Orvosi Hetilap, 1984. január (125. évfolyam, 1-5. szám)

1984-01-01 / 1. szám - A 125. évfolyam elé

ják a tudományt és kímpad lesz minden új gép. Idővel mindent felfedezhetnek, amit felfedezni egyáltalában lehetséges, de ez a haladás egyszer­smind eltávolíthat az emberiségtől.” Nem tekinthetjük közömbösnek, hogy a társa­dalom miképpen osztja el a rendelkezésre álló esz­közöket az egészségügyön belül. A szükségletek és igények ésszerű rangsorolása a korszerű egészség­­ügyi ellátásnak, még a leggazdagabb társadalmakban is elengedhetetlen feltétele; még fokozottabban vo­natkozik ez a szegényebb társadalom egészségügyi ellátására, amely korlátozottabban rendelkezésére álló személyi és anyagi erőit csak az ehhez adaptált szervezési elvekkel kompenzálhatja. Bármilyen pa­radoxul is hangzik, korunk orvosi gyakorlatában nem „maximális” — amely valójában pazarló —, hanem „optimális” — amely valójában takarékos — diagnosztikára és terápiára kell törekednünk. A maximális és optimális elv érvényesítése a betegellátásban bizonyos mértékben a katonaorvosi alapdoktrína része. Lényegét ma sem tudnánk ki­fejezőbben meghatározni, mint annak idején a gaz­dasági reformtörekvések kezdetén szerkesztőségi közleményünkben írtuk: „Köztudomású, hogy a tábori orvostan alapelve ez a pirogovi tétel, amely szerint tömeges sérültek ellátásához a legkitűnőbb orvosi gondolkodással párosult, legátfogóbb orvosi ismeretek sem ele­gendőek, ha alkalmazásukban nem a szervező gon­dolkodása érvényesül. Hasonlóan a tábori orvostan szervezetéhez, a polgári egészégügy organizáció­jának a körzeti orvostól a legmagasabb szintű egye­temi, ill. országos intézetekig terjedő hierarchiájá­ban is a beteg mozgásának legszervezettebb folya­matát kell megvalósítani. A beteg e szervezett moz­gásától — a katonai orvostan terminológiájával­­— osztályozásától várható annak a tágabb értelemben vett „szűk keresztmetszet”-nek legnagyobb mérvű csökkentése, amely az egészségügyi ellátást népi méretben megvalósító egészségügy szükségszerű velejárója. E szűk keresztmetszet kényszerű vesz­teségekkel jár és a szocialista egészségügy szerve­zőjének nem lehet szebb feladata, mint az a törek­vés, hogy azokat a legszűkebb korlátok közé szo­rítsa, nem lehet szebb feladata, mint az a célkitű­zés, amely a gyakorlat színvonalát a mindenkori tudomány szintje által nyújtott lehetőségekhez a legnagyobb mérvben megközelíteni igyekszik. Ez a szocialista egészségügy történelmi feladata . . ugyanakkor úgy véljük, hogy „.. . az említett szűk keresztmetszetek és abszolút mértékű diszkrepan­ciák csak történelmi kategóriák és remélhetjük, hogy a betegek korszerű ellátásában a relatív sze­lekciónak mind kevesebb szerepe lesz. Mindezek a tanulságok abban az irányban is ösztönöznek, hogy . .. megteremtsük a klinikus teendőit, feladatait rendszerező szervezői diszciplínának alapjait: a kli­nikai szervezéstant.” Kiemelten tettük magunkévá az orvosi pszi­chológia ügyét. Fontosságát gyakran emeltük ki tanulmányokban, közleményekben, ünnepi köszön­tőkben, hangsúlyozva, hogy a pszichológiai kész­ség hiánya nemcsak azt eredményezheti, hogy a be­tegek panaszainak lélektani eredete tisztázatlan marad és ezáltal az orvos betegét az organikus ka­tegóriájába sorolja, hanem azt is — és ez sem kö­zömbös —■, hogy az orvos nem ismerve fel saját te­vékenységének pszichológiáját, a diagnózis felállí­tásának óhajától sarkallva könnyen téves kórismé­hez juthat. Ez a diszciplína sem a képzésben, sem a továbbképzésben nem kapja meg méltó szerepét. A pszichológiai készséget a klinikai orvostudomány egyetlen ágazata sem nélkülözheti. A természettudományos alappal bíró medicinát művelő, de pszichológiai és szervezői készséggel is bíró orvost tekintjük a korszerű orvostan ideáljá­nak. Ezért adtunk hangot ismételten és ismételten annak a meggyőződésünknek, hogy „... a jövő or­vosa a természettudományosan, pszichológiailag és szervezőként gondolkodó orvos ötvözete lesz.”

Next