Orvosi Hetilap, 1987. november (128. évfolyam, 45-48. szám)

1987-11-08 / 45. szám - Szilárd János: A magyar egészségügyről a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója kapcsán

tuálisan és rövid távon.) Társadalmi oldalról ugyan­akkor olyan megfogalmazáshoz közeledünk, amelyben a magyar (és a nemzetközi) egészségügy és orvostudo­mány álláspontja messzemenően egybeesik társadalmi, kormányzati elvárásokkal: az egészségügy, a tudomá­nyos ismeretek, és az egészségügyi hálózat ma alkalmas arra, hogy évtizedekkel megnyújtsa az átlagos emberi életkort, érdemlegesen javítsa a lakosság egészségi ál­lapotát kifejező mortalitási mutatókat, ezek tenden­ciáit, életben tartson olyan, a legkülönbözőbb egész­ségügyi károsodásokban szenvedő újszülötteket és fel­nőtteket, akiknél ez korábban elképzelhetetlen volt. Az egészségügy, az orvostudomány, az orvosi gyakor­lat képes így hatni. A probléma ott van, hogy a lakos­ság egészségi állapotát túlnyomórészben nem maga az egészségügyi tevékenység, még kevésbé az orvosi tény­kedés önmagában határozza meg. E lehetőségek való­­ra váltásához a kormányzat megfogalmazódott egész­ségpolitikai elveinek minden szinten történő megköve­telésétől kezdve a társadalmi és az állami élet minden területén vannak teendők. Ne tévesszen meg bennünket, egészségügyi dolgo­zókat, ez nincs ellentmondásban azzal, hogy bőven vannak teendőink. Az orvosok, egészségügyi intézmé­nyek tevékenységére vonatkozó panaszok túlnyomó része mögött kifogásolható hangnem, helytelen maga­tartási megnyilvánulások állnak. Az egészségügyi in­tézményekben sorozatosan fordulnak elő olyan esetek, amikor jogi vagy igazságügyi orvosi értelemben ugyan nem vagy alig lehet szólni tételes mulasztásról, de a tevékenység, egy-egy beteg ellátása nem éri el az adott helyen szakmailag optimálisan elvégezhetőt és ott el­várhatót, vagy nemkívánatos szervezési, emberi, kap­csolattartási, hiúsági tényezők játszanak közre. A kör itt zárul be. Olyan társadalomban élünk, amely egész mást, sokkal többet, magasabb szintűen kíván tőlünk, oly korszakban élünk, amikor lehetősé­geink révén közel „isteni hatalmat” kaptunk kezünkbe, kár lenne, ha gyarló emberi hibák akadályoznák meg ennek kellő hatásfokú érvényesülését. Költők, tudósok, hadvezérek, politikusok sokszor és sokféle formában fogalmazták meg, hogy optimális eredmények eléréséhez optimális feltételek szüksége­sek. Ez a korszerű egészségügyre is legmesszebbmenően érvényes. Optimális terápiás eredmény csak optimális feltételek között érhető el. Ez jelenti az anyagi, tudo­mányos, technikai feltételek biztosítását, a szervezeti feltételeket, a társadalmi hátteret és mindenekelőtt szakszerű emberi tevékenység és a munkatársi kapcso­latok tökéletességére való fáradhatatlan törekvést. Az ember egészsége, betegeink gyógyulása ebben az össze­függésben nem eszköz, ti. nem egyszerűen a munka­­képesség megőrzésének, az anyagi, szociálpolitikai ki­adások csökkentésének eszköze, hanem a legmagaszto­­sabb cél, melyet valaha egy társadalom elérendő és biztosítandó célként zászlajára írt. Szilárd János dr. 2349

Next