Orvosi Hetilap, 1953. március (94. évfolyam, 9-13. szám)
1953-03-01 / 9. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kováts Ferenc - Eidus László - Lányi Miklós: A tüdőgümőkór isoniktinsavhydrazid kezelésének klinikai laboratóriumi problémái
ORVOSI HETILAP 1953. 9. vizes öblítés után enyhén bázikus alkoholos mehlénkékkel kezeljük a preparátumot. Lemosás és színelenítés 1% nátriumhidroszulfittal. Újból gyorsan lemossuk és igen rövid időre festjük. Metanil-sárga »Geigy«ecsinoldatkeverékkel, majd mosás nélkül szűrőpapírral borítjuk a lemezeket. Ez a festési eljárás a Zieh! szerint sav- és alkoholállóan vörösre festődő mikobaktériumok mellett kimutatja a nem sav-alkohol rezisztens alakokat is, melyek metilénkék oldattal kékre festődnek. Az egyéb baktériumok, valamint a mikobaktérium-jellegüket vesztett Koch bacilusok sárgára festődnek. Mind az egyik, mind a másik festési módszerrel 21 napos, de méginkább 30 napos inkubáció után az INH gátló töménységének 10-szeresét tartalmazó csövekben is jelentős kordképződés volt kimutatható, ami arra utal, hogy az aránylag magas töménység ellenére a baktériumok nem vesztették el savalkohol rezisztenciájukat és szaporodási képességüket. Ezt követően INH 1%-os és 1%v-os oldatába gümőbacilusokat kevertünk. A szuszpenzióból naponta 1 — 1 cseppet kivettünk és mindkét festési módszerrel megfestettük. Azt láttuk, hogy 10 napon belül a baktériumokon még az 1%-os INH töménység sem okoz semminemű festődési eltérést. Jól értékelhető eltérést csak 20 nap után észleltünk, amikor a bacilusok kordjai láthatóan szétesőben voltak és igen nagy számban jelentek meg a sav, és alkoholállóságukat elvesztett kék, illetve sárgafestődésű alakok. Mindkét fajta szuszpenzióból 10 napon belül naponta, többszöri gondos mosás után, átoltást végeztünk Sula táptalajra. Három hét alatt ezekben a subkultúrákban nem volt növekedés. Ezek a bacillusok tehát in vitro szaporodási**képességüket — legalább is részben — elvesztették. Állatoltásos kontrollt nem végeztünk, az irodalmi adatok azonban streptomycinnel kapcsolatban sokszor rámutattak arra (4, 20), hogy a festődési zavar és a kémcsőben való szaporodási képtelenség egyáltalán nem jelenti a pathogenitás elvesztését. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban arra is rámutattak a német irodalomban Weichsel és Dimmling (24) — amit magunk is igen sokszor tapasztaltunk —, hogy az ilyen bacilusok, ha makrokolónia képzésére már nem is, de mikrokolónia képzésére még mindig képesek. Itt kapcsolódik talán a kérdésbe a tenyésztéses dúsítási eljárás, amelynek segítségével olyankor is kapunk eredményt, ahol a hathetes, makrokolóniás tenyésztés — éppen az antituberkulózus kezelés miatt — negatívan végződött. (6, 9, 9.) Mint említettük, az INH hatásvizsgálatánál a 21. napon történt makroszkópos leolvasás negatív eredménye mögött a cső üledékében mikroszkópos szaporodás jeleit lehetett felfedezni. Nem volt tehát meglepő az, hogy további 3—4 hét után azokban a csövekben, melyek az INH gátláshoz elégséges mennyiségének többszörösét tartalmazták, makrokolóniák fejlődtek. Ez volna az a jelenség, amit először Knox, Mclean, Robson úgy írt le, hogy a gümőbacilusoknak az INH-val szembeni érzékenysége az inkubáció idejével fordított arányban áll (15), amire később Füst