Orvosi Hetilap, 1976. november (117. évfolyam, 45-48. szám)
1976-11-07 / 45. szám - Füzi István: November 7.
kát helyreállítani, az ország társadalmi, politikai, gazdasági arculatát megváltoztatni. Nagymértékben nőtt a lakosság anyagi és kulturális színvonala, hatalmas arányokban javultak az élet- és munkakörülmények. Mindezek sorában napirendre kerülhetett a szocialista társadalombiztosítás és betegellátás fokozatos megteremtése is. Az újjáépítés során, mint ismeretes, sok nehézséggel kellett megküzdeni, hiszen hogy csak az egészségügynél maradjunk, a háború előtti ágylétszámnak alig több mint a fele vészelte át úgy-ahogy, a háborús eseményeket. A szakszervezetbe tömörült kommunista orvosok kezdték meg a küzdelmet az egészségügyi intézmények helyreállításáért, az orvosi ellátás megindításáért, a fenyegető tömegbetegségek, járványok elhárításáért. A cselekedni és hatni akaró orvos és egészségügyi dolgozó nem állt már ekkor egyedül, munkáját egy érlelődő új típusú társadalom viszonyai közt végezhette. A szocialista hatalom megszilárdulásával mind erőteljesebben indulhatott meg a gyógyító-megelőző hálózat kiépítése, a megfelelő intézményrendszer létrehozása, a közegészségügyi, higiénés viszonyok rendezése. Nem lehet megemlítetlenül hagyni az eredmények sorában a fertőző betegségek elleni küzdelem eredményeit, a bevált oltási rendszert, a járványos gyermekbénulás felszámolását eredményező vakcinálást. Kereken negyedszázad óta az egészségvédelem és ellátás fejlesztése már tudatosan a szocialista egészségügy alapelveire épül: magas színvonalú, mindenki számára hozzáférhető, ingyenes egészségügyi ellátást igyekszik nyújtani az egész lakosságnak. Alapvető cél, hogy az egészségügy össztársadalmi üggyé váljék. A szocialista országokban szinte már hagyomány, hogy az évfordulók az ünneplés mellett a számvetés, a feladatok körvonalazásának alkalmai is. Különösen indokolt ez most, hiszen az elmúlt évek az egészségügy terén is számos alapvető fejleményt hoztak. Széles körű előkészítő munkálatok alapján — ezek az ötvenes évek végéig nyúlnak vissza és számos egészségügyi intézmény, munkahely vett bennük részt — elfogadta az országgyűlés az egészségügyi törvényt. Mint ismeretes, az első ilyen törvényt még 1876-ban hozták. Markusovszkyval az élén, a legkiválóbb orvosok vettek részt kidolgozásában és példátlan előrelátással még a megelőzés elvét is megfogalmazták benne. E törvény azonban egyebekben — természetszerűen — csak a kor tudományos követelményeit vehette figyelembe, emellett csak kerettörvény volt, az akkori államhatalom nem is gondolt komolyan végrehajtására, kellő fedezetről sem gondoskodott. Az 1972-ben hozott egészségügyi törvény ezzel szemben már a megvalósult szocialista egészségügyi vívmányokat összegezte. Rögzítette, hogy az egészségvédelem állami feladat, az ellátás a társadalom egészének ügye, az életszínvonal-politika szerves része. A törvény ugyanakkor a kor színvonalán álló előrelátással fogalmazta meg a gyógyító-megelőző ellátás alapelveit, részleteit. A törvényhozók figyelme olyan problémákra is kiterjedt mint a hasadóanyagokra, ionizáló sugárforrásokra vonatkozó rendelkezések, a szövet- és szervátültetés orvosi és jogi kritériumai. Az egészségügyi törvényben foglaltaknak szinte szankcionáló betetőzése volt a tavaly elfogadott társadalombiztosítási törvény, amely az egész lakosságra osztatlanul kiterjesztette az ingyenes társadalombiztosítási, egészségügyi ellátást. Ennek jelentőségét akkor mérhetjük fel igazi mivoltában, ha figyelembe vesszük, hogy a felszabaduláskor a lakosságnak mindössze 30%-a volt biztosított. Az egészségügy mindjobban kiveszi részét a szocialista állam nagyvonalú és sokoldalú szociálpolitikai koncepciójából. Ennek sorába tartozik a népesedéspolitikai határozat" — amely viszonylag rövid idő alatt demográfiai javulást eredményezett — a terhesekről és anyákról való fokozottabb gondoskodás, az ifjúságvédelem és az öregekről való gondoskodás orvos-egészségügyi teendői. A bővülő feladatok ellátása nagyrészt az elért eredményeknek köszönhető. Az ötéves terv megvalósításához olyan időpontban kezdtünk hozzá, amikor a gyógyintézetek ágyszáma több mint kétszerese, az orvosoké mintegy háromszorosa, az egészségügyi dolgozók száma pedig négyszerese a felszabadulás előttinek. A tudományos haladást, a lakosság jogos igényeit figyelembe véve azonban azt is látnunk kell, hogy önmagában mindez még nem elegendő. Ennek megfelelően az V. ötéves tervben várhatóan 7—8 ezer új kórházi ágy létesül. Folytatódnak a rekonstrukciók és ezek megvalósításakor az a cél, hogy jobb legyen a gyógyintézetek területi elosztása, javuljon a szakmai struktúra és létrejöjjenek a progresszív betegellátás által megkövetelt ápolási szintek — intenzív, aktív, krónikus — helyes belső arányai. Az ellátás többi ágazataiban pedig a mennyiségi fejlesztés mellett elsősorban a minőségi követelményeket kell előtérbe állítani. Az új ötéves terv feladatainak maradéktalan végrehajtásához jobb munkaszervezésre, a személyi és anyagi keretek racionálisabb kihasználására, az intézmények, munkahelyek tevékenységének koordinálására van szükség. Ezt szolgálják az egészségügyi ötéves terv szakmapolitikai irányelvei és az ezekből adódó teendők. Kiemelkedő jelentősége van a gyógyító-megelőző ház