Orvosi Hetilap, 1944. november (88. évfolyam, 45-48. szám)

1944-11-04 / 45. szám - Pastinszky István: A salvarsan-bőrgyulladás sulfamid-kezelésének kérdése

1944. 45. szám. ORVOSI HETILAP után sárgaság állott be, a másikban pedig a májfunctiós próbák szintén a májműködés rosszabbodására vallottak a hb.-index és a szemcsés fehérvérsejtek nagyobbfokú csökke­nésével. A salvarsan bőrgyulladást az egész szerve­zet heves túlérzékenységi reactiójának foghat­juk fel. Rossi újólag hangsúlyozza ennek a fo­lyamatnak allergiás voltát egyidejű májelég­telenség tüneteivel. A folyamat allergiás jelle­gét számos direkt és indirekt, sőt még évek múlva is kimutatható érzékenységi próba iga­zolja. A gyulladt bőr területén már a normá­lis körülmények közt is előforduló, egyébként jelentőségnélküli strepto-, staphylo-, pneumo­­coccusok ilyenkor kórokozóvá válhatnak. Ezt előmozdítja egyrészt az allergiás reactio által teremtett »locus minoris resistentiae« mert a hámfosztott gyulladásos bőr kedvez a genny­­költő csirák letelepedésének,­­ másrészt ma­gyarázható Milian bioparasitotropismus elmé­letével, hogy a salvarsan a strepto- és staphy­­lococcusok virulentiáját nagyfokban növeli. Milian nézete szerint a salvarsan dermatitis streptococcus-fertőzésnek tekintendő, amit a biotropismus elméletén kívül a sulfamidok gyógyító hatása is támogat. Leghelyesebb kli­nikai lefolyás szempontjából Garnier szerint megkülönböztetnünk láztalanul kezdődő toxi­kus természetű formákat és erős lázzal jelent­kező streptogén fertőzéses folyamatokat. Ez az elkülönítés fontos a gyógyítási szempontból, mert a streptogen formák sulfaraidra gyógyul­hatnak, a tozikus fajták azonban nem javul­nak, sőt rosszabbodnak. Saját megfigyeléseink és az irodalmi ada­tok kapcsán felvetődik az a kérdés, hogy a sul­famidok ajánlhatók-e a salvarsandermatitis gyógyítására, illetve alkalmazásuk nem jár-e a szervezet újabb ártalmával? Az irodalomban ugyanis eltérőek a véle­mények a két szer együttes hatását illetőleg. Truffi szerint teljesen alaptalan néhány szerző­nek az a véleménye, hogy a sulfamidok más gyógyszerekkel egyidejűleg (arsenobenzolok, szilfátok) nehezebben tűrhetnek. Rávnay és Sípos a magyar dermatológiai társulat 1943. évi nagygyűlésén érdekes vizsgálatokról szá­moltak be, amelyet annak az eldöntésére vé­geztek, várjon az arsenobenzol és sulfamidké­­szítmények együttes hatása nagyobb veszélyt jelent-e a szervezetre. Fehér egereken végzett kísérleteik alapján arra következtetnek, hogy a sulfamidok fokozzák az arsenobenzolok toxi­­cit­ását, ezért óvatosságra intenek a két gyógy­szer együttes alkalmazásakor. Ber­de, Orsós J.­­., Melczer hozzászólásaikban szintén hangsú­lyozzák az óvatosságot, mert a két gyógyszer egyidejű alkalmazása kóros elváltozásokra ve­zethet, bár ilyen ártalmat a szokásos adagolá­sok nyomán nem tapasztaltak. E kísérletek a mi kérdésünket illetőleg is nagyjelentőségűek, mert éppen a salvarsan­­bőrgyulladás az a betegség, amelyben a gyógy­szertúlérzékenység miatt kóros elváltozások állanak de Jól ismert tény az is, hogy a sal­­varsanbőrláb alkalmával a máj megbetegedése is legtöbbször kimutatható, gyakran egy pár­huzamos sárgaság kíséretében vagy egyéb májfunctiós próbák igazolják a májállomány kóros elváltozását: urobilinogén-, galaktosz­­próba, koproporphinuria (Takata—Ara-, V­elt­­mann-reactiók) stb. A máj a szervezet méreg­telenítő műhelye, ahol a gyógyszerek lebontása is történik. Ha a salvarsankezelés kapcsán e­n­nek a méregtelenítő szervnek ilyen bántalma­­zottsága mutatható ki, minden esetre aggá­lyosnak mutatkozik kórtani elgondolás alap­ján egy másik olyan chemotherapeuticumnak mint a sulamidnak nagytömegű vagy hosszú időn át való adagolása, ami hatását, javarészt ugyancsak ennek a szervnek reticuloendotheli­­ális rendszere által fejti ki. A sulfamidok to­xikus esetekben túladagolás vagy túlérzékeny­ség folytán szintén okozhatnak ritkábban máj­­működési zavarokat (icterus haemolyticus). A vérképző szervekre gyakorolt sulfamidhatás kezdettől fogva ismeretes: fehér vérsejtek meg­fogyhatnak az agranulocytosisig, anaemia, nagyfokú kb. zuhanás állhat elő hosszas ada­golás után. A sulfamidok bőrtünetei azonban legtöbbször jóindulatúak, múlékonyak. Gyógyszertúlérzékenység esetén előfordul­hat egyidejűleg még más gyógyszerekkel szem­ben is túlérzékenység, így egyik salvarsan bőr­­gyulladásos esetünkben a helyileg is használt sulfamidkenőcs a már megnyugodott bőrfolya­matot újra teljesen fellobbantotta. Hasonló esetet ismertet Robert higanydermatitis kap­csán, amikor a belsőleg adott cibazol mellett a helyi cibazolkenőcs a higanytoxicodermát nem gyógyította, hanem még egy újabb cibazol­­bőrgyulladást idézett elő. Robert 200 betegen végzett cibazolkenőccsel túlérzékenységi vizs­gálatot; azt találta, hogy 4 olyan beteg muta­tott túlérzékenységet, akit eddig sohasem ke­zeltek semmiféle sulfamiddal. Vizsgálatai sze­rint az elsőleges hámtu­lérzékenység cibazollal szemben egyáltalán nem ritka, sőt gyakrabban fordul elő mint a fehér higanypraecipitat ke­nőccsel szemben. Werth bizonyította be Schultz és Dale eljárással végzett kísérleteiben, hogy tengeri malacokat sulfapyridinnel és cidazol­lal sensibilizálni lehet. Saját vizsgálatainkban, complementkötési reactióval sikerült kimu­tatni, hogy a sulfamidok mint chemiai testek antigénként szerepelhetnek. Túlérzékenység esetén sikerült a kérdéses betegek savójában fajlagos antitestek jelenlétét a haemolysis gát­lásával igazolni. A salvarsan bőrgyulladás sulfamidkezelését ezek alapján abban összegezhetjük, hogy a láz­­talan, toxikus esetekben céltalan a sulfamidok alkalmazása. Másodlagos fertőzések, súlyos lá­zas reactiók esetén szóba jöhetnek a sül- 531

Next