Orvosi Hetilap, 1973. szeptember (114. évfolyam, 35-39. szám)
1973-09-02 / 35. szám - Bornemisza György: Fejlődés a szövethiányok pótlása terén az elmúlt negyedszázadban
Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kísérletes Sebészeti Intézet (igazgató: Bornemisza György dr.) Fejlődés a szövethiányok pótlása terén az elmúlt negyedszázadban Bornemisza György dr. Az Orvosi Hetilap újraindulásának 25. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány. Amikor jelen munkám tárgyául a címben szereplő kérdéscsoportot választottam, tisztában voltam azzal, hogy e szerteágazó problémakörben nem minden mondható el egy közlemény keretében. Meg kell határozni elsősorban azt, hogy mit értünk szövethiány-pótláson, s természetesen azt is, hogy volt-e egyáltalán fejlődés e téren, s ha igen, milyen konkrét eredmények születtek az elmúlt negyedszázad során. 1. A nomenclatura vonatkozásában felmerülhet a kérdés, hogy a szövethiánypótlás helyett miért nem használtam a közismert transplantatio, vagy a magyaros átültetés szót. Azért használom a címben szereplő kifejezést, mert a kérdés modern megfogalmazása szerint transplantatióról csak akkor beszélhetünk, ha a műtét időpontjában is még élő szövetek átültetéséről van szó. Ha már nem élő szövetekkel vagy testidegen anyagokkal történik a szövetpótlás, erre az implantatio, a beültetés kifejezés alkalmazandó (Largiader, 38). Amikor szövethiányok pótlásáról beszélünk, azt is pontosan körül kell határolni, hogy mit értünk ezen. Általában kialakult konvenció, hogy amikor vese, szív, máj vagy más szerv átültetéséről beszélünk, ezt nem szövetátültetésnek, hanem szervátültetésnek nevezzük. Ha azonban pl. a májon csak a Glisson-tok pótlásáról van szó, akkor szövetpótlást végzünk. Amikor ér, fascia, bőr, ín, csont, kemény agyburok, húgyhólyag, rekeszizom stb. pótlása történik élő szövetekkel, akkor szövetátültetésről beszélünk. Néha a kérdés meghatározása nem is olyan könnyű, mert amikor pl. egy lemetszett ujjpercet vagy fülkagylót ültetünk vissza a helyére, akkor nemcsak egyféle szövetet, hanem pl. bőrt, csontot, inat, porcot stb. helyezünk vissza egyidőben s ilyenkor komplex szöveti replantatióról beszélhetünk. Szövethiány pótlására legtöbbször akkor kerül sor, amikor valamilyen külső körülmény, betegség, fejlődési rendellenesség stb. folytán tényleges szövethiány áll fenn, vagy ilyent hozunk létre a műtét során. Van azonban olyan eset is, amikor szövethiány valójában nem áll fenn, mégis kénytelenek vagyunk szövetpótlást alkalmazni. Amikor pl. Orvosi Hetilap 1973. 114. évfolyam, 35. szám olyan kis átmérőjű eret nyitunk meg hosszirányban az elzáródás okának megszüntetése céljából, mint esetleg a coronariák egyike, vagy más kis átmérőjű eren történik a beavatkozás, ha a metszést összevarrjuk, ezzel feltétlenül szűkületet hozunk létre. Talán nem járunk el helytelenül, ha az ilyen helyzetet „relatív szövethiány”-nak nevezzük, ugyanis a „hiány” pótlásáról éppúgy gondoskodni kell, mint amikor ez ténylegesen fennáll. Ilyenkor „foltplasztikát” alkalmazunk szabadon vett vénadarabbal, pericardiummal vagy más alkalmas szövettel. A szövetbarát ragasztóanyagok alkalmazása igen nagy segítséget jelent e finom műveleteknél, mint ezt saját kísérleteink során is tapasztaltuk (13). Amikor a szövetpótlások újabb eredményeit ismertetem, egyben utalok Zoltán: Szövetátültetések (47) c. kitűnő monographiájára, melyben az érdeklődők olyan részleteket is tanulmányozhatnak, amelyekre itt nem térhetek ki. Munkámban viszont ismertetek olyan szövetpótlási eljárásokat is, melyek a szokásos felsorolásokban nem szoktak szerepelni (pl. diaphragma, trachea stb.). Anélkül, hogy az ismert kérdésekre kitérnék a továbbiakban főleg általános szemléletet kívánok nyújtani e témakörről, kiemelve egyes fontosabbnak vélt kérdéseket, ill. újabb eredményeket. Ami a nomenclaturát illeti, a helyzet a következő: Az autolog transplantatio kifejezést akkor használjuk, amikor a donor és a recipiens azonos. Allogen transplantatumról akkor beszélünk, amikor azonos fajon belül történik az átültetés, pl. emberből emberbe. A xenogen transplantatio elnevezést akkor használjuk, amikor az átültetés külön fajokon történik, pl. majomból emberbe. Az alloplastica fogalma a mesterséges, testidegen anyagok beültetésére van fenntartva. Ezt a terminológiát még ki kell egészíteni néhány fogalommal. Replantatióról akkor beszélünk, amikor szövetek visszaültetésre történik eredeti helyükre, azonos egyeden belül. E téren Ladányi (37) ért el hazánkban kitűnő eredményeket ujjperc-replantatiókkal kapcsolatban. Retransplantatióról akkor beszélünk, amikor a transplantatum kimetszése és visszaültetése azonos egyeden, azonos helyre történik. Explantatiónak nevezzük szövetek, sejtek kiültetését a szervezeten kívüli tenyésztelepekre. Ilyen módon lehet a fibroblastok szaporodásáról meggyőződni akkor, amikor kérdésessé válik, hogy pl. egy átültetendő érdarab még élő vagy már életképtelen állapotban van. Brephoplasticus átültetésről akkor beszélünk, amikor a szövetek embrióból, újszülöttből származnak. Coisogen anyag az, amely genetikusan azonos egyedből származik és xenogen anyag az, amely más fajtából származik (38). Egyazon szövetféleség mint pl. egy csontléc lehet transplantatum vagy implantatum is; az előbbi esetben frissen kivett, élő szövetet ültetünk át, többi esetben konzervált, már nem élő csontdarabot. Tévedés volna azt hinni, hogy az életképesség feltétlenül nagyobb biztonságot, jobb eredményt jelent. Konzervált csontokkal — még ha ezek borjúból is származtak — értek el már kitűnő klinikai eredményeket, a hangsúly tehát nemcsak ezen van. A lényeg az, hogy mai tudásunk szerint az autotransplantatio biológiailag és klinikailag a leg-% 1* 2085