Orvosi Hetilap, 1985. január (126. évfolyam, 1-4. szám)
1985-01-06 / 1. szám - Füredi János - Muossong-Kovács Erzsébet: A konzultációs pszichiátria új lehetőségei
1* FÜREDI JÁNOS DR. ÉS MOUSSONG-KOVÁCS ERZSÉBET DR. A konzultációs pszichiátria új lehetőségei Központi Állami Kórház és Rendelőintézet, Budapest (főigazgató: Heckenast Ottó dr.) Orvostovábbképző Intézet Pszichiátriai és Klinikai Pszichológiai Tanszék (igazgató: Moussong-Kovács Erzsébet dr.) Szerzők ismertetik a kórházba kerülő betegeknél egyre gyakrabban megfigyelhető pszichés zavarok kapcsán felmerülő orvosi konzultáció szükségességét. Elemzik a konziliáriusi tevékenység buktatóit, és felhívják a figyelmet egy kialakulóban lévő tudományág, a konzultációs-kapcsolati pszichiátria fontosságára. Ez az új stratégia lehetőséget kínál a konzíliumot kérő osztályok és a pszichiátria közötti együttműködés hatékonyabbá tételére. Ma már szinte közhelynek számít annak megállapítása, hogy a tudományos és technikai forradalom századában az emberi tevékenység minden területén irreálisnak minősülne az olyan elvárás, hogy a szakember egyben polihisztor is legyen, és rendelkezzék az érintkező szakterületek ismeretének olyan mennyiségével és részleteivel, amely az interdiszciplinaritás jogos és korszerű igényének kielégítéséhez elegendő. A járható út tehát csakis a folyamatos együttműködés és szervezett véleménycsere lehet. Minden jel arra mutat, hogy ez alól az orvosi tevékenység sem kivétel. Aligha képzelhető el, hogy az általános orvosképzés során az egyes szakterületek problémáinak megismerésében olyan mélységekbe lehetne hatolni, hogy az később a konkrét gyógyító tevékenység folyamatában az önálló eligazodásra elegendő legyen. Marad tehát a szakemberek véleménycseréje, tanácskozása, esetünkben a konzílium (37). Az orvosi tevékenység gyakorlatában elsősorban a belgyógyász és sebész együttműködését tekinthetjük általánosnak. Ennek során a kivizsgálási időszakban főként annak megállapítására vonatkozik a két szakterület orvosainak a tanácskozása, hogy vajon a diagnózist konzervatív eljárásokkal folytatott terápia kövesse-e, vagy pedig jobb remények fűzhetők a sebészi beavatkozáshoz. A műtéti indikáció felállításánál értékelni kell, hogy a beavatkozás várható kihatással, esetleg kockázattal járhat pl. a keringés, vagy más alapvető élettani funkciók vonatkozásában. A műtét utáni időszaknak is számos olyan aspektusa van, melyben a sebész óhatatlanul a belgyógyász tanácsaira van utalva. Minthogy az orvosi tevékenység e két alapterületén is nagyfokú specializálódás ment végbe, és a kutatások nyomán hozzáférhetővé vált ismeretek is egyre tömegesebbé és specifikusabbá váltak, a konziliáriusi együttműködés azonos szakterületen is elengedhetetlen követelmény lett. Mivel pedig mind a tudományos kutatások, mind pedig a klini-Orvosi Hetilap 1985. 126. évfolyam, 1. szám New Possibilities for Consultation-Liaison Psychiatry. The need for medical consultation on psychological disturbances have increasingly been observed in hospitalized patients. Authors examine the difficulties of consultation work and call attention to the importance of the developing sub-speciality of consultation-liaison psychiatry. This new strategy seems to offer a good possibility for a better cooperation between psychiatry and other medical fields. kai gyakorlat cáfolhatatlan bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy az orvosi tevékenység csak akkor járhat helyes úton, ha következetesen szem előtt tartja az emberi szervezet integritásának megbonthatatlan egységét, egyre komolyabb figyelem fordul a pszichoszomatikus összefüggések és kölcsönhatások mindezideig sajnálatosan elhanyagolt problémáira. Ily módon a konziliáriusok sorában egyre gyakrabban jön számításba a pszichiátria szakterületén tevékenykedő szakember is. A pszichiátria egyébként is korunk orvostudományának kritikus területévé vált, különösen amióta kitüntetett módon érintik szemléleti , morális kérdések és a társadalom nemcsak elvárásait fogalmazza meg hangsúlyosabban vele szemben, hanem ellenőrzési igényét is. Ez arra készteti a pszichiátert, hogy ismételten felülvizsgálja és átértékelje szerepkörét, illetékessége határait, s esetleg új identitást alakítson ki. A pszichiátria mindig is egy nagyon speciális ága volt a medicinának. A régi elmeorvosok kitüntetett módon igyekezték bizonyítani azt a tételt, hogy szaktudományuk az orvostudomány integráns része. Mégis évszázadokon keresztül az orvostudományok minden egyéb ágazatának képviselői tagadták az igazi közösséget az elmegyógyászattal, s alig tettek valamit azért, hogy a lélek és a test egységét a gyógyítás gyakorlatában is megvalósítsák. A világ nagy részén az elmebetegeket be sem fogadták a kórházak falai közé, hanem a városoktól távoli, magas falakkal körülvett elmegyógyintézetekbe száműzték a lelki bántalmakkal küszködőket. A múlt század utolsó éveiben többen azt gondolták, hogy a medicinához vezető út az, ha az öszszes lelki elváltozásoknak agyi, szövettani okát keresik, ha az összes elmezavarokat az agy betegségének tartják. Ezek a feltételezések azonban csupán a betegségek egy csekély hányadára vonatkozóan igazolódtak, és századunk közepéig lényegében a pszichés zavarok többségénél nem sikerült organikus elváltozást kimutatni. Ennek a helyzeteГО