húgyhajtó okozta polyuria teljesen azonos volna a diabetes insipidusban előfor­duló polyáriával, a kéneses készítményt, mint húgy­­hajtót nem is lehetne alkalmazni. Ha ugyanis a fo­kozott diuresis víz mellett konyhasót is nem távolí­­tana el a szervezetből, úgy a­ vizenyősség folyadékát a rövidesen bekövetkező kínzó szomjúság miatt nem lehetne kihajtani. A tubulus hámsejtekről tudjuk, hogy sokirányú működési képességük van, amelyek egymástól nagy mértékben függetlenek. A tubulus hámsejt a szer­vezet szükségletének megfelelően a glomerulusszür­­letből a legkülönbözőbb arányban tudja a benne lévő szilárd anyagokat a víztől függetlenül is visszaszívni. Hogy a kénesős húgyhajtók hatása a tubulus hám­sejtre miben rejlik, azt épúgy, nem tudjuk, mint nem ismerjük a pituitrin hatásmódját. Nyilvánvaló, hogy a hatás a­ kénesős húgyhajtóknak a tubulus­ hámsej­­tekhez való kötődésén alapszik. Úgy látszik, hogy ehhez bizonyos koncentrációra is van szükség, azért is indul meg a diuresis még intravénás befecskende­zés után is csak 1—2 óra múlva. Rosszul hangzik, hogy bizonyos működést gátol. Hogy nem a szó szo­ros értelmében vett mérgező hatásról van szó, a­mely a szervezetnek, illetve a vesének árt, bizonyítja, hogy sok éven át adott sokszáz befecskendezés sem okoz anatómiai elváltozást a tubulus hámsejtekben. Hogy azonban az ilyenfajta hatásra gondolnunk k­ell, amel­lett szól az, hogy állaton (nyúl, tengeri malac), kén­­eső és húgyhajtók a tubulus hámsejtben súlyos ana­tómiai elváltozást tudnak okozni. Szerencséje az pedemás embernek, hogy veséje a kénesős húgyhaj­­tókkal szemben sokkal kevésbbé érzékeny, mint a kísérleti állaté. A kénesős húgyhajtó hatása, tehát az, hogy a víz és a­ konyhasó visszaszívódását a tubulusokban gá­toljál Rendes körülmények között a tubulusokban a szűrlet vizének 98—99%-a szívódik vissza, ha­ ezt csak 2—5%-nyira gátolja a novurit, úgy már többliternyi polyuria keletkezik. A vérből elvont víz és konyhasó pótlásával a szövetek nedvéből és a vizenyősségből kerül bele víz és konyhasó a keringő vérbe, innen a májduzzanat és a vizenyősségnek csökkenése, illetve elmúlása. A kéneses húgyhajtó befecskendezésre a vizenyős emberen bekövetkező polyáriát éppen az teszi lehetővé, hogy a vér elvesztett vizének és kony­­hasótartalmának pótlására van tartalék. Egészséges emberen novurit befecskendezés csak aránylag kis­­fokú vizeletmegszaporodást okoz. A kéneses húgy­­hajtó vízvisszaszívódását gátló hatása nem érvénye­sül akkor, ha a tubulus hámsejt physiko-chemiai szervezése arról ad felvilágosítást, hogy felesleges víz a szervezetben nincs. Szívbetegeink kezelésekor akkor nyugszunk meg, hogy már nemcsak látható vizenyősség nincsen, de egyáltalában nincs vízvissza­tartás, praeoedema alakjában sem, ha az előbb hatá­sos kénesős húgyhajtó polyáriát már nem vált ki. A kénesős húgyhajtónak van többirányú extrarenalis hatása is; pl. több mint valószínű csökkenti a fehérje vízkötő képességét, ezáltal könnyebben mobilizálódik a vizenyősség, a hasüregben lévő folyadék vize, stb. Ennek a m­ai felfogás szerint a hatás létrejöttében csak másodlagos szerepe van, elősegíti a keringő vér konyhasó- és víztartalmának azon pótlását, amelyet