Orvosi Hetilap, 1980. július (121. évfolyam, 27-30. szám)

1980-07-06 / 27. szám - Juszt Lajos: A gyógyító munka anyagi megalapozásáról

Egészségügyi Minisztérium A gyógyító munka anyagi megalapozásáról Juszt Lajos dr. Általánossá, mindennapivá vált a közgazdasági kér­dések vitája életünkben. Nemcsak a termelés, a szolgáltatás, a napi vállalati intézményi munka te­rületén lett központi kérdés, hanem magánéletünk­ben, családi, baráti vitákban is. Nem egyszerűen azért, mert divattá vált a közgazdaságtan, hanem azért, mert a világot átszövő nagy gazdasági rend­szerben alapvetően új vonások keletkeztek és érvé­nyesülnek az 1970-es évek első felétől. Ez befolyást gyakorol az országok, az egyes termelő és nem ter­melő közösségek, de az egyes emberek mindennapi életére is. Érthető tehát a felfokozott érdeklődés. Az egészségügyi ellátás területén az általános indokok mellett további fontos meghatározó ténye­zők keletkeztek, amelyek a gazdasági kérdéseket előtérbe helyezték. Egyrészt a világ országai nagy hányadában mind szélesebbé, tömegesebbé válik az egészségügyi szolgáltatás, s ha ez eltérő alapo­kon is működik, az ország gazdasági erejét jelentő­sen igénybe veszi. A II. világháború után nem utol­sósorban a szocialista országok hatására, a legfej­lettebb tőkés országokban is megindult, ha eltérő módon is, az egészségügyi ellátás tömegessé tétele. Állami, biztosítási, és magánszolgáltatás keretében mind több országban terjedt ki az egész lakosság­ra. A szocialista országokban viszont a rendszer alapelvéből következően lényegileg az egész társa­dalomra érvényes, mint ahogy ezt a magyar egész­ségügyi ellátás törvénybe iktatott kötelezettsége is kimondja: a minden állampolgár számára biztosí­tott egészségügyi ellátás. Az egészségügyi szolgálat hatásának kiterjesz­tése mellett a másik fontos elem, amely a gazdasági kérdéseket előtérbe helyezte, a tudományos-techni­kai haladás következtében egyre bővülő eszköz­­rendszer, amely a gyógyítás szolgálatában áll. Ezért beszélnek, s nem jogtalanul, egyre többet az egész világon az egészségügy költségrobbanásáról. A közgazdasági kérdések megítélésénél azon­ban már a fogalom használatát illetően is sok a pontatlanság. Érdemes tehát a fogalmakat egyér­telműen használni azért, hogy további munkánk körülhatárolásánál feladatainkat egyértelműen ha­tározzuk meg. A közgazdaságtan, a gazdasági törvények és összefüggések vizsgálata egy olyan alaptudomány, amely elméletileg vizsgálja a termelési viszonyok, ezen belül a termelés és elosztás törvényeit. Ennek keretében egyebek között összefoglalja az ágazati gazdaságtani kutatások eredményét, s felhasználja az általános fejlődési irány meghatározásánál (1). Orvosi Hetilap 1980. 121. évfolyam, 27. szám Az ágazati gazdaságtan az adott ágazat belső fejlődési törvényszerűségeit, az adott ágazat helyét és szerepét tanulmányozza az egész népgazdaság­ban. Megkísérli az alapegységekben végbemenő fo­lyamatok tudományos megalapozását, s a tovább­fejlesztés feladatait határozza meg. Nyilvánvaló tehát, hogy akkor, amikor egyre fokozódó igény jelentkezik a gazdasági kérdések tudományos megalapozása iránt az egészségügy­ben, az ágazati gazdaságtanról beszélünk. Olyan gazdaságtani kérdésekről, amely része — s hozzá­teszem, fontos része — a társadalom egész fejlődé­sét vizsgáló tudományágnak. II. A két világháború között az ellenforradalmi rendszer időszakában a magyar egészségügy fejlő­dése sajátos volt. Miközben nagyszerű orvostudó­sok köré kialakult iskolák az orvostudomány egyik-másik ágában világméretű, elismert színvo­nalú munkát végeztek, a tömeges ellátás a lakosság egészére kiterjedően csak nagyon korlátozottan jött létre. A lakosság nagyobb hányadát kitevő paraszt­ság egészségügyi ellátása minimális volt, hiszen biztosítási rendszerük nem volt megoldott. A fa­lusi körzeti orvos jelentette lényegileg az egyetlen kapcsolatot. Erre is igaz volt az, amit sok költőnk, írónk fogalmazott meg, hogy a parasztember előbb hívott állatorvost a tehenéhez, mint orvost gyer­mekéhez, vagy feleségéhez. A munkásosztály biztosítása elsősorban a nagyüzemekben a 30-as évek elejétől folyamatosan kialakult. Létrejött az OTI, s emellett néhány ki­sebb biztosító (MABI stb.). Nem véletlen tehát, ha ezt az alapot tekintjük, hogy az egészségügyi intéz­ményhálózat lényegileg az ipari nagyvárosokra koncentrálódott. Nagyságát a II. világháború kitö­résének időszakában mintegy 48 000 kórházi, klini­kai, magánszanatóriumi ágy szemlélteti. A háborús pusztítások még ezt az intézményhálózatot is jelen­tősen érintették. A fő kérdés tehát a felszabadulás után az volt, hogy helyre kellett állítani a háború alatt részben vagy egészében elpusztult intézmény­­hálózatot, hogy az alapvető ellátási feltételeknek eleget tudjuk tenni. E korszak lezárásával egyidejűleg, amely nagyjából és egészében a hároméves terv befeje­zésével ért véget, erőteljes gazdaságpolitikai prog­ram indult meg országunkban. Anélkül, hogy az I. ötéves terv gazdaságpolitikáját e cikk keretében részletesebben elemeznénk, csupán jelzésszerűen is érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ez az az időszak, amikor részben külső tényezők hatására (hidegháború), részben a belső fejlődés okozta kényszer miatt, az erőltetett iparosítási program mellett, társadalmi célkitűzésként az infrastruktúra kiépítését folyamatosan figyelembe véve, rendkí­vüli nagy lemaradások következtek be az út, a vil­lany, a víz, a közlekedési ellátásban, s nem volt elég gyors az előrehaladás az oktatás, s nem utol­sósorban az egészségügy területén sem. A fejlődésünket átmenetileg megtörő ellenfor­radalom utáni konszolidációs szakasz már nagyobb előrelépést hozott e területeken is.% 1* 1615

Next