Orvosi Hetilap, 1966. augusztus (107. évfolyam, 32-35. szám)

1966-08-07 / 32. szám - Dán Sándor: Fornet Béla (1890-1966)

ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCH LE.R IMRE D R, LENART GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 107. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM. 1966. AUGUSZTUS 7. Fornet Béla (1890—1966) Június 21-én halt meg Fornet Béla dr. egyete­mi tanár, a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Belklinikájának igazgatója, az orvostudomá­nyok kandidátusa, kiváló — aranydiplomás — or­vos. A magyar orvostudomány és orvosképzés egyik nagy klinikusát, az allergológiai kutatás hazai út­törőjét és vezetőjét vesztettük el benne. Nemes sajátságokkal bíró ember volt. Humanitás, bölcses­ség, éleslátás, kritikai készség, pontosság és igényesség harmo­nikus egysége biztosította ki­egyensúlyozott, átlagon felüli egyéniségét, mélyen emberi meg­nyilatkozásait és orvosi tényke­dését. 1890-ben Párizsban született, ahol atyja Charcotnál végezte tanulmányait. Később Nyitrára költöznek. Itt végzi középisko­láit. Mindig nagy tisztelettel és lelkesedéssel beszélt nagyapjáról, Fornet Köméiről, aki az 1848-as szabadságharcban mint őrnagy harcolt, majd Kossuth-tal emig­rált, de öreg korát már újból itt­hon töltötte. Fornet Béla 1913-ban a bu­dapesti egyetemen nyerte orvosi diplomáját. 1914-ben lép a Korányi, majd az új Bá­lint klinika kötelékébe. Klinikai pályafutását csak a háborús évek katonai szolgálata szakította meg. 1928-ban adjunctus, 1929-ben habilitálják egyetemi magántanárrá. 1930-ban nevezik ki egyetemi tanár­nak a debreceni belklinikára. Itt, mint ahogyan önéletrajzában írja: „igyekeztem megtartani és megtartatni azt, amit főnökeimtől, Korányi és Bá- 1 lint professzor úrtól tanultam”. Nagy lelkesedéssel kezd a belklinika újjászervezéséhez. Önkéntes anyagi megerhelést is vállalva modernizálja a klini­kát. Gondoskodik új röntgen, kardiológiai és klini­kai laboratórium felállításáról, s ezzel megteremti a színvonalas orvosképzés, kutatás és gyógyítás le­hetőségeit. Hamar kibontakozik az allergológia, mint legfontosabb kutatási iránya. Fiatalabb évei­ben számos belgyógyászati kér­déssel foglalkozott. Kutatta az adrenalin-érzékenység, az idősült ízületi megbetegedések, az asth­ma bronchiale, a gyomormotili- tás klinikai és elméleti kérdéseit. 1929-ben jelenik meg első aller­gológiai munkája, melyben az allergiás reactiókészség összefüg­gését kutatja a szervezet sav-ba- sis-egyens'úlyával. Élete végéig lelkes híve volt az allergia kuta­tásának. Későbbi hepatológiai, gastroenterológiai, pulmonoló- giai, rheumatológiai vonatkozású munkáiban is elsősorban az al­lergiás pathomeehanismus szere­pét kutatta. Az 1920-as évek vé­gén és a 30-as évek elején még új szemlélet az allergia. A nagy klinikusok bölcsességére jellem­ző kritikai készséggel fogalmazza meg „Allergia” című könyvének bevezető soraiban ezen új irány­zat jelentőségét és klinikai kutatásának elveit. Így ír: „Minden actualis — hogy ne mondjam divatos — irányzatnak megvan az a veszélye, hogy az ab­ban dolgozók elfogultak lesznek és hajlamosak olyan túlzásokra, amelyek helyes törekvéseknek is hitelét ronthatják. Magunk is nem egyszer fel ve-

Next

/
Thumbnails
Contents