Orvosi Hetilap, 1955. szeptember (96. évfolyam, 36-39. szám)

1955-09-04 / 36. szám - TOVÁBBKÉPZÉS - Batizfalvy János: A kezdődő méhnyakrák felismerése és kezelése

ORVOSI HETILAP 1955. 36. »jód negatív«, vagyis halvány­rózsaszínű, illetőleg fehéresszürke marad, míg az ép hám a benne levő glykogentől mahagónibarnára színeződik. Ennek pedig az az oka, hogy a rákos szövet kb. 70-szer több cukrot fogyaszt, mint az ép hám, aminek kö­vetkeztében a ráksejtekben a glykogen megkeves­­bedik, ill. eltűnik. De jódnegatív területek traumás behatásra is keletkezhetnek, hogyha a glykogen­­tároló felső hámréteget eltávolítjuk. Hiányozhat a glykogen senilisen sorvadt hámban, cachexiás álla­potban is (Schiller). Ha tehát nincs kolposkóp, a jód­ próba segítségével, meg lehet állapítani a por­iton makroskóposan azokat a »gyanús« helyeket, amelyek további tüzetesebb vizsgálatot igényelnek. Schiller felfedezésével bevonult a rák-diagnoszti­kába a histochemia. Azóta többféle histochemiai, ill. biológiai vizsgálatot dolgoztak ki a rákos, ill. a rákra gyanús elváltozások elkülönítésére (Glatt­­haar, Limburg, Lajos és Páli, Váczy és Tarján), de­­ ezeknek inkább csak elméleti jelentőségük van. A rákdiagnosztika szempontjából nagy hala­dást jelentett az a felfedezés, amelyet 1928-ban Papanicolaou anatómus ismertetett, aki a men­­struatiós cyklus különböző időszakában található sejtféleségeket vizsgálva a hüvelyváladékban olyan sejteket talált, amelyekből a nemzőcsatorna maga­sabb szakaszában keletkezett rák jelenlétére lehe­tett következtetni. Ezeknek a vizsgálatoknak alap­ján, amelyeket Traut gynaekológussal együtt vég­zett, kidolgozta a róla elnevezett exfoliatív cytolo­­giai eljárást, amely ma a korai rákdiagnosztikában, a szűrővizsgálatoknál igen hasznos szolgálatokat tehet. Nem lehet célom jelen közleményemben az exfoliatív cytológia jelentőségét bővebben tár­gyalni, csak rá akarok mutatni arra a sajátságos jelenségre, hogy az 1928-ban először közleményben, majd 1943-ban nagy monographiában publikált el­járás nálunk a felszabadulás utáni években, kere­ken 20 év múlva kezdett csak meghonosodni (Váczy, Zelenka és Gábor). Ma már rutinvizsgálat­nak számít. Bár közel 10%-nyi hibaforrással dolgo­zik, jelentősége a szűrővizsgálatok terén felbecsül­hetetlen, különösen olyan cervixrákok esetén, ame­lyek ép portroham jelenlétében fejlődnek ép tükör­kép és normális kolposkópos lelet mellett. De bármilyen meggyőzőek is a kolposkópia és a cytológia módszereivel elérhető eredmények, a döntő bizonyítékot csakis a szövettani vizsgálat adhatja. Ezek után kérdés, mikor van szükség szö­vettani vizsgálatra, honnan vegyük a vizsgálati anyagot és milyen módszerrel? Erre csak akkor tudunk felelni, ha ismerjük azokat a tüneteket és kóros jelenségeket, amelyek mint praeblastomato­­sisok, vagyis rákot megelőző állapotok méhrák keletkezésére hívják fel a figyelmet, melyeknek talaján a praeinvasiv carcinomák keletkezhetnek. Általánosan elfogadott felfogás szerint a méhnyak­rák praeblastomatosisai: a chronicus carvicalis hu­rut, a cervicitis, a berepedt, lacerált méhszáj, a­­méhnyak ektrópiuma és a portio erosiója. Eszerint tehát a klinikai rákkutatás legelső feladata csak az lehet, hogy a tájékoztató rákszűrő vizsgálatokon »gyanúsnak« vélt nőket az »erosio ambulancia« rendelkezésére bocsássa, ahol a klinikai vizsgálat (tükörkép, kolposkópia, cytologia stb.) felhaszná­lásával véglegesen kiválogatják azokat a betege­ket, akiken a döntő jelentőségű szövettani vizsgá­lat elvégzése szükségesnek látszik. A vizsgálat célja tehát nem más, mint gyanús jelenségeket: a cervi­­tist, az erosiót és az eritropiumot részletes vizsgálat tárgyává tenni, kideríteni, nincsen-e ezek mögött kezdődő rák? Vajon indokolt-e ez a »túlzás«? Azt hiszem, igen. Mert, ha csupán az első rákra jel­lemző klinikai tünetek (menstruatiós zavarok, con­tact vérzés stb.) megjelenésekor végzünk vizsgála­tot, akkor a korai eseteknek csak kis részét tudjuk kifogni, hiszen ismeretes, hogy a tünet nélkül kez­dődő praeklinikus stádiumban levő rák a portro felszínén, vagy a nyakcsatorna belsejében csak akkor okoz panaszokat, amikor már nagyobb kiter­jedésűvé válik. Ezt statisztikai adatok igazolják. Így Held anyagában a praeinvasiv rákoknak csu­pán 40%-ában, saját anyagunknak 45%-ában lép­tek fel vérzéses panaszok, a többség tünetmentesen kezdődött, legfeljebb fluor mutatkozott, de ez a nőknél banális jelenség. A »praeklinikus« rák anamnesise tehát tünetszegény, fellépési ideje leg­többször az ivarérettség korára esik. A vizsgálatok­nak tehát csak akkor van értékük, ha szűrő jelle­gűek, vagyis minden 30—35 évnél idősebb nőre — válogatás nélkül —­ vonatkoznak, akkor is, ha sem­miféle panaszuk nincs. Ismeretesek ugyanis olyan tragikus­ esetek, melyeknek anamnesisében csak egészen rövid ideig tartó »gyanús« tünetek fordul­nak elő és máris inoperabilis állapotban kerülnek az orvos elé. Ha viszont a szabadszemmel felszí­nesnek vélt portrorákot nézzük, kiderülhet, hogy a rák korlátozott volta ellenére már mélyre terjedő fészkeket képezett és a szövetekben szétszóródott. A korai stádiumot tehát sem a klinikai tünetek, sem a helyi lelet alapján nem könnyű meghatá­rozni, ezért más utat kell választanunk. Abból kell kiindulnunk, hogy a­­ portrorák leggyakoribb helye a külső méhszáj tájéka, ezért figyelmünket erre a területre kell koncentrálnunk. Tudjuk, hogy a nyakcsatorna hengerhámja a külső méhszájon át­megy a portio el nem szarusodó, többrétegű lap­hámjába. R. Schröder vizsgálataiból tudjuk, hogy a cyklus functionalis állapotától függően, továbbá külső izgalmi jelenségek vagy gyulladásos behatá­sok folytán a többé-kevésbé alkalikus cervicalis nyálka nagyobb mennyiségben termelődik, leg­többször a szülések utáni repedések, ektrópiumok helyén, am­ikor a tartós macerálás révén felszínes fekélyképződést okozhat. Így indul meg az erosio­­képződés és az erosio-gyógyulás egymást felváltó folyamata, amelynek első nagy kutatója, R. Meyer klasszikus vizsgálatokkal mutatta ki az erosio-gyó­gyulás különböző stádiumait, az itt­ található epi­­dermisatiókat és az ő szövettani megállapításait vizsgálta nagyítójával Hinselmann. A kliniko­­pathológiai kutatásnak tehát elsősorban a portio erosióra kell a figyelmet koncentrálnia, amely vizs­gáló eszközeink számára könnyen hozzáférhető, vizsgálata nagyobb nehézség nélkül megismétel­hető. Erről a területről állapította meg Schröder, hogy »ezen a helyen, ahol állandó határvillongás van a hengerhám és a laphám között, ahol a lúgos

Next