Orvosi Hetilap, 1961. május (102. évfolyam, 19-22. szám)

1961-05-07 / 19. szám - Sarre, Hans: A renalis hypertonia mechanizmusa

ORVOSI HETILAP 867 m­ás középnyomás állandó marad. Page ennek alapján feltételezi, hogy az experimentális hypertonia létrejöt­téért a pulzusamplitude változása által előidézett pul­­zusnyomáscsökkenés a felelős. Ha az ischaemiás vesét néhány hét után eltávolítjuk a szervezetből, vagy a szűkítő gyűrűt vesszük le, a vérnyomás legtöbb esetben normalizálódik. Ez amellett szól, hogy a vérnyomás­emelő anyag a vesében keletkezik. Ha azonban a vesét csak hónapok vagy évek múlva távolítjuk el, a vér­nyomás magas marad. Pickering nyulakon az egyik vesén az arteria renalist beszűkítette, a másik vesét pedig eltávolította. Az ischaemiás vesét néhány nappal később eltávolítva, a vérnyomás normalizálódott. Ha azonban a vesét két hónap után vagy annál később exstirpálta, a hypertonia állandósult. Mivel ebben az esetben mindkét vesét eltávolították, az állandósult magasvérnyomás renalis faktorra, mint például renin­­re, nem vezethető vissza. A krónikus ischaemiás ma­gasvérnyomás tehát a vesén kívül lokalizálódó mecha­nizmusra hívja fel a figyelmet. Dániel és munkatársai, valamint Flascher és Drury, Pickering eredményeit, megerősítették. Előbbiek kimutatták azt is, hogy egy­oldali érbeszűkítés után a hypertonia tartós marad, ha a gyűrűket a hypertonia fennállásának kétszázadik napja után távolítjuk el. A másik vese vagy más szer­vek arteriosclerosisa ebben az esetben kizárható volt. Pickering ezen és más vizsgálatokból azt a következ­tetést vonja le, hogy az ischaemiás hypertonia bizo­nyos idő után „önállósul” (selfperpetuating) és a vese humorális faktoraitól függetlenné válik. Más esetekben (kutyákon) az ischaemiás vesétől függetlenül a másik vesében a tartós magasvérnyomás következtében arte­riosclerosis fejlődik ki, mely természetesen magas­vérnyomásra vezet, még a mesterségesen ischaemiássá tett vese eltávolítása után is. Ez a jelenség az emberi pathologiában is szerepet játszik. A renin-angiotensin mechanizmus szerepe experi­mentális ischaemiás hypertonia létrejöttében Hartwich már 1929-ben feltételezte, hogy a vese hiányos vérellátása következtében az ischaemiás vesé­ben „pressoranyag” képződik, mely a vérnyomásemel­kedést kiváltja. Ezt a pressoranyagot a Tigerstaedt és Bergmann által 1898-ban a veséből nyert „renin”nel azonosnak vélte. Ezek a szerzők disznó- és nyúlvesé­­ből vizes extractumot állítottak elő, melynek vérnyo­másemelő hatása volt. Ez a reninnek nevezett vese­­extractum helabilisnak és nem dializálhatónak bizo­nyult. Tachyphylaxiát evvel az anyaggal kapcsolatban már ők kimutattak. (Ismételt injekciók hatására a vér­nyomásemelő hatás gyorsan csökken.) A pressoranyag természetét azóta számtalan ku­tató vizsgálta, elsősorban a Volhard-iskola mellett Braun-Menendez és munkatársainak, valamint Page és munkatársainak kutatásait kell megemlíteni. Ezekben a kísérletekben akut és krónikus ischaemiás hypertoniát különíthetünk el. Akut eset­ben kutyák vesevénájában vérnyomásemelő és v­ér­szűkítő anyag mutatható ki (Braun-Menendez és Fasciolo). A 4. ábrán azok az eredmények láthatók, melyeket a beszűkített keringésű vese vénás véré­nek vizsgálatakor nyertek. A vénás vért másik egészséges állatba adva, vérnyomásemelkedés jött létre. Az egyes jelzésnél konyhasóoldatot adtak és vérnyomásemelkedés nem jött létre; a kettes jel­zésnél pedig a vena jugularis vérét adták a másik állatnak és csak igen kisfokú vérnyomásemelkedést észleltek. A hármas jelzésnél az ischaemiás vese vénás vérét (100 ccm) adták a másik állatnak és ki­fejezett hosszantartó vérnyomásemelkedést figyel­ 5ed­tek meg. További vizsgálatok azt mutatták, hogy a pressoranyag nem hasonlít az adrenalinhoz, mert sympathicolyticumok adása után is megtartja ha­tását (Braun-Menendez és Fasciolo). Később Braun-Menendez és munkacsoportja, valamint Page és munkatársai kimutatták, hogy az említett veseextractumok közvetlenül ható­pressor­anyagot nem tartalmaznak, hanem proteolyti­­kus enzimről van szó, mely reakciók sorozatát in­dítja meg és ez vezet vérnyomásemelkedéshez. Braun-Menendez és Page munkáinak köszönhető, hogy ezt a mechanizmust ma ismerjük. A vizes vesekivonat, a renin, fehérjetermé­szetű, vérnyomásemelő vagy érszűkítő hatása nincs; enzim (5. ábra). Ez az enzim a vérplazmában y ábra. A „Hypertensinogén” plasmaprotein és hatékony poli­­peptid lánca. A renin a leucin-leucyl kötésnél hat és leválasztja az inaktív Hypertensin I.-et, a „converting enzyme” támadás­­pontja mely az aktív Hypertensin II. leválasztásához vezet. (Skeggs és mtsai így­, és igy L.) az alfaglobulin frakció egyik fehérjéjéből (a hypertensinogenből) egy peptidet hasít le. Ez a hypertensinnek nevezett enzim kis molekula­súlyú, dializálható és hőstabil anyag. Az utolsó években Skeggs és munkatársai, valamint Peart és Elliot részletesen felderítették ennek az anyagnak az összetételét. Hypertensin I. és hypertensin II.-t különböztetnek meg. A hypertensin I. az erekre nem hat, természetét illetően dekapeptid, mely egy a plazmában levő enzim hatására (Skeggs-féle „con­­verting-enzym”) hypertensin II-vé alakul, mely oktapeptid és az erekre igen kifejezett hatása van. A hypertensin II.-t­­újabban angiotensin II.-nek nevezik Braun-Menendez javaslatára, az angioten­sin és hypertensin összevonása révén) a hyperten­­sinaze gyorsan lebontja; ez utóbbi a vörösvérsej­­tekben, a vesében, a bélnyálkahártyában és az élesztőben mutatható ki. A II. táblázat a reactio mechanizmusát sematikusan mutatja. Az oktapeptid struktúráját Elliot és Peart 1956-ban, valamint Page, Bumpus és Skeggs mutatták ki. Ezek szerint a hypertensin II. 8 aminosavból áll, melyek a kö- 4. ábra. Átmeneti magasvérnyomás veseischemia esetén másik állaton kimutatva (részletes leírás a szövegben). (Braun Menendez és Frasciolo 1939)

Next