Pajtás, 1950 (5. évfolyam, 1-30. szám)

1950-03-15 / 6. szám

134 hősi nap a magyar történelemben 1919 március 21-én kiáltották ki az első magyar proletárdiktatúrát. Már az első napokban, az annyi gond között, az altó helyet a gyermekekről való gon­doskodás foglalja el. Vesztett háború után, ellenséges gyűrűben kezdte meg hatalmas munkáját a nép. Március 26-án mégis törvény jelenik meg a proletár gyermekek vé­delméről. A Nemzeti Palota kertje, az Orczy-kert, a Károlyi-kert, a franciskánus és kapucinus rend kertje addig zárva volt a proletárgyermekek előtt. Csak szíjon vezetett kutyák és jól öltözött úri gyermekek léphettek be erejébe a gyermek­paradicsomokba, nevelőneik kíséretében. A szegény gyermek csak a kerítés rácsai közé dugott fejjel szemlélhette, hogy mi folyik odabent és ha néha, vélet­lenül, kiesett a labda, megengedték neki, hogy visszadobja a rács mögé. Március huszonegyedike kinyitott minden kaput, lebontott minden rácsot. Szabadon játszott a munkás gyermeke, játékszert, labdát is adott hozzá a néphetalom. Ha megéhezett, még friss tejet is. Éneklő gyermeksereg vonul az Andrássy­ úton a Liget felé. A Széchenyi­­fürdő előtt már vidáman játszó pajtásaik várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Bent a fürdőben, a finom meleg vízben hancúrozik a társaság, két héttel ezelőtt még csak mosdótálban lehetett fürödni, de ott is csak akkor, ha volt fa, befűteni. „Megy a vonat, ripeg-ropog a kereke"... Boldogságtól könnyes szemű szülők integetnek a pályaudvarról kigördülő vonat után. Zúg az örömdal a vo­naton is. Az ország munkáslakta vidékeiről a Balaton felé indulnak a gyermek­­vonatok. Az öreg Balaton se látott még ilyet! A magyar történelemben először történik, hogy partján 50.000 munkásgyermek nyaral. A testet-lelket üdítő nya­ralást is a munkáshetelem hozta. Rossz a fogad, pajtás? A népnek egészséges, harcos emberekre van szük­sége A Népbiztosok Tanácsa gondol egészséged védelmére és március 29-én rendelettel biztosítja, hogy a fogorvosok minden iskolásgyermek fogait Ingyen kötelesek kezelni. Az állam fizet ezért a fogorvosoknak havi ezer koronát és rendelkezésükre bocsátja a szükséges anyagokat. Soha ilyen szabad, vidám, boldog élete addig nem volt a magyar gyermek­nek, soha még az állam vezetői ilyen szeretettel és gonddal nem fordultak a jövő reménységei, a munkások és dolgozó parasztok gyermekei felé. Csakhogy, sajnos. Igen rövid ideig, mindössze két hétig tartott a békés építés. A jobboldali szociáldemokraták (Peyer és társai) titokban támogatták az ellenforradalmi erőket Megindult a reakciós külföld is. Az angol, a francia, a román, a cseh népelnyomó kormányok a saját hatalmukat féltették, attól ret­tegtek, hogy tulajdon elnyomott népük is követi a magyar munkásosztály pél­dáját és elsöpri őket. Ezért megindították jól fölszerelt hadseregeiket a fiatal magyar proletárdiktatúra ellen. A magyar munkásosztály hősiesen vette fel e harcot. 