is utalt. (10). Az ilyen körülmények között kifejlődött telepeket újabb INH tartalmú médiumokba oltva megállapíthatjuk, hogy a szerrel szemben érzékenységük csökkent,tehát rezisztensekké váltak. Emelkedő INH töménységet tartalmazó táptalajon sikerült kétszeri átoltással 14 hét alatt egy több mint 60-szorosan rezisztens törzset kialakítani. Ez a törzs többszöri, INH-t nem tartalmazó táptalajon való átoltás során sem vesztette el rezisztenciáját. (7) In vitro vizsgálataink alapján nem látjuk bizonyítva az INH erőteljes baktériumölő hatását, még a gyógyszer aránylagosan magas töménysége mellett sem. A gümőbacilusra kifejtett INH hatás jellege igen jelentős bakteriosztázis, amellyel szemben azonban gyors ütemben rezisztencia alakul ki. A gyógyszer in vivo hatékonyságára vonatkozólag utalunk Solymosi és Szűcs kartársakkal végzett állatkísérleteinkre. (16) E kísérletben 325 g átlagsúlyú tengeri malacokat 0,25 mg nedves súlyú H37Rv törzzsel fertőztük a halágyékhajlatban. A 20 napi várakozási idő után az állatok gyomorszondán át 20 mg/kg Rimifon, illetve Isonicid oldatot kaptak. Az adagolt INH mennyiség megfelelt Moeschlin és Demiral, valamint előző kísérletünkben használatos átszámítási mód szerint 10 mg/kg embergyógyászati adagnak. A kezelt állatokban a folyamat az erős fertőzés ellenére nem terjed túl a helyi nyirokcsomókon, azokban is csak regresszív elváltozásokat láttunk. Állatkísérleteinkben a magyar Isonicid és a külföldi Rimifon között semmiféle hatáskülönbséget nem láttunk. Előző kísérleteinkkel összevetve az INH-t mind a PAS-nál, mind a streptomycinnél hatásosabb antituberkulotikumnak véljük kísérletes tengerimalac tuberkulózisban. A felboncolt állatok szerveiből Sua-féle táptalajra leoltásokat is végeztünk. A kontrollállatokkal ellentétben az INH-t kapott állatok szerveivel (nyirokcsomó, máj, tüdő, lép) oltott csövek egy kivételével sterilek maradtak .Ez utóbbiba az INH kezelés 44. napján interkurrens ok miatt elhullott állat nyirokcsomóját oltották. Makrokolóniák itt sem fejlődtek, csupán a lecentrifugált üledékben találtunk jól fejlett kordokat. Toxikológiai vizsgálatok szerint a kísérleti állatok viszonylag nagy adagokat jól tűrnek. Egereknél az Lr150, vagyis a kísérleti állatok felének pusztulása egyszeri 200 milligramm/kg adagnál következett be. Eszerint az egerek toxikus adagja a szokásos napi terápiás dózisnak kb. 40-szerese. A patkányok ennél is jobban tűrik a gyógyszert. Tengeri malacok idült toxicitási vizsgálatait napi 20 milligramm/kg perorális adagokkal végeztük 10 héten át. Munkatársunk, Solymosi szövettani vizsgálatai alapján ez a kezelés a parenchimás szervekben semmiféle toxikus elváltozást nem okozott. Farmakológiai vizsgálatok szerint, melyeket Fekete Balázzsal végeztünk, az INH az atropinéhoz hasonló, de lényegesen gyengébb broncholitikus hatást fejt ki. Egyéb szerűen ilyen hatás nem látható: nyúl izolált bélkacsán az acetilkolin hatását nem gátolja, kutyák bélmezilítását, vérnyomását, kísérletileg fokozott nyálszekrécióját nem csökkenti, midriázist nem okoz. A gyógyszer vízben jól oldódik (kb. 2,5%-os arányban), felszívódása ennélfogva jó. Három tabletta (0,15 g) perorális beadását követően a vérszint 2—3 óra múlva 4—6 rrikrogramm/ccm-t ért el. Az átlagos vérszint ennél alacsonyabb. Folyamatos