Orvosi Hetilap, 1961. április (102. évfolyam, 14-18. szám)

1961-04-02 / 14. szám - Darabos Pál: 1961. április 4.

40* 627 ORVOSI HETILAP is, hogy a gondozás jellegű gyógyító tevékenység válik a körzeti orvosaink tevékenységének jellem­zőjévé. Mindez együttvéve a pavlovi elvek fokozott érvényesülését is elősegíti egészségügyi ellátásunk szervezetében. A beteget élet- és munkakörülmé­nyeit jól ismerő orvos, illetve orvos-együttes gyó­gyítja, gondozza, védi teljes felelősséggel, minden szinten. E rendszeren belül megoldást nyerhet a gyógyító tevékenység világszerte, mind égetőbben jelentkező problémája, annak eldöntése, hogy az orvostudomány rohamos differenciálódása mellett ki és milyen típusú orvos legyen az, aki összegezi a szaktudományok, a szakorvosok leleteit és véle­ményét, és aki az egész embert figyelembe véve adja meg utasításait, végzi rendelését. Kialakuló szervezeti kereteink között orvosaink, ill. orvos együtteseink eredményesen oldhatják meg ezt a roppant nehéz feladatot. A körzeti orvosi ellátás megszilárdítását olyan intézkedésekkel is elő kell majd segítenünk, me­lyek vonzóvá teszik a körzeti orvosok munkáját. Olyan bérpolitikára gondolok itt, amely — amikor ennek gazdasági lehetősége meglesz — a bérek kialakításánál figyelembe veszi a körzeti orvos munkájának nehézségeit, áldozatosságát, az éjsza­kai és ünnepnapi készenlétet, illetve munkát, az önálló döntések felelősségét stb. Végezetül, úgy gondolom, csak erősítjük kör­zeti orvosi hálózatunkat azzal, hogy megfelelő számú orvos kiképzése, üres orvosi állások betöl­tése után megteremtjük annak feltételeit, hogy néhány évi körzeti orvosi munka után legyen lehe­tőségük szakorvosjelölti állások eredményes meg­pályázására, szakorvosi vagy kutatói állások be­töltésére. Meggyőződésem, hogy ilyen lehetőség mellett lényegesen könnyebb lesz a körzeti orvosi állások, ma még annyi nehézséget jelentő, betöl­tése. A hozzáférhetőség fontos eleme a szakorvosi ellátás továbbfejlesztése, úgy, hogy a megyeszék­helyen túl a járásokban is gondoskodunk az alap­vető szakmákban a szakorvosi ellátásról és jól ki­épített, gépkocsikkal jól ellátott mozgó szakorvosi szolgálat jut el a falu dolgozóihoz, s visz konzul­tatív segítséget a falu orvosainak. Távlati terveink legnagyobb feladata talán az igen jelentős beruházásokat igénylő kórházépítési program. Távlati terveinkben előreláthatólag célul tűzhetjük magunk elé olyan kórházi, gyógyintézeti ellátottság megteremtését, amellyel ma csak a leg­fejlettebb egészségüggyel rendelkező országok bír­nak. Ilyen nagyarányú építkezés jelentős problé­mákat vet fel, ezek közül érintenék néhányat. Me­gyei kórházaink hálózata már ma is többé-kevésbé rendelkezik a legfontosabb szakágazatok ellátását biztosító osztályokkal. Ennek teljes kiépítése a kö­vetkező években kell megtörténjék. Fontos kérdés ezen túlmenően, hogy további kórházainkat hová telepítsük, s milyen kórházakat építsünk. Úgy vé­lem, a járások történelmileg kialakult határai nem kell hogy feltétlenül iránymutatók legyenek kór­háztelepítési politikánkban. Az egyes területek kórházi ágyellátottságának mutatói, az ipari terü­letek fokozott kórházellátásának biztosítása meg­határozóbb szempontok. Sokkal inkább tekintetbe kell venni a kórházak telepítése helyének kijelölé­sénél útviszonyainkat, a vonat- és autóbuszközle­kedési helyzetet, tehát a közlekedési gócpontokat. Az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítani a mentőszolgálat kiépítésére. Alaposan elemezni kell a morbiditási adatokat és az egyes osztályokra ke­rülő beteganyagon belül a sürgős esetek gyakori­ságát. Nyilvánvalóan a négy alapszakmával ren­delkező és a szakorvosi rendelővel egybekapcsolt kórház­típus alakul ki. Meg kell határozni azt a minimális ágyszámot, amellyel egy-egy osztály cél­szerűen, megnyugtatóan és gazdaságosan működ­tethető. Mindezen tényezők együttes figyelembe­vétele fogja — gondolom — meghatározni, hova építsük a megyeszékhelyen túl kórházainkat és nem a járások száma vagy székhelye. Mindjárt hozzátenném, hogy ez nem csökkentheti a helyi szervek, járási tanácsok érdeklődését, segíteni aka­rását. A kórházak építésének még egy problé­máját említeném meg. Az elmúlt évek kórház­fejlesztése elhanyagolta egészségügyi intézmé­nyeinkben a munkavédelmi, munkásellátási, szo­ciális és kulturális szükségletek biztosítását. Jövő­ben ezzel fokozottabban kell törődnünk. A fentiekben felsorolt feladatok eredményes végrehajtása nem képzelhető el tervszerű, átgon­dolt káderpolitika nélkül. Valamennyi feladatra kellő számú jól képzett szocialista világnézetű or­vosra, s minden eddigi fejlődés mellett is jóval na­gyobb számú szakképzett egészségügyi dolgozóra van szükség. Meg kell szüntetnünk a vidék, a falu ellátottságának lemaradását. Vonzóvá kell tennünk azokat az orvosi munkaköröket is, melyeket ma az orvosi közvélemény a klinikai, kórházi munka mö­gött másodrendűnek ismer csak el. Tervszerű továbbképzéssel biztosítani kell, hogy orvosaink, szakképzett egészségügyi dolgozóink munkájukat mindenkor az orvostudomány legfejlettebb színvo­nalán végezzék. S nem lankadóan kell fáradoznunk orvosaink, egészségügyi dolgozóink gondolkodásá­nak, erkölcsének, világnézetének formálásán. Csak egy vonatkozásban érintettem a szocia­lista egészségügy alapelveit, s csak vázlatosan, a teljességre törekvés igénye nélkül vázoltam ennek kapcsán fel néhány gondolatot. A feladatok ennél lényegesen nagyobbak. Világos célok, átgondolt tervek, az egészségügy valamennyi dolgozójának áldozatkész, hozzáértő összefogása, s nem utolsósor­ban az egész társadalom érdeklődő támogatása biz­tosítéka jövendőbeli sikereinknek. Darabos Pál dr.

Next