Orvosi Hetilap, 1987. november (128. évfolyam, 45-48. szám)
1987-11-08 / 45. szám - Szilárd János: A magyar egészségügyről a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója kapcsán
tuálisan és rövid távon.) Társadalmi oldalról ugyanakkor olyan megfogalmazáshoz közeledünk, amelyben a magyar (és a nemzetközi) egészségügy és orvostudomány álláspontja messzemenően egybeesik társadalmi, kormányzati elvárásokkal: az egészségügy, a tudományos ismeretek, és az egészségügyi hálózat ma alkalmas arra, hogy évtizedekkel megnyújtsa az átlagos emberi életkort, érdemlegesen javítsa a lakosság egészségi állapotát kifejező mortalitási mutatókat, ezek tendenciáit, életben tartson olyan, a legkülönbözőbb egészségügyi károsodásokban szenvedő újszülötteket és felnőtteket, akiknél ez korábban elképzelhetetlen volt. Az egészségügy, az orvostudomány, az orvosi gyakorlat képes így hatni. A probléma ott van, hogy a lakosság egészségi állapotát túlnyomórészben nem maga az egészségügyi tevékenység, még kevésbé az orvosi ténykedés önmagában határozza meg. E lehetőségek valóra váltásához a kormányzat megfogalmazódott egészségpolitikai elveinek minden szinten történő megkövetelésétől kezdve a társadalmi és az állami élet minden területén vannak teendők. Ne tévesszen meg bennünket, egészségügyi dolgozókat, ez nincs ellentmondásban azzal, hogy bőven vannak teendőink. Az orvosok, egészségügyi intézmények tevékenységére vonatkozó panaszok túlnyomó része mögött kifogásolható hangnem, helytelen magatartási megnyilvánulások állnak. Az egészségügyi intézményekben sorozatosan fordulnak elő olyan esetek, amikor jogi vagy igazságügyi orvosi értelemben ugyan nem vagy alig lehet szólni tételes mulasztásról, de a tevékenység, egy-egy beteg ellátása nem éri el az adott helyen szakmailag optimálisan elvégezhetőt és ott elvárhatót, vagy nemkívánatos szervezési, emberi, kapcsolattartási, hiúsági tényezők játszanak közre. A kör itt zárul be. Olyan társadalomban élünk, amely egész mást, sokkal többet, magasabb szintűen kíván tőlünk, oly korszakban élünk, amikor lehetőségeink révén közel „isteni hatalmat” kaptunk kezünkbe, kár lenne, ha gyarló emberi hibák akadályoznák meg ennek kellő hatásfokú érvényesülését. Költők, tudósok, hadvezérek, politikusok sokszor és sokféle formában fogalmazták meg, hogy optimális eredmények eléréséhez optimális feltételek szükségesek. Ez a korszerű egészségügyre is legmesszebbmenően érvényes. Optimális terápiás eredmény csak optimális feltételek között érhető el. Ez jelenti az anyagi, tudományos, technikai feltételek biztosítását, a szervezeti feltételeket, a társadalmi hátteret és mindenekelőtt szakszerű emberi tevékenység és a munkatársi kapcsolatok tökéletességére való fáradhatatlan törekvést. Az ember egészsége, betegeink gyógyulása ebben az összefüggésben nem eszköz, ti. nem egyszerűen a munkaképesség megőrzésének, az anyagi, szociálpolitikai kiadások csökkentésének eszköze, hanem a legmagasztosabb cél, melyet valaha egy társadalom elérendő és biztosítandó célként zászlajára írt. Szilárd János dr. 2349