Orvosi Hetilap, 1956. június (97. évfolyam, 23-26. szám)
1956-06-03 / 23. szám - ÖSSZEFOGLALÓ REFERÁTUM - Pesti Lajos: A nátha
ORVOSI HETILAP 1956. 23. I. Grippális nátha (a XVIII. század óta influenzás nátha), (grippe, illetve influenza). A betegség kóroktanát, a már elfogadott virológiai megállapításokat és az ezekhez csatlakozó legújabb kutatások eredményeinek ismertetését, valamint az epidemiológiai vonatkozásokat, amelyek meghaladják ezen referátum szakmai kereteit, a correferatum tárgyalja. Ezenkívül utalok más kitűnő összefoglaló ismertetésekre (8, 18). Az influenzás nátha kórbonctani-kórszövettani képében, a heveny »közönséges nátháétól« csak fokozatban különbözik. A betegség tünettana annyira »közhely«, hogy annak — csupán a teljesség kedvéért — vázolom főbb vonásait. Egy-két napi lappangás után a közönséges (»meghűléses«) náthától általában eltérően előbb az ún. klasszikus, néha mégis megtévesztő, általános tünetek mutatkoznak: magas láz, esetleg borzongás kíséretében súlyos betegségérzet, »letörtség«, tagfájdalmak, adynamia, heves, főképp homloktáji főfájás, gyakran légcsőtáji és mellkasi fájdalmak. Ezekhez társulhatnak keringési, gyomor-bél és idegrendszeri zavarok. Egy-két napon belül kifejlődnek a helyi tünetek, a kínzó felsőlégúthurutok, amelyek közül tárgykörünkbe az orr-orrgazatban jelentkezők tartoznak. Mivel ezek az ún. közönséges nátháéval többé-kevésbé egyezőek, a megfelelő fejezetben kerülnek említésre. A kórismézés többnyire — főleg járvány idején — nem nehéz, noha elvileg csakis az a »lázas felső légúthurut« minősül influenzának, amelynek orr-torokváladékából a vírus (»A«, »B«) kimutatható. A két típus lefolyása csakis az immunbiológiai állapot szerint eltérő (4). Mivel ez csupán erre felkészült laboratóriumban lehetséges, sporadikus esetekben az egymástól és a közönséges náthától való elkülönítő kórisme rendkívül nehéz, gyakran lehetetlen. A differentiáldiagnózist eldöntheti az, hogy a grippe legtöbbször magas süllyedés-értékkel, olykor leukopeniával (!), vagy monocytosissal, eosinopeniával, ill. aneosinophiliával, lépduzzanattal, esetleg relatív bradykardiával jár. Atípusos esetekben ki kell zárni a typhus abdominalis-t, miliaris és heveny beszűrődéses tbc-t, de gondolnunk kell primaer atípusos, valamint ascaris-pneumoniára, Q-lázra, ornithosisra és leptospirosisra. Az influenza szövődményeinek egy része belgyógyászati természetű. Rhinogen szövődményei — az influenzára jellemző kezdeti nagyfokú vérbőség leszámításával —a másodlagos bakteriális fertőzés révén a »közönséges nátháéval« azonosak, ezért azokról ott szólunk. Az influenzás (grippés) nátha kezelése terén még eléggé sivár a helyzet. Az egyetlen specifikum, a grippe-ellenes — lehetőleg polyvalens (»A«, »B«) — savó, csak járványidőben jön számításba. Ez áll a Szmorodincevtől ajánlott, penicillinnel és sulfamidokkal kombinált, porrá szárított, orrbafúvásra alkalmas savóra is, úgyszintén a szerzőtől aktív immunisatiónak minősített eljárásra (élő, gyengített grippe-vaccina bevitele az orrba) és a passzív immunisálásra (reconvalescens-save 7—10 naponkint a légutakba) (4). Elméletileg új perspektívát nyithat a nervisztikus elgondolású »liquor-szivattyúzás« [A. D. Szperanszkij (17)], amely a vérliquor-gát megváltoztatásával a toxicosist csökkenti. Noha csak empirikus, de nem tagadható a