4 nap alatt 90.000 ön­kéntes jelentkezett a magyar Vörös Hadseregbe. A magyar nép, szabadság­­szeretetével és hősiességével, ismét beírta nevét a történelem legfényesebb lapjaira, mint 1848-ban. Sok egészen fiatal fiú — 14—15 évesek — állt be a had­­seregbe, ugyanúgy, mint 1848-ban, hiszen a nép ügyéért, a szabadságért harcol­tak. A sorozáson sok fiú idősebbnek hazudta magét, ha kellett, akár a vonat tengelyén tette meg az utat a frontig, mégis harcolni akart az elnyomók ellen. A kisebbek vödrökkel, kannákkal hordták a vizet a katonavonatok szomjas harcosainak. falért, hogyan történt mindez? Azért, mert a proletárdiktatúra felismertette a néppel saját hatalmának értékét. Megismerte a szabadságot. Évszázadokon át nem fejlődött annyit az ország, mint a proletárdiktatúra 1­4 napja alatt. Az 1919-es proletárdiktatúrának el kellett buknia a hősi harcban a sokszoros túlerővel szemben. Akkor még nem állhatott úgy mellénk a Szovjetúnió, mint 1945-ben. A fiatal szovjet állam is a maga reakciósaival és a külföldi beavatko­zókkal küzdött. Ma, amikor már szabadok vagyunk és 1919, az első magyar proletárdiktatúra hősi harcaira emlékezünk, újra és újra átérezzük a végtelen hálát a felszabadító Szovjetúnió Iránt. A Szovjetúnió elhozta nekünk a szabadságot, amelyért a leg­jobb magyar hazafiak 31 évvel ezelőtt kibontották a zászlót. A Szovjetúnió tel­jesítette a magyar nép évszázados vágyát a szabadság iránt, amelyért 1919-ben a túlerővel szemben hiába küzdöttek apáink. Most már a mi feladatunk, hogy szabadságunkat a béketábor nagy családjában, felszabadítónk, a S­oojetúnió mögé felsorakozva, mindörökre meg is védelmezzük. S.­­ Százkét esztendővel ezelőtt a ma­gyar néphez is eljutott az európai for­radalmak hívó szava. Olaszország, Franciaország, Bécs után, Kossuth, Pe­tőfi, a március ifjak vezetésével meg­született a magyar forradalom. A tizenkét pontot a szabad sajtó első termékét, határtalan lelkesedés közepette, kinyomatták. Egy pillanatig úgy látszott, hogy a bécsi udvar telje­síti a nemzet jogos kívánságait. De csakhamar bekövetkezett az, amit a leg­jobbak, Petőfi, Kossuth, előreláttak; a jogokat, a szabadságot csak erőszak­kal, vérrel, fegyverrel lehet megsze­rezni „Micsoda nyomorúság, kérni akarni, midőn az idő arra int, hogy követelni kell, nem papírossal lépni a trón elé, hanem karddal!... a fejedelmek úgy sem adnak soha semmit, azoktól, amit akarunk, el kell venni“ — írja Petőfi naplójában már 1848 március 17-én, tehát mindössze két nappal a diadal­masnak látszó március 15. után. Petőfinek igaza lett. Másfél éven keresztül, fegyverrel harcolt a magyar nép a szabadságharc­ban jogaiért. Másfél esztendőre volt szüksége a császári és cári egyesült hadaknak míg végre leverhették a for­radalom hadseregét Ezért élt Március 15. emléke olyan égen a magyar szívekben, hogy azt a forradalom leverését követő elnyomás ével se tudták elfojtani, pedig akkor még magyarul beszélni se lehetett sza­badon. Újra és újra tüntetések, ünnep­lések volltak március 15-én. A forrada­lom hívei minden március 15-én ki­mentek a temetőkbe és megkoszorúzták a Szabadságharc mártírjainak sírját. 1880-ban történt. Táncsics Mihály, a magyar forradalmi mozgalom egyik legnagyobb hőse, állott a márciusi mozgalom élére. Táncsics pesti házá­nak udvarán ásott földalatti rejtekben élt. Az ötvenes évek végén lassan elő­merészkedett rejtekéből és 1860 már­cius 15-én ő is kiment a gyászolókkal a temetőbe. Nagy tömeg gyűlt össze a síroknál. A rendőrök csak erre vár­tak Belekötöttek a tüntetőkbe, amikor ezek hielesen válaszoltak, sortüzet ad­tak. Egy főiskolai hallgató meghalt. A tüntetőket körülfogták, számtalan le­tartóztatás történt, köztük elfogták magát az öreg