Orvosi Hetilap, 1962. október (103. évfolyam, 40-43. szám)

1962-10-07 / 40. szám - Gábor György: A cardialis decompensatio digitalis kezelése

Cardialis decompensatióban a kezelésnek arra kell törekednie, hogy egyrészt a szív munkája a szükséges minimumra csökkenjen, másrészt, hogy a szívizom-összehúzódások ereje fokozódjék, lehető­leg normálissá váljék, és a szív anyagcseréje is­mét oekonomikus legyen. Az első cél elérése érdekében a beteg fizikai tevékenységét lehetőleg a minimumra kell csök­kenteni, és a beteget le kell fektetni, távol kell tartani minden emotionális izgalmat, az oedemák lecsapolódását só-folyadékszegény étrenddel, szük­ség esetén diureticumokkal kell előmozdítani. A be­teg kínzó tüneteit pedig, mint amilyen pl. a dys­­pnoe, megfelelő gyógyszerekkel kell csillapítani. A második cél elérésére szolgál a helyesen ke­resztülvitt digitális kezelés. Ez akkor éri el a kí­vánt eredményt, ha a szívizomban a digitális gli­­kozida eléri azt, az optimális szintet, ami mellett a szívizom összehúzódásainak ereje annyira növek­szik, hogy a szív maradéktalanul képes ellátni fel­adatát. Az esetek egy részében nem elegendő csu­pán ezen digitális szint elérése, hanem szükséges az is, hogy ez az optimális glykozida­ szint a com­pensatio helyreállítása után is állandóan biztosítva legyen. A compensatio helyreállításához szükséges gly­kozida szintet nagyjából két módon lehet elérni. Az egyik módszer az ún. gyors digitalizálás, ami­kor vagy egyszerre, vagy aránylag rövid idő alatt (24—36 óra) kapja meg a beteg a tapasztalat sze­rint átlagosan szükséges digitális mennyiséget. A szívizom tehát aránylag gyorsan „telítődik” digi­tálissal. Erre a célra a legjobban használható gly­­kozidák azok, amelyek aránylag gyorsan hatnak, és gyorsan eliminálódnak. Ilyen a lanatosid­a gly­kozida, amiből gyors digitalizálás esetén intravé­násan átlagban 1,6 mg-ot (8 ccm), enterálisan pe­dig 24—36 óra alatt 6,5—10 mg-ot szokás adni. Ritkábban használatos erre a célra a digoxin, mely­nek perorális adagja 2—5 mg. Legritkábban a di­­gitoxint használják gyors digitalizálás céljára. Digi­­toxinból a szokásos gyorsan telítő adag átlagos kö­zépértéke 1,8 mg (1,2—2 mg). A compensálásnak ez a gyors módszere elsősor­ban az Egyesült Államokban terjedt el, Európában nem nyert nagyobb teret. A gyors digitalizálásnak kétségtelen előnye, hogy a hatás gyorsabban áll be, továbbá, hogy a teljes hatás eléréséhez kevesebb össz-digitális mennyiségre van szükség. Hátránya azonban, hogy mivel sem a beteg aktuális glykozida szükségletét, sem a digitális iránti érzékenységét nem ismerjük, az esetek egy részében kevés digitális glykozidát kap a beteg, az esetek másik, nagyobb részében pedig digitalis intoxicatio jön létre. Olyankor, amikor a beteg súlyos állapota gyors glykozida hatás elérését teszi szükségessé, helye­sebb olyan készítményt adni, amely a leggyorsab­ban hat, és a leggyorsabban bomlik el. Ilyen ké­szítmény a K-strophantin. Súlyos esetben tehát, amikor a hatás elérése életmentő lehet, mint pl. tüdőoedema, vagy asthma cardiale esetén, min­denképpen strophantinnal kell kezdeni a beteg kezelését. Az átlagos adag 71—l/s mg, i. v. Mint is­meretes, e szer igen gyorsan eliminálódik, és 24 órával a beadás után a beadott mennyiség fele marad csak hatásos. A megfelelő szint fenntartása érdekében tehát még a 24 óra lejárta előtt, vagy a teljes adag megismétlése szükséges, vagy 8—12 órás időközökben i­s mg Strophantin beadásával kell az optimális szintet fenntartani. Napi 14 mg Strophantin adagolása mellett, figyelembe véve az elbomlás mértékét, kb. 3—4 nap alatt elérhető a teljes hatás szintje. Az ezután beadott Strophantin mennyisége kb. ugyanannyi, mint amennyi 24 óra alatt elbomlik. 3—4 napi kezelés után tehát a be­teg már csupán a fenntartó dosist kapja (2. táblázat). Meggondolandó, hogy ilyenkor nem célszerűbb-e más, lassabban bomló és esetleg enterálisan is fel­szívódó szer adagolására áttérni. Amennyire indo­kolt acut veszély esetén K­strophantin adása, any­­nyira indokolatlan a szinte babonás hit, hogy egy ún. „strophantin-kúra” 10—12, vagy esetleg több, előre meghatározott számú injectióból áll. Acut életveszéllyel nem járó, vagy nem na­gyon súlyos decompensatio esetén az optimális ha­tásos glykozida-szint elérése céljából helyesebb és veszélytelenebb az ún. középgyors digitalizálás. Ennek lényege az, hogy a decompensált beteg a compensatio helyreállításához szükséges össz-digi­­tális mennyiséget több napra elosztott, tört adagok­ban kapja. A középgyors digitalizálás céljára min­den glykozida egyaránt alkalmas, hiszen mint is­meretes, qualitatív különbség az egyes glykozidák között nincs. Azt, hogy a beteg milyen glykozidát kapjon, a beteg állapota, illetve a decompensatio súlyossága dönti el. Súlyos, de az életet akutan nem fenyegető decompensatio esetén a compensálást lehet K-2. táblázat A közepes fenntartó és a közepes toxicus adag, valamint az átlagtól való eltérés Glykozida Fenntartó adag Min. toxicus adag középérték szórás középérték szórás abszolút­­ relatív abszolút relatív Lanatosid C (Isolanid) Digoxin ...................... Digitoxin.................... 1,1 nig 0,6 mg 0,15 mg I i 1 mg ± 67 % ± 4 mg ± 72 % ± 0,1 mg 1 ±71 % 1,8 mg 1,1 mg 0,3 mg ± 0,6 mg ± 0,4 mg ± 0,1 mg ± 35 % ± 38 % ± 38 %

Next