Orvosi Hetilap, 1961. december (102. évfolyam, 49-52. szám)

1961-12-03 / 49. szám - Földes Pál: Az immunitás mechanizmusának klon-elmélete

ORVOSI HETILAP let szerzője Burnet minden megnyilatkozásában külön kihangsúlyoz. Ez pedig a klón-elmélet dar­­winista felfogása, szemben a megelőző immunitás­­tani teóriák lamarckista szemléletével. Az evolúció kérdései, melyek a mikrobiológiá­ban többek közt, mint a szelekciós és adaptációs elv alternatívára jelentkeznek, hazai szerzőinket is foglalkoztatták. Weiszfeiler (19) a tuberkulózis bacilus strep­tomycin rezisztenciájára vonatkozó vizsgálataiból arra következtet, hogy ebben az esetben nem ele­ve meglevő streptomycin rezisztens változatok ki­szelektálódásáról, hanem az antibiotikumhoz való adaptációról van szó. Alföldi (1) egy a baktérium és vírusgenetika kérdéseit tárgyaló összefoglaló referátumban mutatott rá arra, hogy darwinizmus és lamarckizmus vitája a baktériumgenetika terü­letén sem tekinthető véglegesen lezártnak, bár Lu­ria és Delbrück fluktuációs tesztje, valamint a Le­derberg házaspár klasszikus replika kísérlete ha­tározottan a jelenségek szelekciós, vagyis darwi­­nista értelmezése mellett szólnak. Az immunme­chanizmus klasszikus (instruktív) elmélete mind a mai napig szuverén területe volt a lamarckista fel­fogásnak. Burnet klán-elmélete az első lépés olyan irányban, hogy az immunitás jelenségeit, melyek tagadhatalanul célszerű alkalmazkodási reakció látszatát keltik, a darwinizmus szigorúan kauzális rendszerébe beillesszék. Ebben a vonatkozásban döntő az a feltételezés, hogy az ellenanyagok nem antigén behatásra ke­letkeznek, mint az antigénnel konfliktusba kerülő szervezet válaszreakciója, immun felülete, hanem genetikailag meghatározott variációi az immunoló­­giailag kompetens sejtekben végbemenő fehérje­­szintézisnek. Ez a fehérjeszintézis, mint min­den biológiai folyamat, nem tökéletes biztonsággal dolgozik: hol ezt, hol azt az aminosavat egy másik­kal helyettesíti. Mint ahogy azt az insulin példáján láttuk, aránylag kisfokú változás a fehérjemolekula szer­kezetében a szerológiai specificitás kifejezett válto­zásával járhat. Elég a molekula egy bizonyos he­lyén levő serin helyett egy glycinnek beépülnie ahhoz, hogy a keletkező insulin faji specificitása megváltozzék. Így a gammaglobulin szintézist vég­ző sejtek „melléfogásainak” eredményeképpen az összes lehetséges változatok, vagyis az összes ellen­anyagféleségek eleve adva vannak. Az antigénnek, akárcsak a külső környezetnek a természetes ki­választás darwini elméletében csak másodlagos sze­repe van: a testazonos antigéneknek megfelelő sejt­csoportok (klonok) eliminálása az intrauterin, a testidegen antigéneknek megfelelő klonok stimulá­­lása az extrauterin életszakban. A referátum írója nem tartaná kívánatosnak, ha e rövidrefogott összefoglaló alapján az a benyo­más alakulna ki az olvasóban, hogy a Burnet-féle elmélet végérvényes, minden oldalról körül­bástyázott teóriája az immunitás mechanizmu­sának. Maga Burnet „közelítő hipotézis”-nek (clonal selection approach) nevezi elméletét, amely körül máris élénk vita alakult ki. Hazai szerzőink közül felhívjuk a figyelmet Kelemen (12) könyvé­re, amely az autoaggressziós haematológiai megbe­tegedéseket