Orvosi Hetilap, 2005. március (146. évfolyam, 10-13. szám)
2005-03-06 / 10. szám - Rák Kálmán: Péterfy Miklós (1936-2004)
IN MEMÓRIÁM Péterfy Miklós (1936-2004) Ismét fájdalmas veszteség ért mindannyiunkat: családját, barátait, munkatársait, tanítványait, az egész hazai orvostársadalmat. Életének hatvankilencedik esztendejében, évekig tartó, bámulatra és a legnagyobb tiszteletre méltó akaraterővel, hősiesen viselt betegségben 2004. június 17-én elhunyt Péterfy Miklós, a kiváló belgyógyász, a klinikai és a laboratóriumi hematológia sokunk által tisztelt és nagyra becsült vezető egyénisége. Békéscsaba szülötte, de középiskolát már a fővárosban végzi. Orvosi tanulmányait Debrecenben kezdte, de a második évtől újra Budapesten tanul. Tanulmányi eredménye kiváló, s mint nemzeti válogatott asztaliteniszező (a világbajnok második helyezett csapat tagja) ismételten elnyeri az „Éltanuló-élsportoló" kitüntető címet. 1961-ben vette át a „Summa cum Laude" jelzésű orvosi diplomát. Első munkahelye a Péterfy Sándor utcai kórház C Belosztálya, 1974-ig. Mint általában, bizonyára az első munkahely, a számos kitűnő szakembert foglalkoztató fővárosi kórház az alapozó orvosi iskola, ahol általános belgyógyászati, majd egyre mélyebb hematológiai ismereteket és tapasztalatokat szerzett. A hematológia iránti érdeklődés felkeltésében is, de táplálásában biztosan lényeges szerepe volt Kelemen Endrének. Tanítványi, kollegiális, majd baráti kapcsolat alakult ki közöttük, melyből rövid idő múlva mindketten profitáltak. A szorgalmas, fogékony, a hematológiáért, majd azon belül a hemosztazeológiáért is szakmai alázattal lelkesedő fiatal orvos hamar felnőtt az idősebb mesterhez, beszélgetésekben, szakmai vitákban egyenrangú partnere lett. A szakirodalomból mindketten naprakészek voltak, tisztelték és művelték a hematológiai morfológiát; míg Kelemen Endre a klinikai megfigyelésekből és kísérleti eredményeiből a nagy összefüggések felismerésére törekedett, Péterfy Miklóst praktikus szempontok vezérelték, s a beteg aktuális diagnosztikai és terápiás gondjának a megoldását tartotta elsődlegesnek. Ideális szakmai partnerek, akik idővel igaz barátokká váltak. Kelemen Endre betegséggel terhelt utolsó éveiben-hónapjaiban Miklós és felesége, Ágota nagy szeretettel és önzetlen segítséggel teremtett a magányos nagybeteg számára családias légkört. Péterfy Miklós 1974-ben Kelemen Endre ajánlásával a Semmelweis OTE III. Belklinikájára, a Gráfklinikára került adjunktusként. Hematológiai profilú klinikán, kitűnő munkatársakkal, mint Fekete Sándor és Benedek Szabolcs még intenzívebben és elmélyültebben foglalkozhatott kedvenc diszciplínájával. Ott sem hagyott fel azzal a ma már ritka gyakorlattal, hogy betegei laboratóriumi, elsősorban hemosztazeológiai vizsgálatait maga végzi. Erről az oldaláról, kivételes készségéről magam sok évvel korábban, a szegedi belklinika hemosztázis laboratóriumában személyesen is meggyőződhettem. Kitüntető volt számunkra, hogy Miklóst ott vendégül láthattuk rövid néhány napos tanulmányútja során. Látogatása kölcsönösen tanulságos volt, tájékozottsága, ambíciója, szemlélete, szakmaszeretete számomra maradandó élmény. Gráf klinikai munkatársai vallják, hogy oktatóként is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Docens volt a szó szoros és nemes értelmében, de nem lehetett docens az egyetemi hierarchiában. Egyszerűen azért, mert az akadémiai minősítéshez megkövetelt írásos publikációra, dolgozatok írására nem fordított elegendő gondot, azt felesleges időtöltésnek, hiúságtól vezérelt karrierépítésnek tartotta. „Mindent megírtak már mások, nincs új a nap alatt" reagálással hárította el a tudományos világ kihívásainak aggály nélkül megfelelni kész kortársak jó szándékú biztatását. A kitűnő diagnoszta, a nagyszerű klinikus és oktató megengedhette magának, hogy makacsul idealista is legyen, s ezzel vállalnia kellett a szakmai közélet anomáliáiból származó megannyi kollíziót. 1992-ben visszatért 2005 -146. évfolyam, 10. szám, 477-478. ORVOSI 111 .TI LAP 477