Orvosi Hetilap, 1954. március (95. évfolyam, 10-13. szám)
1954-03-07 / 10. szám - ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM - Kajtor Ferenc dr.: Az idült fejfájás fájdalom-mechanizmusai
ORVOSI HETILAP 1954. 10. pedig ingerküszöbük lecsökkenése. Ez teszi lehetővé, hogy a pulzáció által folyamatosan szolgáltatott mechanikus ingerek a receptorokat fájdalom-impulzusok keltéséhez elegendő izgalomba hozzák. A vasosensoros excitabilitás emelkedésének okát többen lokális kémiai ágensnek tulajdonítják. Pickering (1939) »a fájdalom idegvégződések kémiai ágens okozta sensitisatiojáról« beszél. Marcussen és Wolff (1950) úgy vélik, hogy »lokálisan egy ágens szabadul fel, amely leszállítja a fájdalom-küszöböt«. Én az artériák falaiban abnormális vegetatív kisülésektől okozott kémiai miliőváltozásra (1949), majd lokális histamin felszabadulására (1951) gondoltam. De Foerster, Altenburger és Kroll (1929), valamint Orbeli (1946) fájdalomelméletének és saját megfigyeléseimnek (1952) alapján azt is lehetségesnek tartom, hogy a lokális vegetatív innervatiós egyensúly megbomlása a sensoros organisatio körülírt hiányosságához, s ezen keresztül a fájdalomküszöb csökkenéséhez vezethet. A fájdalmat fenntartó vascularis-vegetatív impulzusokat tehát egy idegcsoport termeli, amely valamilyen oknál fogva labilis egyensúlyi állapotúvá vált s ezért különféle megterhelésekre biológiailag indokolatlan és céltalan kóros izgalmi állapotba kerül a fejfájás idejének megfelelően; az integrativ reguláció alól időnként kiszabadulva dysrhytmiás kisüléseket végez (Rowbotham 1946, Kastor 1949). Az agy dysrhythmiás tevékenysége az igazi migrénnél már rutin elektrográfiával is kimutatható. Ha e sejtcsoport készsége a dysrhytmiás tevékenységre egyszer már kialakult, a fejfájásos rohamok ismétlődésével egyre nagyobb lesz, így a fejfájás-mechanizmus idők folyamán egyre könnyebben indul be. A vascularis fejfájáshoz vezető impulzusok, a novokainiblokáddal és műtétiekkel szerzett tapasztalatok szerint, a periarterialis idegfomatokban futnak extra- és intracranialisant és la központi idegrendszert különböző utakon érik el. Mivel la parasympathicus jellegű vascularis reakciók inkább lokalizáltak, míg a sympiathicusak inkább generalizáltak (White és Smithwick, 1941), továbbá mivel a fájdalom la vasodilatotiót kíséri, feltehető, hogy a parasympathicus rendszer (a 7., 9 és 10. agyidegek autonóm részlegei gaiiglionjaikkal együtt) felelős elsősorban a lokailizáilit arterialgiás fejfájásért (Williams, 1946, Taptas, 1948). A feji sympathicus szerepe tisztázatlan. Jacobsen (1952) migrénes roham alatt sympathicus hypofunctiot észlelte a fejfájás oldalán, míg interparoxysmalisan inkább hyperfunctiót. Az esetek jelentős részében a ganglion stellatum novokain anaesthesise gyorsan szünteti a heves vascularis hemikraniát. A carotis sinusnak és a nagy artériáknak (Fay, 1927), valamint a nyaki sympathicus ganglionoknak (Davis és Pollock 1932) elektromos ingerlése a feji artériák mentén fájdalmat vált ki; ugyanennek a területnek a denerválása, ill. a ganglionectomja bizonyos esetekben a fejfájás tartós szüneteltetéséhez vezethet. Kétségtelen, hogy a sympathicus képletekbe fájdalom vezetésére képes afferens rostok vannakbelefoglalva, amelyek nagy része 9. és 10.agyideg ganglionjaiba húzódik a felső nyaki ganglionon át. Rowbotham (1946) műtéti eljárását a migrén kezelésére arra a koncepciójára