a víz és a konyhasó visszaszívódásának gátoltsága folytán létrejövő polyuria szükségessé tesz. A poly­uria előidézésében azonban az extrarenalis hatásnak olyasfajta elsőleges szerepe (vérmennyiség megsza­porodás, vérfelhigulás és ezáltal a kolloid­osmosisos nyomás csökkenés stb.) mint amilyenre régebben gondoltunk, nem lehet. Mi a magyarázata ezek után annak, hogy kiter­jedt vizenyősség ellenére hatástalan maradhat a kéneses húgyhajtó. Tudjuk azt, hogy van olyan eset, amikor a­ glomerulusszűrlet mennyisége vivő­eres pangás (szív eredetű vizenyősség), a működő veseelemek számának erős megfagyása folytán (vese­zsugorodás) erősen megcsökken, felére, negyedére, sőt vesezsugorodásban a normális néhány százalé­kára. Ha­ a glomerulusszűrlet mennyiségének meg­­fagyás­a igen nagy fokú, akkor természetesen nem hathat a kéneses húgyhajtó, hiszen a kevés glomeru­lusszűrlet visszaszívódását nem gátolhatja oly sok­ban, hogy annak ellenére polyárra következhessék be. Ez az esetek egy részében biztosan így is van, amint azt a clearence-methodus szerint végzett vizs­gálatok bizonyítják. A kéneses húgyhajtók hatásá­nak elmaradása azonban nem jelenti minden eset­ben a szűrlet mennyiségének ilyen nagyfokú csökke­nését. Jól ismertek azon esetek, amidőn 2 cml novu­rit nem használ,­­ ellenben igen, még inkább ismer­tek azon esetek, amidőn a kéneses húgyhajtó-befecs­­kendezés nem használ, ammonium chloratummal való savanyítás utáni befecskendezés, suprachollal való együttes befecskendezés vagy egyidejű ureum alkalmazás mellett mégis kiadós polyáriát tudunk létrehozni. Ezen szerek nyilván még fokozzák a víz visszaszívódásának gátlását, de a glomerulusszűrlet mennyiségét nem fokozzák. Annak tehát, ha a nor­málisnál kisebb is volt, még­ mindig elég jelentősnek kellett lennie, különben polyária nem keletkezhet. Extrarenalis úton ezen szerek a­ kénesős húgyhajtók hatását nem fokozhatják. Mint már említettem, pituitrin befecskendezés ellentétes hatású, mint a kénesős húgyhajtó, fokozza, a víz visszaszívódását. Pituitrin befecskendezésre csakugyan sikerül a kén­esős húgyhajtók diuresist okozó hatását csökkenteni, sőt felfüggeszteni. Jelen kis közlemény megírására voltak­épein azon felette érdekes cikk indított, amelyben Páli (Orvos­­tudományi Közlemények, 1942. 18. szám) az eklamp­­siás anuria kénesős húgyhajtóval való kezeléséről írt. Nagyfokú oedema képződésével járó terhesség végén bekövetkezett eklampsia idején az anuriát Páli három esetben novurit kúppal, illetve befecs­kendezéssel meg tudta szüntetni. Bőséges vizelet­elválasztás következett be, mely megmentette az asz­­szonyok életét. Tisztán az oedema keletkezésével járó vízelvonás a keringésből nyilván nem adja ma­gyarázatát az ezen esetekben bekövetkezett anuriá­­nak, még ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a terhes­ség folytán súlyos a vese elváltozása, ami miatt erő­sen csökkent a szűrőfelület. Éppen a­ kénesős húgy­hajtóknak már említett hatásmódja indít arra, hogy arra gondoljak, hogy az eklampsiát kiváltó agyvize­­nyősség esetleg olyfokú pituitrinelválasztás fokozó­dást okoz, amely elősegíti az amú­gyis csökkent glo­merulusszűrlet visszaszívódását a tubulusokban.

Next