Orvosi Hetilap, 1964. augusztus (105. évfolyam, 31-35. szám)

1964-08-02 / 31. szám - Rozsos István: Az alkattan válsága és jövője

ORVOSI HETILAP testének víztartalma, de viszonylag még nagyobb az extracellularis folyadék aránya a testfolyadéko­kon belül. Ez az extracellularis folyadéktöbblet azonban nem egyenletes, hanem locális jellegű. Több a bőralatti kötőszövetben, izomban, de a pa­­renchymás szervekben a helyzet már fordított, pedig az utóbbiak az extracelluláris tér beszűkü­lésére nyilván érzékenyebbek. Ehhez járul még hozzá az, hogy a vese koncentráló képessége cse­csemőkorban jóval alatta marad a felnőttekének. Ismeretes, hogy az időskori reakciómódoknak is speciális törvényszerűségei vannak; a geronto­lógia éppen ennek feltárásával foglalkozik. Az időskorra alkati szempontból mindenekelőtt a reflexaktivitás csökkenése a legjellemzőbb. Ezzel magyarázható pl. a hasi katasztrófák tüneteinek jellegzetes megváltozása (30). A reflexaktivitás csökkenésének oka egyesek szerint a ganglion­­sejtekben bekövetkező sorvadás, lipofuchsin felsza­porodás (31), mások szerint a hypoxia okozta ideg­sejt degenerativ (12). Ismeretes, hogy az időskori só- és folyadékháztartási zavarok is jellegzetesek; nagy vonalakban a csecsemőkoriakhoz hasonlíta­nak (cit. 4). Itt kell megemlékeznünk a nemek alkati je­lentőségéről is. A klasszikus alkattan ezt az össze­függést sokszorosan vizsgálta, főleg a férfi és női nem alaki különbözőségeit, valamint a két nem statisztikai correlatióit különféle betegségekkel. A nemeknek ma lényegesen kevesebb alkati jelen­tőséget kell tulajdonítanunk. Nem lehet kétséges, hogy az általános emberi alkatot meghatározó tör­vényszerűségek fiziológiai és pathofiziológiai vo­nalon mindkét nemre egyaránt érvényesek. Örök­léstani vonalon bizonyos betegségekkel való össze­függés természetesen vitán felül áll (pl. haemo­­phyliánál). A nemek jelentőségének vizsgálata az egyéni alkat szempontjából nagyrészt még a jövő feladata. A dinamikus szemléleti mód kialakításához tehát arra van szükség, hogy az alkatmeghatározó tényezők örökléstani vonatkozásain túlmenően azok fiziológiai és pathofiziológiai összefüggéseit keressük. Annak idején Pavlov is neurofiziológiai alapokra helyezte a lelki alkattípusokat. A modern alkattannak az egyéni és az általános emberi alkat törvényszerűségeit szintén a fiziológia és patho­­fiziológia eredményei alapján kell feltárnia. Pilla­natnyilag sem lehet kétséges, hogy az egyéni alka­tokat, azaz az általánostól eltérő szervezeti reakció­módokat is ezek törvényszerűségei határozzák meg. Igaz, Verebély többször idézett előadásában azt mondta: „... az alkattan végső célja, a betegségek kórtanának átalakítása az egyének kórtanává, csak mint távoli jövő eszményképe lebeg előttünk, melyhez a lefolyt két évtized alig áttekinthető eredményei csak az első lépéseket jelentik” (35). Ma talán már nem tűnik oly távolinak ez a cél. Az elmúlt 3—4 évtized alatt a szervezet reakció­módjait lényegesen meghatározó correlatiókból számos részletet ismertünk meg, elsősorban az idegrendszer, a hormonális rendszer, a vérkeringés, a só- és folyadékháztartás vonalán, így talán bát­rabban nyúlhatunk az alkat alaki megnyilvánulá­sain túlmenően funkcionális tényezőihez, az egyéni alkat problémájához. Az alkattant jelenlegi holt­pontjáról kimozdítani csakis így látszik biztosítha­tónak. Végül, de nem utolsósorban, a kritikai elem­zésből azt a fontos következtetést kellett levon­nunk, hogy a klasszikus alkattan a tipológiával sohasem tudott igazán gyakorlatiassá válni, azaz a klinikus segítőtársává a prognosis meghatározásá­ban s főleg a kezelés irányításában. Új módszer kidolgozására, új alkattani iskola felállítására van szükség? Úgy gondolom , nincs. A gyakorló or­vostudomány ugyanis már régóta praktikusabb alkatmeghatározó módszert követ a klasszikusok helyett. Ennek lényegét abban látom, hogy az anamnesist a vizsgált egyén (beteg vagy egészsé­ges) alkattörténeti „hosszmetszetének”, a status praesenst pedig alkattörténeti „keresztmetszeté­nek” kell tekinteni. Más szóval az anamnesisből nyert családi, valamint az intra- és extrauterinalis élet adatait, betegségeket stb. a szervezeti reakció­mód átmeneti vagy tartós megváltozása szempont­jából kell megítélnünk. Ennek az alkatmeghatározó módszernek tudomá­nyos megalapozottságát a következőkben látom. Don­­hoffer (1957) kórélettan könyvében az alkatról ezeket írja: »A szervezet belső állapotát abban a pillanatban, amikor a kórok és az azzal egyidőben érvényesülő környezeti tényezők hatnak, jelentékeny mértékben azok a külső hatások szabják meg, melyek előzetesen érték... a belső tényezők nagy része az extra- és intrauterin életben ért környezeti hatás következmé­nye. Azokat a tulajdonságokat, melyek nem erednek az extra- vagy intrauterin életben elszenvedett kör­nyezeti hatásból, nevezzük öröklött tulajdonságoknak. Végeredményben ezek is környezeti hatásra keletkez­tek, csak nem az illető szervezetet, hanem az ősöket érte az evolúció folyamán ... az extra- és intrauterin életben a szervezetet ért külső hatás során keletkezett többé-kevésbé tartós jellegű tulajdonságok és az örök­lött sajátságok összességét szokás a szervezet belső tényezőinek tekinteni. Az ebben az értelemben vett belső tulajdonképpen fedi a konstitúció, magyarul az alkat fogalmát...« (8). A dinamikus alkatszemlélet számára ez annyit jelent, hogy az egyéni­ aktuális al­katot részben öröklött, részben az intra- és extrauteri­nalis életben előzetesen elszenvedett környezeti hatá­sok szabják meg. Az előbbiekhez néhány megjegyzést kell fűznünk. Igaz az, hogy az öröklött tulajdonságok nagy része valóban a generációkon át felhalmozódó környezeti hatásokra rögzül. Nem szabad figyelmen kívül hagy­nunk azonban azt a tényt sem, hogy az öröklött tulaj­donságok másik­­része nem környezeti hatásra kelet­kezik, hanem spontán változás, biológiai önmozgás eredménye, szelekciós előny vagy hátrány következté­ben válogatódik ki. Ehhez hasonlóan szintén nem a közvetlen környezeti hatás eredményének tekintendő az életkor viszonylatokban bekövetkező alkatváltozás sem. Itt azt láthatjuk, hogy correlatiós viszonyok nem sznkronizált változásai tulajdonképpen új correlatiós viszonyokat teremtenek. Az anamnesisből és a status praesensből az alkat megítélése természetesen nem könnyű; az anamnesisben mindig sok az ismeretlen tényező, így elsősorban azokra az előrement betegségekre

Next