Orvosi Hetilap, 1951. szeptember (92. évfolyam, 35-39. szám)

1951-09-02 / 35. szám - Bach Imre - Szmuk Imre - Gyulai Ernő - Virányi András: A hypophysis-mellékvesekéreg-rendszer vizsgálata mesterséges lázban

79* ORVOSI HETILAP 1951. 35. Ezután a bőr alá 0,5 ccm 0,1%-os adrenalin-olda­tot (Tonogen, Richter) fecskendezünk. Négy óra múlva ismét megállapítottuk az ujjbegyből vett vér eosinophil sejtjeinek absolut számát. A hypo­­thalamus-hypophysis-mellékvesekéreg jó műkö­désére mutat, ha az eosinophilek absolut száma legalább 50%-kal esik. Mesterséges lázat 50 millió csírát tartalmazó pyrago i. v. befecskendezésével idéztünk elő. A­ befecskendezés előtt, majd utána 4—6 órával megállapítottuk az eosinophilek számát. Mind az adrenalin-, mind a pyrago-kísérletek egy részében a lymphocyták és a neutrophilek számát is meg­határoztuk. A néhány esetben elvégzett vizelet ketosteroid meghatározást a Zimmermann-féle, a húgysav- és kreatinin-meghatározást Folin-féle módszerrel végeztük. Az eosinophilek, lymphocyták és összleucocyták meghatározása kamramódszerrel. Az eosinophilek számának meghatározására kamra­módszert hasz­náltunk, amely mind pontosságban, mind gyorsa­ságban hasonlítatlanul felette áll a kenetben való számolásnak (21). Első kísérleteinkben a Dunger-féle módszert alkalmaztuk (29), de ez több okból nem bizonyult megfelelőnek. Ezért új módszert dolgoz­tunk ki, amellyel nemcsak az eosinophilek, de a lymphocyták és neutrophilek számát is egy­idejűleg meghatározhattuk. A Dünger-féle módszer hátránya az volt, hogy az általa használt acetonos-oldat aránylag rövid időn belül az eosinophil-sejtek feloldódását okozza, így az eredmények megbízhatatlanok és pontat­lanok, ha a számolást nem rövid idővel a vér levé­tele után végezzük el. Céljainknak azért sem felel meg ez a metódus, mert nem teszi lehetővé a többi myeloid- és lymphoid-elemek­­meghatározását. Finn Rúd módszere szintén csak az eosinophilek számolására alkalmas. Randolph (30) igyekezett ezen hiányosságokat kiküszöbölni és módszerével, melyben propylenglycolt használt, nemcsak az eosinophileket, hanem a többi fehérvérsejtet is megfestette. Kísérleteinkben ez a módszer sem bizonyult alkalmasnak. Eltekintve a nem egészen tiszta általános képtől, a lymphoid- és myeloid­­elemek differenciálása ezzel a módszerrel nehéz­ségekbe ütközött. Ezen nehézségek különösen a mesterséges lázzal kapcsolatos vizsgálatainknál mutatkoztak, amikor nagyobb számban jelentek meg fiatal myeloid-elemek, amelyek Randolph módszerével vizsgálva, nehezen voltak megkülön­böztethetők a lymphoid-elemektől. Más kísérle­tezők szerint (Cohn és Wolf­son) (31) a nagy viszko­zitással bíró Randolph-féle festékoldat egyenetlen sejtelosztást hoz létre és ez a számolást pontat­lanná teszi. Ezt az észlelést a mi tapasztalataink is megerősítették. Az általunk kidolgozott módszerrel a fent említett hiányosságokat szándékoztunk kiküszöbölni. Tekintve az alacsony hígítást, a vörös vérsejteket haemolysalnunk kellett. Ezt oly töménységű saponinnal értük el, mely a fehérvérsejteket még nem károsítja. Eosin, valamint methylenkék megfelelő töménységű vizes-alkoholos olda­tával jó kontrasztfestést sikerült elérnünk. Ha a szá­molás és a vérvétel között hosszabb idő telt el, a fibrin kiválása gyakran zavarta a számolást és egyenetlen sejt­elosztást hozott létre. Ezért festési eljárásunkat úgy módosítottuk, hogy a halat hozzáadásával a fibrin kiválását még hosszabb ideig tartó állás után is elkerüljük. Előnye