Orvosi Hetilap, 1952. augusztus (93. évfolyam, 31-35. szám)

1952-08-03 / 31. szám - Soós Imre: A discopathia liquorsyndromája

ORVOSI HETILAP 1952. 31 egynél discusprolapsus körüli granulatiós szövetet talált, tíz esetben viszont semmi olyan eltérést, amely a sejtszámszaporulatot magyarázhatta volna, ellen­­ben a betegség fennállásának ideje és a fehérjeszapo­­rulat mértéke között egyenes arányt látott: a régebei esetek nagyobb mértékben mutattak fehérjeszint emelkedés. Boeing vizsgálatai szerint magasabb fehérjetartalom hosszabb lefolyású, intermittáló vagy remittáló képekre jellemző. Szerinte a klinikai kép súlyossága, a discusprolapsus magassági localisa­­tiója, valamint a liquorkép között összefüggés nincs. A liquorsyndroma kialakulásának pathom­echanis­­musára többféle feltevést ismerünk, amelyek egyrészt mechanikus (compressiós-transsudatiós), másrészt gyulladásos (exsudatiós) csoportba sorolhatók. A mechanikus feltevés védelmezői (Claudius, Spurning, Haberm­ann, Scheid) szerint a discusprolap­sus következtében létrejött ideggyökduzzadás és con­gestio az ideg vénás ellátásának compressióját ered­ményezi, amely aztán a fellazult érfalon keresztül fehérjetranssudactióhoz vezet a liquorur felé. Sántha, Haberland és mások vizsgálatai viszont kétségte­lenné tették, hogy a discusprolapsus jelenléte nem csupán az extraduralis gyökérvénák varicosus kitá­gulását és a comprimált gyökér pedemás duzzadá­sát, hanem extraduralis gyökérkörüli összenövéseket, helyi arachnoideális adhaesiókat és reactiv inter­stitialis neuritist hozhat létre, mint secunder jelensé­geket. Bannwarth már valódi rheumás (allergiás­­hyperergiás) gyulladásról beszél a discusprolapsus körüli szövetekben, beleértve a comprimált gyökör, ill. gangliont is. Thiébaut szerint a liquorvizsgálat a jelenlegi methodusok alapján a pathogenesis fel­derítéséhez nem hoz közelebb, mivel nem tudunk transsudativ (pangásos) és exsudativ (serosus gyul­ladásos) folyamatokat csupán a liquorkép alapján tisztán eldifferentiálni. Végeredményben tehát az előbbi rövid felsoro­lásból meggyőződhetünk arról, hogy az eddigi vizs­gálatok alapján a discopathiánál észlelhető esetleges kóros liquorlelet nem sokkal hoz közelebb a beteg­ség diagnosticájához, ill patológiai megismeréséhez. A borúlátóbbak egyenesen feleslegesnek tartják a liquorvizsgálat megejtését és csak atypusos, ill. két­oldali tünetek esetén javasolják egyéb betegségek (caudatumorok, vertebralis metastasisok, gyulladásos folyamatok) kizárása céljából. Tekintettel a kérdés tisztázatlan voltán, klini­kánk legutóbbi négy esztendejében vizsgált és java részben az idegsebészeti intézetben operált disco­­pathia anyagát feldolgoztuk a liquorsyndroma analy­­sálása céljából. Az a beteganyag, ahol liquorvizsgá­lat történt, 200 esetet tesz ki, természetesen szigorúan kizárva azokat a képeket, ahol egyéb liquorelválto­­zásokat okozó , organikus idegrendszeri betegség is állt fenn (pl. sclerosis multiplex, lues cerebrospi­nalis). Angyal prof. javaslatára a 200 esetből -12-nél végeztünk ú. n. kettős liquorvizsgá­la­tot, vagyis össze­hasonlító liquorvételt az L/3—L/4 és 1­/5—L/T kö­zötti spatiumból, néhány esetben pe­­dig összehason­lító liquorvételt cisternális és lumbalpun­ctio útján. Az összehasonlító liquorvizsgálatok értékes adato­kat nyújtottak a liquorsyndroma pathomechanismu­­sának megértéséhez, amint ezt a továbbiakban majd látni fogjuk. Egyébként a liquorvételek túlnyomó többsége az L/3—L/4 spatiumban történt. A liquor összfehérje meghatározásokat serológiai laborató­riumunk szokásos eljárásával diaph­anometriásan végeztük. Az eseteket a liquor összfehérjetartalma szerint három csoportra osztottam: 1. norm. liquor 0—40 mg% összfehérjével, 2. enyhén emelkedett összfehérje (41—100 mg%), 3. erősen emelkedett összfehérje (101 mg%-nál magasabb, esetleg From­-syndroma). Valamennyi csoportnál meghatároztuk számsze­rűen és százalékszerűen a megfejelő csoportba tar­tozó discopathiások eloszlását a következő irányelvek szerint: 1. a beteg kora, 2. a betegség fennállásának ideje a legkorábbi tünetektől számítva években, 3. a betegség típusa: a) recidiv, b) chronicus, c) acut, vagyis 6 hónapnál korábbi fennállású, 4. a betegség súlyossági foka a klinikai tünetek alapján (gerincoszlopi deformitás, izomatrophia, pa­resis, érzészavarok, reflexzavarok, esetleg ürítési za­varok, ill. cauda-syndroma), 6 súlyossági fokot kü­lönböztetve meg, 5. recidiv discopathia esetén az utolsó recidiva ideje hónapokban, 6. Rtg positivitás, rheumás anamnesis, ürítési za­varok megoszlása, 7. műtéti megoszlás. A műtétre került esetekből: 7a. a discusprolapsus typusa (Luschka-féle pose­­dudor, pulsiós, incarcerált kicsi és nagy, atypusos, ill. hiányzó prolapsus), 7b. localisatio (centralis, lateralis, kettős b­unk-­­segmentalis, kettős heterosegmentalis, ill. nem locali­­sálható), 7c. műtéti melléklelet (megvastagodott lig. fla­vum, tágult epiduralis venaplexus, ill. mindkettő). Az egyes liquorcsoportokon belül kapott számszerű adatokat összehasonlítottuk az összesetre vonatkozó számszerű és százalékos megoszlással. A 42 kettős liquorú egyénnél mindig a magasabb értéket vettük. A továbbiakban a kettős­­ liquorok összehasonlítása történt, kiemelve azt a 16 esetet, ahol a liquorvétel­­nek nem csupán a helyét, hanem sorrendjét is szá­mításba vettük. Végül külön csoportosítottuk a cauda­­syndromával járó discusprolapsusok liquorsyndro­­máját és azokat a szórvány eseteket, ahol egyazon egyénnél többszörös liquorvizsgálat történt különféle időközökben. A 200 áttanulmányozott esetből műtétre 112 (56%) került. Említésre méltó, hogy műtéti anya­gunkban csupán 6-nál nem találtak discusprolapsust, vagyis az esetek 5%-ában. Azokat a betegeket, akik­nél műtét nem történt, conservativ kezelésre utasítot­tuk, de minden körülmények között óvakodtunk attól, hogy nem typusos anamnesissel, és nem a jellegzetes syndromával jelentkező betegek a jelenlegi statisztikai értékelésbe bekerüljenek. A különféle szempontból összeállított százalékos adatokat célszerűen táblázatosan ábrázoljuk. Az 1.

Next