Orvosi Hetilap, 1966. augusztus (107. évfolyam, 32-35. szám)
1966-08-07 / 32. szám - Dán Sándor: Fornet Béla (1890-1966)
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCH LE.R IMRE D R, LENÁRT GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 107. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, 1966. AUGUSZTUS 7. Fornet Béla (1890—1966) Június 21-én halt meg Fornet Béla dr. egyetemi tanár, a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Belklinikájának igazgatója, az orvostudományok kandidátusa, kiváló — aranydiplomás — orvos. A magyar orvostudomány és orvosképzés egyik nagy klinikusát, az allergológiai kutatás hazai úttörőjét és vezetőjét vesztettük el benne. Nemes sajátságokkal bíró ember volt. Humanitás, bölcsesség, éleslátás, kritikai készség, pontosság és igényesség harmonikus egysége biztosította kiegyensúlyozott, átlagon felüli egyéniségét, mélyen emberi megnyilatkozásait és orvosi ténykedését. 1890-ben Párizsban született, ahol atyja Charcotnál végezte tanulmányait. Később Nyitrára költöznek. Itt végzi középiskoláit. Mindig nagy tisztelettel és lelkesedéssel beszélt nagyapjáról, Fornet Körnérről, aki az 1848-as szabadságharcban mint őrnagy harcolt, majd Kossuth-tal emigrált, de öreg korát már újból itthon töltötte. Fornet Béla 1913-ban a budapesti egyetemen nyerte orvosi diplomáját. 1914-ben lép a Korányi, majd az új Bálint klinika kötelékébe. Klinikai pályafutását csak a háborús évek katonai szolgálata szakította meg. 1928-ban adjunctus, 1929-ben habilitálják egyetemi magántanárrá. 1930-ban nevezik ki egyetemi tanárnak a debreceni belklinikára. Itt, mint ahogyan önéletrajzában írja: „igyekeztem megtartani és megtartatni azt, amit főnökeimtől, Korányi és Bálint professzor úrtól tanultam”. Nagy lelkesedéssel kezd a belklinika újjászervezéséhez. Önkéntes anyagi megerhelést is vállalva modernizálja a klinikát. Gondoskodik új röntgen, kardiológiai és klinikai laboratórium felállításáról, s ezzel megteremti a színvonalas orvosképzés, kutatás és gyógyítás lehetőségeit. Hamar kibontakozik az allergológia, mint legfontosabb kutatási iránya. Fiatalabb éveiben számos belgyógyászati kérdéssel foglalkozott. Kutatta az adrenalin-érzékenység, az idősült ízületi megbetegedések, az asthma bronchiale, a gyomormotilitás klinikai és elméleti kérdéseit. 1929-ben jelenik meg első allergológiai munkája, melyben az allergiás reactiókészség összefüggését kutatja a szervezet sar-basis-egyensúlyával. Élete végéig lelkes híve volt az allergia kutatásának. Későbbi hepatológiai, gastroenterológiai, pulmonológiai, rheumatológiai vonatkozású munkáiban is elsősorban az allergiás pathomechanismus szerepét kutatta. Az 1920-as évek végén és a 30-as évek elején még új szemlélet az allergia. A nagy klinikusok bölcsességére jellemző kritikai készséggel fogalmazza meg „Allergia” című könyvének bevezető soraiban ezen új irányzat jelentőségét és klinikai kutatásának elveit. Így ír: „Minden actuális — hogy ne mondjam divatos — irányzatnak megvan az a veszélye, hogy az abban dolgozók elfogultak lesznek és hajlamosak olyan túlzásokra, amelyek helyes törekvéseknek is hitelét ronthatják. Magunk is nem egyszer felve- 1