alapozza, hogy a migrén efferens szárát sympathicus kisülések képezik. Többek szerint (Harris 1936, Haynes 1948, Ricard és társai 1948) a fejfájás impulzusait sympathicus afferensek is közvetíthetik az agyba. Fájdalom-impulzusokat, vascularisokat is, az arckoponyáról, az elülső extracraniumból és insupratentorialis képletekből főleg az 5. és te mellett a 9. és 10 (Brodal 1947), valamint a 7. (Chorobski és Penfield 1932, Costen és társai 1951) agyidegek szállítanak; a fej hátsó feléről és az infratentorialis képletekből a 9. és 10. agyidegek, továbbá a felső nyaki (C1—3) érző gyökök. Az arterialgiás fejfájás kialakulhat csupán egyetlen artéria területében; az ilyen lokalizáltarterialgia leggyakoribb az a. temporalis superficialis, azután az a. occipitalis elágazódási területében. Az a. meningea media sokszor kapcsolódik az ia. temporalis arteriallgiájához, de önállóan is képezheti ,a vascularis fájdalom forrását vagy túlsúlyát. Ugyanez áll az a. frontalisra, supnaorbitralisra és ia meningea anteriorra, amelyek parotis interna ágak ugyan, de szoros phylogeneticai kapcsolatban állanak a darotis externa rendszerrel. Az in. maxillaris internia ágai is, ritkán bár, de igen súlyos vascularis arcfájdallmak kiinduló pontjai lehetnek. Elég gyakran megfigyelhető, hogy két vagy több arteria területe vonódik bele egyoldali vagy kétoldalt ugyanabba az arterialgás rohamba. Az egész féloldali carotis externa rendszer is szerepelhet fájdallomforrásként. Az is előfordul, főleg súlyos migrénes és migrénszerű rohamoknál, hogy fokozatosan az egész fejre ráterjed a kínzó, lüktető fájdalom. Ez többnyire már az agyalapi nagy artériák belépését jelenti a rohamba. A cerebralis artériák artenalgiája általábankétoldali, diffus heves fájdalmat okoz. Minden vascularis fejfájás lényegében közös fájdalom-mechanizmusra épül fel, mégis az arterialgiás fejfájásos roham lefolyása sokszor mutathat egyéni különbségeket. Ez abból adódik, hogy a rohamba különféle vegetatív rendellenességek is beleszövődhetnek és az arterialgiás fájdalom mellett más fejfájás-mechanizmusok is felléphetnek. A kísérő vegetatív izgalmi tünetek és a társuló egyéb fejfájásmechanizmusok számban, hevességben és minőségben oly módon szoktak kombinálódni, hogy lehetséges bizonyos fejfájástípusokat, »syndromákat«, elkülöníteni. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a típusok határai gyakran elmosódnak s vannak a típusos vascularis fejfájások is. A legegyszerűbb típus az egyoldali, egyetlen artériás ágra lokalizáltarterialgia, s ettől a tünetekben és panaszokban leggazdagabb migrénig különböző komplexitású formáklehetségesek. Az egyoldali temporális arterialgia halántéktájon, a homlok és falcsont felé húzódva okoz lüktető fájdalmat; az artéria rendszerint jól láthatóan kanyargós és tágult a fejfájás alatt. Nagyjából ezzel azonos területen hoz létre fájdalmat a meningea media arterialgiája is. A temporalis és a meningea media arteriallgiájáit legfeljebb az azonos oldali conjunctiva mérsékelt belöveltsége és kissé fokozott könnyezés (perifériás vaso- és secretomotoros izgalom) kíséri. De ia vaso- és secretomotoros izgalom lehet nagyobbfokú is úgy, hogy féloldali könnycsorgás, arcizzadás és kipirulás, orrlyuk-elzáródás, ill. rhinorrhoea jelentkezik, a conjunctiva vörös és oedemás. Ha ehhez még hozzájárul az arterialgiás mechanizmus kiterjedése, a supraorbitalis és frontális, esetleg maxillaris akte-