Orvosi Hetilap, 1944. november (88. évfolyam, 45-48. szám)
1944-11-04 / 45. szám - Pastinszky István: A salvarsan-bőrgyulladás sulfamid-kezelésének kérdése
1944. 45. szám. ORVOSI HETILAP után sárgaság állott be, a másikban pedig a májfunctiós próbák szintén a májműködés rosszabbodására vallottak a hb.-index és a szemcsés fehérvérsejtek nagyobbfokú csökkenésével. A salvarsan bőrgyulladást az egész szervezet heves túlérzékenységi reactiójának foghatjuk fel. Rossi újólag hangsúlyozza ennek a folyamatnak allergiás voltát egyidejű májelégtelenség tüneteivel. A folyamat allergiás jellegét számos direkt és indirekt, sőt még évek múlva is kimutatható érzékenységi próba igazolja. A gyulladt bőr területén már a normális körülmények közt is előforduló, egyébként jelentőségnélküli strepto-, staphylo-, pneumococcusok ilyenkor kórokozóvá válhatnak. Ezt előmozdítja egyrészt az allergiás reactio által teremtett »locus minoris resistentiae« mert a hámfosztott gyulladásos bőr kedvez a gennyköltő csirák letelepedésének, másrészt magyarázható Milian bioparasitotropismus elméletével, hogy a salvarsan a strepto- és staphylococcusok virulentiáját nagyfokban növeli. Milian nézete szerint a salvarsan dermatitis streptococcus-fertőzésnek tekintendő, amit a biotropismus elméletén kívül a sulfamidok gyógyító hatása is támogat. Leghelyesebb klinikai lefolyás szempontjából Garnier szerint megkülönböztetnünk láztalanul kezdődő toxikus természetű formákat és erős lázzal jelentkező streptogén fertőzéses folyamatokat. Ez az elkülönítés fontos a gyógyítási szempontból, mert a streptogen formák sulfaraidra gyógyulhatnak, a tozikus fajták azonban nem javulnak, sőt rosszabbodnak. Saját megfigyeléseink és az irodalmi adatok kapcsán felvetődik az a kérdés, hogy a sulfamidok ajánlhatók-e a salvarsandermatitis gyógyítására, illetve alkalmazásuk nem jár-e a szervezet újabb ártalmával? Az irodalomban ugyanis eltérőek a vélemények a két szer együttes hatását illetőleg. Truffi szerint teljesen alaptalan néhány szerzőnek az a véleménye, hogy a sulfamidok más gyógyszerekkel egyidejűleg (arsenobenzolok, szilfátok) nehezebben tűrhetnek. Rávnay és Sípos a magyar dermatológiai társulat 1943. évi nagygyűlésén érdekes vizsgálatokról számoltak be, amelyet annak az eldöntésére végeztek, várjon az arsenobenzol és sulfamidkészítmények együttes hatása nagyobb veszélyt jelent-e a szervezetre. Fehér egereken végzett kísérleteik alapján arra következtetnek, hogy a sulfamidok fokozzák az arsenobenzolok toxicitását, ezért óvatosságra intenek a két gyógyszer együttes alkalmazásakor. Berde, Orsós J.., Melczer hozzászólásaikban szintén hangsúlyozzák az óvatosságot, mert a két gyógyszer egyidejű alkalmazása kóros elváltozásokra vezethet, bár ilyen ártalmat a szokásos adagolások nyomán nem tapasztaltak. E kísérletek a mi kérdésünket illetőleg is nagyjelentőségűek, mert éppen a salvarsanbőrgyulladás az a betegség, amelyben a gyógyszertúlérzékenység miatt kóros elváltozások állanak de Jól ismert tény az is, hogy a salvarsanbőrláb alkalmával a máj megbetegedése is legtöbbször kimutatható, gyakran egy párhuzamos sárgaság kíséretében vagy egyéb májfunctiós próbák igazolják a májállomány kóros elváltozását: urobilinogén-, galaktoszpróba, koproporphinuria (Takata—Ara-, Veltmann-reactiók) stb. A máj a szervezet méregtelenítő műhelye, ahol a gyógyszerek lebontása is történik. Ha a salvarsankezelés kapcsán ennek a méregtelenítő szervnek ilyen bántalmazottsága mutatható ki, minden esetre aggályosnak mutatkozik kórtani elgondolás alapján egy másik olyan chemotherapeuticumnak mint a sulamidnak nagytömegű vagy hosszú időn át való adagolása, ami hatását, javarészt ugyancsak ennek a szervnek reticuloendotheliális rendszere által fejti ki. A sulfamidok toxikus esetekben túladagolás vagy túlérzékenység folytán szintén okozhatnak ritkábban májműködési zavarokat (icterus haemolyticus). A vérképző szervekre gyakorolt sulfamidhatás kezdettől fogva ismeretes: fehér vérsejtek megfogyhatnak az agranulocytosisig, anaemia, nagyfokú kb. zuhanás állhat elő hosszas adagolás után. A sulfamidok bőrtünetei azonban legtöbbször jóindulatúak, múlékonyak. Gyógyszertúlérzékenység esetén előfordulhat egyidejűleg még más gyógyszerekkel szemben is túlérzékenység, így egyik salvarsan bőrgyulladásos esetünkben a helyileg is használt sulfamidkenőcs a már megnyugodott bőrfolyamatot újra teljesen fellobbantotta. Hasonló esetet ismertet Robert higanydermatitis kapcsán, amikor a belsőleg adott cibazol mellett a helyi cibazolkenőcs a higanytoxicodermát nem gyógyította, hanem még egy újabb cibazolbőrgyulladást idézett elő. Robert 200 betegen végzett cibazolkenőccsel túlérzékenységi vizsgálatot; azt találta, hogy 4 olyan beteg mutatott túlérzékenységet, akit eddig sohasem kezeltek semmiféle sulfamiddal. Vizsgálatai szerint az elsőleges hámtulérzékenység cibazollal szemben egyáltalán nem ritka, sőt gyakrabban fordul elő mint a fehér higanypraecipitat kenőccsel szemben. Werth bizonyította be Schultz és Dale eljárással végzett kísérleteiben, hogy tengeri malacokat sulfapyridinnel és cidazollal sensibilizálni lehet. Saját vizsgálatainkban, complementkötési reactióval sikerült kimutatni, hogy a sulfamidok mint chemiai testek antigénként szerepelhetnek. Túlérzékenység esetén sikerült a kérdéses betegek savójában fajlagos antitestek jelenlétét a haemolysis gátlásával igazolni. A salvarsan bőrgyulladás sulfamidkezelését ezek alapján abban összegezhetjük, hogy a láztalan, toxikus esetekben céltalan a sulfamidok alkalmazása. Másodlagos fertőzések, súlyos lázas reactiók esetén szóba jöhetnek a sül- 531