Orvosi Hetilap, 1982. január (123. évfolyam, 1-5. szám)
1982-01-03 / 1. szám - Az Orvosi Hetilap 125. évfordulója
1* Az Orvosi Hetilap 125. évfordulója 1982 jelentős évfordulóval köszönt az olvasóra: június 4-én lesz 125 éve, hogy megjelent az Orvosi Hetilap első száma. Pályafutása során többször fenyegette a lapot a megszűnés veszélye és a második világháborúnak sajnálatos módon áldozatul is esett három évfolyama, hogy azután 1848 centenáriumának lelkes légköre újra életre hívja. Ezért tart a lap a jubileum évében 123. évfolyamánál. A hazai sajtó legidősebb, élő hajtása a világ egyik legrégibb orvosi közlönye, példa nélkül álló történelmi korszakot ível át megszületése óta: a szabadságharc bukását követő letargiát, az abból való lassú ocsúdást, majd a kiegyezést követő fejlődés látszólagos békés időszakát, a két világháborút, az utóbbinak minden addigit felülmúló pusztításait, melyeknek eltakarított romjain küzdelmek, erőfeszítések, nehézségek árán a nemzet magára talált és merőben új társadalmi rendszer építését kezdhette meg. 125 év az orvostudomány számára a fejlődés sűrített, dinamikus időszakát jelentette, amelyben — hogy csak a haladás fő irányára emlékeztessünk — a kórbonctan a fizikális diagnosztikával társulva a szervizetiológia szintjére juttatta a medicinát, miközben az elméleti orvostanban a szabatos, normatív kísérletezéssel, a kauzalitás elvével lezárult a spekulációk kora. A század utolsó évtizedeiben pedig a kibontakozó mikrobiológia forradalma már a szó szoros értelmében vett kóroktan színvonalára emelte az orvostant. A múlt századi orvosi reformnemzedék: Balassa János, Markusovszky Lajos, Korányi Frigyes és társai által megindított Orvosi Hetilap, éppen ennek a nagyívű fejlődésnek szegődött hűséges krónikásául. Történelme során azonban túlnőtt a krónikás szerepkörén és fáradhatatlanul buzdított, ösztönzött, korteskedett az elméleti és gyakorlati orvostan önálló művelése, a korszerű orvosképzés megteremtése, a közegészségügy megalapozása mellettt, annak érdekében, hogy a hazai orvostudomány bekapcsolódjék a világ tudományos vérkeringésébe. Olyan program volt ez, amely nem egy, hanem több nemzedék részvételét, áldozatos szakemberek céltudatos tömörítését kívánta. Az újraindulás óta több alkalommal idéztük, méltattuk az Orvosi Hetilap hőskorát, alapítójának több mint három évtizedet kitevő munkáját a lap irányításában, korszerű orgánummá fejlesztésében, sokoldalú egészségpolitikai tevékenységét. Régi óhajunknak teszünk eleget, amikor a jubiláns évben az alapító segítőtársaira, vállalkozása folytatóira, arra az eléggé nem méltányolható, szervezett fejlődésre fordítjuk tekintetünket, amelyben csodálatosképpen mindig megvolt az utánpótlás és miközben a szerkesztők, rovatvezetők — „tagtársak”, Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 1. szám „ügytársak” — nemzedéke egymást váltotta, terebélyesedve nőtt a közreműködők, a pártfogók, az olvasók tábora. Ha csupán a szerzők nevét idéznék fel, akik otthagyták nyomukat a sárguló újságoldalakon, akkor is kevés lenne a rendelkezésre álló tér. Balogh Kálmán neve kívánkozik első helyre azok sorában, akik meghatározott módon járultak hozzá a lap arculatának formálásához. A hatvanas évek elején került Markusovszky mellé főmunkatársnak és sokrétű szaktudással, nagy műveltséggel, széles természettudományos látókörrel, éles logikával, debatteri készséggel segítette a lap alapítóját a szerkesztésben és részvétele e munkában különösen akkor vált jelentőssé, amikor a hatvanas évek végén Markusovszky miniszteriális működése megkezdődött és e tevékenysége óhatatlanul korlátozta a lap irányításával kapcsolatos teendők ellátásában. Baloghnak jelentős része volt abban, hogy gyorsult a munkatársi gárda toborzása, a példányszám — amely 1858-ban még 600 volt — emelkedett és hogy 1863-ban a Hetilap három melléklettel (nőorvosi, gyermekorvosi és szemészeti) is bővült. Tudományos előrelátására jellemző, hogy bár a sejtkórtan alapján állt, meggyőződéssel hirdette: „.. . eljön az idő, amikor a molekulárfizika és más természettudományok eredményeire fogjuk építeni kórtani ismereteinket . . Balogh Kálmán 1888 nyarán elhunyt uralmiában. Még betegen, vakon is ragaszkodott teendői ellátásához. A korai, feltartóztathatatlan vég azonban bekövetkezett, miközben Markusovszky öreg korára való tekintettel már korábban úgy döntött, visszavonul a laptól, hogy maradék erőit a minisztériumban összpontosíthassa az orvosügyekre, így esett az utódlás kijelölésénél a választás Hőgyes Endrére, Balogh tanítványára és tanszéki helyettesére, aki 1889 elejétől irányítja a szerkesztést és átveszi a kórélettani tanszék vezetését. Hőgyes Endre a századforduló magyar orvostudományának kimagasló egyénisége jeles experimentátor, a kórélettanban a funkcionális irány úttörője, a veszettség elleni hazai védekezés megszervezője, a védőoltás tökéletesítője, emellett széles látókörű, iskolateremtő erejű alkotó, nevelő volt. Balassa János, Semmelweis Ignác, Korányi Frigyes után, a világ orvostudományában, elsősorban az ő munkássága keltett visszhangot. A század első éveiben — jórészt Hőgyes irányításával — olyan kiváló egyéniségek tömörülnek szerzőkként a lap köré, mint Fodor József, Dollinger Gyula, Portik Ottó, Tauffer Vilmos, Bókay Árpád, Jendrassik Ernő, Korányi Sándor, Grósz Emil, hogy azután Liebermann Leóval, Moravcsik Ernővel, Tangl Ferenccel gazdagodjék a hosszú időn át eredményesen tevékenykedők sora. Hőgyes Endre betegsége és idő előtti tragikus vége fájdalmas cezúra az Orvosi Hetilap pályafutásában. A nagy veszteség enyhítésére együtt tesznek kísérletet Lenhossék Mihály, az ismert orvosdinasztia sarja, az idegrendszer finom szerkezetének kutatója, a világhírű anatómus és Székely Ágoston a képzett epidemiológus, aki már a század eleje óta segédszerkesztőként dolgozott. Lenhessék, noha elfoglalt elméleti kutató, nem zárkózik be a morfológia szűkebb