Orvosi Hetilap, 1952. február (93. évfolyam, 5-8. szám)

1952-02-03 / 5. szám - Bagdaszarov, A. A.: A transzfúziós szolgálat és a hematológia 25 éve

10. ORVOSI HETILAP 1952. 5. V. V. Szurugin orosz tudóst illeti (1865), aki előre elkészített vér alkalmazását ajánlotta a betegeknek sürgős esetekben és a háborús sérül­teknek adandó transzfúzió céljaira. A szovjet tudósok sikeresen megoldották ezt a kérdést, kidolgozva azokat a modern eljá­rásokat, melyek segítségével a vért telj­esértékű­ fiziológiás állapotban el lehetett tartani, kezdet­ben két hétig (1930), később pedig 30—40 napig, s még ma is folytatják ezeknek az eljá­rásoknak a tökéletesítését. Azoknak a lelkes ku­tatóknak a sorában, akik rengeteg energiát, tu­dást és iniciatívát fektettek a vérkonzerválás kérdésének előrevitelébe, kell megemlítenünk D. N. Belenykij, L. R. Perelman, Sz. D. Bala­­chovszkij, H. H. Vladosz, Sz. E. Szeverina, M. A. Aruljunján, P. L. Szelcovszkij, F. R. Vino­­grád-Finkel, P. Sz. Vasziljev, F. G. Ginzburg, A. N. Filatov, P. Sz. Maximov és sok más tudós nevét. A Szovjetunióban a vérkonzerválás problé­máinak megoldása szigorúan tudományos alapo­kon jött létre. Minden e téren elért siker az eritrociták fiziológiája és anyagcserefunkciói, a vér biológiai-, fizikai- és kolloid-kémiája terén szerzett ismereteink fejlődésének eredménye. Eb­ben a vonatkozásban kell megemlítenünk Sz. E. Szeverin és P. Sz. Vasziljev munkáit, akik le­rakták a vérkonzerválás elméleti alapjait. Megelőzik a külföldi országokat a vér hu­zamos eltartására alkalmazható hatásos konzer­válószerek és antiszeptikumok kutatásával kap­csolatos eredményeink is. Nagy aktuális jelentő­ségűek mind a Központi Intézet klinikáin, mind a perifériás állomásokon folytatott vizsgálatok, melyek megállapították a konzerv-vér transz­fúziójának teljesértékű terápiás hatását (Al. P. Koncsalovszkij, Sz. I. Szpaszokukockij, H. H. Vladosz, M. Sz. Dub­in, F. R. Vinográd-Finkel,­­ E. L. Berezov, A. M. Predtyecsenszkij, G. Sz. Ivadinyenko, D. N. Belenykij és mások). E vizs­gálatok eredményeként a konzerv-vér átömlesz­­tését teljesértékű hemoterápiás eljárásként ismer­ték el. A legújabb eredmények közül meg kell említenünk a glukozó-szacharozocit­rátos oldat (»COLIPE No. 8.«) összeállítását, mely lehe­tővé teszi a konzervált eritrocita-massza 30 na­pos hemolízismentes eltartását; a massza más városokba is elszállítható. A vérkonzerválás hatásos módszereinek ki­dolgozása mellett komoly munka folyt a vér le­vételét, transzfúzióját, eltartását és szállítását szolgáló berendezések szerkesztésében is. Egy­szerű kezelése és hordozhatósága miatt a P­L. Szelcovszkij által szerkesztett »CIPK No. 1.« ampulla került a legszélesebb körű alkalmazásra. Ezt az ampullát mostanában D. M. Grozdovij tökéletesítette, megjavítva a légmentesítést a tubusok összeforrasztása útján (»COLIPE No 2.« ampulla.) Az Intézet első feladatainak egyike a dono­rok megszervezése volt. A perifériás hálózat ki­­terjesztése során a donorokkal kapcsolatos mun­kát a transzfúziós intézetekbe, állomásokra és rendelőkbe összpontosították, melyek hozzáfog­tak a véradók számának kiegészítéséhez. A vérátömlesztésnek a gyógyászati gyakor­latban való sikeres és széleskörű alkalmazását a szovjet tudósoknak a hemotranszfúzió hatás­­mechanizmusára vonatkozó termékeny vizsgá­latai segítették elő. A vérátömlesztés fiziológiai hatékonyságának alapvető kérdéseire a szovjet tudósok és elsősorban A. A. Bogomolec akadé­mikus és iskolája által végzett sokoldalú és gon­dos kutatások adtak magyarázatot. Mála már kétségbevonhatatlanul bizonyított tény a transzfundált vér pótló hatása. N. A. Fjodorov és munkatársai vizsgálatai világosan mutatják, hogy a plazmafehérjéket a recipiens szervezete ugyanolyan jól asszimilálja és adap­tálja, mint a plasztikai anyagot. A klinikumban jól ismertek a vér antitoxikus és antibakteriális sajátságai. Ez különösen az immunvér átömlesztésére vonatkozik, aminek te­kintélyes szerepe van a fertőző betegségek gyó­gyításában (N. N. Burdenko, V. V. Akkerman, Sz. P. Zajeva, K. M. Dvolajckaja-Bariseva, B. N. Rubinstein). Ami a vérátömlesztés serkentő hatását illeti, mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy ezt a hatást a szervezet egészének feltételei mellett nem szabad a pótló hatástól különálló jelenség­nek tekinteni. A pótló és a stimuláló hatás a magasabb idegtevékenység szabályozó működése következtében a legszorosabb módon kapcsolódik egymáshoz, az egyik a másiktól függ és semi­­lyen körülmények között sem választhatók kü­lön. A szervezet valamennyi fiziológiás anyag­csere funkciójának kétségbevonhatatlan serken­tését a kísérleti és klinikai vizsgálatok egész sora bizonyítja (N. A. Fjodorov, /. P. Petrov, A. M. Namjatiseva, I. /. Zareckij, I. /. Jurop­­szkaja, L. G. Bogomolova és mások). Milyen belső mechanizmus szerint jön azon­ban létre a vérátömlesztés serkentő hatása? Mindenki előtt ismeretes A. A. Bogomolec hipotézise a kolloidokláziás sokkról. Jól ismert azoknak a vizsgálatoknak a sora is, melyek két­séget kizáróan bizonyítják, hogy a recipiens fe­hérje egyensúlyában a vérátömlesztés után na­gyon lényeges eltolódások következnek be. El kell ismernünk, hogy A. A. Bogomolec hipotézisének a maga idejében tekintélyes sze­repe volt a vérátömlesztésről szóló tan fejlődé­sében és számos kutatásnak szolgált ösztönzé­sül. Azonban ennek a hipotézisnek, mely a kolloidokláziát tekinti a recipiens hemotransz­fúzió hatására bekövetkező bonyolult biológiai reakcióinak elsőleges okául, természetesen to­vábbi alkotó fejlődésen kell keresztülmennie és felülvizsgálatra szorul a központi idegrendszer vezető szerepéről szóló pavlovi tanok megvilá­gításában. E hipotézisnek vannak olyan oldalai, melyeket jelen pillanatban már más, új szem­pontból kell tekinteni. Nehéz elképzelni, hogy a vérátömlesztés okozta hatás mechanizmusának alapját képező főfolyamat a donor és a recipiens vérfehérjéinek találkozása és közvetlen kölcsön­ 143

Next