Orvosi Hetilap, 1982. június (123. évfolyam, 23-26. szám)

1982-06-06 / 23. szám - Hun Nándor: A korszerű szociális gerontológiai szemlélet

1. táblázat. Genetikai óra (várható évek száma) (Hayflick után) gondot okoznak az önálló életre mind kevésbé alkal­mas 80 évesek és idősebbek, elsősorban a magányos nők száma, akik súlyos és növekvő szociális és egészségügyi feladatot jelentenek az egész társadalomnak. (Számuk 1980-ban 214 ezer volt és az ezredfordulóra 342 ezer lesz.) Ugyancsak megállapítható tény, hogy napjaink­ban a 60 évesek és idősebbek várható élettartama lé­nyegében az elmúlt 30 év alatt nem változott. Az emberi élet korlátai (Az öregedés genetikai determináltsága és a veszélyeztető tényezők szerepe) Az öregedés lényegéhez sokkal közelebb hoztak bennünket az újabb molekuláris biológiai és gene­tikai kutatások (18, 20), szemben az elmúlt idők kü­lönböző, hiányos elképzeléseivel. Köztudott, hogy az életkor minden élőlénynél meghatározott és ezért jogos az a feltevés, hogy ezt valamilyen „genetikai üzenet” determinálja. Ezzel kapcsolatban 2 felfogás alakult ki, de mindkettőben a sejtmag és a DNS szerepe a lényeges (18, 20). 1. Az öregedés génje (aging gen), mely a gene­tikai programban jelentkezik adott időpontban, az adott fajnak megfelelően „előrelétezik” és a kli­­maktérium génjéhez hasonlóan kronológiailag lép működésbe. Ez az előrelétező gén indítaná meg a „genetikai órát”, mely meghatározza a faj általá­ban várható élettartamát (1. táblázat). Egyesek sze­rint a korai öregedést a „felgyorsult” genetikai óra hozza létre, amikor is a születéstől az öregedésig az emberi élet 30 éven belül lepereg (15, 16). Ilyen lenne a progeria, Werner-kór is. 2. A másik genetikai elképzelés szerint az öre­gedés oka a kóros mutáció jelentkezése lenne. A programban kódolási zavarok jelentkeznek, melyek molekuláris szinten téves információkat közölné­nek, elsősorban a fehérjék, a DNS, a RNS és az aminosavak felé. Ezek a téves információk kisebb­­nagyobb zavarokat (koccanásokat, ütközéseket) okoznak és ha ezek bizonyos mennyiségű és minő­ségű szintet érnek el, akkor Medvedev (38) szerint az öregedés nyilvánvalóvá válik. A vizsgálatok nem tudták egyöntetűen tisztázni, hogy ezek a változá­sok magát a sejt kódrendszerét, avagy a transmitte­­reket, tehát a hírközlő apparátust érintenék (38). Or­gel kutatásai szerint a téves információk megjelené­sét elsősorban a sejt enzimrendszerének kóros elvál­tozásai okoznák. Többen kimutatták az immunrend­szer morfológiai és működésbeli elváltozásait idős korban. Burnet ilyen természetű vizsgálatai mellett a hazai kutatók és elsősorban Beregi (3, 4) kutatásai mindenképpen megemlítendők. A legújabb felfo­gás szerint a leglényegesebb kezdeti elváltozások a sejtek receptoraival lennének kapcsolatosak (csök­ken a számuk és működésükben zavarok jönnek létre; 13). Az ilyen természetű és mind szélesebben 1400 elterjedt kutatások közül megemlítjük Gaetanót és mtsai-t (13), akik hangsúlyozzák, hogy az involú­­cióval párhuzamosan csökken a­­?-adrenerg-recepto­­rok száma a target-sejtekben, a lymphocytákban, a központi idegrendszerben. A szerzők 56—57 éves egyének monocytáiban az inzulin-receptorok szá­mának csökkenését bizonyították, amivel megma­gyarázható lenne az idős ember csökkentebb inzu­linérzékenysége is (13). Más szóval a makromolekuláris rendszerben, ha a szervezet szabályozó apparátusa nem képes korrigálni a jelentkező mutációkat, akkor olyan végproduktumok keletkeznek, melyek „hibakataszt­rófákat” váltanak ki. Ezek a hibás információk a szovjet Frolkis szerint okoznák a szabadgyök reakciókat, a cross-linkage-t is és számos anyagcse­re-, illetve fizikokémiai elváltozást a cytoplazmá­­ban, így tehát szoros és egyenes összefüggés áll fenn az egyes organizmusok várható élettartama és a szabályozó mechanizmusok között (9, 10, 11, 12). Ezek az igen jelentős vizsgálatok többek között néhány igen fontos tényre hívták fel a figyelmet, így megdöntötték azt az ismert elméletet, mely szerint „in vitro” tenyészetben „a sejt halhatatlan”.­­ Többen (19, 20) kimutatták, hogy a sejtek növekedési rátája ellentétes arányban van a sejt korával. Minél idősebb a sejt, annál hosszabb a latenciaidő, tehát lassabban és gyérebben osztódik, mint ugyanazon faj embrionális sejtje (pl. emberi tüdő fibroblastok). Hayflick (20) már 1965-ben kimutatta, hogy ellentétes viszony van a do­nor kora és a sejttenyészet élettartama között. Ezt a genetikai adottságot a m­élyhűtés sem befolyásolja. A diploid sejtek osztódása mindenképpen korlátozott és egy bizonyos felső határt már nem léphet túl. Az osz­tódások folyamán egy idő múlva „in vitro” is degene­­ratív elváltozások jelentkeznek a sejtben. Szoros kap­csolat van a sejtkultúra élettartama és a faj várható élettartama közt (2. táblázat). Ezek az igen jelentős vizsgálatok többek közt néhány igen fontos tényre hívták fel a figyelmet.­­ A genetikai determináció mellett az örege­dés (különösen a téves információk, tehát a kóros mutációk előfordulása) exogén tényezőkkel kísérle­tileg is befolyásolható, melyek az öregedést gyorsít­ják és így az élővilágra károsak. Ezek az ún. muta­­gén tényezők, mint a jól ismert rtg-sugárzás, vagy az aminosavak analógiái stb. elsősorban a DNS és RNS fehérjéit befolyásolják. Hart és Led­ow (19) kimutatta, hogy a különböző állatfajok addig ké­pesek a rtg-sugárzás ártalmait korrigálni, amíg ez megfelel az illető faj várható átlagos élettartamá­nak.­­ Az emberi patológia számára ebből az a ta­nulság, hogy az öröklődő elsődleges tényezők mel­lett az emberi élettartamot határozott mértékben befolyásolják a külső világ viszonyai is. Gondoljunk 2. táblázat. Embrionális fibroblasztok tenyésztési száma és a faj várható élettartama (Hayflick) Ember 80—90 Marha 50 Patkány 3 Egér 2,5 Teknős 140 Faj Embrionális tenyészetszám Születéskor várható élettartam ember 40—70 90 csirke 15—313 egér 14—283 teknős 72—114 140

Next