Orvosi Hetilap, 1952. február (93. évfolyam, 5-8. szám)
1952-02-03 / 5. szám - Bagdaszarov, A. A.: A transzfúziós szolgálat és a hematológia 25 éve
10. ORVOSI HETILAP 1952. 5. V. V. Szurugin orosz tudóst illeti (1865), aki előre elkészített vér alkalmazását ajánlotta a betegeknek sürgős esetekben és a háborús sérülteknek adandó transzfúzió céljaira. A szovjet tudósok sikeresen megoldották ezt a kérdést, kidolgozva azokat a modern eljárásokat, melyek segítségével a vért teljesértékű fiziológiás állapotban el lehetett tartani, kezdetben két hétig (1930), később pedig 30—40 napig, s még ma is folytatják ezeknek az eljárásoknak a tökéletesítését. Azoknak a lelkes kutatóknak a sorában, akik rengeteg energiát, tudást és iniciatívát fektettek a vérkonzerválás kérdésének előrevitelébe, kell megemlítenünk D. N. Belenykij, L. R. Perelman, Sz. D. Balachovszkij, H. H. Vladosz, Sz. E. Szeverina, M. A. Aruljunján, P. L. Szelcovszkij, F. R. Vinográd-Finkel, P. Sz. Vasziljev, F. G. Ginzburg, A. N. Filatov, P. Sz. Maximov és sok más tudós nevét. A Szovjetunióban a vérkonzerválás problémáinak megoldása szigorúan tudományos alapokon jött létre. Minden e téren elért siker az eritrociták fiziológiája és anyagcserefunkciói, a vér biológiai-, fizikai- és kolloid-kémiája terén szerzett ismereteink fejlődésének eredménye. Ebben a vonatkozásban kell megemlítenünk Sz. E. Szeverin és P. Sz. Vasziljev munkáit, akik lerakták a vérkonzerválás elméleti alapjait. Megelőzik a külföldi országokat a vér huzamos eltartására alkalmazható hatásos konzerválószerek és antiszeptikumok kutatásával kapcsolatos eredményeink is. Nagy aktuális jelentőségűek mind a Központi Intézet klinikáin, mind a perifériás állomásokon folytatott vizsgálatok, melyek megállapították a konzerv-vér transzfúziójának teljesértékű terápiás hatását (Al. P. Koncsalovszkij, Sz. I. Szpaszokukockij, H. H. Vladosz, M. Sz. Dubin, F. R. Vinográd-Finkel, E. L. Berezov, A. M. Predtyecsenszkij, G. Sz. Ivadinyenko, D. N. Belenykij és mások). E vizsgálatok eredményeként a konzerv-vér átömlesztését teljesértékű hemoterápiás eljárásként ismerték el. A legújabb eredmények közül meg kell említenünk a glukozó-szacharozocitrátos oldat (»COLIPE No. 8.«) összeállítását, mely lehetővé teszi a konzervált eritrocita-massza 30 napos hemolízismentes eltartását; a massza más városokba is elszállítható. A vérkonzerválás hatásos módszereinek kidolgozása mellett komoly munka folyt a vér levételét, transzfúzióját, eltartását és szállítását szolgáló berendezések szerkesztésében is. Egyszerű kezelése és hordozhatósága miatt a PL. Szelcovszkij által szerkesztett »CIPK No. 1.« ampulla került a legszélesebb körű alkalmazásra. Ezt az ampullát mostanában D. M. Grozdovij tökéletesítette, megjavítva a légmentesítést a tubusok összeforrasztása útján (»COLIPE No 2.« ampulla.) Az Intézet első feladatainak egyike a donorok megszervezése volt. A perifériás hálózat kiterjesztése során a donorokkal kapcsolatos munkát a transzfúziós intézetekbe, állomásokra és rendelőkbe összpontosították, melyek hozzáfogtak a véradók számának kiegészítéséhez. A vérátömlesztésnek a gyógyászati gyakorlatban való sikeres és széleskörű alkalmazását a szovjet tudósoknak a hemotranszfúzió hatásmechanizmusára vonatkozó termékeny vizsgálatai segítették elő. A vérátömlesztés fiziológiai hatékonyságának alapvető kérdéseire a szovjet tudósok és elsősorban A. A. Bogomolec akadémikus és iskolája által végzett sokoldalú és gondos kutatások adtak magyarázatot. Mála már kétségbevonhatatlanul bizonyított tény a transzfundált vér pótló hatása. N. A. Fjodorov és munkatársai vizsgálatai világosan mutatják, hogy a plazmafehérjéket a recipiens szervezete ugyanolyan jól asszimilálja és adaptálja, mint a plasztikai anyagot. A klinikumban jól ismertek a vér antitoxikus és antibakteriális sajátságai. Ez különösen az immunvér átömlesztésére vonatkozik, aminek tekintélyes szerepe van a fertőző betegségek gyógyításában (N. N. Burdenko, V. V. Akkerman, Sz. P. Zajeva, K. M. Dvolajckaja-Bariseva, B. N. Rubinstein). Ami a vérátömlesztés serkentő hatását illeti, mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy ezt a hatást a szervezet egészének feltételei mellett nem szabad a pótló hatástól különálló jelenségnek tekinteni. A pótló és a stimuláló hatás a magasabb idegtevékenység szabályozó működése következtében a legszorosabb módon kapcsolódik egymáshoz, az egyik a másiktól függ és semilyen körülmények között sem választhatók külön. A szervezet valamennyi fiziológiás anyagcsere funkciójának kétségbevonhatatlan serkentését a kísérleti és klinikai vizsgálatok egész sora bizonyítja (N. A. Fjodorov, /. P. Petrov, A. M. Namjatiseva, I. /. Zareckij, I. /. Juropszkaja, L. G. Bogomolova és mások). Milyen belső mechanizmus szerint jön azonban létre a vérátömlesztés serkentő hatása? Mindenki előtt ismeretes A. A. Bogomolec hipotézise a kolloidokláziás sokkról. Jól ismert azoknak a vizsgálatoknak a sora is, melyek kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a recipiens fehérje egyensúlyában a vérátömlesztés után nagyon lényeges eltolódások következnek be. El kell ismernünk, hogy A. A. Bogomolec hipotézisének a maga idejében tekintélyes szerepe volt a vérátömlesztésről szóló tan fejlődésében és számos kutatásnak szolgált ösztönzésül. Azonban ennek a hipotézisnek, mely a kolloidokláziát tekinti a recipiens hemotranszfúzió hatására bekövetkező bonyolult biológiai reakcióinak elsőleges okául, természetesen további alkotó fejlődésen kell keresztülmennie és felülvizsgálatra szorul a központi idegrendszer vezető szerepéről szóló pavlovi tanok megvilágításában. E hipotézisnek vannak olyan oldalai, melyeket jelen pillanatban már más, új szempontból kell tekinteni. Nehéz elképzelni, hogy a vérátömlesztés okozta hatás mechanizmusának alapját képező főfolyamat a donor és a recipiens vérfehérjéinek találkozása és közvetlen kölcsön 143