Orvosi Hetilap, 1967. február (108. évfolyam, 6-9. szám)
1967-02-05 / 6. szám - Urai László: Az aortaív syndroma klinikuma, aetiológiája és pathomechanizmusa
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. • DARABOS PA L DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY DR . SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. • Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. FORRAI JENŐ DR. 108. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 1967. FEBRUÁR 5. Budapesti Orvostudományi Egyetem, II. Belklinika (Igazgató: Gömöri Pál dr.) Az aortaív syndroma klinikuma, aetiológiája és pathomechanizmusa Urai László dr. A mindennapi klinikai gyakorlatban nem ritka jelenség az alsó végtagok keringési zavara, a nem tapintható art. dorsalis pedis, tibialis posterior, sőt, nemegyszer az art. femoralis elzáródása, a csökkent vagy eltűnt oscillatio, s az ezzel járó subjectiv symptoma, a claudicatio intermittens. A felső végtagon előforduló pulsushiány, a nem mérhető vérnyomás, a nem vagy alig lüktető carotis azonban a szokatlan fizikális jelenségek sorába tartozik. S ez a furcsa, sajátos tünetegyüttes — amelyet először 1839-ben Davy és 1856-ban Savory között — hosszú-hosszú időre feledésbe merült, míg egy japán szemész, Takayasha 1908-ban újra leírta e kórképet, jellemző karakterisztikumaival együtt. Innen lehet számítani e megbetegedés diagnosztikai reneszánszát, s míg az elmúlt évtizedekben csak mint ritkaság, távol-keleti, elsősorban Japánban észlelt „egzotikum”-ként szerepelt, addig a legközelmúlt néhány éve — az angiológia rohamos fejlődése következtében — az egy-egy kazuisztikától kezdve az összegező irodalmi összefoglalásig bezáróan, számos publicatiót eredményezett. A könnyen szembeötlő vizsgálati lelet, a karon, a nyakon hiányzó vagy csökkent hullámú érlüktetés, a pulzusabnormalitás alapján e betegséget általánosságban „Pulseless Disease”-nek nevezték el. Az irodalomban talán a legelterjedtebben használt kifejezés a Frevngtől eredő „aortaív syndroma”. Ez az elnevezés anélkül, hogy az egyben aetiológiai vagy pathológiai konzekvenciákat is jelentene, a tárgyalás szempontjából talán a legmegfelelőbb, mert a betegség lényegére mutat rá. Kifejezi azt, hogy ezen rendellenesség eredete a nagyereknek az aortaívből való kiágazásához van közel, s jelzi a különböző esetekben a stenosis és az aortaívből eredő különböző ágak obliteratiójának különböző variatióit. Így ez a jelenség okozza a klinikai tünetek sokféleségét, de ugyancsak ez az anatómiai localisatio jelenti egyben a kórkép vezető tüneteinek — valamennyi esetben — egységes megnyilvánulását is. E sajátos elhelyezkedésű pathológiai történések következtében létrejött klinikai tünetek a következők :Az art. subclavia beszűkülése vagy elzáródása következtében, az elváltozás oldalán a pulsus nem, vagy alig tapintható. A vérnyomás az ellenoldalihoz képest csökkent vagy egyáltalán nem mérhető, az oscillatiós index erősen beszűkült vagy praktice nem mutat kilengést az oscillometer. A végtag hűvös, izomereje fokozatosan csökkent, gangraena azonban ritkán fejlődik ki, mert a felső végtag collateralis hálózata viszonylag sokáig egyensúlyban tudja tartani a nyugalmi végtag keringését. Munkavégzés kapcsán azonban az érintett felső végtagon typusos ischaemiás jelenség, fájdalom, az alsó végtag érszűkületére oly jellemzően ismert claudicatio intermittensszerű kép lép fel, s az idő múltával, a progressiónak megfelelően, mind kisebb és kisebb munka szükséges az ischaemiás fájdalom, az elerőtlenedés létrejöttéhez, s mind hoszszabb és hosszabb idő kell a fájdalom megszűnéséig, az izomerő restitutiójához. De továbbá, ennek a kórképnek épp az a sajátossága, hogy a subclavia érintettsége mellett az aortaívből eredő más nagyerek, az anonyma, a carotis is megbetegszik. S innen adódnak az aortaív syndromára jellemző agyi manifesztációk. Tulajdonképpen ezek az elváltozások első klinikai megközelítésben megfelelnek a carotis interna thrombosis klinikai tüneteinek. Mind az irodalomban ismertetett, mind a saját eseteinkben egyaránt előfordult transitoricus haemiplaegia, aphasia, epileptiform görcs, fokozott irritabilitás, emotionalis incontinentia, csökkent emlékezőképesség, makacs fejfájás, helyzetváltozásból adódó szédülés.