Orvosi Hetilap, 1951. október (92. évfolyam, 40-43. szám)

1951-10-07 / 40. szám - Hedri Endre - Szemző György - Zsebők Zoltán: A vagotomia késői eredményeiről

ORVOSI HETILAP 1951. 40. betegeknek sorsa, akik a belorvosi kezelés fel­adása miatt csak jóvá nem tehető csonkítással élhetnek tovább. Le kell mondaniok a gyomor kétharmad részéről, vagy a bolygóideg perifériás darabjáról. Akár az egyiket távolítjuk el, akár a másikat bénítjuk végérvényesen, nincs többé út visszafelé és a kiesések nagysága a szervezet spontán vagy gyógyszeresen létrehozott kom­penzáló készségétől függ. Legcélszerűbb lenne kiindulópontul venni azon esetek eredményeit, amelyeket 1948-ban ismertettünk és ugyanezeket a betegeket felül­vizsgálva, összehasonlíta­ni akkori és mostani állapotukat. Sajnos, ezt sem tehetjük és pedig egyszerűen azért nem, mert ugyanaz a 45 beteg, akinek adatait annak idején feldolgoztuk, nem mind volt elérhető. Felhívásunkra nagy részük jelentkezett ugyan, de a mai előadásunkban ismertetett eseteink eredményeinek összehason­lítása az 1948-as esetek eredményeivel mégsem egészen tökéletes. Mégis tanulságosnak tartjuk az 1948-ban közölt 45 eset műtéti eredményei­nek adatait emlékezetünkbe visszaidézni. Az akkori 45 eset a következőképpen osz­lott meg: ulcus ventriculi 15 ulcus duodeni 23 ulcus jejuni resectio után 2 ulcus jejuni G. E. A. után 3 ulcus duodeni et ventriculi 2 45 A közvetlen (7 hónapos) eredmények szerint: kitűnőnek volt elbírálható 23 jónak 1»7 kielégítőnek „ ‡­9 gyengének „„ • 5 rossznak „ »»1 Ha összehasonlítjuk ezt a Filator ugyan­ennyi idő (kb. 6—10 hónap) múltán észlelt eredményeivel,­­sok hasonlatosságot észlelhe­tünk a mi közvetlen eredményeinkkel. (1. és Vil­. táblázat.) Utánvizsgálataink során a késői eredmé­nyek elbírálásában nem számított az, hogy a betegnek műtét után közvetlenül volt-e panasza, vagy nem, hanem egyrészt azt tartottuk fon­tosnak, hogy az utánvizsgálat időpontjában hogy érezte magát és akkor milyen állapotban talál­tuk, másrészt azt, hogy a műtéttől az utánvizs­gálat napjáig eltelt IV2—2'h évet hogyan töl­tötte, volt-e közben fekélyrecidivája, szükség volt-e közben újabb műtéti beavatkozásra? Az eredmények osztályozásakor elsősorban a bete­gek bemondását vettük tekintetbe és rájuk bíz­tuk azt, hogy miképpen osztályozzák a műtét eredményét. A betegek bemondása alapján négyféle osztályzatot különböztettünk meg: ki­tűnőt, jót, elégségest és elégtelent. Egyes be­tegek kitűnővel osztályozták a műtétet, annak ellenére, hogy objektív elváltozásaik voltak, amelyekről nem volt tudomásuk, vagy annak ellenére, hogy voltak panaszaik, de ezeket le­kicsinyelték. Mi azonban objektív mértékkel mérve a műtéti eredményt, ezeket az eseteket nem tekinthetjük kitűnőeknek. Három halálesetünk volt, melyek közvetlen össze­függésbe hozhatók a vagotomiával. Az egyiket már 1948-ban ismertettük; a betegnek ulcus jejunija volt, amely a vagotomia után 24 órával átfúródott; a halál­ok peritonitis volt. Egy másik, ugyancsak ulcás jejumi­­esetben, a vagotomia után a jejunalis fekély a vastag­bélbe perforált és gyomorjejunumco­onsipoly képződött. A beteg súlyos állapota miatt a resectiot nem lehetett elvégezni. Harmadik betegünk paralyticus ileust kapott. Egy negyedik betegünk halála, amely­ két évvel a vagotomia után következett be, talán közvetett kap­csolatba hozható a műtéttel. Ez a beteg feljegyzésünk tanúsága szerint ugyanis közvetlenül a műtét utáni idő­ben jól érezte magát. Hosszú ideig nem hallottunk róla semmit; most tudtuk meg, hogy az illető 1949 végén súlyos enteritissel, 40 és fél kg-ra lefogyva került az egyik közkórház belosztályára, ahol 1950 január 23-án meghalt. A bencseletből a szív és a parenchymás szer­vek nagyfokú sorvadását emeljük ki. Még két betegünk halt meg. E halálesetek egyike sem írható azonban a vagotomia rovására. Ezek közül az egyiken, egy 45 éves nőbetegen, eredetileg resectiot akartunk végezni, de a beteg súlyos állapota csak a vagotomia elvégzését engedte meg. Ennek a betegnek az ultusa azonban nem gyógyult meg, miért is egy év múlva relaparatomiára került. A resectiot nem bírta ki, a műtét utáni collapsusból kihozni nem sikerült. A hatodik beteg, aki a műtét óta meghalt, háromnegyed évvel a műtét után encephalitisben pusztult el. Ez a haláleset már semmikép sem hozható vonatkozásba a vagotomiával, sőt itt a műtéti eredmény kitűnőnek mondható. 50 éves nőbetegről volt szó, akinek a kis­­görbületen közvetlenül a cardia alatt ülő fekélyét álla­pította meg a röntgen és ezt a fekélyt a műtét alkal­mával megtaláltuk. Vagus-resectiót végeztünk, amely után a beteg az encephalitis kezdetéig­ panaszmentes volt. A sectio a fekélyt teljesen gyógyultnak találta. A vagotomia után közvetlen, valamint másfél-két évvel végzett felülvizsgálatok során kapott eredményeket táblázataink tüntetik fel. Saját eseteink táblázatai mellett ismertetjük Filatov táblázatát is, melyek az ő közvetlen és 1—IV2 éves eredményeit tüntetik fel. Hogy saját eseteink értékelése során a lehető legnagyobb objektivitással járhassunk el, külön táblázatban kétféle módon csoportosítot­tuk eseteinket. Az első csoportosításban 50 beteg szerepel, akik közül­ 44 volt életben a felülvizsgálat során. A második csoportosítás­ban a kitűnő és jó esetek közül a kétes rovatba helyeztük azokat, akik szubjektív állapotuk alapján a műtéti erdményt ugyan kitűnővel, illetve jóval osztályozták, kiknek azonban olyan objektív elváltozásaik voltak, hogy ezt az osz­tályzatot nem fogadhattuk el. (IX. táblázat.) A betegek bemondása alapján kitűnőnek és jónak osztályozott eseteinket elemezve azt talál­tuk, hogy közülök hatnak objektíve kimutatható elváltozásaik voltak, még­pedig fekélyfészek a duodenumban egy esetben, kisgörbületi gyomor­fekélyfészekre gyanú egy esetben, szemcsés gyo­mornyálkahártya két esetben (ezeknek a bete­geknek hasmenéseik voltak) és két esetben volt a kiszívott gyomortartalom sanguinolens, egy esetben 24 órás residuum volt kimutatható a 90* 1283

Next