Orvosi Hetilap, 1962. október (103. évfolyam, 40-43. szám)
1962-10-07 / 40. szám - Gábor György: A cardialis decompensatio digitalis kezelése
Cardialis decompensatióban a kezelésnek arra kell törekednie, hogy egyrészt a szív munkája a szükséges minimumra csökkenjen, másrészt, hogy a szívizom-összehúzódások ereje fokozódjék, lehetőleg normálissá váljék, és a szív anyagcseréje ismét oekonomikus legyen. Az első cél elérése érdekében a beteg fizikai tevékenységét lehetőleg a minimumra kell csökkenteni, és a beteget le kell fektetni, távol kell tartani minden emotionális izgalmat, az oedemák lecsapolódását só-folyadékszegény étrenddel, szükség esetén diureticumokkal kell előmozdítani. A beteg kínzó tüneteit pedig, mint amilyen pl. a dyspnoe, megfelelő gyógyszerekkel kell csillapítani. A második cél elérésére szolgál a helyesen keresztülvitt digitális kezelés. Ez akkor éri el a kívánt eredményt, ha a szívizomban a digitális glikozida eléri azt, az optimális szintet, ami mellett a szívizom összehúzódásainak ereje annyira növekszik, hogy a szív maradéktalanul képes ellátni feladatát. Az esetek egy részében nem elegendő csupán ezen digitális szint elérése, hanem szükséges az is, hogy ez az optimális glykozida szint a compensatio helyreállítása után is állandóan biztosítva legyen. A compensatio helyreállításához szükséges glykozida szintet nagyjából két módon lehet elérni. Az egyik módszer az ún. gyors digitalizálás, amikor vagy egyszerre, vagy aránylag rövid idő alatt (24—36 óra) kapja meg a beteg a tapasztalat szerint átlagosan szükséges digitális mennyiséget. A szívizom tehát aránylag gyorsan „telítődik” digitálissal. Erre a célra a legjobban használható glykozidák azok, amelyek aránylag gyorsan hatnak, és gyorsan eliminálódnak. Ilyen a lanatosida glykozida, amiből gyors digitalizálás esetén intravénásan átlagban 1,6 mg-ot (8 ccm), enterálisan pedig 24—36 óra alatt 6,5—10 mg-ot szokás adni. Ritkábban használatos erre a célra a digoxin, melynek perorális adagja 2—5 mg. Legritkábban a digitoxint használják gyors digitalizálás céljára. Digitoxinból a szokásos gyorsan telítő adag átlagos középértéke 1,8 mg (1,2—2 mg). A compensálásnak ez a gyors módszere elsősorban az Egyesült Államokban terjedt el, Európában nem nyert nagyobb teret. A gyors digitalizálásnak kétségtelen előnye, hogy a hatás gyorsabban áll be, továbbá, hogy a teljes hatás eléréséhez kevesebb össz-digitális mennyiségre van szükség. Hátránya azonban, hogy mivel sem a beteg aktuális glykozida szükségletét, sem a digitális iránti érzékenységét nem ismerjük, az esetek egy részében kevés digitális glykozidát kap a beteg, az esetek másik, nagyobb részében pedig digitalis intoxicatio jön létre. Olyankor, amikor a beteg súlyos állapota gyors glykozida hatás elérését teszi szükségessé, helyesebb olyan készítményt adni, amely a leggyorsabban hat, és a leggyorsabban bomlik el. Ilyen készítmény a K-strophantin. Súlyos esetben tehát, amikor a hatás elérése életmentő lehet, mint pl. tüdőoedema, vagy asthma cardiale esetén, mindenképpen strophantinnal kell kezdeni a beteg kezelését. Az átlagos adag 71—l/s mg, i. v. Mint ismeretes, e szer igen gyorsan eliminálódik, és 24 órával a beadás után a beadott mennyiség fele marad csak hatásos. A megfelelő szint fenntartása érdekében tehát még a 24 óra lejárta előtt, vagy a teljes adag megismétlése szükséges, vagy 8—12 órás időközökben is mg Strophantin beadásával kell az optimális szintet fenntartani. Napi 14 mg Strophantin adagolása mellett, figyelembe véve az elbomlás mértékét, kb. 3—4 nap alatt elérhető a teljes hatás szintje. Az ezután beadott Strophantin mennyisége kb. ugyanannyi, mint amennyi 24 óra alatt elbomlik. 3—4 napi kezelés után tehát a beteg már csupán a fenntartó dosist kapja (2. táblázat). Meggondolandó, hogy ilyenkor nem célszerűbb-e más, lassabban bomló és esetleg enterálisan is felszívódó szer adagolására áttérni. Amennyire indokolt acut veszély esetén Kstrophantin adása, anynyira indokolatlan a szinte babonás hit, hogy egy ún. „strophantin-kúra” 10—12, vagy esetleg több, előre meghatározott számú injectióból áll. Acut életveszéllyel nem járó, vagy nem nagyon súlyos decompensatio esetén az optimális hatásos glykozida-szint elérése céljából helyesebb és veszélytelenebb az ún. középgyors digitalizálás. Ennek lényege az, hogy a decompensált beteg a compensatio helyreállításához szükséges össz-digitális mennyiséget több napra elosztott, tört adagokban kapja. A középgyors digitalizálás céljára minden glykozida egyaránt alkalmas, hiszen mint ismeretes, qualitatív különbség az egyes glykozidák között nincs. Azt, hogy a beteg milyen glykozidát kapjon, a beteg állapota, illetve a decompensatio súlyossága dönti el. Súlyos, de az életet akutan nem fenyegető decompensatio esetén a compensálást lehet K-2. táblázat A közepes fenntartó és a közepes toxicus adag, valamint az átlagtól való eltérés Glykozida Fenntartó adag Min. toxicus adag középérték szórás középérték szórás abszolút relatív abszolút relatív Lanatosid C (Isolanid) Digoxin ...................... Digitoxin.................... 1,1 nig 0,6 mg 0,15 mg I i 1 mg ± 67 % ± 4 mg ± 72 % ± 0,1 mg 1 ±71 % 1,8 mg 1,1 mg 0,3 mg ± 0,6 mg ± 0,4 mg ± 0,1 mg ± 35 % ± 38 % ± 38 %