Táncsics Mihályt is. Ha­lálra ítélték, majd a felháborodás ha­tása alatt, ítéletét tíz évi börtönre változtatták. Közben, ahogy az idők változtak és egyre több és több út, meg gyár épült Magyarországon és a régi ország képe és összetétele így megváltozott, egyre több lett benne az ipari munkás. A ma­gyar nagyipari munkásság is magáé­nak vallotta Március 15-ét, szemben a hazug magyar kormányzattal, amely ugyan nem adott se szabadságot, se egyenlőséget a magyar dolgozóknak, de azért, hivatalosan „ünnepelte" Március 15-ét. A hetvenes években már minden esztendőben sok ezerre menő munkás­tömeg tüntetett. A sír koszorúzáson kí­vül, már nagy tömeggyűléseket tarta­nak és ott mutatnak rá arra, hogy a kormánynak nincs joga a magyar sza­ . Március tizenötödike története hadságharcot ünnepelni, mikor annak szellemét meghamisítja. A magyar kormány egyre jobban félt ezektől a munkástüntetésektől A képviselőházban, ahova a nép, a mun­kásság, a szegényparasztság képviselői azokban az időkben nem juthattak be, arról tanácskoztak, hogyan kellene el­nyomni a munkások mozgalmát. 1884 március 14-én hirtelen, éjsza­kának idején lakásáról hurcolták el az akkori magyar munkásmozgalom har­minchat vezetőjét, így akarták megaka­dályozni, hogy a munkásság megünne­pelje március 15-ét, hogy hangot ad­jon azoknak a jogos követeléseknek, amelyekért a márciusi ifjak küzdöttek és amelyeket a reakciós kormányok azóta sem teljesítettek. A nép kizárá­sával akarták ünnepelni és úgy is ün­nepelték március 15-ét minden eszten­dőben. Meghamisították március 15-ét A „Népakarat“ című munkásújság szerkesztőjét súlyos betegen rángatták ki ágyából és elvitték a börtönbe. Meg is halt ott nemsokára, így folytatódott ez aztán hosszú év­tizedeken át. Mindig két ünnepet ül­tek Magyarországon március tizenötö­dikén. Igazi ünnepet a márciusi ifjak szellemében, ezt a munkásság tartotta, néhány haladó értelmiségivel együtt. A másik, a hivatalos ünnepségen szó sem esett március igazi jelentőségéről, szemfényvesztő hazugság volt csupán. Az első világháború alatt az Ifjúság új harcba indult az igazságtalan, im­perialista háború ellen. A forradalmi szellemű diákok a Galilei-körben egye­sültek. 1918 tavaszán, amikor már a nagy Októberi Szocialista Forradalom híre eljutott hazánkba, a Galilei-kör tagjai elhatározták, hogy március 15-én tüntetnek a kizsákmányoló érdekekért folyó háború ellen. Elhatározták, hogy megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát. A rendőrség, amikor ezt meg­tudta, körülállta a szobrot és csak any­­nyit engedett meg az ifjúsági szónokok­nak, hogy koszorújukat letegyék a szo­bor elé Anélkül, hogy beszélni engedte volna őket, kiszorította a tömeget a térről A Horthy-korszak tűzzel-vassal ül­dözte a kommunistákat, de megtűrte a szociáldemokrata pártot, azért, hogy annak jobboldali, munkásáruló vezérei, mint a Peyerek, Vancákok voltak, fél­revezessék, az osztályharc útjáról el­tereljék a magyar munkásságot Beth­len István, Horthy miniszterelnöke, titokban egyezséget is kötött Peyerrel; a szociáldemokrata vezérek megígérték, hogy nem fogják szervezni se a vas­utasokat, se a postásokat, se a föld sze­gény parasztjait vagy munkásait. Azon­kívül azt is megígérték, hogy Horthy- Magyarországnak jó hírét keltik a vi­lágban, a többi ország szociáldemokrata pártján keresztül. Fennen hirdették, hogy Horthy kormányzása alatt rend és jog van az országban. E látszat kel­tését szolgálta az is, hogy minden esz­tendőben, március 15-én megkoszorúz­ták Petőfi szobrát. De ahogy az évek múltak, az illegális kommunista párt munkája erősödött. 