Orvosi Hetilap, 1966. október (107. évfolyam, 40-44. szám)
1966-10-02 / 40. szám - Vereckei István: A nephropathiák steroid therápiájáról
ORVOSI HETILAP két később is ellenőrizni tudtunk, illetve betegségük alakulásáról közleményünk megírásakor is volt értesülésünk. A megjelölt dózisú és tartamú kezelés előtti és utáni leleteket egyaránt feltüntettük. A betegek életkora 15 évtől 54 éves korig terjedt. Közülük 8 férfi, 7 pedig nő volt. Betegségük kezdetétől (az első anamnesztikus adattól) a steroid therápia beindulásáig eltelt legrövidebb idő 2 hónap, a leghosszabb pedig 13 év volt. Kórforma szerinti összetétel a következő: a „genuin” nephrosis chronicus stádiumában levőnek minősíthető a kórlefolyás adatai alapján teljes bizonyossággal egy beteg és feltehetően, de nem beigazolhatóan még további kettő. A glomerulonephritis chronica oedemás stádiumába sorolhatónak fogtunk fel 9 beteget. Nincs ugyanis adatunk arra vonatkozóan, hogy bármelyiküknél hypertonia, illetve haematuria nélküli, ún. „tiszta” nephroticus stádium valaha is fennállott volna. Pyelonephritis chronicát találtunk 2 betegnél, 1 esetben pedig L.E.D. volt a nephroticus tünetek alapja. Az időközben elhaltak közül 2 beteg autopsiájának megtörténtéről tudunk. Az egyes tünetek szeroidra bekövetkezett javulását százalékosan az 5. táblázat mutatja be. Ez az összeállítás egyébként tájékoztató jellegű, csakis a változások irányát veszi számba. A Ct javulási százaléka kiszámításánál figyelmen kívül kellett hagynunk azokat az eseteket, ahol ismételt meghatározás nem történt. A rövidebb-hosszabb időtartamú átmeneti javulások registrálásán kívül saját anyagunk nem nyújt biztatást abban az irányban, hogy a felnőttkori nephrosis syndroma végkimenetelét a steroid therápia döntő módon befolyásolná, legalább is a nephritises tüneteket is mutató esetek vonatkozásában. Mindenképpen fel kívánjuk említeni a L.E.D- ben szenvedő betegünk nephrosisának steroidra bekövetkezett közel teljes gyógyulását, ami az irodalomban szereplő kilátásoknál messze jobbnak mondható (43, 48, 50, 66), bár mint egyetlen eset azok érvényességét általánosságban nem teheti vitássá. A klinikán különben szinte kizárólagosan Prednisolont alkalmazunk. Az egész napra szánt adagot reggeli után egyszerre adjuk be; az endogén ACTH termelést ezen az úton gondoljuk legkevésbé gátolni. A kezdeti lökésterápia után a későbbiekben fenntartó adagokkal folytatjuk a kezelést. Az utóbbi időben elállottunk attól a gyakorlattól, hogy 10— 14 naponként a saját mellékvese stimulálására 1— 1 ACTH injectiót adjunk. Több meggondolás és adat szól ugyanis ellene, mint mellette. Felnőttek esetében is az antibioticus védelem hívei vagyunk, a kezdeti nagy steroid dózisok alatt és közvetlen utánuk mindenképpen, a későbbiekben pedig szükség szerint. Köztudott ugyanis a nephroticusok infectiókkal szembeni csökkent ellenállóképessége spontán is, még inkább steroid után. Fehérjeanabolicus steroidokat (10—14 naponként 25 mg Nerobolit) másokhoz hasonlóan (3) ugyancsak adunk, ha magára a vesefolyamatra — megbízható közlések szerint (21) — beigazolható effektus nem is várható. Az esetleges kálium adagolást a serum-elektrolyt-kép alakulásától tesszük függővé. A kezeléssel kapcsolatba hozható szövődmények nem ritkák. Nagy adagokkal folytatott energikus therápia esetében szinte 100%-osak (33). A jól ismert és itt részletezni nem kívánt steroid complicatiók mellett megemlítendő, hogy tartós kezelés alkalmával — elsősorban gyermekeknél — intracraniális nyomásfokozódás, agydaganatra emlékeztető pseudotumoros állapotok, a központi idegrendszer különféle károsodásai következhetnek be görcsökkel, alszárspasmussal stb. (11, 23, 47, 59). A perforatio veszélyét illetően is találhatók feljegyzések (13), melyek nagy óvatosságra intenek (28). Mi magunk egy 6 hetes steroid kezelés után közvetlenül pneumococcus peritonitis felléptét észlelhettük, ami igen nehezen volt leküzdhető. Gyakori panaszként ismertük meg a hűléses hurutokra, náthára való fokozott hajlamot, aminek éppen ezeknél a betegeknél van meg a különleges jelentősége az exacerbatiók lehetőségének megteremtése miatt. Nephritises kórképek Elméleti alapot szolgáltatott a steroid therápiára az a — nem kisszámú közlésre támaszkodó — felismerés, hogy nephritiseknél az előzőekben már érintett módon antigén-antitest reactió játszódik le. A steroid therápiától ennek felfüggesztése volna várható. A kísérletes úton létrehozott nephritisek steroidokkal való biztató befolyásolhatósága is erre utalt (16, 18, 36, 41, 82), bár nem hiányoznak a jóval óvatosabban megfogalmazott adatok sem (57). A klinikai kipróbálásról beszámoló egyes közlések első pillanatra igen kedvezőeknek mondhatók. Fakatselli (19) 8—15 napos kezelés után az acut nephritisek teljes gyógyulásáról ad hírt. Aal (1) ugyancsak kiemeli a gyógyulási idő nagyfokú lerövidülését steroidra. Ezeknek az eredményeknek értékelésekor azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy az acut diffus glomerulonephritis a megbetegedés első heteiben classicus therápiára is meggyógyul az esetek döntő többségében. Ez a körülmény a steroid effektus értékelését igen nehézzé teszi (78). Hámori (27) bizonyos megszorításokkal szintén indokoltnak tartja az acut glomerulonephritis steroid kezelését. Nemigen találunk viszont meggyőző adatokat arra, hogy a chronicussá válás ezúton jobban kivédhető volna. Másfelől többen kiemelik azokat a veszélyeket, melyeket a steroidok a vérnyomás és az oedemakészség vonatkozásában — nem utolsósorban cardialis szempontból — jelenthetnek (45, 64, 76). Ezek az utóbb felemlített meggondolások magyarázzák azt a mindinkább általánosnak mondható nézetet, miszerint a szövődmény nélküli, megfelelő gyógyulási hajlamot mutató acut nephritiseknél a steroid kezelés nem indikált (6, 34). Ha azonban a classicus kezelésre 6— 8—10 hét alatt sem tapasztalható kellő javulás (42), vagy ha egyidejűleg fennálló carditis vagy polyarthritis kezelése is szóba jön, a steroidot a több oldalról javasolt (15, 34) közepes adagolásban (pl.