Orvosi Hetilap, 1963. február (104. évfolyam, 5-8. szám)

1963-02-03 / 5. szám - Magyar Imre - Márton István: Diabetes és májcirrhosis

ORVOSI HETILAP 196 A táblázatból leolvasható, hogy a cukorbete­gek hepatitisének előfordulása 2—3—4-szerese a nem cukorbetegeken talált %-os előfordulásnak. Ha e szerzők azon adatát is tekintetbe vesszük, mely szerint a cukorbeteg hepatitisek kontrollálása folyamán 8,5% cirrhosis található, a nem hepatiti­ses anyagban ismert számoknál lényegesen maga­sabb — azt kell gondolnunk, hogy a diabeteses he­patitisből könnyebben lesz cirrhosis, mint a nem diabeteses hepatitisből. E következtetés levonásá­ra azonban az említett egyetlen adat nem elegendő. 3. Diabetes és cirrhosis azonos okból. E csoportban főképp a haemochromatosis ese­teire térünk ki. A vaslerakódás egyaránt okoz máj­ártalmat és pankreasdiabetest és a májcirrhosis és diabetes kifejlődése párhuzamos. A haemochroma­tosis nem gyakori. A pankreas különböző, szövet­tani vizsgálattal is igazolt (Kirschbaum és Shure, Barr és Sommers) megbetegedései a cirrhosisra ve­zető más ártalom, így hepatitis vírus, alkohol, táp­lálkozási zavar következtében is kialakulhatnak és a krónikus pankreatitis kötőszövet szaporodása bi­zonyos esetekben az insuláris állomány bántalmát is okozhatja. Mindezen lehetőségek nem vezetnek gyakran egyidőben cirrhosis és diabetes keletkezé­sére úgy, hogy — véleményünk szerint — a közös noxa tényezője leginkább csak elméletileg szere­pel és a biztosan haemochromatosis-esetekben. Therapia. A diabetes­szel szövődött májcirrhosis lefolyá­sában eseteinkben a nem diabeteses cirrhosisok­­hoz képest lényeges különbséget nem észleltünk. Amennyire a cirrhosis bizonyos esetekben befolyá­solja a diabetest, annyira nem látszik befolyásolni a diabetes a cirrhosist. Bizonyos nehézséget okozott régebben az ilyen betegek étrendje, ma azonban ez irányban sokkal szabadabbak vagyunk. A diabeteses betegek általá­ban sok szénhydrátot, minimálisan 200 g-ot kap­nak, nemegyszer 300 g-ig is felmegyünk és a cirrho­­sisos betegnek sincsen ennél lényegesen többre szüksége. A fehérjefogyasztás szabad és a cirrhosi­­sos beteg nagyobb fehérjeszükségletét bőven bizto­síthatjuk. A zsírszegénység az étrendben manap­ság diabetesre és cirrhosisra egyenlően vonatkozik. Az insulint — ha szükséges — úgy szabjuk meg, mintha a beteg nem szenvedne cirrhosisban. Ha az alkalmazás feltételei megvannak, szájon át ható antidiabeticumot alkalmazunk. 1958-ban végzett kísérletekben azt találtuk, hogy a sulfanglurea készítmények hatására a máj­ban glykogen szaporodik (Magyar, Márton, Máthé, Réfi, Kertai). Ennek az adatnak és más hasonló ada­toknak (Bänder és Scholz) a hatása alatt diabeteses májbetegeknek, majd­nem diabeteses májbetegek­nek sulfanglureakészítményt adtunk. Káros ha­tást nem tapasztaltunk, bizonyos esetekben a máj állapotát javító hatást észleltünk (Magyar, Megy­esi, Pályi). László és mtsai akut hepatitisben észleltek kedvező hatást. Singh és mtsai cirrhosist gyógyí­tottak sikeresen tolbutamiddal. Bár magunk cir­rhosisban nem észleltük a Singh és mtsai által le­írt határozott eredményeket, diabeteses cirrhosis­ban szenvedő betegeinknek általában adunk sulfanylurea készítményt még akkor is, ha ezek diabetesük miatt mindenképpen insulinra is szo­rulnak. Eseteink közül 7-ben csupán Bucarbannal el lehetett érni a cukoranyagcsere egyensúlyát, 8-ban Bucarbanra sem volt szükség, a többi 10 eset­ben adtunk antidiabeticumot anélkül, hogy ezáltal az insulinszükségletet csökkenteni tudtuk volna. Labilis eseteink közül egyben sem értünk el ered­ményt sulfanylurea-készítménnyel. Asciteses, vízretentióval járó cirrhosis esetei­ben diureticum adására kényszerülünk. Cirrhosis­ban általában legjobban a chlorothiazid-készítmé­­nyek válnak be és magunk legtöbbször dihydro­­chlorothiazidot (Hypothiazid) adtunk hetenként­ 3-szor, majd 2-szer 50 mg mennyiségben. Azt ta­pasztaltuk, hogy e diureticum adása után a gly­­kosuria legtöbbször megnőtt és a vércukor is ma­gasabb lett. Adataink összegyűjtése közben jelent meg Deli közleménye, melyből kiderült, hogy a hyperglykaemizáló hatást már többen észlelték (Goldner és mtsai, Wilkins). E hatás nem súlyos és a szer alkalmazása után eltűnik. Eseteinknek csak kis részében észleltük. A dihydrochlorothiazid adását tehát diabeteses májbetegeinken sem tart­juk kontraindikáltnak. Ugyancsak alkalmaztuk, különösen labilis ese­teinkben, ha a májcirrhosis súlyos volt, a vízre­­tentiót nem lehetett kellőképpen befolyásolni, vagy a májbetegség akut rosszabbodásával álltunk szem­ben, a steroidkezelést is. Erre a célra a minél ke­vésbé glykocorticoid hatású steroidok jönnek első­sorban szóba, dexamethason, triamcinolon stb., ezek hiányában azonban Prednisolont is alkalmaz­tunk. A diabetes szempontjából meggondolásunk ket­tős volt: 1. A mellékvesekéreg-steroid előnyösen befo­lyásolja a serum fehérjéinek megoszlását, csökkenti a globulinok mennyiségét és így kisebb lesz a le­hetősége az insulinkötő anyagok felszaporodásá­nak. Esetleges immunreakciókra is előnyösen hat. 2. Cortison vagy Prednisolon adagolása vissza­szorítja a hypophysis­ elülső lebeny diabetogén hor­monjainak, elsősorban az ACTH-nak a termelését és ennek következtében, bizonyos tartós adagolás után, a mellékvesekéreg steroidtermelése csökken. Lényegében tehát a mellékvesekéregműködés csök­kentése céljából alkalmazhatjuk e steroidokat. Nagy glykosuriával és hyperglykaemiával járó diabeteses cirrhosisos betegeinken csak akkor al­kalmaztuk a steroidokat, ha e betegek labilitását, vagy insulinresistenciáját akartuk csökkenteni. Eseteink egy részében azonban a máj állapotának javulásán, a diuresis növekedésén kívül, tehát a cirrhosiskezelés eredményein kívül, a diabetesre csupán súlyosbító hatást regisztrálhattunk, a gly­­kosunra nőtt, a vércukor magasabbra növekedett, úgy, hogy a szeroidkezelést el kellett hagynunk.

Next