1942 március 14-én a szociáldemo­krata párt lapja, a Népszava, közt­s pártvezetőség határozatát, megtiltja, hogy a szervezett munkások a március 15-iki ünnepségen résztvegyenek. E határozat a kommunisták által szerve­zett Történelmi Emlékbizottság már­ciusi ünnepét akarta megzavarni. Nem sikerült! Az ellenforradalom két évti­zede alatt először ünnepelték Március 15-ét annak eredeti szellemében. A Petőfi-szobor körül felizzott a tüntetők hangulata. Kabátok alól zászlók és jel­szavas táblák kerültek elő s a mehet Kossuth-da­lokat énekelve menetelt a­­ Kossuth-szobor felé. A tömeg a háború ellen tüntetőt és németellenes jelsza­vakat hangoztatott: „Vesszen Hitler!", „Le a háborúval!", „Különbékét.",, Szovjet-magyar barátságot!", „Mun­kásegységet", „Munkás és Parasztszö­vetséget!" hangoztatták minden oldal­ról A tüntetők száma egyre nőtt! A főkapitányság épülete előtt megrohanta őket a rendőrség. Több száz letartózta­tás történt. Kisebb tüntető csoportok a mellékutcákon keresztül mégis elju­tottak a Kossuth-szoborhoz. A tünte­tések itt megismétlődtek. A magyar nép szabadságharca, amit 1848 márciusa elindított, csak 1945-ben, felszabadulásunk napján érte el célját. A Szovjetuniónak köszönhetjük, hogy végre, száz év után, szabadon ünnepel­hetik március 15-ét. A szabadság nem üres szó többé, hanem gyönyörű valóság. A M.­ ­ ......................................................................................................................................­»««MáMMMMMH Bronjszláv Kasa­un­­iPetőfi szobra Budapesten Repesz-azilánkok szaggatták ruháját, fölveti göndör-fürtös, nép faját — Arcára alalre surran a Dunán át, siet a szobor , elmondja életét. Színész volt — megszökött az iskolából, apja dühöngött: «Na is lánaalaki —» , S fagyban, viharban ment az Ifjú vándor , dalok­, middn minden baj rászakadt. Katonaság ... A borjú nyomja vállát.­­ kaszárnyában fát aprít, tepreget. I d« Henne-könyvet forgat éjszákán át , ha ír: magyar dalt, lázaa variakat. « Nam nyíghetik, kit szomju vágya kargat: > ’ndul tovább, hátán horpadt batyu.­­ orcán magfagy a könny, amint klaarkad, v klaárétáraa, ahaég áa a bú. Nem tudta mág, hogy híre már a puszták . і felett száll mint sugárzó tűzmadár. І s míg markolta vándorbotjár­a a puskát. ✓ gyújtó szavát agy nemzet várta már. ) Aztán, middn az ország lángra lobbant. (­áa mint a tenger magmozdult a nép: s Küzdött a kelte, száguldó sorokban ) a a szabadságért adta életét. . ... Rapeaz-szilánkok szaggatták ruháját. ) felveti büszkén göndör, azáp faját — ) Duna csillantja hűahullámú árját, szól a szobor, elmondja életet. Szerelemről szól e arról, hogy kivirrad: fel hát a nap a minden trónust ledönt­v a arról dalol, hogy Negyvennyolc ó ta csillag, a népek fölött ágsz örökre fönt Dalolj, költö, szülőházad s az Alföld táját dalold s a megvadult Tiszát! Dalod nyomán kitárul a magyar föld és álltad, a tündöklő virág ... і A dazsa fényt korom, füst fojtogatja. , da: vágat árt a szörnyű éjszaka a felröppen a piros égboltozatra a szent szabadság hajnalcsillaga. 1945 ■

Next