már a klón-elmélet alapján tárgyalja, valamint Petrányi nemrég megjelent cikkére (21), amely ugyancsak Burnet elméletétől várja a kolla­­genezis kérdés tisztázását. Nem kétséges, hogy az elmélet még igen sok spekulatív elemet tartalmaz és hogy fel­­tételezései nem mondhatók minden vonatkozásban hiánytalanoknak. Szabadjon itt mindjárt konkrét formában rámutatni arra, hogy a Medawar-féle transzplantációs kísérletek és a belőlük levont kö­vetkeztetések csak szöveti (sejtes) és solubilis (oval­bumin stb.) antigénekre vonatkozóan nyertek igazo­lást. . Bakteriális ill. vírus antigénekkel — az egy salmonela pullorum kivételével (6) —■ immuntole­ranciát létesíteni eddig nem tudtak. A kétségtelenül nagyvonalú és további experi­mentális munkára sok lehetőséget adó klón-elmé­let döntő kísérleti bizonyítása még nem történt meg. Burnet szerint az utolsó szót itt is, mint a kor­szerű víruskutatás terén a szövetkultúra módszer, az immunológiailag kompetens sejtek in vitro te­nyésztése fogja kimondani. Az Ehrlich-féle oldallánc elméletnek bevezetőben ismertetett vázlatos fogalmazásából nem derül ki, de az eredeti Ehrlich-féle szöveg ismeretében bátran állíthatjuk (8), hogy épp a döntő kérdésekben Ehrlich bámulatos előrelátással közelítette meg a szelekciós elmélet felfogását. 1. Az ellenanyagokat normális sejt­­alkatrészeknek tekintette: „Es kann ja kaum einem Zweifel unterliegen, dass... auch die normalen Schutzstoffe denselben Entstehungsgesetzen folgen werden, welche für die künstlich erzeugten antitoxi­schen und baktericiden Substanzen gelten.” (... alig fér hozzá kétség, hogy a normál ellenanyagok keletkezése is ugyanazon törvények szerint megy végbe, mint amely törvények a mesterségesen termelt antitoxikus és baktericid anyagok keletkezésére érvényesek...), vagy másutt: „Das Antitoxin ist also nach dieser Theo­rie nichts als der abgestossene Receptorenapparat des Protoplasmas, also ein normaler, nur übermässig er­zeugter Zeitbestandteil.” (... az antitoxin ezen elmélet szerint tehát nem egyéb, mint a protoplazmáról levált receptorapparátus, vagyis egy normális, de fokozott mértékben termelt sejtalkatrész...) 2. Antigén és el­lenanyag egymásnak megfelelő szerkezetét nem az an­tigén aktív behatásának tulajdonítja (instruktív hipo­tézis), hanem teljesen a félszázaddal később megfogal­mazott klon-elmélet szellemében azzal véli magyaráz­­hatónak „ ... dass der haptophore Complex des To­xins vielleicht durch das Spiel des Zufalls unter den verschiedenen Receptoren einen solchen trifft, der zu ihm eine besondere Affinität besitzt.” (... a toxin hapto­­for csoportja a különböző receptorok közt a véletlen szeszélye folytán megtalálja azt, amelyhez különös af­finitása van...). IRODALOM: 1. Alföldi L.: O. H., I960., 101, 865. — 2. idézi Burnet: Scientific American, 1961., 204. 58. — 3. idézi Burnet: Science, 1961., 133, 307. — 4. Burnet F. M.: Brit. Med. J.: 1959., 2, 645 és u. o. 1959., 2, 720. — 5. Bussard A. D.: Ann. Rev. Microbiol., 1959., 13, 279. — 6. Buxton A.: J. Gen. Microbiol. 1954., 10, 398. — 7. Dunsford I., Bowley C. C., Hutschison A. M. et al.: Brit. Med. J., 1953,. 2, 81. — 8. Ehrlich P.: Gesammelte Arbeiten zur Immunitätsforsch. Hirschwald, Berlin 2309

Next