Orvosi Hetilap, 1982. június (123. évfolyam, 23-26. szám)
1982-06-06 / 23. szám - Hun Nándor: A korszerű szociális gerontológiai szemlélet
1. táblázat. Genetikai óra (várható évek száma) (Hayflick után) gondot okoznak az önálló életre mind kevésbé alkalmas 80 évesek és idősebbek, elsősorban a magányos nők száma, akik súlyos és növekvő szociális és egészségügyi feladatot jelentenek az egész társadalomnak. (Számuk 1980-ban 214 ezer volt és az ezredfordulóra 342 ezer lesz.) Ugyancsak megállapítható tény, hogy napjainkban a 60 évesek és idősebbek várható élettartama lényegében az elmúlt 30 év alatt nem változott. Az emberi élet korlátai (Az öregedés genetikai determináltsága és a veszélyeztető tényezők szerepe) Az öregedés lényegéhez sokkal közelebb hoztak bennünket az újabb molekuláris biológiai és genetikai kutatások (18, 20), szemben az elmúlt idők különböző, hiányos elképzeléseivel. Köztudott, hogy az életkor minden élőlénynél meghatározott és ezért jogos az a feltevés, hogy ezt valamilyen „genetikai üzenet” determinálja. Ezzel kapcsolatban 2 felfogás alakult ki, de mindkettőben a sejtmag és a DNS szerepe a lényeges (18, 20). 1. Az öregedés génje (aging gen), mely a genetikai programban jelentkezik adott időpontban, az adott fajnak megfelelően „előrelétezik” és a klimaktérium génjéhez hasonlóan kronológiailag lép működésbe. Ez az előrelétező gén indítaná meg a „genetikai órát”, mely meghatározza a faj általában várható élettartamát (1. táblázat). Egyesek szerint a korai öregedést a „felgyorsult” genetikai óra hozza létre, amikor is a születéstől az öregedésig az emberi élet 30 éven belül lepereg (15, 16). Ilyen lenne a progeria, Werner-kór is. 2. A másik genetikai elképzelés szerint az öregedés oka a kóros mutáció jelentkezése lenne. A programban kódolási zavarok jelentkeznek, melyek molekuláris szinten téves információkat közölnének, elsősorban a fehérjék, a DNS, a RNS és az aminosavak felé. Ezek a téves információk kisebbnagyobb zavarokat (koccanásokat, ütközéseket) okoznak és ha ezek bizonyos mennyiségű és minőségű szintet érnek el, akkor Medvedev (38) szerint az öregedés nyilvánvalóvá válik. A vizsgálatok nem tudták egyöntetűen tisztázni, hogy ezek a változások magát a sejt kódrendszerét, avagy a transmittereket, tehát a hírközlő apparátust érintenék (38). Orgel kutatásai szerint a téves információk megjelenését elsősorban a sejt enzimrendszerének kóros elváltozásai okoznák. Többen kimutatták az immunrendszer morfológiai és működésbeli elváltozásait idős korban. Burnet ilyen természetű vizsgálatai mellett a hazai kutatók és elsősorban Beregi (3, 4) kutatásai mindenképpen megemlítendők. A legújabb felfogás szerint a leglényegesebb kezdeti elváltozások a sejtek receptoraival lennének kapcsolatosak (csökken a számuk és működésükben zavarok jönnek létre; 13). Az ilyen természetű és mind szélesebben 1400 elterjedt kutatások közül megemlítjük Gaetanót és mtsai-t (13), akik hangsúlyozzák, hogy az involúcióval párhuzamosan csökken a?-adrenerg-receptorok száma a target-sejtekben, a lymphocytákban, a központi idegrendszerben. A szerzők 56—57 éves egyének monocytáiban az inzulin-receptorok számának csökkenését bizonyították, amivel megmagyarázható lenne az idős ember csökkentebb inzulinérzékenysége is (13). Más szóval a makromolekuláris rendszerben, ha a szervezet szabályozó apparátusa nem képes korrigálni a jelentkező mutációkat, akkor olyan végproduktumok keletkeznek, melyek „hibakatasztrófákat” váltanak ki. Ezek a hibás információk a szovjet Frolkis szerint okoznák a szabadgyök reakciókat, a cross-linkage-t is és számos anyagcsere-, illetve fizikokémiai elváltozást a cytoplazmában, így tehát szoros és egyenes összefüggés áll fenn az egyes organizmusok várható élettartama és a szabályozó mechanizmusok között (9, 10, 11, 12). Ezek az igen jelentős vizsgálatok többek között néhány igen fontos tényre hívták fel a figyelmet, így megdöntötték azt az ismert elméletet, mely szerint „in vitro” tenyészetben „a sejt halhatatlan”. Többen (19, 20) kimutatták, hogy a sejtek növekedési rátája ellentétes arányban van a sejt korával. Minél idősebb a sejt, annál hosszabb a latenciaidő, tehát lassabban és gyérebben osztódik, mint ugyanazon faj embrionális sejtje (pl. emberi tüdő fibroblastok). Hayflick (20) már 1965-ben kimutatta, hogy ellentétes viszony van a donor kora és a sejttenyészet élettartama között. Ezt a genetikai adottságot a mélyhűtés sem befolyásolja. A diploid sejtek osztódása mindenképpen korlátozott és egy bizonyos felső határt már nem léphet túl. Az osztódások folyamán egy idő múlva „in vitro” is degeneratív elváltozások jelentkeznek a sejtben. Szoros kapcsolat van a sejtkultúra élettartama és a faj várható élettartama közt (2. táblázat). Ezek az igen jelentős vizsgálatok többek közt néhány igen fontos tényre hívták fel a figyelmet. A genetikai determináció mellett az öregedés (különösen a téves információk, tehát a kóros mutációk előfordulása) exogén tényezőkkel kísérletileg is befolyásolható, melyek az öregedést gyorsítják és így az élővilágra károsak. Ezek az ún. mutagén tényezők, mint a jól ismert rtg-sugárzás, vagy az aminosavak analógiái stb. elsősorban a DNS és RNS fehérjéit befolyásolják. Hart és Ledow (19) kimutatta, hogy a különböző állatfajok addig képesek a rtg-sugárzás ártalmait korrigálni, amíg ez megfelel az illető faj várható átlagos élettartamának. Az emberi patológia számára ebből az a tanulság, hogy az öröklődő elsődleges tényezők mellett az emberi élettartamot határozott mértékben befolyásolják a külső világ viszonyai is. Gondoljunk 2. táblázat. Embrionális fibroblasztok tenyésztési száma és a faj várható élettartama (Hayflick) Ember 80—90 Marha 50 Patkány 3 Egér 2,5 Teknős 140 Faj Embrionális tenyészetszám Születéskor várható élettartam ember 40—70 90 csirke 15—313 egér 14—283 teknős 72—114 140