Orvosi Hetilap, 1985. augusztus (126. évfolyam, 31-34. szám)
1985-08-04 / 31. szám - Csernay László - Mester János - Édes István - Pávis László - Gruber Noémi - Szász Károly - Csanády Miklós: Terheléses equilibriumban végzett radioisotópos ventriculographia lehetőségei az ischaemiás szívbetegség kivizsgálásában
Radioisotópos ventriculographia Legalább 12 órával a vizsgálat előtt az anginás rohamok megelőzését szolgáló antianginás gyógyszerek szedését felfüggesztettük. A balkamrafunctiót nyugalomban jellemző paraméterek meghatározására a radioisotópos ventriculographiát először nyugalomban végeztük el. Az alkalmazott technikát korábban már részletesen ismertettük (17). A betegek vörösvértesteit 600 MBq 00mTc-malin vive jelöltük. A jelölt vvt-k teljes elkeveredése után 30°-kal laterálisan, 15°-kal caudalisan döntött gammmakamera-detektorral list módú adatgyűjtést végeztünk. Az adatfelvétel során kb. 2,4 millió impulzust tároltunk (3 mágneslemez) . A terheléses vizsgálatot közvetlenül a nyugalmi adatfelvétel után kezdtük. A vizsgálóágyra erősített KE—31 tip. MEDICOR gyártmányú kerékpárergométeren először alacsony, 20—40 wattos teljesítményszintet állítottunk be. A betegeket a nyugalmi vizsgálattal megegyező, fekvő testhelyzetben 1 percig, 40 perc fordulatszámmal ezen a teljesítményen terheltük. Bemelegítés után a terhelést az életkornak megfelelő submaximális pulzusszám 80%-ának eléréséig fokozatosan növeltük, majd az ezen a szinten tartott teljesítményen a nyugalmival megegyező technikával adatfelvételt végeztünk. Az adatgyűjtést lehetőleg a terhelés alatt is kb. 2,4 millió (3 mágneslemeznyi) impulzus tárolásáig folytattuk, de azt ischaemiára utaló EKG-jelek, anginás fájdalom vagy lábfáradtság jelentkezésekor korábban — 2, esetleg 1 mágneslemez feltöltése után — befejeztük. A terhelés a bemelegítéssel, az előírt pulzusszám eléréséig eltelt idővel és az adatfelvétellel együtt átlagosan 7,5, minimálisan 2,5 percig tartott. A balkamrai ejectiós fractio értékét (továbbiakban: balkamrai ejectiós fractiót) nyugalomban és terhelés alatt egyaránt. 16 képes képsorozatból 3 ROI-s módszerrel számítottuk. A végdiaszolés kamravetületet az 1. és 16. kép összegeként előállított végdiastolés. a Végsystolés vetületet a számítógép által automatikusan meghatározott végsystolés kép alapján határoztuk meg (17). Normális reakciónak az 52%-nál nagyobb nyugalmi ejectiós fractio 5%-ot meghaladó növekedését tekintettük (ábra). A balkamrafal mozgásképességét a balkamra vértartalmának periodikus változását reprezentáló, 16 képes képsorozat hurokszerű vetítésével analizáltuk. Nyugalomban és terhelés alatt egyaránt csökkent mozgásképességű kamrafalrészleteket igyekeztünk azonosítani. Terhelésre hanem adynamikailag hatásossá váló koszorúsér-szűkület jelének tekintettük a terhelésre fellévő, vagy a nyugalomban is felismerhető, de terhelésre súlyosbodó mozgászavarokat. A balkamra végdiaszolés térfogatát forgási ellipszoid módszerrel a végdiaszolés kép vetületéből határoztuk meg (18). A balkamrai ejectiós fractio, valamint a végdiastolés kamratérfogat értékeiből a végsystolés kamratérfogatot, a végdiastolés és végsystolés A bal kamrai ejectiós fractio meghatározása a kamra térfogatváltozását reprezentáló bal kamrai volumengörbe alapján, kamratérfogat különbségéből a felvétel alatti pulzusszám ismeretében a perctérfogatot számítottuk. Eredményeinket a betegek testfelszínére normálvá, meghatároztuk a végdiaszolés és a végsgstülés volumenindexeket, illetve a szívindexet is. Eredmények Vizsgálataink eredményét az 1. táblázatban foglaltuk össze. A balkamrai ejectiós fractio nyugalomban, egészségesekben 52—74% között változott. Kontrollcsoportunkban összesen négy alkalommal a normális alsó határán levő ejectiós fractio értéket találtunk. Két esetben az orvostanhallgatók alcsoportjában 53%-os, két esetben második kontroll alcsoportunkban 52%-os értéket mértünk. Beteganyagunk nyugalmi erectiós fractio átlagértéke a kontrollcsoportokkal lényegében megegyezett. Az egyes értékek 49—73% között mozogtak. Kissé csökkent (49, 51, illetve 52%-os) értéket 3 esetben észleltünk. Az ejectiós fractio átlagértéke nyugalomban az első kontroll alcsoportban 62,6 + 7, a másodikban 62,6 + 8,5, beteganyagunkban 59,4 + 6,1% volt. Terhelésre egészségesebben az ejectiós fractio minden esetben növekedett. A növekedés mértéke 4—20% között változott, az első kontroll alcsoportban átlagosan 10,5+3,9%, a másodikban 9,5±4,5% volt. Az ejectiós fractio terhelésre történő változását a két kontroll alcsoportban azonosnak találtuk. Az ejectiós fractio növekedése 3 esetben nem haladta meg az 5%-os határértéket. Az első kontroll alcsoportban 2 esetben csak 5%os, a másodikban 1 esetben csupán 4%-os ejectiós fractio-növekedést mértünk. Beteganyagunkban 6 esetben 1—9%-os ejectiós fractio-növekedést, 13 esetben 1—29%-os csökkenést észleltünk. Az ejectiós fractio egy esetben változatlan maradt. Az ejectiós fractio-növekedés az 5%-ot két betegben haladta meg. A coronarographia mindkét esetben a ramus descendens anterior csupán 50%-os szűkületét igazolta. Az ejectiós fractio csökkenése átlagosan 4,0% volt, három betegben haladta meg a 10%-ot. Anyagunkban az ejectiós fractio terhelés alatti értékei egészségesekben és coronariabetegekben szignifikánsan különböztek (p= 0,001, étmintás t-próba). Jelentős különbséget találtunk a 75%-nál nagyobb és a 75%-nál kisebb koszorúérszűkületű betegek (1. táblázat) terhelés alatt mért ejectiós fractio-értéke között is. Az előbbi csoportban 52,0 + 9,5, az utóbbiban 61,4±3,7%-os átlagértéket észleltünk (p+0,05). Az 5%-ot meghaladó ejectiós fractio-emelkedést ergometriás terhelésre adott normális válaszreakciónak tekintve a vizsgálat szenzitivitását 90%-nak, specificitását 88%-nak találtuk (2. táblázat). A balkamra végdiaszolés térfogatát nyugalomban az orvostanhallgatóknál 105,1+19,1, a többi, cardialisan egészséges egyénben 120,6 + 28,6, coronariabetegekben 111,4 + 22,4 ml-nek mértük. Az egyes csoportok átlagértékei között észlelt kis különbség statisztikailag nem volt szignifikáns. Tér- 1892