módszerünknek a Randolph-féle eljárással szem­ben az is, hogy míg a Randolph-e­l­járásnál kisebb hígítást nem lehet alkalmazni oldatuk nagy viszkozitása és az ezáltal bekövetkező egyenetlen selejtelosztás miatt, saját eljárásunkban a kisebb hígítás következtében egy­­egy kamrában több sejtet tudunk kiszámolni. Ez a meg­határozást kétségtelenül gyorsabbá és pontosabbá teszi. A festés a következő két festékoldattal történik : Mindkét oldat szűrés után ledugaszolt üvegben tárolható. Használatkor az I. oldat 1 ccm-éhez a II. oldat­ból (az eosin minőségétől függően) 1,5 —2,0 ccm-t adunk, lassan rázás közben. Az így összeállított festékoldatot egy napig használhatjuk. E festékoldattal az eosinophil sejtek élénk pirosra festődnek, mintegy kiugranak a többi fehérvérsejt közül. A lymphoid-elemek magja sötétkékre, cytoplasmára halványkékre, míg a myeloid­­elemeknél, még a fiatal alakoknál is, a kék magok mel­lett a cytoplasma szürkés-rózsaszínűre festődik. A­­ fehérvérsejtek számolását Bürker-kamrában végeztük. Az I. és II. festékoldatból előállított keverék­ből 0,35 ccm-t kis átmérőjű és rövid serumcsőbe mér­tünk be. Ujjbegyből Hagedorn-pipettával 0,1 ccm vért az előkészített festékkeverékhez füvünk, majd többszöri visszaszívással jól összekeverjük. A csövet jól beduga­szoljuk, nehogy a később elvégzendő számolásig a kis mennyiségű folyadék besűrűsödjék. A festék-véroldatnak a Bürker-kamrába való helyezése előtt ajánlatos 6—8 percig várni a jó festődés érdekében és az oldatot a pipettável való befúvással ismét összekeverni. Az álta­lunk választott mennyiségi viszonyok mellett (0,1 ccm vér-1 0,35 ccm festékoldat) az 1 mm3-ben található sejt­számot úgy kapjuk meg, hogy az egész Bürker-kamrában leszámolt sejtszámot 5-tel szorozzuk. Ugyanis a Bürker­­kamrában egy nagy négyzet oldalhosszúsága 0,2 mm, egy kis négyzeté 0,05 mm, így az egész Bürker-kamra oldal­­hosszúsága, ha a felső és a baloldali 0,05 mm széles sávot elhagyjuk 12 x (0,20 + 0,05) = 3 mm. E területnek megfelelő köbtartalom, minthogy a kamra magassága 0,1 mm, 3x3x0,1 = 6,9 mm3 lesz. Mivel 0,45 ccm vér festékkeverék 0,1 ccm vért tartalmaz , 0,9 mm3 keverék­ben 1/5 mm3 vér lesz. E vérmennyiségben található sejt­számnak ötszöröse adja az 1 mm3-ben lévő sejtszámot. Az eosinophilek absolut számának megállapítása céljából lehetőleg legalább 50 sejtet számolunk le. Ha egy Bürker-kamrában nem találunk 50 eosinophil sejtet, úgy több kamrában végezzük el a számolást. A neutro­­philek és lymphocyták szám­ának megállapítására rend­szerint elegendő kisebb terület leszámolása is.* Az eosinophilek normális száma igen széles határok között változik. Whitby és Britton (32) 150—400-ra teszi a normális eosinophil számot mm 3-ként. Finn Rúd kiterjedt és alapos vizsgála­taiban 130—140 átlagos értéket kap. Kísérle­teinkben eleinte arra törekedtünk, hogy lehetőleg magas eosinophil-számmal bíró betegeknél végez­zük el a vizsgálatokat, hogy így a pontosságot nö­veljük. Módszerünk javulásával azonban ez a szempont már nem szerepelt, mert alacsony eosinophil-számoknál is kellő pontosságot értünk . Az eosinophileknek kamramódszerrel való meg­határozásának mathematikai kiértékelését Csizmás Lajos dr. végezte. Erről, a kamrában való sejtszámolás álta­lános mathematikai kiértékelésével kapcsolatban, külön közleményben fog beszámolni. I. Methylenkék 0.3 g Aquá dest. 100.0 g Alkohol 96% 100.0 g II. Eosin (vízben oldódó) 0.20 g Saponin 0.4 g Natrium oxalicum 0.24 g Aqua dest. 400.0 g 1119

Next