Orvosi Hetilap, 1949. május (90. évfolyam, 9-11. szám)

1949-05-01 / 9. szám - Issekutz Béla - Issekutz Béla, ifj.: Az anyagcserét szabályozó idegrendszer pharmakologiája

ORVOSI HETILAP 1949 9. lázisok számától, a véráramlás sebességétől függ, hanem az 02-fogyasztást, minthogy az izomdarab a Warburg által kiszámított 0,5 mm-nél jóval vas­tagabb, az 02-diffúzió sebessége szabja meg, ami az izomdarab vastagságától és az 02 parciális nyomásától függ. Warburg képletével kiszámít­ható, hogy egy 2—3 mm vastag izomdarab leg­belső sejtjeihez csak akkor tud az 02 kellő mérték­ben bediffundálni, ha az 02 nyomását 5 atm-ra emeljük fel. Csak ilyen magas nyomás mellett kap minden izomsejt elegendő 02-t. Ennek bizonyítására egy olyan kompenzációs manómétert szerkesztettünk, (ld. Issekutz, Haran­gozó—Oroszy, Murányi és Bugyi­) amelynek segít­ségével magas nyomás mellett is tudtuk az izom­darabok 02 fogyasztását pontosan mérni. Meg­állapítottuk, hogy a számításnak megfelelőleg öt atm. 02­ nyomás mellett az izomdarab 02 fogyasztása 2,3-szer nagyobb volt, mint egy atm. 02 mellett. Ez megfelel Warburg képletének, amely szerint vastag metszetben az 02-ellátás, a parciális nyomás négyzetgyökével arányos. A kimetszett szervekhez hasonlóan visel­kednek azok az élőlények, amelyeknek igen fejletlen idegrendszerük és nedvkeringésük van s ezért 02-szükségletüket a­ testfelszínen keresztüli diffúzió útján fedezik. Számos kísérletben mértük a földi giliszták, az árion nevű csupasz csigák és a pincebogarak (porcelio nevű rákféle) 02-fel­­vételét 0.08—4.8 atm. 02 tenzio jelenlétében. S azt tapasztaltuk, hogy ezen állatok légzése is az 02 parciális nyomásának négyzetgyökével arányosan növekedik. (1. tábla.) Ezzel szemben a fejlettebb idegrendszerű szarvas- és­ rózsabogarak, amelyek légcseréjét az egész testet behálózó trachea rendszer szolgálja, 02­ fogyasztása 0.02 és 4.8 atm. között teljesen állandó. Ezek ugyanis 2% 02 tartalmú levegőben olyan erőteljes légzőmozgásokat végeznek és a trachea rendszerüket olyan jól szellőztetik, hogy még ilyen alacsony nyomás mellett is fedezni tudják az 02 szükségletüket. Csak 2%-nál kisebb 02 jelenlétében csökken az anyagcseréjük, de akkor csakhamar meg is bénulnak. Viszont a békák­­anyagcseréje erősen függ az 02-ellátástól. Ismeretes, hogy a kararinozott béka a bőr légzésével is meg tud élni, mert ilyenkor igen alacsonyra száll le az 02 szükséglete. Kísér­leteinkben azt tapasztaltuk, hogy a béka még 1­5% O3 tartalmú levegőben is él, bár ilyenkor a­ normális 141,0 kcm/kg óránkénti ()-fogyasz­tása 57,0 cm3-re csökken. Ez az érték az 02 tenzió emelésével egészen a levegő normális 02 tartal­máig nagyjából arányosan emelkedik, azonban ezen túl fokozva az 02 nyomását az anyagcsere már alig növekedik. A kimetszett békaizommal vagy földi­gilisz­tával szemben, tehát a béka anyagcseréje az 02 nyomás növelésével csak egy bizonyos optimumig emelhető, ezen túl azonban még akkor sem növe­kedik, ha az 02­ nyomását 20-szorosára fokozzuk. Kell tehát valamilyen szabályozó berendezésnek lennie, amely az élőben a túlságos oxigén fogyasz­tást meggátolja. A 2—4 hetes csirke is a békához hasonlóan viselkedik, még 1% 02 tartalmú légtérben is meg­tud élni, miközben az anyagcseréje a normálisnak éppen a felére száll le. A kifejlődött madarak és az emlős állatok anyagcseréje azonban már teljesen független az­ 02 nyomástól. A patkány például 13% 02 jelenlétében ugyanannyi 02-t fogyaszt mint 20 vagy 100% mellett. Viszont, ha, az 02 parciális nyomását 0.07 atm-ra szállítjuk le akkor az állat 02 felvétele csökken ugyan, de -a keletkező 02 adósság fél óra alatt el is pusztítja az állatot. Az emlős állat anyagcseréje tehát az élet­­lehetőség határain belül független a belélegzett levegő 02 tenziójától. Ezzel szemben a kimetszett szerv légzése az utóbbival arányosan csökken vagy emelkedik. Az élő állatban tehát az oxi­dációk mértéke az élet szükségletéhez igazodik. Ezeknek szabályozása elsősorban a hypothalamus­­ban levő vegetatív központok és az ezekkel szoro­san együttműködő hypophysisnek feladata. Hessi0 a hypothalamus hátsó részét ergotrop vagy dinamogén zónának nevezi, amelynek inger­lése nyugtalanságot, mozgási kényszert, vér­nyomás emelkedést, szapora pulzust, mydriasist, tehát a sympathicus idegrendszer izgalmát okozza. Viszont a mellső rész ingerlése a dynamint, az izomtónus csökkenését, vérnyomássüllyedést, mio­­sist és elalvást, vagyis a parasympathicus ideg­­rendszer túlsúlyát idézi elő. Ranson, Magom11 Az O2-nyomásnak befolyása az állatok Oa-fogyasztására. Állat o2-1 e­n zi 0 , az m . -b­an 0*01 0*02 6-68 0-15 0*21 1*0 4-8 Földi giliszta ............... Csupasz csiga ............... Pincebogár ............... 354 40*2 515 69­ 5 31-0 92-5 121*0 53’1 156-0 300*0 138*0 mm3/g. óra » 1 » Szarvasbogár ............... 153 156-0 102-0 167-0 ICO'O 146-0 » 1 Rózsabogár ............... 228-0 230*0 231-0 243-0 234-0» Béka ................................. 67 g-os csirke ........... 14­9 57'° 104*0 128*0 27­ 2 I41*0 30*1 155’°ч 168‘6 cm3/kg, óra » . 174 g-os patkány .... ■ 20'9 г7'3 16‘7 I6'6+ 27'5 30-0 304 31­6 cm3/kg, 10’ + 40 perc alatt elpusztult az állat. 258

Next