Orvosi Hetilap, 1944. október (88. évfolyam, 41-44. szám)
1944-10-07 / 41. szám - Rávnay Tamás - Sipos Károly: Sulfamidok és neosalvarsan együttes hatása állatkísérletekben
88. évfolyam, 41. szám Budapest, 1944. október 7. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC, V. BERDE KÁROLY, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, BALÓ JÓZSEF, VÁMOSSY ZOLTÁN, MÉHES GYULA, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, VIDAKOVITS KAMILLÓ. FELELŐS SZERK.: VÁMOSSY ZOLTÁN. Fogad kedden és pénteken 129 1. SZERK.: FRITZ ERNŐ. A szegedi bőr- és nemibeteg klinika közleménye. (Igazgató: Rávnay Tamás ny. r. tanár.) Sulfamidok és neosalvarian együttes hatása állatkísérletekben. Irta: Rávnay Tamás dr. és Sipos Károly dr. (Műmelléklettel.) Miként a múlt világháborúban, úgy most is az arsenobensol-ártalmak súlyosbodását figyelhetjük meg. Úgy látszik, hogy a háború okozta lelki állapotok a fokozott testi igénybevétel fokozott érzékenységet idézhetnek elő, de valószínű, hogy a táplálkozási viszonyok és a vitamin szegénység is ebben lényeges szerepet játszanak. A szervezetnek a háború okozta igénybevételét számos szerző, köztük Spiethoff és Zieler, Mayr, Stumpke stb. említi, mint egyik faktorát az arsenobensol-ártalmaknak, de erre engednek következtetni Csordás, Pastinszky és Rajka esetei is. Scholl a salvarsan-ártalom kiváltó okának a hypovitaminosist tartja. Ez a hypovitaminosis minden valószínűség szerint a »C« vitaminra vonatkozik, miként az számos szerző munkáján kívül Grunwald, Fuchs megfigyeléseiből, továbbá Kühner kimutatásából is kitűnik, mely utóbbi szerint salvarsan-adagolás esetén a naponként felhasznált ascorbinsav-mennyiség jelentékenyen emelkedett. Ez a szükséglet salvarsan-ártalmak eseteiben egész 99 mg-ig emelkedhetik. Volavsek megfigyelései szerint ez a hypovitaminosis az A-vitaminra is vonatkozhatik. Lamberger a hypovitaminoisison kívül a thyreoidea csökkent működését is felelőssé teszi a salvarsan-ártalmak létrejöttében. Igen valószínű, hogy a felsorolt okok mellett még számos olyan ismeretlen tényező is szerepel, amelyek az arsenobensol-ártalmak létrejöttét elősegítik, vagy súlyosbítják. Ilyen tényezőik lehetnek a sulfamid-készítmények is. Klinikánkra 2 igen súlyos salvarsan-ártalomban szenvedő beteget szállítottak, de, mindkettőnek előzőleg másutt sulfamid-készítményeket is adagoltak. Más intézetekben, kórházakban is érdeklődtünk ebben az irányban és megtudtuk, hogy több súlyos esetben ugyancsak szerepelt a kórelőzményben a sulfamidok adagolása. Ekkor határoztuk el, hogy ennek a nehezen eldönthető kérdésnek tisztázása céljából állatkísérleteket végzünk. Régóta ismeretes, hogy az arsenobensolkészítmények a központi idegrendszer súlyos, halálhoz vezető meningoencephalitisét idézhetik elő. Ez a megbetegedés az arsenobensolok rendkívül kiterjedt adagolását tekintve, igen ritka. A ma annyira elterjedt sulfamidoknak a központi idegrendszerre ártalmas hatása még nem teljesen ismert, mégis az elég gyakran észlelt neuritisek, polyneuritisek mutatják, hogy ezek a készítmények az idegrendszerre nem közömbösek. Célunk volt tehát kísérleti állatokban arsenobensol és sulfamid megterhelést létrehozni és e két szerrel együttesen kezelt állatokban beálló toxikus tüneteket megfigyelni, azokat a csak arsenobensollal, illetőleg a csak sulfamiddal kezelt ellenőrző állatok tüneteivel összehasonlítani. Ilyen kísérletek végzése csak akkor válik lehetővé, ha a kísérlethez használt szerek toxicitását előzőleg külön-külön a kísérleti állaton már megállapítottuk. Ezek a vizsgálatok hoszszúak és fáradságosak. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az arsenobensolra vonatkozó adatokat Jancsó prof.-tól, a sulfamndoktéra vonatkozót pedig Bordás kartárstól a szegedi Egyetemi Gyógyszertani Intézetben végzett vizsgálatok alapján készen kaptuk. Az ő szívességükből magkaptuk mindkét gyógyszerből azokat a gyártási számokat, amelyekkel ők kísérleteiket végezték. Ez azért fontos, mert az egyes töltések toxicitása annyira különböző, hogy valamely vizsgálat után kapott eredmény csakis az illető töltés toxicitását mutathatja. Mivel nem akartuk a kísérleti állatok tűrőképességét, a legnagyobb mértékben kihasználni, a sulifamidból (ultraseptylis, Sulfapyridin) a halálos adag 50%-ának csak felét adtuk, annál is inkább, mert ezt négy egymásután következő napon adagoltuk.Az arsenobensolból a neosalvarsan készítményt használtuk és ebből a dosis tolerata 80,%-át juttattuk a kísérleti állatokba. Kísérleteinket következőkép végeztük: az előzőleg foltitrált Sulfapyridin vagy ultraseptyl por 3.2 gr-jából 10 cm3-nyi 10% gumiarabi