Orvosi Hetilap, 1982. december (123. évfolyam, 49-52. szám)

1982-12-05 / 49. szám - Ozsváth Károly: Cuius crux: medicorum vel aegroti?

anyjával szemben feldolgozatlan sérelmei, negatív indulatai voltak, ami miatt bűntudata is volt. Amit a beteg nem tudott, az önvád az ambivalencia miatt bűntudatig, depresszióig fokozódott (13). A belgyógyászati panaszok a lappangó depresszió testi tünetei voltak. A fizikoterápiás kezelés kiváltotta átmeneti fájdalom szinte ajánlat volt az önbüntetésre, anélkül, hogy erről a beteg bármit is megsejtett volna. A fájdalom ugyan komoly szenvedést okozott, de az aktuális konfliktusát enyhítette, és ez a relatív jutalom a fájdalom megmaradását és befolyásolhatatlanságát kondicionálta. A neurotikus ambivalencia pályájával szemben is jelen volt: „Én imádok tanítani, csak az a sok rossz gyerek ne lenne.” 5. Járászavar mint a társkapcsolat szabályozója Az idegsebész konzíliumkérő leveléből: ,,A 44 éves nőbeteget az elmúlt hat év során sclerosis multiplex, intracranialis térfoglaló folyamat gyanúja, parkinsonizmus kórismékkel 12 alkalommal kezelték kórházban. Neurológiai státusa alapján mi is Parkinson-tünetcsoportnak tartottuk, de a mozgászavar változott, egyre gyakrabban észleltünk általunk on-off jelenségnek tartott hirtelen fél-egy órás akinesiával, nagyfokú izommerevséggel járó állapotokat. A rheumatológiai intézetben a neurológus panaszait és tüneteit pszichogénnek (M. Charcot) tartotta. A beteggel való kapcsolatunk és gondolatmenetünk rendkívül nehézzé teszi, hogy objektív döntésre jussunk.” Az alacsony, elhízott nőbeteg állás- és járásképtelen volt, időnként azonban önállóan mozgott. Akkor lett beteg, amikor sok évi kihagyás után újra dolgozni kezdett. A lába kezdett fájni. Férje orvostól orvoshoz vitte — mondotta —, évente többször „lumbálták”, érfestést, levegőfeltöltést végeztek, gyakran cserélték a gyógyszereit. Az orvosok nem tudtak megegyezni a betegségében. Legutóbb hisztériásnak tartották és hazaküldték. Elkeseredett, öngyilkossági gondolatai voltak. Az anti-parkinsonos gyógyszerek elhagyása ellenére az elfogadó, támogató légkörben lassan javult, de a férj látogatásakor újra és újra megmerevedtek a mozgásai. A pszichogenezis megfejtéséhez sem tőle, sem férjétől nem kaptunk támpontot. Végül hypnosist alkalmaztunk. A hypnotikus állapotban mind motorosan, mind pszichésen oldódott, könnyedén mozgott, normális hangszínnel beszélt, bénult karjával „ütni vágyott”, és csapkodott. Másnap éber állapotban férje hűtlenségéről panaszkodik, a nőismerősét szeretné megverni, de nem teheti. Elválna, de ilyen magatehetetlen beteg állapotban mit kezdhetne. A beteg a házassági konfliktus feldolgozására nem volt képes. Anélkül, hogy tisztában lett volna vele, mozgásképtelenségével valósággal magához kötözte férjét. A felajánlott pszichoterápiát nem fogadták el, a mozgászavar gyógyítását új orvosokkal és új kórházakkal szorgalmazzák. Egy beteg asszonyt nem lehet elhagyni. Az akarattól független izomműködés és az affektivitás kapcsolata a köztudatban is ismert: kővé meredt a rémületben, ijedtében földbe gyökereztek a lábai, a félelem valósággal megbénította. Az erős félelem izommerevedéssel, a heves kacagás tónuscsökkenéssel jár. A gátolt indulat is fokozza az izomtónust, a tartós izomfeszülés ischaemiás fájdalmat okoz, ez viszont már reflexesen tartja fenn a tónusfokozódást. A motorosan gátolt depressziós betegnek gyakran enyhén rigoros az izomtónusa, ez idősebb beteg esetében könnyen keltheti extrapyramidális betegség gyanúját. A feldolgozatlan ambivalens érzelmek depressziót tarthatnak fenn. A neurotikus személyiségfejlődés diszpozíciót jelent az emocionális feszültségek álöltözetben való megjelenéséhez. Esetenként az izomfájdalom és a konfliktus típusa között is összefüggés található (19): a brachialgia mögött gátolt agresszió és harag, a nyakfájdalmak a lázadást, a dorsalia a kétségbeesést és csüggedést, a lumbalgia szexuális zavart, pszichés túlterheltséget szimbolizálhat. Az elkülönítő kórismézés során érdemes erre is gondolnunk, különösen akkor, amikor a panaszok intenzitása és a talált objektív lelet között jelentős eltérés van. 6. Kelepcében A 41 éves ápolónőt szilveszter éjjelén szolgálatból szállították intenzív osztályra hevenyen kialakult szívpanaszokkal, tónusos görcsökkel, borult tudati állapottal. Mivel subsebrisen és magasabb vérsejtsüllyedésen kívül mást nem találtak, belosztályra helyezték. Itt napok alatt járásképtelenné vált, periodikusan hypnoid tudatzavarok léptek fel. A kérdőjeles bel- és ideggyógyászati kórismék a fizikális és diagnosztikai vizsgálatokkal nem voltak egyértelműen összhangban. Hónapok során a tünetei fluktuáltak, egyre inkább a pszichogenitás került előtérbe. Munkahelyén megbecsült, elismert nővér. Családi életét rendezettnek írta le. Mégsem igyekezett haza három gyermekéhez, a férj látogatása állapotrosszabbodást váltott ki. A várható kibocsátás előtt menetrendszerűen mozgásvihar vagy tudatzavar fejlődött ki. A konfliktusát megfogalmazta: férjét rideg, nyers magatartása miatt nem szereti, de az anyagi biztonságot, amit a házasság nyújt, nem akarja feladni. Kezelőorvosához is ambivalensen viszonyult: gyermeki rajongással honorálta a vele való törődést, de dühöngött, ha függőségigényét nem elégítette ki. Az érzelmi zsarolása banális és súlyos öngyilkossági kísérletekig, önkárosító pszichomotoros nyugtalanságig fokozódott. Viselkedése megnehezítette a vele való foglalkozást, környezetéből egyre több negatív indulatot váltott ki, de ezek tették nyilvánvalóvá reagálásmódjait is. A férjével szemben is túlzott szeretetigény és elfogadásvágy munkálkodott benne, de gyerekes önszeretete, egocentrizmusa éppen ennek a vágynak a teljesülését akadályozta meg. A férj látta el helyette a gyerekeket, a háztartást, de egyre feszültebb, ingerlékenyebb érzelmi légkörben. Az egymással szemben eltorzult viselkedésmintáikkal házaspár-terápiában szembesítettük őket — lépésről lépésre katalizálva a kölcsönös indulatokat. A páros kapcsolat feszültségének enyhülése fokozatosan csökkentette a túlméretezett érzelmi megnyilvánulásokat, ritkábban .