bakteriostatikus töménységben adott sulfamidok, valamint az ősrégi, megfelelő adagban (0,75—1,0 g prodie) rendelt chinin és salycilatok hatása sem. Csak természetes, hogy a lázas grippes betegnek ágyban a helye. A fokozott C-vitamin szükséglet miatt annak bármely alakban való pótlása fontos; a D2- és A-vitamint nyálkahártyavédelemre ajánlják (9). A helyi kezelés számos eljárását — jórészt másodlagos bakteriális eredetű, és ezért úgyszólván azonos klinikuma miatt —■ a »közönséges náthával« kapcsolatban ismertetem. A megelőzésre vonatkozóan a közkeletű, részben intézményes rendszabályok mellett megemlítem a főleg kollektívák helyiségeiben bevált ultraviolett besugárzást [Epstein (4)]. A szövődmények kezelésében, indokolt sebészi beavatkozásoktól eltekintve, a korszerű, titrált és józanul alkalmazott antibiotikus kezelés legértékesebb fegyverünk. II. Genuin (primaer) nátha. — Közönséges [»meghűléses« vagy »megfázásos« nátha; coryza acuta (rhinitis acuta); common cold]. Az ún. »közönséges« vagy »meghűléses« nátha kóroktana — elsődleges (»genuin«) jellege ellenére — nem tökéletesen tisztázott és nem egységes. Pathogenesisében 1. a vírusfertőzés nagy valószínűséggel, 2. a meghűléses-megfázásos tényező és az ezzel kapcsolatos 3. bakteriális tényező (pathogenizálódás) bizonyítottan, 4. endogen elemek pedig individuálisan szerepelnek, ad J. Kruse-nek. 1914. évi úttörő közlését követően 1930-ban, továbbá Docher, Shibley és Millsnek sikerült toroköblítő folyadék szűrlete útján a náthát csimpánzra átoltani. Ugyanezen kutatók, valamint Kneeland, Powell, Sparks és Clowes (ct. 9) a vírusközvetett bizonyításaként« annak tenyésztéséről számolnak be, míg a láthatatlan vírusnak az allantoiszsákba történő oltása, tenyésztése és átoltása Topping és Atlas, ill. Fox és Livingston (19) nevéhez fűződik. Ezek a nagy horderejű kísérleti tények sem felelnek meg tökéletesen a kórokozó specificitását bizonyító Koch-féle követelményeknek. Joggal állapítja meg Láng I. (8), hogy »a vírus kimutatása nélkül a sporadikus esetek... nagyrészt beolvadnak a hüléses hurut syndromába«. Noack (cit. 2) szerint pedig: »A ,commoncold-vírus’ (?) identifikálása — fajlagos antitest híján — kétes.« Kísérletileg a feltételezett vírus szűrlete csupán emberre és csimpánzra vihető át; a »kísérleti nátha« tünetei ugyan nagyjából megegyeznek a »szerzettel«, kizárólagos kórokozó volta mégsem tökéletesen bizonyított. Ezzel szemben a vírusos eredet mellett szól, hogy a Spitzbergákon a betegség kitörése szabályszerűen a hajók érkezéséhez kötött [Ivánovics (3)]. Epstein (4) álláspontjára helyezkedve »valószínűleg a baktériumflóra és esetleg valamilyen vírus a betegség kórokozója«. ad 2. A »meghűléses« tényezőnek egyöntetű vélemény szerint — és ebben nyilvánul a laikus empíriához való visszakanyarodás —, ha nem is kizárólagos, de fontos szerepe van a közönséges nátha pathomechanizmusában. Mit értsünk azonban »meghűlésen«? Korszerű meghatározás szerint: »Meghűlés akkor következik be, ha a szervezetünk és külső környezete között kialakult és megszokott dynamikus és harmonikus egység zavart szenved« [Végh (8)]. A valódi meghűlés lehetősége mellett szól, hogy 24 óra alatt lefolyó, abortív náthát is látunk. Meghűlést okozhat külső környezetünk gyors hődifferenciája, légmozgása, pára- és iontartalmának átmenet nélküli megváltozása.