Orvosi Hetilap, 1944. október (88. évfolyam, 41-44. szám)

1944-10-07 / 41. szám - Rávnay Tamás - Sipos Károly: Sulfamidok és neosalvarsan együttes hatása állatkísérletekben

88. évfolyam, 41. szám Budapest, 1944. október 7. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC, V. BERDE KÁROLY, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, BALÓ JÓZSEF, VÁMOSSY ZOLTÁN, MÉHES GYULA, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, VIDAKOVITS KAMILLÓ. FELELŐS SZERK.: VÁMOSSY ZOLTÁN. Fogad kedden és pénteken 129 1. SZERK.: FRITZ ERNŐ. A szegedi bőr- és nemibeteg klinika közleménye. (Igazgató: Rávnay Tamás ny. r. tanár.) Sulfamidok és neosalvarian együttes hatása állatkísérletekben. Irta: Rávnay Tamás dr. és Sipos Károly dr. (Műmelléklettel.) Miként a múlt világháborúban, úgy most is az arsenobensol-ártalmak súlyosbodását figyel­hetjük meg. Úgy látszik, hogy a háború okozta lelki állapotok a fokozott testi igénybevétel fo­kozott­ érzékenységet idézhetnek elő, de való­színű, hogy a táplálkozási viszonyok és a vita­m­­in szegénység is ebben lényeges szerepet ját­szanak. A szervezetnek a háború okozta igénybe­vételét számos szerző, köztük Spiethoff és Zieler, Mayr, Stumpke stb. említi, mint egyik faktorát az arsenobensol-ártalmaknak, de erre engednek következtetni Csordás, Pastinszky és Rajka esetei is. Scholl a salvarsan-ártalom ki­váltó okának a hypovitaminosist tartja. Ez a h­ypovitaminosis minden valószínűség szerint a »C« vitaminra vonatkozik, miként az számos szerző munkáján kívül Grunwald, Fuchs meg­figyeléseiből, továbbá Kühner kimutatásából is kitűnik, mely utóbbi szerint salvarsan-ada­­golás esetén a naponként felhasznált ascorbin­­sav-mennyiség jelentékenyen emelkedett. Ez a szükséglet salvarsan-ártalmak eseteiben egé­sz 99 mg-ig emelkedhetik. Volavsek megfigyelései szerint ez a hypovitaminosis az A-vitaminra is vonatkozhatik. Lamberger a hypovitami­­noisison kívül a thyreoidea csökkent működését is felelőssé teszi a salvarsan-ártalmak létre­jöttében. Igen valószínű, hogy a felsorolt okok mel­lett még számos olyan ismeretlen tényező is szerepel, amelyek az arsenobensol-ártalmak létrejöttét elősegítik, vagy súlyosbítják. Ilyen tényezőik lehetnek a sulfamid-készítmények is. Klinikánkra 2 igen súlyos salvarsan-árta­­lomban szenvedő beteget szállítottak, de, mind­kettőnek előzőleg másutt sulfamid-készítmé­­nyeket is adagoltak. Más intézetekben, kór­házakban is érdeklődtünk ebben az irányban és megtudtuk, hogy több súlyos esetben ugyan­csak szerepelt a kórelőzményben a sulfamidok adagolása. Ekkor határoztuk el, hogy ennek a nehezen eldönthető kérdésnek tisztázása cél­jából állatkísérleteket végzünk. Régóta ismeretes, hogy az arsenobensol­­készítm­­­ények a központi idegrendszer súlyos, halálhoz vezető menin­goencephali­t­isét idézhe­tik elő. Ez a megbetegedés az arsenobensolok rendkívül kiterjedt adagolását tekintve, igen ritka. A ma annyira elterjedt sulfamidoknak a központi idegrendszerre ártalmas hatása még nem teljesen ismert, mégis az elég gyakran észlelt neuritisek, polyneuritisek mutatják, hogy ezek a készítmények az idegrend­szerre nem közömbösek. Célunk volt tehát kí­sérleti állatokban arsenobensol és sulfamid megterhelést létrehozni és e két szerrel együt­tesen kezelt állatokban beálló toxikus tünete­ket megfigyelni,­­ azokat a csak arsenoben­­sollal, illetőleg a csak sulfamiddal kezelt ellen­őrző állatok­ tüneteivel összehasonlítani. Ilyen kísérletek végzése csak akkor válik lehetővé, ha a kísérlethez használt szerek toxi­­citását előzőleg külön-külön a kísérleti állaton már megállapítottuk. Ezek a vizsgálatok hosz­­szúak és fáradságosak. Abban a szerencsés hely­zetben voltunk, hogy az arsenobensolra vonat­kozó adatokat Jancsó prof.-tól, a sulfam­ndo­­ktéra vonatkozót pedig Bordás kartárstól a szegedi Egyetemi Gyógyszertani Intézetben végzett vizsgálatok alapján készen kaptuk. Az ő szívességükből magkaptuk mindkét gyógy­szerből azokat a gyártási számokat, amelyek­kel ők kísérleteiket végezték. Ez azért fontos, mert az egyes töltések toxicitása annyira kü­lönböző, hogy valamely vizsgálat után kapott eredmény csakis az illető töltés toxicitását mutathatja. Mivel nem akartuk­ a kísérleti állatok tűrőképességét, a legnagyobb­ mértékbe­n ki­használni, a sulifamidból (ultraseptyl­is, Sul­fapyridin) a halálos adag 50%-ának csak felét adtuk, annál is­ inkább, mert ezt négy egy­másután következő napon adagoltuk.­­Az arse­­nobensolból a neosalvarsan készítményt hasz­náltuk és ebből a dosis tolerata 80,%-át jut­tattuk a kísérleti állatokba. Kísérleteinket következőkép végeztük: az előzőleg foltitrált Sulfapyridin vagy ultraseptyl por 3.2 gr-jából 10 cm3-nyi 10% gumiarabi­

Next