Orvosi Hetilap, 1982. január (123. évfolyam, 1-5. szám)

1982-01-03 / 1. szám - Az Orvosi Hetilap 125. évfordulója

1* Az Orvosi Hetilap 125. évfordulója 1982 jelentős évfordulóval köszönt az olvasóra: jú­nius 4-én lesz 125 éve, hogy megjelent az Orvosi He­tilap első száma. Pályafutása során többször fenye­gette a lapot a megszűnés veszélye és a második világháborúnak sajnálatos módon áldozatul is esett három évfolyama, hogy azután 1848 centenáriumá­nak lelkes légköre újra életre hívja. Ezért tart a lap a jubileum évében 123. évfolyamánál. A hazai sajtó legidősebb, élő hajtása a világ egyik legrégibb orvosi közlönye, példa nélkül álló történelmi korszakot ível át megszületése óta: a szabadságharc bukását követő letargiát, az abból való lassú ocsúdást, majd a kiegyezést követő fej­lődés látszólagos békés időszakát, a két világhábo­rút, az utóbbinak minden addigit felülmúló pusztí­tásait, melyeknek eltakarított romjain küzdelmek, erőfeszítések, nehézségek árán a nemzet magára talált és merőben új társadalmi rendszer építését kezdhette meg. 125 év az orvostudomány számára a fejlődés sűrített, dinamikus időszakát jelentette, amelyben — hogy csak a haladás fő irányára emlékeztessünk — a kórbonctan a fizikális diagnosztikával társul­va a szervi­zetiológia szintjére juttatta a medicinát, miközben az elméleti orvostanban a szabatos, nor­matív kísérletezéssel, a kauzalitás elvével lezárult a spekulációk kora. A század utolsó évtizedeiben pedig a kibontakozó mikrobiológia forradalma már a szó szoros értelmében vett kóroktan színvonalára emelte az orvostant. A múlt századi orvosi reformnemzedék: Balas­sa János, Markusovszky Lajos, Korányi Frigyes és társai által megindított Orvosi Hetilap, éppen ennek a nagyívű fejlődésnek szegődött hűséges króniká­sául. Történelme során azonban túlnőtt a krónikás szerepkörén és fáradhatatlanul buzdított, ösztön­zött, korteskedett az elméleti és gyakorlati orvostan önálló művelése, a korszerű orvosképzés megterem­tése, a közegészségügy megalapozása mellettt, an­nak érdekében, hogy a hazai orvostudomány be­kapcsolódjék a világ tudományos vérkeringésébe. Olyan program volt ez, amely nem egy, hanem több nemzedék részvételét, áldozatos szakemberek céltudatos tömörítését kívánta. Az újraindulás óta több alkalommal idéztük, méltattuk az Orvosi Hetilap hőskorát, alapítójának több mint három évtizedet kitevő munkáját a lap irányításában, korszerű orgánummá fejlesztésében, sokoldalú egészségpolitikai tevékenységét. Régi óhajunknak teszünk eleget, amikor a jubiláns év­ben az alapító segítőtársaira, vállalkozása folyta­tóira, arra az eléggé nem méltányolható, szervezett fejlődésre fordítjuk tekintetünket, amelyben csodá­latosképpen mindig megvolt az utánpótlás és mi­közben a szerkesztők, rovatvezetők — „tagtársak”, Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 1. szám „ügytársak” — nemzedéke egymást váltotta, tere­bélyesedve nőtt a közreműködők, a pártfogók, az olvasók tábora. Ha csupán a szerzők nevét idéznék fel, akik otthagyták nyomukat a sárguló újságolda­lakon, akkor is kevés lenne a rendelkezésre álló tér. Balogh Kálmán neve kívánkozik első helyre azok sorában, akik meghatározott módon járultak hozzá a lap arculatának formálásához. A hatvanas évek elején került Markusovszky mellé főmunkatársnak és sokrétű szaktudással, nagy műveltséggel, széles természettudományos látókörrel, éles logikával, de­­batteri készséggel segítette a lap alapítóját a szer­kesztésben és részvétele e munkában különösen akkor vált jelentőssé, amikor a hatvanas évek vé­gén Markusovszky miniszteriális működése meg­kezdődött és e tevékenysége óhatatlanul korlátozta a lap irányításával kapcsolatos teendők ellátásában. Baloghnak jelentős része volt abban, hogy gyorsult a munkatársi gárda toborzása, a példányszám — amely 1858-ban még 600 volt — emelkedett és hogy 1863-ban a Hetilap három melléklettel (nőorvosi, gyermekorvosi és szemészeti) is bővült. Tudomá­nyos előrelátására jellemző, hogy bár a sejtkórtan alapján állt, meggyőződéssel hirdette: „.. . eljön az idő, amikor a molekulárfizika és más természettu­dományok eredményeire fogjuk építeni kórtani is­mereteinket . . Balogh Kálmán 1888 nyarán elhunyt uralmiá­­ban. Még betegen, vakon is ragaszkodott teendői ellátásához. A korai, feltartóztathatatlan vég azon­ban bekövetkezett, miközben Markusovszky öreg korára való tekintettel már korábban úgy döntött, visszavonul a laptól, hogy maradék erőit a minisz­tériumban összpontosíthassa az orvosügyekre, így esett az utódlás kijelölésénél a választás Hőgyes Endrére, Balogh tanítványára és tanszéki helyet­tesére, aki 1889 elejétől irányítja a szerkesztést és átveszi a kórélettani tanszék vezetését. Hőgyes Endre a századforduló magyar orvostudományának kimagasló egyénisége jeles experimentátor, a kór­élettanban a funkcionális irány úttörője, a veszett­ség elleni hazai védekezés megszervezője, a védő­oltás tökéletesítője, emellett széles látókörű, iskola­teremtő erejű alkotó, nevelő volt. Balassa János, Semmelweis Ignác, Korányi Frigyes után, a világ orvostudományában, elsősorban az ő munkássága keltett visszhangot. A század első éveiben — jórészt Hőgyes irányí­tásával — olyan kiváló egyéniségek tömörülnek szerzőkként a lap köré, mint Fodor József, Dollin­­ger Gyula, Portik Ottó, Tauffer Vilmos, Bókay Ár­pád, Jendrassik Ernő, Korányi Sándor, Grósz Emil, hogy azután Liebermann Leóval, Moravcsik Ernő­vel, Tangl Ferenccel gazdagodjék a hosszú időn át eredményesen tevékenykedők sora. Hőgyes Endre betegsége és idő előtti tragikus vége fájdalmas ce­zúra az Orvosi Hetilap pályafutásában. A nagy veszteség enyhítésére együtt tesznek kísérletet Len­­hossék Mihály, az ismert orvosdinasztia sarja, az idegrendszer finom szerkezetének kutatója, a világ­hírű anatómus és Székely Ágoston a képzett epide­­miológus, aki már a század eleje óta segédszerkesz­tőként dolgozott. Lenhessék, noha elfoglalt elmé­leti kutató, nem zárkózik be a morfológia szűkebb

Next