Orvosi Hetilap, 1961. december (102. évfolyam, 49-52. szám)
1961-12-03 / 49. szám - Földes Pál: Az immunitás mechanizmusának klon-elmélete
ORVOSI HETILAP let szerzője Burnet minden megnyilatkozásában külön kihangsúlyoz. Ez pedig a klón-elmélet darwinista felfogása, szemben a megelőző immunitástani teóriák lamarckista szemléletével. Az evolúció kérdései, melyek a mikrobiológiában többek közt, mint a szelekciós és adaptációs elv alternatívára jelentkeznek, hazai szerzőinket is foglalkoztatták. Weiszfeiler (19) a tuberkulózis bacilus streptomycin rezisztenciájára vonatkozó vizsgálataiból arra következtet, hogy ebben az esetben nem eleve meglevő streptomycin rezisztens változatok kiszelektálódásáról, hanem az antibiotikumhoz való adaptációról van szó. Alföldi (1) egy a baktérium és vírusgenetika kérdéseit tárgyaló összefoglaló referátumban mutatott rá arra, hogy darwinizmus és lamarckizmus vitája a baktériumgenetika területén sem tekinthető véglegesen lezártnak, bár Luria és Delbrück fluktuációs tesztje, valamint a Lederberg házaspár klasszikus replika kísérlete határozottan a jelenségek szelekciós, vagyis darwinista értelmezése mellett szólnak. Az immunmechanizmus klasszikus (instruktív) elmélete mind a mai napig szuverén területe volt a lamarckista felfogásnak. Burnet klán-elmélete az első lépés olyan irányban, hogy az immunitás jelenségeit, melyek tagadhatalanul célszerű alkalmazkodási reakció látszatát keltik, a darwinizmus szigorúan kauzális rendszerébe beillesszék. Ebben a vonatkozásban döntő az a feltételezés, hogy az ellenanyagok nem antigén behatásra keletkeznek, mint az antigénnel konfliktusba kerülő szervezet válaszreakciója, immun felülete, hanem genetikailag meghatározott variációi az immunológiailag kompetens sejtekben végbemenő fehérjeszintézisnek. Ez a fehérjeszintézis, mint minden biológiai folyamat, nem tökéletes biztonsággal dolgozik: hol ezt, hol azt az aminosavat egy másikkal helyettesíti. Mint ahogy azt az insulin példáján láttuk, aránylag kisfokú változás a fehérjemolekula szerkezetében a szerológiai specificitás kifejezett változásával járhat. Elég a molekula egy bizonyos helyén levő serin helyett egy glycinnek beépülnie ahhoz, hogy a keletkező insulin faji specificitása megváltozzék. Így a gammaglobulin szintézist végző sejtek „melléfogásainak” eredményeképpen az összes lehetséges változatok, vagyis az összes ellenanyagféleségek eleve adva vannak. Az antigénnek, akárcsak a külső környezetnek a természetes kiválasztás darwini elméletében csak másodlagos szerepe van: a testazonos antigéneknek megfelelő sejtcsoportok (klonok) eliminálása az intrauterin, a testidegen antigéneknek megfelelő klonok stimulálása az extrauterin életszakban. A referátum írója nem tartaná kívánatosnak, ha e rövidrefogott összefoglaló alapján az a benyomás alakulna ki az olvasóban, hogy a Burnet-féle elmélet végérvényes, minden oldalról körülbástyázott teóriája az immunitás mechanizmusának. Maga Burnet „közelítő hipotézis”-nek (clonal selection approach) nevezi elméletét, amely körül máris élénk vita alakult ki. Hazai szerzőink közül felhívjuk a figyelmet Kelemen (12) könyvére, amely az autoaggressziós haematológiai megbetegedéseket már a klón-elmélet alapján tárgyalja, valamint Petrányi nemrég megjelent cikkére (21), amely ugyancsak Burnet elméletétől várja a kollagenezis kérdés tisztázását. Nem kétséges, hogy az elmélet még igen sok spekulatív elemet tartalmaz és hogy feltételezései nem mondhatók minden vonatkozásban hiánytalanoknak. Szabadjon itt mindjárt konkrét formában rámutatni arra, hogy a Medawar-féle transzplantációs kísérletek és a belőlük levont következtetések csak szöveti (sejtes) és solubilis (ovalbumin stb.) antigénekre vonatkozóan nyertek igazolást. . Bakteriális ill. vírus antigénekkel — az egy salmonela pullorum kivételével (6) —■ immuntoleranciát létesíteni eddig nem tudtak. A kétségtelenül nagyvonalú és további experimentális munkára sok lehetőséget adó klón-elmélet döntő kísérleti bizonyítása még nem történt meg. Burnet szerint az utolsó szót itt is, mint a korszerű víruskutatás terén a szövetkultúra módszer, az immunológiailag kompetens sejtek in vitro tenyésztése fogja kimondani. Az Ehrlich-féle oldallánc elméletnek bevezetőben ismertetett vázlatos fogalmazásából nem derül ki, de az eredeti Ehrlich-féle szöveg ismeretében bátran állíthatjuk (8), hogy épp a döntő kérdésekben Ehrlich bámulatos előrelátással közelítette meg a szelekciós elmélet felfogását. 1. Az ellenanyagokat normális sejtalkatrészeknek tekintette: „Es kann ja kaum einem Zweifel unterliegen, dass... auch die normalen Schutzstoffe denselben Entstehungsgesetzen folgen werden, welche für die künstlich erzeugten antitoxischen und baktericiden Substanzen gelten.” (... alig fér hozzá kétség, hogy a normál ellenanyagok keletkezése is ugyanazon törvények szerint megy végbe, mint amely törvények a mesterségesen termelt antitoxikus és baktericid anyagok keletkezésére érvényesek...), vagy másutt: „Das Antitoxin ist also nach dieser Theorie nichts als der abgestossene Receptorenapparat des Protoplasmas, also ein normaler, nur übermässig erzeugter Zeitbestandteil.” (... az antitoxin ezen elmélet szerint tehát nem egyéb, mint a protoplazmáról levált receptorapparátus, vagyis egy normális, de fokozott mértékben termelt sejtalkatrész...) 2. Antigén és ellenanyag egymásnak megfelelő szerkezetét nem az antigén aktív behatásának tulajdonítja (instruktív hipotézis), hanem teljesen a félszázaddal később megfogalmazott klon-elmélet szellemében azzal véli magyarázhatónak „ ... dass der haptophore Complex des Toxins vielleicht durch das Spiel des Zufalls unter den verschiedenen Receptoren einen solchen trifft, der zu ihm eine besondere Affinität besitzt.” (... a toxin haptofor csoportja a különböző receptorok közt a véletlen szeszélye folytán megtalálja azt, amelyhez különös affinitása van...). IRODALOM: 1. Alföldi L.: O. H., I960., 101, 865. — 2. idézi Burnet: Scientific American, 1961., 204. 58. — 3. idézi Burnet: Science, 1961., 133, 307. — 4. Burnet F. M.: Brit. Med. J.: 1959., 2, 645 és u. o. 1959., 2, 720. — 5. Bussard A. D.: Ann. Rev. Microbiol., 1959., 13, 279. — 6. Buxton A.: J. Gen. Microbiol. 1954., 10, 398. — 7. Dunsford I., Bowley C. C., Hutschison A. M. et al.: Brit. Med. J., 1953,. 2, 81. — 8. Ehrlich P.: Gesammelte Arbeiten zur Immunitätsforsch. Hirschwald, Berlin 2309